Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít. (Fil.4:13.)
Ezt az igét naponta forgatom a szívemben. A Szentírás az elmúlt évek folyamán alapvető lelki kenyérré vált számomra, akárcsak a testi kenyér. Nem tudok meglenni nélküle. Éhezem és szomjazom. Jóllehet a húszas éveim végén járva ez egy rövid ideje van így az életemben. Volt időszak, amikor pusztán dacból nevetségesnek tartottam a krisztusi hitet, elutasítottam, nem foglalkoztam vele. Számomra távoli, megérthetetlen dolognak tűnt.
A gyerekkorom annyiban tért el másokétól, hogy egy furcsa szokású, magának való, csúnya szóval „bogaras” gyerkőc voltam. Már hároméves koromban sem tudtam alkalmazkodni a közösségbe. Elvont dolgok érdekeltek. Eredetileg római katolikusnak kereszteltek, és hálás vagyok Édesanyámnak, valamint 23 évvel ezelőtt elhunyt Édesapámnak, hogy felelősséget vállaltak az életemben azzal, hogy a Szentháromságisten nevében megkereszteltettek! Akkor is, hogyha a megtérésem után evangéliumi keresztyén lettem, hátam mögött hagyva a római aklot.
Első nagy traumámat kisgyermekkoromban szereztem. 2000 karácsonyán hunyt el tragikus hirtelenséggel Édesapám. 37 évesen ment el az élők sorából, szívrohamban… Ekkor ötéves voltam. Az utolsó emlékem róla a lelkemben az az, hogy a másik szobából hallottam őt fuldokolva köhögni. Amikor átrohantam hozzá Édesanyámmal, már holtan terült ki az ágyon… Beleégett a lelkembe ez a kép, mégha két évtized után nagyon távolinak tűnik. Ezt követte egy súlyos testi betegség, ami olyan szövődményekkel járt, hogy az általános iskola első osztályát meg kellett ismételnem, annyira nem tudtam suliba járni. Az általános iskolát az első osztály végéig egy speciális, kimondottan autistáknak létrehozott iskolában kezdtem meg.
Az értelmi képességeimmel sosem volt probléma. Mindig négyes-ötös tanuló voltam. Sokkal nagyobb gondot okozott számomra, hogy szorongó, tévképzetektől terhelt volt a lelkem. Emellett nem tudtam a társas-közösségi élethez idomulni, alkalmazkodni. Másodikas koromtól az integráció jegyében elkezdtem normál általános iskolába járni. Itt már kiütköztek azok a problémáim, ami az egész közoktatásban eltöltött időmre rányomta a bélyeget. Annyira képtelen voltam alkalmazkodni a többiekhez, sem tartós barátságokat kialakítani, hogy nyolcadik osztálytól az érettségiig magántanulóként jártam a közoktatásba. Ahogyan említettem, sokat szorongtam, paranoid módon féltem, ordibáltam, dühöngtem. Ezzel a félelmetes viselkedésemmel is azt akartam elérni tudat alatt, hogy mások hagyjanak békén, ne közelítsenek hozzám.
A hittan fakultatív volt a gyerekkoromban. Nem igazán érdekelt, így nem jártam rá. A katolikus szertartásokra sem jártam, nem voltam sem elsőáldozó, sem bérmálkozó. Az is szerepet játszott abban, hogy gyerekként ateista voltam, hogy mindig az elvont dolgok érdekeltek, sosem az, ami a korosztályomat éppen foglalkoztatta. Kamaszként, és azt követően a húszas éveim közepéig nagyon haragudtam a világra: telve volt a szívem haraggal, bosszúvággyal, sárga irigységgel és mérhetetlen sok félelemmel!
A megtérésem nem volt látványos. Csendben tértem meg, mint Lídia. Ez 2017-ben történt, amikor magányomban elkezdtem a Bibliát olvasni. Akkoriban Miskolcon éltem és dolgoztam. A martintelepi református gyülekezetben konfirmáltam 2018-ban. Mai napig emlékszem arra az áldó igére, amit akkor kaptam a 121. zsoltár 7. versével:
Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.
Bizony, nagy szükségem volt erre, mert a Sátán akkor kapcsolt magasabb fokozatba, hogy még jobban eltévelyítsen, hogy ne járjak a keskeny úton!
