A múlt hét különleges aktualitása, hogy Zalaegerszegen átadták a Mindszenty József életműve előtt tisztelgő Mindszentyneumot. Mialatt a tragikus sorsú hercegprímás fogságát töltötte az Amerikai Egyesült Államok Követségén, egykori megyéje Zala megye papjai megkezdték azt az állhatatos „néma” ellenállást, amellyel kifejezték együttérzésüket és tiszteletüket a zalaegerszegi Mária Magdolna templom egykori plébánosa előtt. Az a néma, de kitartó oppozíció, amely Zala megyében kibontakozott az egyházi hálózatok területén, erőt adott a híveknek a kádári megtorlás legkeményebb időszakában is.
A DIKTATÚRA LOKÁLIS TÁMADÁSA
Az 1956-os forradalom és szabadságharc utóhatásaként 1957-ben a megye történelmi egyházai elleni támadás nagyon hamar megindult. A sajtó területe ennek a legfontosabb bizonyítéka. A Zalai Hírlap a pártállam felső vezetése által diktált politikai irányvonalnak igyekeztek megfelelni.
A Mindszentyről szóló provokatív hangvételű cikkek – Mindszenty, akinek derogált a Himnusz, Amikor még nem egészen „szabadságharcos” nézetei voltak Pehm Józsefnek dokumentálják ezt. Néhány „helyi témájú” cikk is reprezentálta, nemcsak országos szinten folyik a harc a „klerikális reakció” ellen: „Lesz-e Miháldon kultúrház – avagy mi erről az esperes úr véleménye”, „Lélekmérgezés Felsőrajkon”, „Ejnye-ejnye, plébános úr?!”
A napi politika szintjén látszólag megvolt a kontinuitás az 1956 októbere előtti egyházpolitikával. Továbbra is fő kérdés maradt a hittanbeíratás. A Zala Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztályának jelentésében azonban olvashatunk olyan mondatokat, amelyek a zavartságról, bizonytalanságról árulkodnak. A jelentés szerint az 1956/57-es tanévben az ellenforradalom teljesen felforgatta a normális állapotokat, terrorisztikus eszközökkel növelte a hittanra járók számát, megteremtve a papi befolyás erősödését az iskolákban.
A tanév során megjelent három rendelet, amely az októberi állapotokat törvényesítette, jelezve, hogy a forradalom leverése után a hatalom nem érezte magát elég erősnek arra, hogy közvetlenül szálljon szembe a közhangulattal. 1957 márciusára már megvolt a kellő politikai tájékozottság ahhoz, hogy egy újabb miniszteri rendelet az 1956 szeptemberének megfelelő állapotokat állítsa vissza.
A megyei párt- és állami vezetés természetesen számolt azzal, hogy az 1957/58-as tanév sem lesz könnyű és várható a hittanra beiratkozók számának emelkedése. Minden energiát ennek megakadályozására használtak fel. A párt- és az állami szervek egyszerre indították meg a hittanbeíratás elleni szervezőmunkát és kampányt. A helyi pártszervezetek, a tanácsok végrehajtó bizottságai, a tantestületek jelentették ennek a politikai küzdelemnek a frontvonalát. A megyében járási instruktori, a járásokban területi felelősi hálózatot épített ki a hatalom, hogy középszinten is közvetlenül irányíthassa ezt a fontos munkát.
Az a mondat, mely szerint a törvényességet biztosították, állami részről semminemű túlkapás nem történt, a „demokrácia”, a „vallásszabadság” látszatának megőrzésére utal.
KÜZDELEM A LELKEKÉRT
A presszió újabb hulláma közepette nem lehet azon csodálkozni, hogy a papság többsége nem mert a hittanbeíratás érdekében fellépni, „ellenséges” magatartást tanúsítani. A többség csak azt tudta tenni, hogy többször felhívta a szülők figyelmét a hittanbeíratás fontosságára. A kiskomáromi, a pátrói, a nagybakónaki pap azonban házi agitációt végzett, a hivatalos minősítés szerint „lelki terrort” alkalmazott. Az eredmény, hogy Zala megyében, az általános iskolákban 34167 tanulóból hittanra beiratkozott 17655, azaz a tanulók 51,67%-a, a gimnáziumokban 1406 tanulóból 36, azaz 2,56%. Az összes tanulók (35573) 49,73%-a (17691) iratkozott tehát be hittanra.
