
Be kell vallanom, némileg meglepődtem, amikor a közismerten progresszív beállítottságú Telex hasábjain jött velem szembe Gundel Takács Gábor neve – nem mint megemlítettként, hanem mint cikkíróként. Meglepett az írás címe is – s még inkább a tartalma. Nem csak azért, mert azt láttam, hogy református emberként elsősorban katolikus szemszögből igyekszik ránézni egy témára – hanem azért is, mert egy általam konzervatívnak tartott ember hihetetlenül progresszív gondolatokat vetett „papírra”, készpénzként fogadva el a szivárványvallás hirdetőinek az állításait, függetlenül attól, hogy azok mögött mennyi igazság van.
Meglepett és elszomorított ez az írás, melyet egy olyan embertől kellett olvassak, akire mindig is a józan konzervativizmus egyik mintapéldájaként tekintettem, s aki egyébként felvállalta református identitását is a Reformáció Évében – most pedig olyan nézeteket propagál, melyeknek se a konzervativizmushoz, se a református tanításokhoz nincsen köze. Éppen ezért igyekszem egy válaszcikkben reagálni erre – lerántva a leplet olyan tévedésekről, amelyek nem csak a keresztények, de a világ számára is végzetesek lehetnek.
Kérdések, kérdések és kérdések
Elsősorban azon akadt meg a szemem, hogy Gundel Takács cikkében mennyi kérdés van. Olyan kérdések, amelyekre részben válaszol is, részben pedig nem. A legtöbb kérdés a családra vonatkozik, először ezeket vizsgáljuk meg, kérdésről kérdésre haladva: mivel az írás vállaltan a kereszténység és a magánélet kapcsolatát vizsgáló cikksorozat része, ezért keresztény, s elsősorban biblikus szemmel vizsgálva.
- „Család az, ha két ember összeházasodik és együtt élnek?”
Erre a válasz a Szentírás alapján egyértelműen igen. A választ közli lentebb maga a szerző is, de láthatóan nem igazán tud vele mit kezdeni: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (Máté 19, 1-6)
- „Család az, ha házasság nélkül, de családszerűen élnek együtt?”
A Biblia alapján nem. „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1 Korinthus 6,9-11)
A Szentírás a házasság nélküli szexuális kapcsolatot bűnként kezeli, olyan bűnként, amely az abban élőt kizárja az Isten országából. Keresztyénként tehát nem tekinthetünk családnak valamit, amit Isten bűnös együttélési formának titulál. De igazából, maga a szerző kérdése is válasz a kérdésre: nem család az, ami csak „családszerű”.
- „Két azonos nemű ember családszerű együttélése is család?”
A Biblia alapján nem. A fentebb idézett korinthusi igeszakaszban ugyanis a homoszexualitás (bujálkodó – μαλακοὶ: szó szerint: nőies férfi, férfiprostituált; illetve fajtalan – ἀρσενοκοῖται: szó szerint: férfival háló férfi) szintén tilalmasként szerepel, mely épp olyan súlyos(!), mint a paráznaság, vagy a házasságtörés. Megint csak: Isten előtt tilalmas együttélési formát nem tekinthetünk családnak, s ami csak „családszerű”, az nem család.
- „Ha egy egyedülálló ember együtt él a szüleivel, akkor családos? Az nem családos, aki egyedül lakik, de vannak testvérei, szülei?”
Visszakérdezek, hogy jelezzem ennek a kérdésnek a nyilvánvaló abszurditását: ha valaki egyedülálló, akkor az családos? Ugye, hogy nem?
- „Ezek mindegyike lehet keresztényi értelemben vett család?”
Az eddigiek alapján nem, de hogy ténylegesen miért is nem, arra hamarosan részletesebben is kitérek.
- „Csak az a keresztény család, ahol soha nem történt abortusz és ahol férfi és nő kapcsolatából csak természetes módon – azaz semmi lombik – született gyermekeket nevelnek?”
Egy újabb abszurd kérdés. Csak az a keresztényi értelemben vett család, ahol nincsenek válságok és nincsenek bűnök? Ha igen, akkor keresztényi értelemben vett család nem létezik. De az Ige egy szóval sem ír arról, hogy egy család megszűnne család lenni csak azért, mert a felek elbotlanak és bűnt követnek el – a házasság szövetségében köttetett család mindaddig család marad, míg az egyik, vagy mindkét fél azt meg nem töri. Az erre vonatkozó bibliai igét megint csak idézi Gundel Takács Gábor is, a fentebb hozott máté-i idézet folytatásaként: „Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” (Máté 19,9)
- „Vagy, hogy maradjunk a csomó átvágásánál: család az, amit két vagy több ember annak érez?”
