Terjedelmes interjú jelent meg a mai napon Gundel-Takács Gáborral a 24.hu hasábjain, „A kormány és az egyházak kisajátították a család fogalmát” címmel, melyben volt egy központi gondolat, ami engem igen erősen megdöbbentett.
A leirat teljes mondanivalójával itt és most nem kívánok foglalkozni, hanem jórészt magára erre a központi gondolatra fogok reflektálni, mely annak okán, hogy az írás címét is adja jó eséllyel sokkal több emberhez fog eljutni, mint maga a beszélgetés teljes tartalma.
Lássuk hát ezt teljes terjedelmében:
„A kormány és az egyházak [kisajátították a házasság fogalmát]. És értem, hogy ezt miért csinálják, külön családokért felelős miniszter van, szeretnék növelni a népességet, és ez jól is van, fontos ügy. De nem lehet úgy csinálni, mintha nem lenne rengeteg ember, akik másfajta családmodellben élnek. Csomó ember nyomorultul él, mert ők nem számítanak. Már az olyan alapfogalmakat sem lehet rendesen definiálni, mint az apa, az anya, a férfi vagy a nő, hogy lehet így a családot definiálni?”
Most azon nagyvonalúan túl is lendülök (bár szó nélkül azért nem hagyom), hogy ebben a mondatában Gundel látványosan megtesz mindent azért, hogy az egyházat és a kormányt politikai okokból összemosni kívánok 24.hu alá adja a lovat – nem ez az első és vélhetőleg nem is ez lesz az utolsó eset különböző véleményvezérek részéről. Még annak ellenére sem, hogy az egyház és a kormány mind szervezetileg, mint jogilag egyértelműen két különálló entitás, melyekben a közös vonást csupán bizonyos értékek tisztelete adja – ám ettől a kettő nem lesz egy.
Épp úgy, ahogy attól, hogy mondjuk Alice Cooper és Molnár Caramel között ott van közös vonásként az istenhit, a hírnév és a zene szeretete, a kettő még két különálló entitás marad, amelyet megannyi különbség választ szét.
Vannak azonban ennél jóval nagyobb problémák is ezzel a fenti kijelentéssel, olyan téves narratívák, melyekkel foglalkozni kell – ezekről fogok most írni.
ELŐSZÖR IS, TÉVES AZ A NARRATÍVA, HOGY AZ EGYHÁZ KISAJÁTÍTANÁ A CSALÁDNAK A FOGALMÁT
Gundel-Takács Gábornak, mint olyan reformátusnak, akik pár éve még a reformáció arcaként tetszelgett, hogy mostanra teljes „Saulfordulást” produkálva a legnagyobb progresszív lapok hasábjairól támadja az egyházat és annak a tanítását, illene tudnia, hogy az egyház, mint olyan, több, mint holmi emberi szervezet. Az egyház ugyanis Isten Kijelentésének a hordozója.
A Kijelentés pedig így számol be arról, hogy hogyan is jött létre a család:
„Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az ÚRisten asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” (1 Mózes 2, 18-24)
Két dolgot láthatunk meg ebből az igeszakaszból: egyrészt azt, hogy a család, mint olyan, a teremtés rendjéből fakad. Másrészt, azt, hogy ez a teremtési rend Isten akaratából jött létre. Szó nincs arról tehát, hogy az egyház ki akarná sajátítani a családfogalmat – a család fogalma ugyanis NEM AZ EGYHÁZÉ, HANEM AZ ISTENÉ. Ő rendelte el azt, hogy a család egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatára épüljön, melyből gyermekek születnek. Sőt, az Isten rendelte el azt is, hogy ez a családfogalom túlmutasson önmagán , transzcendens magasságokba emelkedve, s így leképezve az Isten és egyház között fennálló szeretetkapcsolatot. Az egyház ezt az isteni rendelést nem kisajátítja, hanem DEKLARÁLJA, mint az egyetlen helyes utat, amit maga a TÖKÉLETESSÉG határozott meg az emberiség számára.