A Lenti, a Letenyei és Zalaszentgróti járás statisztikai adatai jól szemléltetik, hogy a közvélemény hogyan szállt szembe a maga módján a politikai propaganda, az állami adminisztráció eszközeit felhasználó hatalommal. A statisztikai összesítések feltüntetik a gyermekeiket hittanra beírató párttagok és tanácstagok számát is.
A legnagyobb hittanbeíratási arányt produkáló Lenti járás 49 községe közül csupán 6-ban alacsonyabb a beíratási arány mint 50%. Ez a járás településeinek 12,2%-a. A Zalaszentgróti járás 37 települése közül 8-ban alacsonyabb, ez az összes község 21,6%-a. A Letenyei járás 37 helységéből 19, azaz 51,3% volt az 50%-os átlagszint alatt.
A felső harmadba, a 70%-100% közé eső községek aránya is fontos, hiszen szemléletesen mutatja a forradalom és szabadságharc utóhatását, a „passzív ellenállás” mértékét. A Lenti járásban 30 település, azaz 61,2%, a Zalaszentgróti járásban 16 község, azaz 43,24%, a Letenyei járásban 4, azaz 10,8% azoknak a településeknek az index száma, amelyekben 70% felett vannak a hittanra beírtak.
A járási párt- és tanácsszervektől küldött statisztikai kimutatások mellett szintén szerepelnek konkrét nevek, szülők, papok nevei, akik felhívták magukra az illetékesek figyelmét. Először említtetik azoknak a párttagoknak, illetve tagjelölteknek neve, akik gyermekeiket hittanra beíratták. A Lenti járás jelentése a szentgyörgyvölgyi református lelkész és feleségének agitáló munkáját emeli ki, arról sem feledkezve meg, hogy megemlítse a lelkész „ellenforradalmi” tevékenységért kapott kistarcsai büntetését.
KLEMPA ÉS BADALIK
A középiskolai hitoktatás lehetőségei még kisebb mozgásteret engedélyeznek. Erről a megyei adat tanúskodik. Mögötte azonban komoly okok húzódnak meg. Klempa Sándor, a későbbi veszprémi egyházmegyei helynök Badalik Bertalan veszprémi püspöknek zalaszentgróti plébánosként írja a következő sokatmondó levelet:
„A gimnáziumi oktatás miatt rengeteget kell küzdenem. Szörnyű egy igazgató vezeti az intézetet és nem akar semmiképpen engedni. Már nem tudom, mit csináljak. A fiúk szívesen tanulnának, csak félnek az igazgatótól. Február 7-én kezdődik a második félév, és ekkor kezdődnék a hitoktatás az intézetben. Én remélem, hogy ki tudom harcolni. Nekem azonban igen vigyáznom kell, mert nagyon fenik rám a fogukat. Én nagyon csodálom, hogy ezt a sok munkát bírom. Igazán az isteni kegyelem segít.”
Ez a dokumentum jól megvilágítja az egyházak helyzetét. Érthető, hogy a katolikus egyházi vezetés keresi a lehetőséget, hogy a megfélemlített, passzivitásra vagy elkeseredett ellenállásra kényszerített lelkészeknek segítsen.
A lelki gyakorlatok, a havi rekollekciók módszerével egyformán élt Badalik Bertalan püspök, majd jogutódja Klempa Sándor is. Az EH ezeket az alkalmakat is igyekezett felhasználni befolyásának növelésére. Ezért Klempa Sándor Stratner Szigfrid békepapot bízta meg a havi rekollekciók szervezésével, irányításával. 1957 decemberében tartandó rekollekción elhangzó előadás címe „A pap és a hősi élet.”
Már a cím is elgondolkodtató, hiszen arra utal, hogy az adott helyzet hősi magatartást követel. Az előadás felszólítja a katolikus papokat, hogy az egyházi szolgáltatásokért ne várják el az anyagi ellenszolgáltatást, mert a hívek közül ez sokat eltántorít az egyháztól. Hangsúlyozza a lelkészek és a világi hatalom képviselője közti kapcsolat kialakításának szükségességét, a hitoktatás jelentőségét, a fiatalsággal való foglalkozás fontosságát. Felhívja a figyelmet a kockázat vállalására, hiszen a személyi támadás még messze van a felzaklatott testnek sebeitől. A sérelem még nem jelenti az erkölcsi halált, a kivetettséget.
Nem nehéz felfedezni a kényszerű alkalmazkodás politikáját, ugyanakkor a szenvedés vállalásának gondolatát is. Mind a politika, mind a rendszerrel szemben álló papság megtalálta a maga számára megfelelő tételmondatokat ebben az előadásban.
