“Magyarország fontos szereplővé vált a világban, a nemzetközi piacon -állítja Abishur Prakash, a világ első számú jövőkutatója, aki többek között rendszeresen ad interjúkat a BBC-nek, CNBS-nek, The Telegraphnak. Eddig öt könyve jelent meg világszerte, legújabb The World is Vertical című kötete (A világ vertikális) nemsokára magyarul is kapható lesz a könyvesboltokban. Legújabb kutatásai alapján egy újfajta világrend látszik kirajzolódni, amely jelenséget a koronavírus felgyorsított: a nemzetek bezárkóztak, a bevándorlással kapcsolatos illúziókkal leszámoltak, és az országok a digitalizáció révén próbálják visszaszerezni vagy megtartani szuverenitásukat. Azok az országok nyerhetnek, akik a tehetségbe, a mesterséges intelligenciába, és önmagukba fektetik az energiát- állítja a szakértő. Most interjút adott az Origónak.
Könyvében arról ír, hogy a kormányok az új digitális technológiák által akarják megőrizni a függetlenségüket. Kínának ott a TikTok, az oroszoknak is van saját közösségi oldaluk (Telegram), de mi a helyzet Európával? Mintha Brüsszel lemaradt volna ebben a versenyben.
A második világháború óta Amerika dominált a nemzetközi piacon. Az utóbbi öt-tíz évben azonban Kína is megjelent a digitális piacon: okoseszközökkel, saját iparral. Az Unió kénytelen volt szembenézni azzal a ténnyel, hogyha nem akar egyik nagyhatalomtól sem függeni, akkor ki kell építenie a saját biztonsági, informatikai rendszerét: ez már el is kezdődött,
GAIA-X NÉVEN EGY SAJÁT A TAGÁLLAMOKON ÁTÍVELŐ, FELHŐ ALAPÚ, ADATTÁROLÁSRA ALKALMAS SZOLGÁLTATÁST HOZTAK LÉTRE.
Szóval az európaiak sem akarnak függeni az Amazontól, az Apple-től.
UGYANAKKOR EZ A FAJTA FÜGGETLENEDÉSI KÍSÉRLET KÍNÁTÓL ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKTÓL, NAGYON VESZÉLYES LEHET A TAGÁLLAMOK ÖNÁLLÓSÁGÁRA.

Abishur Prakash – forrás Wikipédia
BE KELL LÁTNI, HOGY A GLOBALIZÁCIÓNAK ABBAN AZ ÉRTELEMBEN VÉGE, AHOGY MI MEGISMERTÜK.
Évtizedekig nem volt más választása az országoknak, csak a globalizáció, és a nemzetközi együttműködések virágoztak. Ahogy haladt előre a globalizáció, úgy vesztették el az országok saját függetlenségüket. Mostanáig. A világ vezető hatalmai, de a kis országok is, mint például Magyarország, hogyha meg akarják őrizni a kultúrájukat, a szuverenitásukat, ki kell építeniük a saját digitális “vasfüggönyüket”. A koronavírus a lezárásokkal ezt a jelenséget felgyorsította.
AZ ORSZÁGOK BEZÁRKÓZTAK, MÁR ELUTASÍTJÁK A MIGRÁCIÓT, ÉS A DIGITÁLIS VILÁG VERTIKÁLIS IRÁNYBA KEZDETT FEJLŐDNI.”