A Biblia alapján nem, de azon kívül sem feltétlen – a valóságot ugyanis nem a szubjektív érzelmeink, hanem az objektív tények határozzák meg, még akkor is, ha azok az érzelmeinkkel szembe mennek. Egy párhuzam: attól, hogy úgy érzem, hogy madár vagyok, és tudok repülni, még ez nem lesz igaz – ha elrugaszkodom a tízemeletes tetejéről, nem repülni fogok, hanem szétloccsanni tíz emelettel lejjebb a betonon…
- „Egyáltalán: muszáj definiálni a család fogalmát?”
Igen, muszáj – s hogy miért, arra most fogunk kitérni.
Igaz-e, hogy a Bibliában nincs egyértelmű család-definíció?
Gundel Takács amellett érvel az írásában, hogy „a Bibliában nincs egyértelmű család definíció”, s ezt azzal igyekszik alátámasztani, hogy egyrészt, az izraeli családfogalom más volt, mint a mai (nem csak a nukleáris családot, de a tágabb rokonságot, sőt, a szolgákat, rabszolgákat is ideértették), másrészt, hogy az akkori házasságok nem szerelemből köttettek legtöbbször, harmadrészt, hogy az ókori Izraelben szokás volt a többnejűség és az ágyasok tartása (de még a szerző is jelzi, hogy ezt Isten nem hagyta sehol jóvá!), negyedrészt, hogy csak a férj kezdeményezte a válást, ötödrészt pedig, hogy a szülők megsértéséért a gyermek halállal lakolt.
Itt egy kicsit meg is akadtam, mert ezt az okfejtést enyhén szólva nem értettem. Azért nincs a Bibliában egyértelmű család definíció, mert az ókori szokásjog a családszerveződés terén más volt, mint a mai? Ez egészen abszurd.
Ha azt állítjuk, hogy a Bibliában nincs egységes családfogalom, akkor azt csak úgy tudjuk igazolni, ha bebizonyítjuk, hogy a Szentírásban Isten nem csak egyfajta, hanem többféle együttélési módot hagyott jóvá, mint családot, nem pedig úgy, hogy ha azt mondjuk, hogy azért nincs a Bibliában egységes családfogalom, mert amúgy a Biblián kívüli és attól független szokásjogban voltak olyan vonások és együttélési formák, amelyeket Isten egyértelműen nem hagyott jóvá.
Ellentétben azzal, amit Gundel Takács Gábor állít, a Bibliában igenis van egyértelmű, konkrét család-definíció.
A Teremtés könyvétől Krisztus tanításain át egészen az apostoli levelekig egyetlenegy Isten szerint való családmeghatározásról és együttélési forma elrendelésével találkozunk, ez pedig a következő:
„Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”
Nincs más Isten által elrendelt együttélési forma – csak ez. Ráadásul, ellentétben azzal, amit Gundel Takács állít, a Biblia házasságfogalma sokkal, de sokkal több, mint csupán egy társadalmi érdekeket szolgáló törvény, mely a közösség fennmaradását szolgálja.
A Biblia egyértelművé teszi, hogy a házasság szakralitás – mégpedig azért szakralitás, mert az az Egyház és a Krisztus kapcsolatának földi leképezése. Ráadásul nem csak az újszövetségi, de már az ószövetségi nép esetében is!
„De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták.” (Bír 2,17)
A Biblia már az Ószövetségben is a paráznaság vagy a házasságtörés fogalmával írja le azt, amikor Izrael népe más istenekhez fordul – és nem csak egy helyen. Sőt, Hóseás egész szolgálatát végigkíséri az a motívum, ahogy a házasságával illusztrálja Izrael bálványimádását: az Úr parancsára egy prostituáltat vesz el, aki aztán folyton megcsalja, más férfiakhoz megy, kiáll az utcasarokra és így tovább.
Az Újszövetségben viszont a kapcsolat még egyértelműbb, lássunk csak egy példát erre:
„Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk az ő testének. ’Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.’ Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.”
