A Magyar Nagylexikon 10. kötetében ezt olvassuk: Isten a vallásban és a filozófiában többféle formában megjelent természetfeletti lény. A keresztyének istenhite azt jelenti, hogy Isten tökéletes, hatalma mindenre kiterjed, megbocsátó szeretete mindenkire irányul. A halálon győzedelmeskedő élete minden más élet forrása. Isten a keresztyének számára az Atya, a legfőbb jó, az irgalmas lény, aki kész a bűnök megbocsátására. A keresztyének számára Isten a támasz, a menedék, a kapaszkodó a mindennapi élet problémáinak megoldásában. Az erős istenhit a teljes ráhagyatkozásban nyilvánul meg.
A lexikon – nem szó szerint idézett – meghatározása után üssük fel a keresztyénség alaptörvényét, a Bibliát. Ézsaiás próféta könyvében ezt is olvashatjuk: “Örök szövetséget kötök veletek.” (Ézs. 55, 3b). Ennek az igének az az örömüzenete, hogy Isten a mi legfőbb szövetségesünk.
A jó szövetséges mellett hitre is szükség van. A hit mindenkinek erőt ad. Hit nélkül ösztönszerűen élünk és ez nem jó. Egyébként úgy gondolom, hogy nagyon kevés ember van, aki hit nélkül él. Valamiben szinte mindenki hisz. A hitek túlnyomó többsége (például a kommunizmus vagy a nemzetszocializmus győzelmébe, vagy a, manapság divatos, pénz mindenhatóságába vetett hit) nagyon törékeny. Egyedül az Istenbe vetett hit az, amelyben csalódni nem fogunk, az a kőszikla, melyre mindent, egyéni boldogulást, családot, nemzetet építhetünk. Az istenhívők nemcsak hiszik, hanem tudják, a mindennapi életükben megtapasztalják, hogy hitük micsoda erőt ad problémáik kezelésében, a bánat és az öröm elviselésében. Tudják, hogy akinek mély, átélt istenhite van, az nagyon erős, az nagyon gazdag.
Az előbb leírtakat egy “esettanulmánnyal”, saját életem ilyen vonatkozású rövid összefogla-lásával szeretném alátámasztani:
Az átlagostól valószínűleg eltérő változatosságú életpályám történései mögött én mindig Istenemet kerestem. Először középiskolás koromban tudatosodott bennem az “ember tervez, Isten végez” ismert bölcselkedés igazsága. Akkor valamikor jöttem rá arra, hogy semmi, se jó, se rossz nem történik velem az Ő akarata, ha tetszik, jóváhagyása nélkül. Én alapvetően tervező típus voltam világéletemben, és az vagyok ma is. Egészen rövid távú, napi terveim vannak, de tervezek, de tervezek hétre, hónapra, sőt évekre is előre. Terveim készítésekor igyekszem nem elfelejteni az előbb említett bölcsességet, és Isten áldását kérni elgondolásaimra. Terveim megvalósulásakor általában megköszöntem Isten támogatását. Sokszor előfordult, hogy dolgaim, dolgaink nem az én elképzeléseim szerint alakultak, sőt kifejezetten rossz irányba fordultak. Ilyenkor is kerestem a választ a miértre, tudniillik arra, hogy tervemet Isten miért nem hagyta jóvá, miért nem támogatta. Mit akart döntésével nekem üzenni? Bevallom azt is, hogy a kedvezőtlen fordulatok, események magyarázatát sokszor nem találtam meg, illetve csak hosszú idő, évek eltelte után ébredtem rá arra, hogy mi volt Isten szándéka velem.
Mint minden embernek, nekem is voltak egészségügyi problémáim. Testi egészségem állapota néha kemény beavatkozásokat követelt. Egy hatórás, mélyaltatásos műtét előtti napon a professzor megkérdezte:
– Nem fél?
– Nem, mert remélem, hogy a műtőben a főorvos is ott lesz – válaszoltam.
– Milyen főorvos? – kérdezte homlokát összeráncolva, szemöldökét összehúzva.
– Az égre mutattam.
– Ja, ha maga abban hisz, akkor meg is fog gyógyulni – jegyezte meg a professzor.
Így is történt: Isten imámat meghallgatta, kérésemet teljesítette, rekord gyorsasággal felgyógyultam.
Az egyéni életem alakulásával kapcsolatos gondolataim után a keresztyénség alaptörvényéhez, a Bibliához, térnék vissza. A Könyvből mos csak a Tízparancsolatot emelem ki, mert meggyőződésem szerint ez az emberi együttélés alapja, alapszabálya, melynek követése, vagy a követésére való törekvés, minden – istenhívő és nem istenhívő – ember számára alapvető fontosságú lenne. Azok az emberek, akik életüket a Tízparancsolat tanítása szerint törekszenek élni, a társadalom legértékesebb tagjai. Az előző mondatból kihangsúlyoznám a törekszenek szót, hiszen mindannyian – főleg én – rendszeresen vétkezünk a Tízparancsolat egyes parancsai ellen. Ennek ellenére azt mondom: Ha az egyén igyekszik, törekszik a parancsolatok szerint élni, azt szűkebb-tágabb környezete érzékeli, látja, sőt értékeli is.
Az előzőkben leírtakkal azt próbáltam ecsetelni, hogy mit jelent számunkra, számomra az Isten vezetésével vitt élet. Isten nélkül nincs istenhit, de nincs erkölcs sem. Hit, valamint erkölcs nélkül a lelki emberünk biztosan nem egészséges, és ezek nélkül nincs egészséges társadalom sem. Azt javaslom, hogy keressük Istent, találjunk vissza Hozzá, mert nem Isten hagyott el bennünket, hanem mi hagytuk el Őt. Isten megtalálása, az Általa ajánlott szövetség elfogadása azt is jelenti, hogy nemcsak heti egy-másfél órára, vasárnaponként, leszünk keresztyének, hanem mindennap, a nap minden órájában folyamatos kapcsolatunk van Istennel.
