Hogyha a civilizáció en bloc rossz, negatív, „elnyomó”, akkor mindenkit, aki az „új baloldallal” nem ért egyet, felszámolandó, kiiktatandó. Ebből az is következik, hogy aki konzervatív, jobboldali az elnyomó, úgymond „civilizációs reakciós”… Akár még egy liberális is, hogyha nem ért egyet a woke-baloldallal! Ahogyan maga Herbert Marcuse mondta: „A tolerancia felszabadítása annyit tesz, mint a jobboldalisággal szembeni intolerancia, és a baloldalisággal szembeni tolerancia”.
A frankfurti iskoláról, a kulturális marxizmusról, Antonio Gramsciról volt korábban szó külön-külön cikkekben (ITT), (ITT) és (ITT). Most egy olyan akadémiai ideológusról célszerű bővebben szólni, aki a kapcsot jelenti Gramsci kulturális hegemóniájának állóháborúja, a frankfurti iskola kritikai elmélete és a freudi ösztönelmélet között. Nem más ez a személy, mint Herbert Marcuse (1898–1979), néhai filozófus, aki az Egyesült Államokban és az NSZK-ban volt egyetemi tanár. Vizsgáljuk meg, hogy miben kapocs ő a 100 éves múlt, a 68-as diáklázadások és a jelen között!
A KAPOCS
Antonio Gramsci a nyugati polgári társadalmat „lassú meneteléssel az intézményeken keresztül” akarta szocialistává tenni a kultúra fokozatos átformálásával, addig a frankfurti iskola adott ehhez egy természettudomány-ellenes, akadémiai löketet. Így nemcsak politikusok, hanem egyetemi professzorok – osztály-öngyűlölő polgári professzorok – befolyásolhatták az értelmiség, az egyetemista ifjúság szellemét.
Marcusénak van egy magyarul sosem megjelent műve: nevezetesen, az 1955-ös Erósz és civilizáció. Ha mégis kíváncsiak vagyunk a műre az anyanyelvünkön, akkor egy pártállam-korabeli lengyel filozófus összefoglaló munkáját kell elővennünk. Ironikus, hogy egy hetvenes évekbeli kommunista bölcselő könyve Marcuséról konzervatívabbnak hat, mint a nyugati marxizmus, vagy akár a jelenünk állapota… (1)
Ott kapcsolódik Gramsci kulturális állóháborúja Marcuse ösztönelméletéhez, hogy Marcuse az egész emberiség történelme során szakadatlan osztályharcot feltételez az ember elfojtott szexuális ösztönei (Erósz) és a civilizáció között. Civilizáció nála = a kultúra en bloc, ahogyan van!
A kultúrába beletartozik a jog, a vallás, az oktatás, az erkölcs, az általános felfogás, a szokások. A civilizáció és a kultúra „Moloch”-ja nála tehát szinonimák. Ez az önkényesen feltételezett ellentét a nemi ösztönök elfojtásával neurózishoz vezet, amelyet az ember a kapitalista társadalom fenntartásával tart fenn. Szerinte, az ember az elfojtott ösztöneit a kultúrával vagy a civilizációval tartja „elnyomás” alatt. Ez a civilizáció „represszív” jellege.
Míg Marx filozófiájának az istengyűlölő Prométheusz volt a szimbóluma, aki lehozta az istenektől a tüzet az embereknek, és megtanította őket az iparokra, művészetekre, addig Marcuse ideológiájának más az ősképe. Más mitológiai alakok, akik a ráció, az ész helyett az ösztöneikre, érzelmeikre hallgatnak. Így a lanttal szelídíteni képes Orpheusz, az önmaga szépségébe belebolonduló Narkisszosz (!), illetve Dionüszosz, a bor, a mámor, az extázis istene!
Noha lassú menetelésbe kell fogni az intézményeken keresztül, azonban Marcuse a fent említett „új baloldal” számára jogosnak tartja a „forradalmi terrort”, az erőszakot, mivel szerinte van „erkölcsös terror” és „erkölcstelen terror”. Előbbi az elnyomott rétegek számára megengedett (represszív rétegek), míg utóbbit a kapitalizmus (civilizáció-kultúra) gyakorolja. Ez nem természetjog, hanem önkényes filozofálás, „jogoskodás”! Láthatjuk a BLM 2020-as, 2021-es amerikai tombolásában visszaköszönni.
Marcuse egyik kortársa, Erich Fromm szociálpszichológus annyiban kapcsolódik az ő gondolatmenetéhez, hogy Fromm a freudi ösztönelmélet szerint megkülönböztet „egészséges” és „beteg” társadalmakat egy nyugati típusú szocialista megközelítésben. A kapitalizmusban felhalmozódnak a neurózisok, amely miatt a társadalom egyre betegebbé válik. A kiút – szerinte – a szocializmus, amelyet nem erőszakos forradalom által, hanem a freudi pszichoanalízis elemeinek felhasználásával kell kivitelezni,
vagyis az egyéneket „kigyógyítani” a neurotikus kapitalizmusból, akik ezután képesekké válnak egy szocialista társadalom építésére.
A REPRESSZÍV TOLERANCIA
Ebből következik, hogyha a civilizáció en bloc rossz, negatív, „elnyomó”, akkor mindenkit, aki az „új baloldallal” nem ért egyet, felszámolandó, kiiktatandó. Ebből az is következik, hogy aki konzervatív, jobboldali az elnyomó, úgymond „civilizációs reakciós”… Akár még egy liberális is, hogyha nem ért egyet a woke-baloldallal! Ezáltal könnyebben megérthetjük, hogy a jobboldali ember miért szenved hátrányban a mai kulturális életben, vagy miért van kitéve nagyobb megvetésnek. És jobboldal alatt nem szélsőjobboldaliságot értek! Ahogyan maga Marcuse mondta:
„A tolerancia felszabadítása annyit tesz, mint a jobboldalisággal szembeni intolerancia, és a baloldalisággal szembeni tolerancia”. (2)
IRODALOM
(1) Jozef Borgosz: Herbert Marcuse és a harmadik erő filozófiája. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1974. 101-147., 167-174. o.
(2) Glenn Sunshine: Cultural Marxism: Gramsci and the Frankfurt School, Emerging Worldviews 4. Breakpoint – Colson Center, 2019. március 11. (ITT) Vö. Herbert Marcuse: Repressive Tolerance. In: A Critique of Pure Tolerance. Beacon Press, Boston, 1965. 109. o. (ITT)