Nem olyan ez, mint a politikum által kreált tabusító mítoszok, melyek célja Gundel szerint az emberek felett való uralom (és ebben igaza is van, de a hitvalló egyház NEM politikai szervezet és NEM világi uralomra tör, így nincs is szükségünk ilyen eszközökre), hanem tökéletes elrendelés, melyen nem azért nem kell változtatni, mert tabu, hanem azért, mert, mint Isten akarata, ez a JÓ. S csak a bolond cserélné le a jót rosszra azért a kétes élvezetért, hogy egy kicsit tabudöntögethessen (jaj, de sok ilyen bolond van ebben a világban…!)
Viszont, ha ezt tisztáztuk, adódik a kérdés: hogy kik azok, akik ténylegesen ki akarják sajátítani a család fogalmát? Pont Gundel-Takács újdonsült szövetségesei: a progresszívek. Ők azok, akik azt akarják, hogy az lehessen a család, amit ők annak mondanak. Ők azok, akik a teremtett rendet is el akarják torzítani a maguk formájára. Ők azok, akik ki akarják a család fogalmát Isten kezéből ragadni, hogy a saját kezükben a maguk utópisztikus elképzelései szerint addig tágítsák, míg végül a végtelenségig ki nem tágul, s így értelmét veszti és megsemmisül. Ők azok, akik mitikus magasságba emelik a saját elképzeléseiket és tabusítják a maguk narratívájának a megkérdőjelezését: olyan eszközök segítségével, mint például a politikai korrektség, a cancel culture, vagy épp a woke ideák, melyek a Nyugaton konkrétan már a szólásszabadság leglényegét veszélyeztetik és tagadják.
S hogy miért teszik mindezt? A válasz egyébként Gundel-Takácsnál is megfogalmazódik, csak rosszul alkalmazza: s ez a válasz az URALOM. Már a kultúrmarxizmus első hírnökei, akik látták azt, hogy a Nyugaton a klasszikus értelemben vett marxizmus soha nem fogja átvenni az uralmat (a forradalom elmaradása okán pedig más, finomabb módszerekre lesz szükség), megfogalmazták, hogy az eszméjük nyugati diadalának akadályát elsősorban az emberi közösségek jelentik, hiszen az erős közösségek ellent tudnak állni a totalitárius társadalommérnököknek, akik a klasszikus értelemben vett liberális demokrácia keretrendszerében nem fogják tudni a maguk utópsztikus falansztereibe kényszeríteni az embereket (melyhez elengedhetetlen, hogy átformálva a tudatukat és a gondolkodásukat nyitottá és elfogadóvá tegyék őket a falanszter-lét irányában).
Így rögtön ki is tűzték célként, hogy a két legalapvetőbb közösségi erőt – vagyis a vallást és a családot – le kell rombolni, de nem kényszerrel, hanem az alapvető fogalmak megkérdőjelezésével, az eredeti érték gonosznak való beállításával, s a határok addig való támogatásával, míg a végtelen határok okán a fogalom immár nem fog behatárolni semmit, s így megszűnik létezni: hogy aztán a szétesett társadalom létezésének új értelmet adjon a megvalósítani kívánt utópia, az ideológusok irányítása alatt. Épp ennek a folyamatát látjuk jelenleg – s számomra elképesztően szomorú, hogy ennek a szekértolói közé áll egy ennyire értelmes ember.
TÉVES AZ A NARRATÍVA, HOGY AZÉRT MONDJUK KI, HOGY A CSALÁD AZ, AMI, MERT A NÉPESSÉGSZÁM-NÖVEKEDÉST SZORGALMAZNÁNK
Igen, lehet, hogy a kormányzat lépéseiben ez is benne van (s itt jelzem újra, hogy Gundel-Takács összemosási kísérlete szintén hamis feltételezéseken alapuló hamis következtetés, ami kifejezetten súlyos dolog számomra annak a fényében, hogy a fentebb idézet gondolatban elsősorban a tizenkét keresztény, két zsidó és egy muszlim felekezet által aláírt, történelmi léptékben is egyedülálló nyilatkozatra reflektál). A hitvalló egyháznak viszont nem ez a célja, hanem azt, hogy Isten IGAZSÁGÁT HIRDESSE ÉS DEKLARÁLJA – egy olyan igazságot, mely a tökéletes és mindörökké változatlan Isten tökéletes Kijelentésén alapul, s így épp úgy nem változik soha, mint ahogy maga a Kijelentő sem.
