Az igazi házasság dimenziói #házasság

TÖBB, MINT SZERETETKAPCSOLAT – AVAGY PÁR GONDOLAT A HÁZASSÁGRÓL

Korunk egyik legnagyobb – ha nem a fő – ütközőpontja a világ és a hitvalló keresztyénség között a szexualitás kérdése, s ennek kapcsán igen nagy mértékben a házasság. Az, hogy mit értünk ez alatt a fogalom alatt, mit fogadunk el akként és így tovább. Nyilván, a kulturális háborúban egyébként világi szinten is megy ennek kapcsán a csatározás – a politikában, a filozófiában, sőt, a tudományban egyáltalán nem eldőlt kérdés az, amit a progresszív álláspont, mint egyetlen, kizárólagos és igaz nézetet képvisel ebben a kérdésben.

Ha viszont keresztyénként nyíltan és megalkuvás nélkül képviseli az ember a Biblia szerint való házasságot, akkor óhatatlanul erős ellenállásba fog ütközni, sőt, elnyomó, kirekesztő, gonosz ember lesz. Elvégre, milyen alapon kérdőjelezi meg két ember szeretetkapcsolatának a jogosságát?

Igen, ez egy érv a progresszív oldal részéről: hogy az egyháznak (is) azért kéne elfogadnia a Biblia által ellenzett „házasságfajtákat”, mint amilyen például a „szivárványcsalád”, mert az is épp úgy kettő ember szeretetkapcsolata, mint a „tradicionális” házasság – s épp ezért, ha nem egyenrangúan kezeljük őket, akkor a nem hagyományos családmodellben élőket diszkrimináljuk.

Hogy ez az érv mennyire állja meg a helyét a szekuláris törvénykezés terén, az egy olyan kérdés, amivel nem ennek a cikknek a feladata foglalkozni. Jelen írás egyetlen témára fókuszál:

MIÉRT NEM ELFOGADHATÓ SZÁMUNKRA, KERESZTYÉNEK, REFORMÁTUSOK SZÁMÁRA A FENTI ÉRV?

A válasz egyszerű: azért, mert a református (és egyetemes hitvalló keresztyén) felfogás szerint a házasság több, mint csupán két vagy több véletlenszerűen kiválasztott ember szeretetkapcsolata.

A házasság szakrális minőséget képvisel. Igen, nálunk, protestánsoknál is. Közkeletű tévhit ugyan, de tévedés csupán az, hogy csak azért, mert a házasságot nem tekintjük szentségnek, ezért annak a szakrális- megszentelt vetületét is elvetjük. A protestantizmusban valóban csupán két szentség van: ennek az oka abban keresendő, hogy a római és görögkeleti egyházhoz képest ahhoz, hogy valamit szentségnek tekintünk, az ő feltételeik mellett még egy feltételnek teljesülnie kell: ez pedig a Krisztus által való szereztetés. Közismert tény, hogy két ilyen gyakorlat van: az úrvacsora és a keresztség.

Ugyanakkor, a házasság is Istentől való, általa szerzett, szent dolog, mely már a teremtéskor megjelenik, mint olyan, ami jó. Az első emberpár egyszersmind már házaspár is, s a jövendő nemzedékekre tekintve elhangzik, hogy az, hogy a férfi elhagyja apját és anyját, s az asszony hasonlóképpen tesz, s egy testté és lélekké lesznek, új életet, családot kezdenek együtt, Isten akarata és természet szerint való rendelése.

Már az a tény, hogy az Úr a házasságot nem Ádám és Béla, hanem Ádám és Éva között rendelte el, jelzésértékű, hogy hitvalló keresztyénként mi is az, amit házasságnak tekinthetünk, s mi nem az.

Ugyanakkor, a Szentírás alapján a házasság sokkal több, mint egy egyszerű Istentől rendelt kapcsolati forma:

ANNAK VAN EGY TERMÉSZETFELETTI DIMENZIÓJA IS!

A házasság ugyanis jel. Jele, földi leképződése és tükröződése valaminek, ami sokkal, de sokkal nagyobb. Ez a valami pedig nem más – mint Istennek, s az Ő népének a szeretetkapcsolata. Istennek az a szeretete, ahogy a népéhez fordul, hasonló, mint ahogy a szerető férj fordul feleségéhez. Az egyház (legyen az az ószövetségi, vagy az újszövetségi) Istenhez való fordulása a feleség magaviseletét tükrözi.

A Szentháromság Isten, s különösen az Ő második személye, Jézus Krisztus, nem egy helyen úgy jelenik meg, mint az egyháznak a férje (pl. Ézsaiás 54,5; Ezékiel 16,8 és Efézus 5,22-33), vagy vőlegénye (pl. Máté 9, 14-15; Máté 22,1-14; Lukács 14,15-24; Jelenések 19, 6-9 és Jelenések 21,1-2), a győzedelmes egyház Krisztussal való egyesülése pedig nem egyszer van ábrázolva a menyegző képével.