A kapcsolat tehát egyértelmű – a házasság (mely határozottan egy férfi és egy nő között köttetik!) nem más, mint a földi képe annak, ahogy Krisztus és az Egyház együtt él. Az Úr és az ő népe viszonya rengetegszer van a Szentírásban a férj-feleség, illetve a menyasszony-vőlegény képpel ábrázolva. Oldalakat szentelhetnék annak, hogy minden erről szóló igeszakaszt ide idézzek, de annak, aki jobban bele akarja ásni magát ebbe a kérdésbe, egy pár igehelyet örömmel megjelölök a teljesség igénye nélkül: Ézsaiás 54,5; Ezékiel 16,8 Efézus 5,22-33; Máté 9, 14-15; Máté 22,1-14; Lukács 14,15-24; Jelenések 19, 6-9 és Jelenések 21,1-2 – valamint szeretettel ajánlom Gundel Takács Gábor figyelmébe a korábban ebben a kérdésben született írásomat is, melyben részletesebben kitérek erre a kérdésre, mint ebben a válaszcikkben.
Egy szó, mint száz, szükséges kimondanunk, hogy Gundel Takács Gábor EGYÉRTELMŰEN TÉVED, amikor azt állítja, hogy nincs a Bibliában egyértelmű meghatározása a családnak – nemcsak, hogy van, de az SOKKAL TÖBB is, mint az iszlámban meghatározott társadalmi érdekeket szolgáló definíció: egy olyan szakrális rend, mely egyenesen mennyei dimenziókba tör!
Téves állításokról és nem létező konszenzusokról
Gundel Takács Gábor kérdései, téves Biblia-elemzése és a bibliai házasságképről alkotott képének tényszerű hiányosságai mellett az írással még egy óriási probléma volt – az pedig az, hogy hamisan állítja be a progresszív narratíva minden objektív tényt és fogalmat megkérdőjelező hozzáállását úgy, mint objektív valóságot, s adott esetben egyenesen úgy, mint tudományos(!) konszenzust.
Így például, természetesnek tekinti azt, hogy „a világban mára az sem egyértelmű, hogy ki a nő és ki a férfi, egyáltalán hány nem van, ez hány éves korban dől el és ki dönti el. Épp ezért az sem egyértelmű, hogy mi a család, mihez van joga egy felnőttnek, és mihez van joga egy gyermeknek”, s ignorálja azokat a tényeket, amelyek ennek ellentmondanak. Pedig vannak bőven olyan tények, melyek ennek a narratívának ellentmondanak.
Egyrészt, keresztyén szempontból igen egyértelmű ez az egész genderkérdés: „A teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten.” (Márk 10,6) Nincs tehát százféle nem, nincs mindenféle változás: van férfi és nő – és ennyi.
De a tudományos válasz is igen egyszerű: két nem van, amit nem az határoz meg, hogy minek érezzük magunkat, még csak nem is az, hogy minek hisszük magunkat, sőt, nem is az, hogy milyen nemi szerveket viselünk vagy műttetünk magunkra – hanem az úgynevezett nemi kromoszómák: az ember 23. kromoszómapárja. Ha valakinél ez XX, akkor nő, ha XY, akkor férfi. Ezen semmilyen műtét, semmilyen ideológia és semmilyen okoskodás nem változtat. A tudományos konszenzus csak és kizárólag két nemet ismer az emberi fajnál – minden ettől való eltérés (pl. a hermafroditizmus) pedig genetikai rendellenesség, tehát betegség.
Nem igaz tehát, hogy a „férfi, nő, anya, apa, férj, feleség, gyermek” ne lennének egyértelműek – azok. Mind a Biblia, mind a tudomány alapján. Ami viszont szintén egyértelmű, az az, hogy a progresszió élharcosaként működő szivárványvallás szándékosan hazudja azt, hogy ezek a dolgok nem egyértelműek – nem azért, mert hisz ebben, hanem azért, mert tudja, hogy egy társadalom gondolkodását a nyelv nagy mértékben meghatározza. Így tehát tisztában van azzal, hogy ha dekonstruálja a szavak jelentését, majd a saját narratívája szerint rekonstruálja azokat, akkor sokkal könnyebb dolga lesz, mint akkor, ha nem alkalmazza ezeket az egyébként orwelli módszereket.
Az sem igaz, hogy létezne tudományos konszenzus arról, hogy „a szülők szexuális irányultsága nem befolyásolja hátrányosan a gyermekek fejlődését” (jó eséllyel addig nem is lesz, amíg a legtöbb nyugati országban a progresszív elit feketelistára teszi azokat a kutatókat, akik ezzel a kérdéssel részrehajlás nélkül szeretnének foglalkozni, s a progresszív narratíva helyett csak a puszta tényeket kívánják bemutatni). Bár a szivárványvallás szervezetei fennen hirdetik, hogy amit ők képviselnek, az a nagybetűs tudomány, a valóságban ennek alátámasztása végett mindig olyan kutatásokat lobogtatnak, melyek nem reprezentatív, hanem önkéntes alapon és/vagy túl kicsi mintavétellel dolgoznak.