Igen, ezt elsősorban az Igére alapozva tesszük – az interjúban máshol Gundel-Takács ezt is kritizálja. Reformátusként neki is illene tudnia pedig, hogy a hitvalló közösségek mindig is az Ige alapján fogják deklarálni az Isten igazságát, s nem 21. századi gondolatok és modern problémák mentén. Mégpedig pont azért, mert a 21. századi gondolatok és a modern problémák ideig valóak (olyannyira, hogy lehet, hogy az, amit ma a progresszió igazságnak gondol, lehet, hogy már 10 év múlva is csak történelem lesz, s az, amit a progresszió húsbavágó problémának gondol, 10 év múlva már egy vállvonást sem fog kiváltani az emberekből), míg az Isten Igéje ÖRÖK. Mi az Örök Ige talaján állunk – s ez alapján jelentjük ki, hogy mi az Isten akarata. Akkor is, ha egyeseknek ez nem tetszik.
TÉVES AZ A NARRATÍVA, HOGY AZ EGYHÁZ NEM FOGLALKOZIK AZOKKAL, AKIK NEM AZ ISTEN ÁLTAL DEKLARÁLT CSALÁDMODELLBEN ÉLNEK
Téves ez az állítás – és hazug. Egyáltalán nem igaz az, hogy az egyház csak azokkal foglalkozik, akik fehérek, heteroszexuálisok, keresztények és egyház előtt megkötött házasságban élnek. Sőt – ha Gundel-Takács elkezdi meglesni, hogy kik is járnak a templomokba, s hogy kikkel is foglalkoznak a lelkipásztorok, tanítók, diakóniai munkatársak, s a megszámlálhatatlan egyházi segítő, akkor bizony, ott nagyon sokféle embert fog találni. Igen, fog olyanokat is, akik Isten szerint való házasságban élnek. De találni fog ott olyanokat is bőven, akik nem. Elváltakat. Özvegyeket. Még bizony – melegeket is.
Személyes példa: az a gyülekezet, ahol én szolgálok, egy szegénységben élő homoszexuális páron is segít. Nem azt nézzük, hogy kicsoda, micsoda, hanem azt, hogy ha szükséget szenved, s nekünk van, akkor adunk neki. S meggyőződésem, hogy nem mi vagyunk az egyetlen ilyen közösség: javaslom szeretettel Gundel-Takács Gábornak is, hogy kezdjen el felkeresni különböző felekezetekhez tartozó lelkipásztorokat és kérdezze meg, hogy hol kiknek és hogyan segítenek.
(Aztán javaslom, hogy kérdezze meg a 24. hu újságíróit, a progresszív hangadókat – a saját szövetségeseit – arról, hogy ők hány nehéz helyzetbe kerülő elváltnak, özvegynek, vagy épp homoszexuálisnak nyújtottak bármilyen olyan segítséget, ami túlmutat a verbális szólamokon. Ne legyen igazam, de valahogy úgy sejtem, hogy a legtöbbüknél a válasz számszerűsítve a nulla lesz…)
Igen, téved, sőt, hazugságot terjeszt tehát Gundel-Takács Gábor, amikor azt sugallja, hogy az egyházak mindenkit az útszélen hagynak, akik nem az Isten szerint való családmodellben élnek. Rajtuk is segítünk, nagyon sok helyen, nagyon sokféleképpen Egy dolgot nem teszünk: az pedig az Isten szerint való tanítás eltorzítása. Magyarán szólva, arról, amiről az Isten azt mondja, hogy nem család, akkor sem fogjuk azt mondani, hogy család, ha a megsegítettek, vagy bizonyos politikai erők részéről ez az elvárás érkezne hozzánk.
De ettől még segítünk – s nem csak az ember testén, mint azt sok humanista megteszi, de az emberek lelkén is: mert a lelket csak az Ige gyógyíthatja meg és keltheti életre – örök életre!
