“Az elmúlt tíz évben az Európai Unió teljesen szakított azokkal az értékekkel, amelyek mentén annak idején létrehozták. A később csatlakozott országok egy olyan unióban találták magukat, amelyben a régi szerződések és ígéretek már semmit nem érnek.
A történelemben mindig önkényesek a szakaszhatárok, ritka az olyan pillanat, amelyről pontosan meg lehet mondani, hogy valaminek a kezdete vagy a vége. Talán csak a háborúk ilyenek, és többek között épp a kontinenst újra és újra elpusztító háborúk megelőzése érdekében hozták létre az uniót. Az EU célja nem az önvédelem képességének feladása volt, hanem a háborúk okainak megszüntetése.
Ám mára gazdasági, katonai, technológiai potenciálját olyan mértékben hagyta leromlani a földrész, hogy célponttá vált, az Egyesült Államok, Kína és még Oroszország is azt gondolhatja, hogy rizikómentesen, pusztán gazdasági és politikai eszközökkel és némi titkosszolgálati spéttel átveheti a boltot. Vagy legalábbis akkora befolyást szerezhet, hogy Európa kirablása, lelakása csöndben végbemehet, és az itt élő emberek (mert nemzetek már nem nagyon vannak) csöndben belenyugszanak a sorsukba.
Európa vezetői azonban még nem ismerték fel a problémát, amely saját sorsukat is rövid távon katasztrófába vezetheti. A romlás okait ugyanis nem tartják problémának, hanem ideológiailag kívánatos célként tekintenek rá. A nemzeti minimumok Európa gyakorlatilag minden országában megszűntek. A saját kultúrával rendelkező szuverén nemzetállamokban gondolkodó pártok néhány közép-európai országot kivéve kisebbségbe, sok esetben marginalizált helyzetbe szorultak. A szavazókat pedig a korábban markánsan jobboldali és keresztény pártok pár év alatt lezajló, balra és liberális irányba való lopakodása vitte át a globalista oldalra.
A CDU–CSU például Németországban ma sokkal progresszívebb, mint a Zöldek húsz évvel ezelőtt. A németek nem vették észre, hogy a németségük közössége (bármit is jelentsen ez), a közös kultúra tartja össze Németországot, nem pedig a jogrendszer, a fékek és ellensúlyok kiüresedett rendszere vagy a liberális ideológia.
Mindeközben a német elitek birodalmat akarnak építeni. Ugyan az egykori Németország már nem német ország többé, saját maga által elismerten sem az, de azért a németség legrosszabb tulajdonságait sikeresen megőrizték. A németek minden, hétköznapi szinten is érzékelhető bajuk ellenére még mindig felsőbbrendűnek érzik magukat. Mindig is ez volt a legnagyobb vigaszuk, és jól látható, hogy semmi más nem is maradt meg nekik a régi Németországból.
Ép ésszel nehezen érthető, hogy egy olyan ország elitje, amelyben kormányprogram a nemzet megszüntetése, a lakosság lecserélése bárkire, aki nem Európából jön, miért akar egy másik pszichiátriai tünete mentén Negyedik Birodalmat építeni. A fejükben a német fogalma helyére az európait ültették, és az meg természetes számukra, hiszen mindig is úgy hitték, hogy Európa vezetésére ők hivatottak. Egy olyan Európai Uniót akarnak átvezetni a birodalmi állapotba, amelyet egyébként ők maguk taszítottak válságba, és ők tették lehetetlenné a nemzetek tisztán önérdekalapú együttműködését.
Mert az teljesen egyértelmű, hogy amennyire ostoba lázálom a föderálisnak csúfolt Európai Birodalom, annyira szükségszerű az Európai Unió az eredeti céljaival és érdekalapú szerveződésével.”