Gyerekként ateista voltam… Kamaszként elkezdett foglalkoztatni a keleti filozófia, a vallástörténet, az okkultizmus, ami még inkább tetézte a harag, a gyűlölet, a bosszúvágy bűnét a szívemben. Kevésbé gyakoroltam ezeket ténylegesen, inkább sokat olvastam ezekről, és Isten Igéje helyett ezeket forgattam a szívemben. Mételyezte, bizony mételyezte az egész lényemet! Ennek a hozadéka azonban nem a liberális bibliakritika volt az esetemben. Nem. Helyette egy jóval alattomosabb gyermekbetegség, elegyedve az okkultizmus bűnének a hatásával: a testies törvényeskedés! A folyamatos szorongásom, félelmeim vallási színezetet vettek. Ha eddig a magamra hagyatottság érzése kínzott, akkor ezt követően a tökéleteskedésre való törekvésem.
Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak. Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák; Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek. (Júd.1:10,12,19.)
Bár külsődlegesen volt hitem, az a tévelygés miatt valójában hitehagyás volt! Az eretnek ember azért van “csupán testies” vagy “csupán érzéki” (fizikális) valóságban, mert nincsen “benne” Isten Szentlelke, vagyis a gonosz lélek inspirálhatja, irányíthatja. Hálás vagyok Istennek, hogy úgy adta nekem Szentlelkét, hogy saját tévelygésemet is leleplezte előttem, és legyőzte bennem. Istennek ezért a jó munkájáért lehetek hálásan biztos abban, hogy a Biblia teljesebb összefüggésében nézve nem csak egy pillanatnyilag hitnek látszó, de felnőve álhitnek bizonyuló “ideiglenes hit” jutott osztályrészemül.
Ha Istent, az Úr Krisztus Jézust szeretjük, akkor mindent a javunkra fordít. Azt is, ami nehézségekkel jár, netán fájdalmas. 2020-ban egy nagy bűnbánatot tartottam Isten előtt. Mivel írásban sokkal összeszedettebben tudok kommunikálni, mint élőszóban, ezért számos bűnömet kiírtam magamból többtíz oldalakon keresztül. Ahogyan kiírtam mindazt a gonoszságot, bűnt, amelyek évek óta fortyogtak bennem, és elolvastam őket, ráébresztettek arra, hogy menyire elveszett vagyok… Jézus nevére kértem Istent, tagadtassa meg velem ezeket a bűnöket, és bocsásson meg nekem az Ő Fiának vérére és nevére. Krisztus tökéletesen eleget tett helyettem és értem. A lidérces félelmeim, szorongásom ekkor múltak el. A kegyelmi kiválasztás tana segített megtagadnom a testies gondolkodásomat. Különösképp az efézusi levél bevezető sorai:
Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban. A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által. Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint. Kegyelme dicsőségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben. A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. (Ef.1:3-7.)
Munka, sok utazás és fáradságos tanulás mellett kitüntetéses minősítéssel végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, történész alapszakon. Munka mellett diplomáztam le három év alatt, ugyanis nappali tagozaton nem tudtam volna tanulni anyagi okokból kifolyólag. Szakdolgozatomat az angol reformáció eszmetörténetéből írtam, amely online formában publikálásra került (ITT).
Pár katolikustól kaptam olyan szemrehányást – amelyet inkább valláskárosult irigységből mondtak, semmint meggyőződésből (Mt.5:11.) –, hogy „biztos azért lettem református, mert olyan lelkész munkáját olvastam, aki így hatott rám”. Be kell, hogy valljam, a nagy reformátorok munkáit sosem olvastam. Legföljebb nagyon minimálisan. Sem Luthert, sem Kálvint. Számomra nehéz volt a nyelvezetük. Az Isten az önmagát magyarázó Igéje és Szentlelke által szült újonnan, és tértem meg ennek hatására.
Róma a kizárólagosságra való törekvése miatt sosem fogja sem megérteni, sem pedig elfogadni, hogy az evangéliumi keresztyének számára a hangsúly a fundamentom kőszikla Krisztuson van (Mt.16:16,18.;Mt.21:42-44.;1Kor.3:11.;1Pt.2:7.;Ef.2:20.;Róm.9:33.;Zsolt.118:22.). Nem pedig Péteren, Pálon vagy egy világméretű földi egyházon, amely hol erőszakkal, hol ökumenikus módszerekkel próbálja magába kebelezni a keresztyén felekezeteket egy teokratikus földi óriásbirodalomba. Köszönöm Kovács Kálmán Árpádnak, Pocsaji Miklósnak, hogy fölfigyeltek rám, és a REformban publikálhatok. És köszönöm Édesanyámnak, hogy a velem való nehézségek ellenére kitartott mellettem, és most is támogat engem.
Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében. (Ézs.48:10.)
Konfirmációm 2018 tavaszán Miskolc-Martintelepen.