„Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; [1.] mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból. [2.] Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. [3.] Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?” (Préd 4, 9-11) – olvassuk a Szentírásban.
Ma már látszólag nem létkérdés az együttes munka. Pedig aki már csinálta, tudja, mennyivel könnyebben megy akár a kertásás, akár a mosogatás, ha az embernek nem egyedül kell csinálnia. A külön férfi és női szerepekre beosztott családi munkamegosztás immár a múlté.
Korunkban szinte elképzelhetetlen, hogy milyen nehéz volt az intimitás minimális feltételeit megteremteni azokban a hagyományos paraszti családokban, ahol általában hat–nyolcan (házaspár, gyerekek, idős szülők) szorultak össze egy olyan kicsi szobában, mint ma – jobb esetben – egy ház nappalija. Olyannyira, hogy nyáron a férfiak ki is mentek az istállóba (vagy a Szentföldön fölmentek ház lapos tetejére) aludni. Ilyen körülmények között értjük meg Jézus azon figyelmeztetését a „nagy futásra”, miszerint
„A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; és a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon!” (Mt 24, 17–19) Vagy imígyen szóló példázatát: „Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie. Az pedig onnét belőlről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked? Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell.” (Luk 11, 5–8)
A férfiak szexualitásának mennyiségi mutatóiról megfelelő történelmi forrásokkal rendelkezünk. Szolón törvényei szerint a házasságot érvénytelenítő tényező volt, ha valaki legalább havonta egyszer nem látogatta meg felesége ágyát. Ez a mérce a humanizmus időszakától kezdve az impotencia mérőszámává vált. Mózes törvényei írnak az „éjszakai véletlenségről” (magömlésről), mint ami tisztátalanná tevő, áldozat-bemutatásra alkalmatlanná tevő tényező (pl. 5Móz 23, 10).
Ezt a rendelkezést a talmudista rabbik úgy magyarázták, hogy testi adottságoktól és a munkavégzés fizikai keménységétől függően hetitől havi minimum egy aktusig írták elő a férfiúi közeledés minimumát. A Ming kor kínai taoista orvosai négynaponkénti magömlést javasoltak császáruknak, hogy egészsége ne romoljon le idő előtt. (Az más kérdés, hogy a háremtartó uralkodó kötelezettségei számára a visszatartásos technikák tömkelegét dolgozták ki.)
A jólét és a jóltápláltság mai általános viszonyai a kínai császári udvaréval összevethetőek, vagy meg is haladják azt. Ha 18. századi kastélyokat látogatunk, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy telente még a legdíszesebb szobák lakóinak is öklükkel kellett betörniük a táljuk felszínén képződött jeget a reggeli mosdáshoz, míg be nem jött a szolga, és tüzet nem rakott az ottani díszes cserépkályhákban, és az be nem melegítette a lakóteret.
Mára a lakások nagyok, kiegyenlítetten melegek és komfortosak lettek. Mindenki kedvére elvonulhat a maga kuckójába. Ezeken a helyeken az emberek leginkább saját elektronikus kütyüiket nyomkodják. A közvetlen testi kontaktus alkalmai csökkennek, és a mesterséges információáradat által felpörgetett élet felemás hatású. Már nem annyira létkérdés az összebújás, egymás kölcsönös testi–lelki megmelengetése, mint egyébként lenne.
Ennek kárát látja a kölcsönös kiengesztelődésre való törekvés, az érzelmi elhidegülés növekszik, különösen férfiaknak (de nőknek is) az instant szex számtalan lehetőségét ajánlja fel a modern média és technika. A mesterséges intelligencia algoritmusok alapján, valós ismeret nélkül, tömegével ajánlja fel a magyartalanságukban és tartalmukban egyaránt undorító szexuális tartalmú reklámokat.
A szakember mögé tudománytalanság cikkei „mindennapi szexológia” címszóval bombáznak minket a lehető legképtelenebb állításokkal, akár a szexuális étvágyat, akár a teljesítőképességet illetően. Pedig minden normális szexualitású ember tudja, hogy sem a férfi, sem a női test nem erre teremtetett, és – minden technikai fejlődés ellenére –ma semmivel sem lett alkalmasabb ezen irreális elvárásokra, mint korábban. Sőt!
Minden „modernitási vívmánya” ellenére a lelkileg elesettek tömegeinek társadalma lettünk. Olyan elmagányosodott emberek tömegei vesznek körül bennünket, akiknek esélyük sincs arra, hogy valaki fölsegítse őket. Valódi, élvezetes szexuális élet nélkül az emberek tömegei „felnőttfilmesek” „teljesítményét” csodálja. Olyan prostituáltakat, akikről egyáltalán nem véletlen azon hírek tömkelege, miszerint azzal „motiválják” magukat a kamera előtti megfelelő „viselkedésre”, hogy a perc/dollár ár-érték arányát számolgatják magukban…
Természetesen nem táplálok hamis ideálokat a korábbi történelemmel kapcsolatban. Nem véletlenül tudtak eddig minden korszakban és minden kultúrában meggazdagodni és nagy hírnévre vergődni a különböző kokottok és prostituáltak. (Mellettük a különböző madamok, kerítők és kitartók szerepéről természetesen mélyen hallgat a fáma…)
Isten gyermekeinek megjátszásoktól mentes hálával kellene a Szentírás szavai szerint elmondaniuk: „Forrásom áldott, és örvendezem az én ifjúságom [az óhéber szó a 15–30 év közötti életszakasz megjelölésére szolgál] feleségének. Szerelmes szarvas és kedves zerge ő; mellei elégítenek meg engem minden időben, az ő szerelmében gyönyörködöm szüntelen.” (vö. Péld 5, 18–19]
a Szentírás egyáltalán nem prűd!
De mi a Szentírás orvosszere arra az elszomorító helyzetre, amelyben a korábban elképzelhetetlen elmagányosodás és a szégyentelen szemérmetlenség járnak kéz a kézben? De Ti „öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra!” (Róm 13, 14) – hangzik felénk Urunk intése.
Az Úr Jézus Krisztust felöltözni úgy lehet, ha az ember előbb bűnbánattal levetkőzi és eldobja magától a bűn ruháját Isten előtt, és alázattal hagyja, hogy Ura öltöztesse be Krisztus igazságába. Aki ezt az igazságot (nem a sajátját, hanem Istenét) megtalálta és boldog hittel magára öltötte, az megérti, hogy valójában nem Isten volt elveszve az ő életéből, hanem ő volt az elveszettség állapotában, akit a kegyelmes Isten talált meg bűnbocsátó, óvó, örök életre vezérlő szeretetével!
Aki pedig mindezt már átélte, és nem a testet akarja kívánságokra táplálni, éljen valóban családközpontú életet! „A férfiak […] együtt lakjanak feleségükkel!” (1Pt 3, 7) Vagyis legyenek a szeretet életközösségében, szövetségében egymással. Munkálkodjanak együtt áldott módon Isten dicsőségén és egymás lelki és testi javán, a házastársi ágy áldott közösségét sem megvonva egymástól! És hogyan tegyék mindezt? Úgy, hogy asszonyoknak értelmes módon [!] megadják a tiszteletet.
Mert a házasság nem az őrültek passziója, hanem nagyon is értelmes dolog!
A „gyöngébbik nem” ugyanis az élet legfontosabb dolgában, az Isten kegyelmében örökös társ. Jó testvérként kell vele megosztozni a mennyei Atya minden ránk árasztott lelki kincsén. Ha ugyanis így teszünk, imádságaink nem fognak meghiúsulni, hanem minden értelmünk és várakozásunk felett fognak beteljesedni!
Ámen.