Ebből következik, hogy az egyház Istenhez való hűtlensége pedig nem más, mint paráznaság – ezt a képet talán a legszebben, s egyben a legszívszakasztöbb módon Hóseás próféta élete és szolgálata ábrázolja ki – az ő prostituálttal kötött házassága, a tőle elszenvedett sorozatos megcsalások és elhagyások kínja leképezi Isten fájdalmát, amikor azt tapasztalja, hogy Izráel népe újra meg újra hamis bálványok után fut, s Őhozzá hűtlen lesz.

A házasság tehát valójában valami sokkal nagyobb kiábrázolása. Valami olyannak, amiben nincsen változás, nincsenek felcserélhető elemek, vagy bármi hasonló. Az Isten és az egyház közötti kapcsolatot nem tudja helyettesíteni két különböző egyház kapcsolata (valójában, két különböző egyház sem létezhet, hiszen a felekezeti határokon átívelve, mindenki, aki Krisztus gyermeke, az egy, szent és láthatatlan egyház tagja), sem Isten és egy másik isten közötti kapcsolat sem (ami szintén lehetetlen, hiszen nincs más Isten, csak a mi Urunk – a többi hamis „isten” pedig jobb esetben egy kitalált bálvány, rosszabb esetben pedig egy isten-szerepben tetszelgő ördögi lény).

Épp így, a házasságban sem tudja helyettesíteni a feleség szerepét egy második „férj”, sem a férjét egy második „feleség”. Ezek nem „családmodellek”, hanem bűnös együttélési formák – olyanok, amelyek ellenkeznek az Úr rendelésével, s melyek akarva-akaratlanul, de gúnyt űznek abból is, amit a valódi házasság jelképez. S nyilván, nem vitatjuk el, hogy két férfi is szeretheti egymást, vagy két nő – de önmagában az, hogy két ember szereti egymást, vagy szexuális jellegű vonzalmat érez egymás iránt, ez még nem legitimálja azt, hogy elvárják azt, hogy az együttélésüket házasságnak tekintsük.

Itt a Földön e jelenkorban mindenki azt gondol, amit akar például arról, hogy mi bűn és mi nem az. Itt a Földön. Ám amikor Isten elé kerülünk, még pontosabban Krisztus elé, akkor megmérettetünk: mit tettünk, gondoltunk, mondtunk itt e Földön. És ott nem lesz hová fellebbezni, nem lesz többé lehetőség ellenkezni. Épp ezért, hogy erre soha ne kerüljön sor mondta el Isten az akaratát – nem tegnap, hanem jó régen. És azért, hogy ne kerüljön arra se sor, hogy az igazságosan Ítélő elé kelljen álljunk – küldte el Krisztust a földre, hogy tanítson, gyógyítson és meghaljon helyettünk a bűneink miatt, hogy nekünk már csak az Atya szeretete jusson.

A házasság, az Isten szerint való házasság ott kezdődik, hogy mintája, képe az Úr és az egyház közti kapcsolatnak. Természetes hierarchiával, a két fél különbségeivel, s az abból fakadó különböző szerepkörökkel – s mindez egybefoglalva nem csupán a szerelemmel, de az Úr áldó akaratával is. Erről a hierarchiáról ír, de ez a szeretet hierarchiája Pál az Efézusikahoz írt levelében: „Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;” (Ef 5,23-25). S az ilyen, igazi házasság nem csupán önmagáért van – de másokért is. A házasság az utódokért, a gyermekekért is van. Az Isten-egyház kapcsolat pedig az emberiségért, s az örökkévalóságért. 

Az, hogy két azonos nemű ember összeköltözik, viszont soha nem lesz ilyen. Az terméketlen marad önmagában, nem mutat előre, nem épít semmilyen érdemi jövőt önmagán túl – és nem ábrázolja ki azt a nagy, szent közösséget sem, amelyről fentebb szóltunk. Ez az oka annak, hogy nem áldhatunk meg meleg párokat: értelme se lenne az ilyesminek, hiszen az áldás nem önmagában ható dolog, hanem csak akkor van értelme, s ereje, ha a megáldott felek az Úr parancsait megtartják, s aszerint élik az életüket. Ezért van az, hogy hiába a progresszív érvek, ezek előtt nem hajolhatunk meg, s nem is fogunk meghajolni.

Mert nekünk nem ideológiánk van – hanem Istenünk. Mi nem önmagunkat hirdetjük – hanem Valakit, aki sokkal nagyobb nálunk. Mi nem önmagunkért, a saját élvezetinknek élünk – hanem mindent odaadunk annak az Úrnak, aki mindent odaadott azért, hogy örök életünk lehessen. Nekünk csak ez számít. S hiszem, hogy mikor a progresszió már rég történelem lesz, a hitvalló egyház, s az igaz házasság még mindig győzedelmesen fog állni, dacolva a történelem minden viharával – mert a mi Urunk a történelem Ura: Ő nem változik, hanem tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Akkor is, ha a házasságról van szó. De akkor is, amikor szól minden emberhez, köztük a progresszívokhoz is, hogy: „térjetek meg”, “jöjjetek hozzám, s én megnyugvást és örök életet adok nektek”!