“Az evangéliumokból csak az kell neki, ami saját szűkre szabott, politikai-ideológiai programjába (ami az anarchizmus, a marxizmus és a feminizmus sajátos fúziója) bepasszírozható. Jézus azon szavait, amikben abszolút kizárólagossággal a saját személyét nevezi meg az életre, valamint az üdvösségre vezető egyetlen útnak, meg sem hallja, ahogy azon kijelentéseit sem, melyekben a neki való engedelmességről és a gonoszok végső ítéletéről értekezik.
A progresszív keresztyénnek úgy kell az egyházi botrány, mint egy falat kenyér. Reszketve vár a szaftos történetekre, mert ezek szolgáltatják a tüzelőt, amivel hamis messianizmusát fűti.
Szüksége van ezekre a történetekre, hogy aztán a szegények, az árvák, a kisemmizettek, az elnyomottak megmentőjének szerepében tetszelegjen, miközben elvakultan rágalmazza az elhívásukhoz méltó módon élő szolgálókat – azokat, akik egyházuk tanításához nemcsak elméleti szinten ragaszkodnak, hanem egész életükkel tanúbizonyságot tesznek amellett, amit vallanak és hirdetnek.
A progresszív keresztyén nem tud, nem is akar alkalmazkodni annak a keresztyén közösségnek a hitéhez, hitvallásához, értékrendjéhez, benső rendjéhez és működéséhez, amihez állítólag tartozik. Nincs tekintettel arra, hogy egy olyan közösség része, melynek évezredes története van: nem érzi magához közel állónak azokat a keresztyén generációkat – és azok hitét, hitvallását –, akik Pünkösd óta hűségesen ragaszkodnak Jézus és az ő apostolainak tanításához. Nincs tekintettel elődei hitére, neki csak a most számít: hogy most érvényesítse az általa képviselt, az egyház tanításától abszolút idegen politikai ideológiát. Számára az egyházi lét, illetve az egyházi közélet nem több érdekérvényesítésnél és hatalmi harcnál.”