A PÁRTÁLLAM ADMINISZTRATÍV KÍSÉRLETE MEGBUKIK
A konszolidáció folyamata rögös út volt a Kádár-rezsim számára. Valamennyi egyház és felekezet politikai orientációs zavarokkal küzdött. 1958-ban már sokkal koncepciózusabbá válik a megyei egyházpolitika. A koncepció szót azért kell hangsúlyozni, mert benne van a prejudikáció, az előítélet politikai szándéka.
1958 elején az MSZMP járási, városi végrehajtó bizottságait K-vonalon felszólították, hogy megadott szempontok alapján készítsenek február 28-i határidőre jelentést az egyházak helyzetéről. A szempontok értelmezését természetesen a jelentések készítőire bízták. Ebből következett, hogy volt, aki túlteljesítette, volt, aki „nagyvonalúan” kezelte. Egy szempontot azonban minden jelentés hangsúlyozott: a papok ún. „ellenforradalmi tevékenységét”.
A jelentések fő szempontsora a következő volt:
- A klérus tevékenysége a járás, város területén
- Az állam és az egyház közötti egyezmény megsértése
- Vallásos ideológia a párton belül
- A vallásos ideológia hatása a tömegekre
- A békepapok helyzete
Az 1., 2. és az 5. szempont egyértelműen bizonyítja, hogy az egyházakkal kialakítandó politikához „terhelő” adatokra van szükség. A járási, városi pártbizottságoktól az MSZMP Zala Megyei Pártbizottságának Agitációs és Propaganda Osztályára küldött jelentések alapján készült egy összesítő feljegyzés, amely az „ellenforradalmi” és rendszerellenes tevékenységgel vádolható papok névsorát tartalmazza. A feljegyzés 1958. június 9-es keltezéssel készült.
A pártdokumentum és az egyházi források összevetése több szempontból is tanulságos. A legfontosabb, hogy a diszpozíciót, az áthelyezést az esetek egy részében a helyi párt- illetve az állami szervek javasolták. Ebben a döntő szerepet az adott lelkész politikai magatartása, aktivitása, az ifjúság megtartása érdekében végzett munkája jelenti. A kiemelt esetek azt is mutatják, hogy a politikailag „veszélyes” papokat folyamatosan figyelik, s nem hagyják nyugton.
A HITÉLET FELLENDÜL
A hitélet élénkülése tette szükségessé az adminisztratív eszközök gyakoribb alkalmazását. A világi lelkészeken kívül aktivizálódtak a volt szerzetesrendek tagjai is. A levéltári források szerint a ferences rendi szerzetesek által szervezett lelkigyakorlatok nagy tömeget mozgattak meg a községekben (Bucsuszentlászló, Hahót, Nemesszentandrás, Nemessándorháza, Nemeshetés, Kisbucsa).
Az egyházi rendezvények látogatottsága jóval nagyobb, mint a forradalom előtt. Különösen megnőtt a határ menti községekben, ahol a Rákosi-rendszer Jugoszlávia-ellenes politikája még keményebb, a kitelepítésekkel együtt járó megfélemlítő politikát folytatott. A városokban – Nagykanizsa, Zalaszentgrót – is nőtt a templomok látogatottsága. Ebben fontos összetevőt jelent az ifjúság, különösen a középiskolás tanulók templom látogatásának növekedése. A jelentés megállapításai még 1957-re és 1958 első negyedévére vonatkoznak. A hitéleti aktivitás még tovább fokozódott.
A feltámadási körmeneten a résztvevők száma Nagykanizsán, Zalaegerszegen, valamint a járási székhelyeken nőtt. Az alkalmazottak többsége is elment, mert a megyei egyházügyi előadó szerint az esti órákra tett körmenetek miatt „nem tartottak attól, hogy a sötétben meglátják őket.” A jelentés megemlíti azt is, hogy egyes helyeken 8 napos missziót akartak tartani, ezt azonban tapintatos módon leállították. A feltámadási körmeneteket a községekben a járási tanácsok ellenőrizték.
Nem csak a katolikus egyház hitélete élénkült meg. A helyzetjelentés arról számol be, hogy Zala megyében kevés a protestáns (evangélikus, református) lelkészek száma – összesen 16 -, s a lakosságnak csak kis része protestáns. A lelkészek igyekeznek, hogy elmélyítsék a vallási életet. „Tevékenységük nem olyan szembetűnő mint a katolikus papoké, s néha igyekszenek lojálisabb hangot megütni, mégis erőteljesebb munkát végeznek.”
