A keresztyén világhelyzettel foglalkozó írások sorozata most – néhány írás erejéig – a keresztyén értékrend tárgyalásával folytatódik. A keresztyén kultúra és civilizáció alapja ugyanis az az értékrend, amelyet világszerte a keresztyének igyekeznek a mindennapok gyakorlatában képviselni. Mindazonáltal az értékrend mentén nem szabad a világot ilyen tekintetben két részre osztani, mert a keresztyén kultúra, civilizáció a társadalmat, annak egyes szeleteit nem szétválasztja, hanem éppen, hogy összeköti. Ezt egy nagyon egyszerű példával szemléltetem:
Az emberi együttélés alapszabályának tekinthető Tízparancsolat nemcsak a keresztyénekre vonatkozik, hanem a nem Isten-hívőkre is. A szeretet alapparancsát az ateisták is fontosnak tartják, de ugyanígy vonatkozik rájuk is a szülők tiszteletének követelménye, valamint a ne ölj, ne lopj tilalma is. Ilyen módon a keresztyén civilizáció, értékrend az egész társadalomra hatással van, még azokra is, akik nem Krisztus követők.
A keresztyén értékrend szerinti élet meghatározását lehet röviden kifejezni, de hosszabban is. Ha röviden fogalmazok, akkor azt mondom: A keresztyén élet Krisztus-követést jelent. Ha bővebben, akkor azt mondom: A keresztyénségemről úgy adhatok a környezetem számára bizonyságot, ha törekszem, igyekszem a Tízparancsolat szerint élni. Még tágabb értelmezés-ben: Életvitelemben a keresztyénség alaptörvénye – a Biblia – tanítását igyekszem szem előtt tartani.
A keresztyén ember számára kell legyen egy értéksorrend, amelyet a mindennapi életben követ. A keresztyén ember helyes értéksorrendje a következő: 1. Isten. 2. Haza(nemzet). 3. Család. Feltételezem, hogy az előző mondatot olvasva sokan felkapják, csóválják a fejüket, mondván: mi az, hogy a családot harmadik helyre teszi?! Annak az elsőn kellene lennie. Bevalom, hogy saját családom egy része is hasonló véleményen volt. kérdeztem lelkészemet is, aki azt mondta, hogy igazam van a sorrenddel, de a családon belüli békesség kedvéért mondjam inkább azt, hogy egy keresztyén ember számára ez a három legfontosabb dolog, melyek kvázi holtversenyben, egy szinten vannak.
Nem mondtam, és nem is mondom. Ugyanis mi mindent Istentől kaptunk, a hazát, a családot is, tehát szerintem Isten jogosan van az első helyen.
Persze vannak nem Isten-hívő embertársaim – Magyarországon még kisebbségben – és figyeljünk rájuk is. Neki azt mondom, hogy számukra a helyes értéksorrend (míg Istent meg nem találják) a következő: 1. Haza(nemzet). 2. Család. 3. Munkahely. Ez a sorrend azt is jelenti, hogy a keresztyén ember értéksorrendjében a munkahely a negyedik helyen van, míg a nem Isten-hívők esetében a munkahely “felkapaszkodott” a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.
Egyébként Magyarországon 2000-ben még a megkérdezett nők 74%-a gondolta úgy, hogy az értéksorrendben a család fontosabb a munkahelynél, addig a 2010-es népszámlálás alkalmával már a nyilatkozó hölgyek csak 54%-a gondolkodott így. Ez ugyan még mindig a többség, de, ha ez így megy tovább, akkor bekövetkezik a feltartóztathatatlan vég: a hagyományos család és a nők anyaszerepének teljes megsemmisülése, megszűnése.
Mindkét, korábban említett, sorrend esetében azt szeretném hangsúlyozni, hogy értéksorrendünkben a családnak minden esetben meg kell előznie a munkahelyet. Ezt azzal az egyszerű, értékelvű ténnyel magyarázom, hogy a családban – akkor, amikor gyereket, pláne gyerekeket vállalunk, nevelünk fel – a társadalom számára sokkal nagyobb értéket hozunk létre, ha tetszik “termelünk”, mint a munkahelyünkön. Az Egyesült Államokban – ahol majdnem mindent pénzben is szeretnek kifejezni, úgymond “beárazni” – írták le az 1980-as évek elején a következőket: Egy ember annyit ér, amennyi új értéket hoz létre. Úgy számították, hogy egy átlagos képzettségű (ezt jó szakmunkásnak mondták), átlagos képességű, átlagos kort megélő ember az Egyesült Államokban az élete során kb. 100 millió USA dollár (akkori USD!) új értéket hoz létre. Ez azt is jelenti, hogy az a család, amelyikben 2-3-4 gyerek nevelkedik, a társadalom számára kétszer-háromszor-négyszer stb. több értéket ad, mint azok az amerikaiak, akik nem élnek családban, vagy valamilyen oknál fogva – ez sajnos lehet egészségügyi is – nincsenek gyerekeik. Az előbbiek miatt is gondolom, hogy bármelyik értéksorrendben a család előbbre való, mint a munkahely. Ez azt is jelenti, hogy egy adott ország vezetése számára fontosnak kell ugyan lennie a munkahely teremtési támogatási programoknak is, de még ennél is fontosabb a családok támogatása, mert a hosszabb távú jövő szempontjából ez a közpénzekből végrehajtott legjobb befektetés. Persze majd látni fogjuk, hogy ez nemcsak pénzkérdés, hanem annál sokkal több.
Korunk Európájában sokféle válsággal élünk együtt. Ezek közül csak néhányat említek: A 2008-ban kirobbant pénzügyi-gazdasági válság, melyből a pénzügyi nagyon (fokozódó eladósodás), a gazdasági kevésbé még ma is velünk van. Azután az egyre nagyobb gondot okozó demográfiai válság, mely régebben kezdődött, de most mélyül el igazán. Itt van a mesterségesen előidézett, úgynevezett (helytelenül, mert amit megélünk, az nem migráció, hanem imigráció, magyarul bevándorlás, de még helyesebben bevándoroltatás) migrációs válság, és hát van vezetési válság (elsősorban az Európai Unió szintjén) , meg más válságjelenség is Európában. Fontos tudnunk azt, hogy az összes válság mindegyike egyetlen alapvető válságjelenségre, az értékrendi válságra vezethető vissza. Az értékrendi válság sem ma kezdődött, de mostanra vált súlyossá. Az értékrendi válság alatt a keresztyén értékrend válságát értem. Ennek egyes elemeivel a következő írásokban foglalkozom majd kicsit részletesebben.
