Van néhány jelenség, mely meglehetősen érdekes. Az egyik ilyen, hogy az emberek többsége csak jó híreket akar hallani. Ugyanakkor fura, hogy a negatív hírekre is fogékony mindenki. Azért, mert kívül áll rajtuk és nem érinti világukat – így nyugodtan lehet kiakadni és puffogni. A tényleg mindenkit érintő világ kritikája egy negatív tényező, amitől viszont már eltartjuk magunkat. Ok: az általános közgondolkodás pozitivista!
Ez az attitűd viszont a valóságtól messze vezető sínpár. Az evangélium kettő az egyben: egyszerre kritika az ember felé és egyszerre a megmentés jó híre is. A pozitivista felfogás miatt azt a kritikát, mely az ember világát és személyesen minket is érint a mai ember nem akarja meghallani. Az ember tehát két dolgot nem akar: szembenézni a valósággal és magába nézni. Veszélyes állapot, mely egy komplett valóságtagadásban ölt testet. Egy olyan valóságtagadásban, amit legtöbb esetben nem veszünk észre.
nézz fel!
Ez a poszt arról szól, hogy igenis fontos, hogy ne valóság-tagadjunk, fontos, hogy szilárd talajt fogjunk, hogy az egyensúly-vesztett világunkban ne billegjünk szüntelen, mint az elvarázsolt kastélyban. Ehhez kell némi átlátás. Átlátni a problémát: miért érdekel a “vetítés” és miért nem a valóság. Az evangélium realista: akkor is amikor kritikát mond és akkor is, mikor feloldozást- feloldást és megoldást hirdet. Ha látni akarunk ki kell szűrjük a képből a zavaró tényezőket. És nem mellesleg: ez sokszor azok lerombolásával jár, ugyanis takaró pozícióban állnak, és nem véletlenül.
Ne nézz fel!
A Netflixen van egy film ezzel a címmel. Tele van világsztárokkal: Meryl Streep, Leonardo Di Caprio, Jennifer Lawrence és mások. Rettenetesen profi és groteszk. Idegesítően, nevetségesen és fájóan az. Jön egy üstökös, a tudósok riadót fújnak, egészen a elnök asszonyig jutnak. Ott aztán megdöbbennek, mert a kipusztulás reális veszélye nem igen érdekli őket, csak az, hogy hogy hat ez hír a népszerűségükre. Ugyanez történik a médiában – a nézettség és jókedv, a jó közérzet megőrzésén van a fókusz.
Mikor megérkezik az üstökös és benne alakot ölt a konkrét veszély, akkor kampányt indítanak azzal, hogy: Ne nézz fel! Ne hagyd, hogy a pozitív érzés benned összeomoljon, ne idegesítsd magad – majd mi intézzük. Hogy hogyan intézik – hát nem lőném le spoileresen a dolgot, meg kell nézni.
ne nézz fel! – korkép és kórkép
Ne nézz fel az égre, mert akkor eszedbe jut: talán egyszer tényleg el kell számoljak az életemmel Isten előtt. Ne nézz fel az égre, mert akkor reménykedni kezdesz: ugyanis Isten a reménység sok csillagzatát helyezte az égre. Korunk mindent mutat, mindent mond, folyamatosan vetít a fejünkbe kifinomult módszerekkel, és ezzel immunizál az égre. Horizontális figyelmet generál, nem vertikálisat, oldalra nézz, ne fel! Ravasz dolognak tűnik, és az is. Annyi látvány tárul a az ember elé, mint még soha: a külső világ irányából, a plázák ragyogása irányából vagy épp a mobiltelefonból. A figyelem irányítása a kívánt látványra mindig is kulcsfontosságú volt, miért ne lenne az a modernitás világában? Főképp, mikor a technológia ennyi pazar lehetőséget biztosít, mint még soha.
komplexitás pobléma
Szupermodern világunk olyan összetett, hogy szinte felfoghatatlan. Gondoljunk csak bele: 100 évvel ezelőtt népességünk többsége vidéken élt. Mit látott és fogott fel a világból? Azt, ami körülötte volt, ismerős táj, évszakok, föld, mely életet ad, dolog és örömök. Örömök és munkák, melyeket a többi falubélivel együtt végzett és élt át. A templom volt a kilátóhely egy nagyobb világra – s persze befele: önnön lelkébe, mélységeibe. Néha azt gondolom: sokkal jobb volt nekik.
Ma akkora mennyiségű információ ér bennünket, aminek törtrésze se az elmúlt korokban. Hozzátéve: az információk nagy része teljesen felesleges, mert egyáltalán nem érint minket. Hasonlóan a hacker támadásokhoz a mai ember valójában egy informatikai túlterheléses támadás alanya. Ez a túlterhelés szellemi bénultságot okoz, miközben függőséget is. Mindenki a közösségi médiát nézi, ahonnan áradnak a képek, szövegek. Talán olykor felteszi a kérdés – mi a fenének nézem ezt a fekáliafolyamot? Tehát az információs túlterelésnek nem csak alanyai, hanem cselekvő résztvevői is vagyunk.
egyáltalán nem akarunk felvilágosítást kapni a világ állapotáról!