A megyei művelődésügyi osztály vezetője által írt jelentés idézett mondata árnyaltan fogalmazza meg a pártállam és protestáns egyházak sajátos viszonyát. Ez azonban nem jelenti azt, ha a rendszer veszélyeztetve érzi magát, nem lép fel, hiszen az 1956-ban „ellenséges magatartást” tanúsító szentgyörgyvölgyi református lelkészt őrizetbe vették, működési helyéről eltávolították.
A protestáns papok is az ifjúság megnyerésére törekedtek, a jelentés megállapítása szerint nem lebecsülendő eredménnyel. A hitélet fellendülésének bizonyítéka, hogy a hívek önzetlenebbül adakoznak, vállalják az anyagi terheket, ha egyházi épületek – többnyire templomok – építéséről, helyreállításáról van szó. Kallósdon, Dötkön, Semjénházán a hívők vállalták az építkezéssel járó terheket. Ez szemléletesen reprezentálja egy adott közösség vallásosságának erejét. A
zt a helyi vezető politikusok is tudják, hogy a közakarattal nyíltan szembeszállni veszélyes, ezért helyszíni vizsgálaton kell meggyőződni, hogy a hívők vallásosságából fakad-e, vagy a pap „agitációs” munkájának eredménye-e. Ha a párt- vagy állami szervek pénzgyűjtést tapasztalnak, akkor „sok nem kívánatos” építkezést le lehet állítani, meg lehet szüntetni a hívők vallásos érzelmének megsértése nélkül.
A jelentés megállapítja, hogy az ellenforradalom alatt és közvetlenül utána igen megnehezült az államhatalomhoz hű békepapok helyzete. Leváltották a zalaegerszegi esperest, a zalacsányi plébánost. A jelentés írója hibáztatja a megyei egyházi vezetést, elsősorban Badalik Bertalant, aki három esetben is ellenszegült. de csak egy esetben tudta álláspontját érvényesíteni. A párt- és állami szervek a diszponálásoknál, a békepapok kérelmeinek elbírálásánál ügyeiknek elintézésével támogatják a békepapokat.
A Nagykanizsán megtartott papi békemozgalmi ülés a lojalitás jegyében zajlott 1958 januárjában. Ez volt a felszín, de a gyűlés szüneteiben vita alakult ki a résztvevők körében, amely közben követelések is elhangzottak. Ilyen észrevétel volt, hogy a rádió ne sugározzon papokat támadó előadásokat, színdarabokat, a sajtóban ne tegyenek közzé papokat kompromittáló cikkeket.
A pártállam egyházpolitikájának „színskálája” 1958-ban jelentősen bővült, de továbbra is a központi kérdés a hittanbeíratás maradt. Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága felhívással fordult a pártalapszervezetekhez. A felhívás tézismondata: „A beíratások sikere vagy sikertelensége politikai probléma. Az eredmény beletartozik a szocializmus építésének részeredményeibe.”
A felhívás záró része fontossági sorrendben határozza meg a feladatokat. Ennek értelmében meg kell vizsgálni, kik azok a párttagok, akik az 1957-58-as tanévben gyerekeiket beíratták hittanra. Ezekkel külön kell foglalkozni. Felvilágosító munkát kell végezni a tanácsi, tömegszervezeti funkcióba levők között. Fordítsanak gondot az üzemekben vezető beosztást betöltő személyekre. Különös figyelemmel forduljanak az értelmiség felé. Figyelni kell a klérus tevékenységét, s adott esetben kérni a tanácsi szervek segítségét.
1958. június 3-i dátummal bocsátja ki a megyei tanács művelődésügyi osztálya a beíratással kapcsolatos instrukcióit. Ezek teljes összhangban vannak a megyei vb felhívásával.
A Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala számára készített összegző jelentésben a művelődésügyi osztály vezetője által közölt adatok szerint a 38317 beiratkozott tanulóból a hittanra beírtak száma 18606.
A hittanra beiratkozott tanulók a beiratkozottaknak 48,5%-át teszik ki. A párttagok közül 223-an íratták be gyermeküket hittanra. Ez a hittanra beírtak 1,19%-a. A tanácstag szülők közül 259-en íratták be gyermekeiket. Ez a hittanra beiratkozott tanulók 1,39%-a. Az 1957-58-as tanévhez képest a hittanra beiratkozott összes tanuló száma az 1958-59-es tanévben 1,23%-os csökkenést mutat.