Ezzel ellentétben a kérdésben született legszélesebb körben végzett felmérés pont hogy azt bizonyítja, hogy a gyermekekre is kihatással van a szülők szexuális irányultsága: azok, akiket meleg vagy leszbikus pár nevelt fel, jóval nagyobb eséllyel szorulnak szociális segélyre, jóval nagyobb eséllyel lesznek munkanélküliek, jóval nagyobb eséllyel kapnak el nemi betegségeket, jóval nagyobb eséllyel kísérelnek meg öngyilkosságot, jóval nagyobb eséllyel válnak nemi erőszak áldozatává, jóval nagyobb eséllyel válnak függővé, illetve bűnözővé, jóval nagyobb eséllyel küzdenek súlyos depresszióban, s jóval kisebb eséllyel lesznek képesek normális párkapcsolatot kialakítani nemcsak a hagyományos családban felnevelkedetteknél – de még azoknál is, akik árvaházakban nőttek fel!
Gundel Takács Gábor ezeket az eredményeket figyelmen kívül hagyja, s azt tekinti készpénznek, amit a szivárványvallás lobbistái hirdetnek – így pedig valójában az érvelésének ez a része egy hazugságon alapszik. Így Gundel Takács hamisan sugallja azt, hogy a melegházasság legalizálása és a melegpárok számára engedélyezett örökbefogadás, vagyis a „szivárványcsaládok” családként való elfogadása „az egyének boldogabb életét” szolgálná – ahogy azt is, hogy az a kormány, amelyik a család definíciójaként az egy férfi és egy nő között köttetett házasságon alapuló együttélési formát határozza meg, illetve, azok a keresztények, akik vallják a fentebb bemutatott bibliai családmodellt, gonosz fondorlataikkal az emberek boldogságának akarják útját állni. Holott erről valójában szó sincs – pont a szivárványvallás hívei azok, akik a saját ideológiájuk kiteljesítése érdekében még a gyermekek boldogságát és jövőjét is feláldozhatónak tartják.
A család válsága – mi a keresztény válasz?
Gundel takács Gábor szerint a család válságban van – ha a hagyományos családmodellre gondolunk. Ugyanakkor, az írása egyértelműen azt sugallja, hogy ő maga a férfi-nő házasságon alapuló családmodell válságát (mely nem kis részben egyébként szándékos rombolás eredménye, melyet a kultúrmarxizmus képviselői vittek véghez) inkább biztatónak tekinti – útnak az egyenjogúság felé.
Ez viszont egy hazug narratíva, mely azon alapul, hogy az egyén boldogsága mindent felülír – ha kell, akkor a társadalmi érdeket, ha kell, az objektív tényeke, s ha kell akkor a Biblia igazságát. A szerző végkövetkeztetése az, hogy az egyén boldogsága az első – s minden más a háttérbe szorul. Erre alapozva vallja, hogy „Tekintettel kell lenni a másságra. Senki sem szenvedhet attól, hogy ő másmilyen, mint a többség, és a többségnek számos esetben tekintettel kell lennie a kisebbségre.”
Csakhogy, ez nem így működik. A Biblia, melyet reformátusként Gundel Takács Gábornak is illik ismernie, illetve az azon alapuló református tanítás, melyhez reformátusként ragaszkodnia kell, egyértelművé teszi, hogy az egyénnek az a boldogsága, mely a bűn megéléséből fakad, csupán ideig való – a böjtje pedig az örök szenvedés. Ez pedig nem csupán egy vélemény a sok közül – ez objektív TÉNY, melyet maga a világ Ura és Teremtője jelentett ki!
Nem véletlen hív tehát Krisztus, hogy tagadjuk meg önmagunkat, vegyük fel a keresztünket és kövessük Őt – lehet, hogy így az egyéni boldogságunk egy ideig háttérbe szorul, de a szenvedésünknek örök boldogság lesz a jutalma. A kereszténység és a Biblia tanítása pont azért sem lehet kompatibilis a jelenlegi progresszív korszellem tanaival, mert nem tekinti a szenvedést abszolút rossznak – hanem sokkal inkább olyan eszköznek, mely által a Mester formál, megtisztít és megszentel bennünket.