És azért nem, mert az azt üzenné: baj van, valamit tenni kéne, méghozzá sürgősen. (Arról nem is beszélve, hogy a “tettek” terepe már foglalt: a klímahisztéria által). Az emberek fáradtak, túlterheltek a sok infótól és persze függők is. Igazság szerint sokkal könnyebb valóság-tagadni és egyébként is: minden csak narratíva. Ez az attitűd a többségre igaz. És a keresztyénekre is. Miért? Azért, mert egy olyan pszichikailag- mentálisan megterhelő korba léptünk, ahol minden ilyen teher – érintse akár a valóságot is – súlyos, amihez nincs erő, se kedv. Az emberek próbálják saját világukat fenntartani, megmenteni maguknak, mely valójában sajnálatosan “most múlik pontosan”.
kettős fronthatás – a pozitivizmust negatív erősíti
Jó híreket akarnak hallani az emberek, vagy olyanokat, amelyek némi felhajtóerőt jelentenek vagy kiventilálják a felgyülemlett feszültséget, ami keletkezik létük fenntartására tett erőfeszítéseik nyomán. Think positive! – a pszichológiai programozás átment! Csak a pozitív, csak ami szép, az mindegy igaz-e. Úgy tűnik, hogy a posztmodern utáni ember felvilágosíthatatlan, mert nem kell a valóság. A posztmodern utáni ember a struccpolitikát választja inkább. Pedig komikus egy stratégia ez: ha nem látom a veszedelmet, akkor ő se engem – ergo: biztos, hogy megúszom.
A felvilágosító hírek nem jó hírek, épp valami ellenkezőről szólnak, arról, hogy baj van. Ki akar ma ilyen híreket hallani? Botrányt, az igen – de olyat, hogy világunk kissé vagy nagyon és mindjárt összeomlik – hát azt nem! Hihetetlen is, de főképp fárasztó. Fáradt lelkeknek, elméknek, fizikumnak. Én személy szerint azonban szeretek képben lenni. Kifejezetten szeretném tudni – mi is folyik ebben a felbolydult méhkasban? Ki és mi borogatja a kaptárat? Mert nekem ez nem mindegy.
Persze meg is értem az embereket! Nem bűn, hogy csak szeretnék élni az életüket. Nem bűn, hogy olyan keretként vágynak a világra, ami biztonságos és tervezhető, felépíthető életteret jelent életüknek. Az sem bűn, hogy mikor épp inog minden nem akarnak összetett összefüggéseket szétszálazni. Élni akarni nem bűn, és még az sem, hogy szeretnének “csak élni” és nem “világmegváltani”. Ám hányszor összedőlt a világ … a két világháború, a komcsi rendszer, mely összedöntötte a régi életet … ám erről közvetlen tapasztalata a ma élők többségének nincsen.
az evangélium: felvilágosító hír!
Ez is milyen érdekes önmagában! Az evangélium hír – természete, hogy ez a hír átalakítja az emberek gondolkodását mindenről, azokét, akik hisznek benne. Ám mai világunkra többek között az jellemző, hogy hírcunamiban élünk. Hírek milliói a HÍR ellen. Ez véletlen? Ha Morpheus a Mátrixból itt lenne minden bizonnyal azt mondaná: ez nem lehet véletlen!
Az egész komplex jelenséghalmazra rálátva értjük meg a szellemi küzdelem lényegét: szinte minden úgy “alakul”, hogy takaró pozícióba kerül azzal szemben, amit Isten Krisztusban mondott. Vagyis azzal szemben, ami a megoldás. Innen lehet érteni azt amit Pál apostol mond a szellemi harc lényegéről:
“Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, mely Isten megismerése ellen emeltetett és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10,4-5).
Akkor nem lehet szabadon gondolkodni? De lehet, csak szintén páli: „Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra (1Kor 10,23). Valójában nem a gondolati szabadság a szabadság, hanem az, ha ellátok az Istenig, aki meg tud szabadítani. Más oldalról nézve: e szellemi háború során áttörni egy olyan erődítményt, mely elállja az utat az élet forrásához – meglehetősen logikus és megindokolt tett. Szellemi értelemben van erről szó. Nagybőgőnek nézte az eget – mondjuk arról, aki még nem tért magához a pofontól. Azaz: annak kell látnunk a dolgokat amik. Alapvető, hogy egy küzdelemben a terepet, az ellenséges erőket és a saját erőnket ismernünk kell. Még egyszer: ez szellemi küzdelemről szól. Hogyan lehet annak látni a dolgokat amik? Kezdetnek talán
nézz fel!