A beíratás-ellenes kampány ellenére az eredmény elég sovány. Ezt az osztályvezető is érzi, s azzal magyarázza, hogy az 1948-49-es tanévben, tehát a kötelező hittanoktatás megszűntetésének évében sem végeztek a papok annyira nyílt és a hívekkel szemben lelki terrort alkalmazó agitációs munkát, mint most.
A levont következtetés a jövőre nézve tanulságos. A súlyosabb túlkapásokat elkövető helyek – Zalaszentiván, Zalaszentbalázs, Kiskomárom, Pókaszepetk, Hahót, Zalaszabar, Nagykanizsa – lelkészeit áthelyezéssel kell büntetni. Ezen helységek lelkészei szerepelnek zömében a már említett 1958. június 9-i keltezésű feljegyzésben.
Az egyén válaszreakcióira, amellyel a napi politika lépéseire reagál, általában ritkán derül fény. A kádári diktatúra taktikázásra kényszerítette a hívőt és az egyházat. Ennek érdekes esete az a házasság, amely 1958-ban köttetett egy párttag és egy vallásos lány között. Ebben aktív szerepet vállalt egy plébános, aki kérelemmel fordult az egyházmegyei hivatalhoz. A plébános engedélyt kérő levele tanulságos:
Megállapodás„Alulírott … (a vőlegény, neve, foglalkozása) rk. … (a vőlegény lakhelye) lakos, mint a kommunista párt tagja és … (a menyasszony neve, foglalkozása) rk. hajadon, pártonkívüli megegyeztünk abban, hogy leendő házasságunkból születendő összes, akár férfi, akár női gyermekeinket a római katolikus vallásban fogjuk megkereszteltetni és neveltetni. Vőlegény kijelenti, hogy leendő feleségét vallásának szabad gyakorlásában akadályozni nem fogja.”
| Helység, dátum | A vőlegény; a menyasszony aláírás | A két tanú adatai aláírása | A plébános aláírása |
A katolikus egyház a rendszer szabta keretek között alakította ki védekező mechanizmusait. A forrás szövegéből kiderül, hogy a társadalmat megosztó, az egyén magánéletét, a másokhoz való viszonyt befolyásoló politika kényszerét az egyház segített kikerülni, az akadályt elhárítani. Ennek a gyakorlata már a Rákosi-rendszerben kialakult, erre hivatkozik a plébános is, ezt bizonyítja a megállapodás formulája is.
A bevált gyakorlat törvényi alapját az alkotmányban kimondott vallásszabadság, a vallás magánügyként való kezelése biztosítja. A katolikus egyház pedig a reverzálisra érvényes törvényt alkalmazza a megállapodás elfogadásakor.
Az a tény, hogy a plébános által támogatott megállapodást, a hozzácsatolt kérvényt akkor küldi el a plébános a Veszprémi Egyházmegyei Hivatalnak, amikor már a Hejcére internált Badalik Bertalan püspök jogutódaként Klempa Sándor látja el a püspöki teendőket, arra enged következtetni, hogy az új egyházi vezetőben a plébános megbízik, a bevált gyakorlatot továbbra is folytathatónak véli.
A püspöknek írt kérvény természetesen a Zala megyei egyházügyi előadó és a püspöki aulában felügyeletet gyakorló miniszteri biztos kezébe került. Az 1958. március 6-án kelt, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs és propaganda osztályának küldött, a megyei első titkár által szignált egyházpolitikai jelentés az esetet megemlíti, s idézi a plébános kérvényéből, a kényszerből kommunistává lett emberekre vonatkozó ominózus mondatot.
Az állami- és pártapparátus mellett fegyveres erőszakszervezet, a rendőrség is kiveszi részét az adatgyűjtésből és feldolgozásból. A BM Zala Megyei Rendőrkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya 1958. június 19-én kelt „szigorúan titkos” jelzéssel ellátott jelentést állított össze.
A jelentés logikája megegyezik a „civil” szervek dokumentumaival, elsősorban a lelkészek tevékenységét figyelik. Első helyen a római katolikus papok szerepelnek. A jelentésben említett nevek közül találkozunk más jelentésekből már ismert személyek nevével, de újakkal is. A többi egyházat is figyelik, de csak egy református lelkész nevét említi a jelentés készítője. Az 1957-58-as év Zala megyei egyházpolitikai tényei is azt igazolják, hogy a rendszer megszilárdításához szükség van az átgondolt, ravasz direktívák kidolgozására. Az egykorú források egyértelműen bizonyítják a kutatók számára, hogy a társadalom „mélyrétegeiben” a hit, a vallás iránti igény rendületlenül tovább élt.