Egy dolog ugyanakkor biztos – a nyugati társadalomban a házasság intézménye valóban súlyos válságban van. Ez egy aggasztó folyamat, mert a család a társadalom alapegysége. Nem véletlen, hogy a kultúrmarxizmus megálmodói a család lerombolását jelölték meg a legfontosabb céljaik egyikének, mely fontos eszköze a társadalom megsemmisítésének – hogy aztán a romokon felépülhessen Marx utópiája: egy osztályok, vallások és identitás nélküli társadalom, ahol mindenki egyforma, mindenki egyenlő és mindenki arctalan. Láttuk már ennek az utópiának a megvalósítására tett kísérleteket – valahogy mindig földi pokol lett belőle. Számomra épp ezért még inkább elszomorító, amikor azt látom, hogy magukat kereszténynek nevező közéleti személyiségek asszisztálnak ennek a borzalomnak az újjáépítéséhez.
Nem ez a helyes út – de van keresztény válasz is! Mi ez?
Valójában, egy nagyon egyszerűen hangzó út, ami a valóságban sokkal, de sokkal nehezebb, mint az a progresszív narratívával való azonosulás, amit Gundel takács Gábor választott. Ez pedig nem más, mint ahhoz a bibliai családmodellhez való ragaszkodás, amiről fentebb az olvasó is megbizonyosodhatott, hogy igenis létezik.
A család ugyanis valóban család – de az vitán felül áll, hogy ha valaki kereszténynek vallja magát, akkor az csak azt az együttélési formát fogadhatja el családnak, amit Isten is akként fogad el. Sőt, tovább kell mennünk. Ugyanis, ha valljuk, hogy Isten a világmindenség Teremtője és Ura, akkor bizony, azt is vallanunk kell, hogy amit Ő jónak tart, az abszolút jó, s amit Ő rossznak, az abszolút rossz. Így tehát, keresztényként KÖTELESSÉGÜNK az, hogy valljuk és hirdessük, hogy a bibliai házasságmodell univerzális, mindenkire érvényes értéket hordoz – míg az azon kívül álló, hamis „családmodellek” semmilyen kontextusban sem helyesek.
Ezzel együtt nyilván az is fontos, hogy a homoszexuális hajlammal együtt élő embertársaink felé is szeretettel forduljunk – de ez véletlen sem jelentheti azt, hogy elfogadjuk, legitimáljuk, vagy támogatjuk a bennük lévő hajlam megélését! A Biblia ugyanis ebben a kérdésben egyértelmű – a homoszexualitásrqa való hajlam sok máshoz hasonlóan bűnös hajlam, mely a megromlott emberi természetből fakad. Maga a hajlam ugyanakkor önmagában nem bűn, nem zár el az Istentől, egészen addig, amíg azt ki nem éljük. Keresztényként tehát itt az önmegtagadást kell felmutassuk, mint alternatívát, rámutatva egyszersmind arra is, hogy mindannyiunkban van ilyen vagy olyan bűnös hajlam, amit meg kellett, hogy tagadjunk Krisztusért – de megérte.
Ebből következik az is, hogy az a keresztény, aki Istenhez ragaszkodik, komolyan veszi a hitét, s nem hamis (szivárvány)vallások hamis bálványainak hódol, az bizony társadalmi és közéleti szinten is azért kell, hogy harcoljon, hogy a jog is azt tekintse családnak, ami a Biblia alapján erkölcsös és jó. Gundel Takács Gábor tévedése pont itt van – ő nem az Igéhez és annak az Urához ragaszkodott, amikor gondolatait a Szemlélek és a Telex felkérésére „papírra” vetette, hanem meghátrált, s megadta magát a progresszió globális tébolyának. Azonban ez nem a helyes út.
Hozzá is szól az Úr és hozzánk is – hogy ne higgyük azt, hogy a korszellemnek való behódolás a kereszténység útja, s ne higgyük el azt a hazug narratívát, amit a szivárványvallás képviselői próbálnak elhitetni velünk! Inkább maradjunk szilárdak és álljunk ki az Úr mellett, az Ő igazsága mellett (mely valójában az egyetlen, objektív valóság), s hirdessük azt, a család kapcsán is. Mert aki meghátrál, az elvész. Aki viszont mindvégig kitart, az elnyeri az örök boldogságot Jézus Krisztusban.
„Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid 10,39)