“Az a keresztény alaptétel, hogy a feltámadott Krisztussal közösségben az embernek örök élete lehet, szétfeszíti a ma ismert racionalitás kereteit. Ha tehát az a kérdés, hogy az egyház miért nem képes a mainál sokkal hatékonyabban megszólítani az embereket, akkor a válasz nagyon egyszerű: azért, mert az örök életről szóló üzenet egyre többek számára nem hihető.
Ez azért van így, mert azt, hogy a ma embere mit tekint racionálisnak és mit nem, a felvilágosodás nyomán kibontakozó természettudományos világkép szabja meg: racionális egy olyan állítás, amely a természettudomány eszközeivel bizonyítható.
…
Amit a modernitás hozott, az csak beszűkülés és korlátoltság.
Holott a keresztény ember-értelmezésnek, amely az emberi lényeg megértését Istennel hozza összefüggésbe, igenis megvan a racionális alapja. Ez pedig az, hogy míg a tudomány valóban képes leírni a fizikai-természeti világ, benne az emberi működés törvényszerűségeinek egy részét, arra már nem képes válaszolni, hogy vajon mi az az emberben, ebben a természeti lényben, ami képes kilépni a természetből és a világot vizsgálódás tárgyává tenni.
Jó, hogy az ember képes megismerni, de mi az az emberben, ami megismer? Ki ismeri a megismerőt? Erre már nincs válasz, mert ez már túlmutat azon, ami fizika, ami természet, s óhatatlanul is felveti az emberi lét legnagyobb titkát, természet és szellem kapcsolatát. Mondjon akárki akármit, az emberi lényeg igenis kapcsolódik ahhoz, ami túlmutat a természet végességén, és csak az örökkévalóságban találja meg eredetét.
Az örök életről szóló keresztény üzenet tehát egyáltalán nem valamiféle agyament képzelgés, hanem azon a mély belátáson alapul, hogy az ember önmagából nem magyarázható. S ez igenis racionális felvetés. Az a nézet, amely a nyugati civilizáció történetét két részre osztotta, s azt mondta, hogy ami a felvilágosodás előtt volt, az vakság, idióták világa, de bezzeg ami utána jött, az ész világossága, szemenszedett hazugság. Talán inkább pont fordítva, a metafizikai világkép leépítése hozta el a transzcendens iránti teljes érzéketlenséget.
De azért mégsem teljesen. Mert itt van az egyház, amely azt a keresztény üzenetet hirdeti, hogy az emberi lét valódi lényege szerint részvétel Isten örökkévalóságában. A húsvét létünnep.”