TÉVES AZ A NARRATÍVA, HOGY „MÁR AZ OLYAN ALAPFOGALMAKAT SEM LEHET RENDESEN DEFINIÁLNI, MINT AZ APA, AZ ANYA, A FÉRFI VAGY A NŐ”
Már hogyne lehetne!. Sőt, meg is vannak erre a definíciók. Erről a Gundel-Takács Gábor korábbi írására írt válaszcikkemben is reflektáltam: bizony lehet és kell is rendesen definiálni, hogy mi az apa, mi az anya, mi a férfi és mi a nő.
A szép a dologban pedig az, hogy ráadásul nem is csak a vallás és a Szentírás (mely egyértelműen jelenti ki a férfi és a nő, valamint az anya és apa fogalmaknak Isten szerint való definícióját), de MAGA A TUDOMÁNY IS EZT MONDJA KI. S nem is atomfizika ezt megérteni. Ugyanis biológiailag a férfi és a női mivoltot EGYÉRTELMŰEN és rendesen definiálja az ember 23. kromoszómapárja (az ún. nemi kromoszómák). A definíció egyszerű: ha valakinél ez a kromoszómapár XX, akkor az illető nő nő, ha XY, akkor férfi (ha a 23. kromoszómapár ezektől eltér, az pedig genetikai rendellenesség, mely legtöbb esetben súlyos és életre szóló tüneteket von maga után – ilyen például a Down-szindróma).
Ezen alapul az anya és az apa fogalma is. Akinek az XX kromoszómapár okán méhe fejlődött ki, s olyan ivarmirigyei, melyek egészséges állapotukban petesejteket termelnek, anyává válhat, ha az ő testében megtermékenyül és beágyazódik egy petesejt, hogy új életté növekedjen. Az apa pedig az az XY kromoszómával rendelkező egyén, akinek az ivarmirigyei hímivarsejteket termelnek, melyekkel megtermékenyítette az anyában kifejlődő petesejtet, így téve annak lehetővé, hogy a kettőből eggyé vált sejt fajtája újabb egyedévé növekedjen.
Ezek a TÉNYEK. S az, hogy egyesek magukat nem annak érzik, amik valójában, vagy az, hogy mások magukat egyenesen akár meg is csonkítják és hormonokkal tömik tele, hogy az ellenkező nem egyedeihez hasonlóvá(!!!!) váljanak, fikarcnyit sem változtat.
Lehet és kell tehát rendesen és helyesen definiálni ezeket az alapfogalmakat. Aki pedig azt mondja, hogy nem kell és nem lehet, az hazudik. Ebből következik, hogy maga a progresszió is hazudik. Isten Igéjével szemben és a tudománnyal szemben is. Magát a valóságot tagadja le az, aki azt mondja, hogy a férfi és a nő, vagy az apa és az anya fogalmak nem egyértelműek. A valóság letagadása pedig veszedelmes – az mögött sötétség van. Hiszen ki a nagy tagadó? Ki a hazugság atyja. Igen, maga a sátán.
S nem, ezzel véletlen sem szeretném azt állítani, hogy Gundel-Takács Gábor tudatosan elkezdte volna tolni az ördög szekerét. Nem tudom, hogy miért lépett arra az ingoványos útra, aminek mentén egy új hit, a szivárványvallás mellett tesz újra és újra bizonyságot, de remélem, hogy ennek az egész szomorú folyamatnak az oka nem több, mint jószándékú tévedés.
Én magam azért ezekre a tévedésekre reflektálni fogok – s imádságaimban hordozni fogom Gundel-Takács Gábort is az Úr előtt. Mert olyan útra lépett, ami nem a Krisztus útja. Olyanra, ami nem a jóság, a fény és a szeretet útja, hanem a gonoszságé, a sötétségé és a gyűlöleté.
Mert nem, bennünk, hitvallókban nincs sem harag, sem gyűlölet a „mások” iránt. Szeretjük őket is, tiszta szívből. S épp ez a szeretet az, amiért szólunk, ez az, ami miatt nem engedünk az Isten igazságából és akaratából egy jottányit sem, hanem ha kell, kiáltunk, buzdítunk, intünk és figyelmeztetünk – hogy ne a vesztükbe rohanjanak, hanem megtérve és visszafordulva találják meg végre az igazi boldogságot abban a Jézus Krisztusban, aki annyira szerette őket is, hogy önmagát adta értük. Hogy Benne higgyenek és neki engedelmeskedjenek: s így örök életük legyen.
