„(Az Úr) ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket.” (Ézsaiás 2, 4)
Isten nem arra teremtette az embert, hogy egymást szúrja és levágja. Mindennapos piti „győzelmeinkhez” mégis nélkülözhetetlennek gondoljuk, hogy a másik embert megsemmisítsük. Ennek végzetes formája maga a gyilkosság. Ember ember ellen, nemzet nemzet ellen. Ideológiák, vallások, politikai és haszonszerzési érdekeltségek mentén, faji és etnikai megítélésből. Egészen odáig, hogy magát Istent akartuk „felhasználni” egymás ellen, és lett „istentiszteletté” egymás megítélése, és ellehetetlenítése.
A világon sokfelé ma is kardot és lándzsát, értsd, gyilkos fegyvereket használnak a nem ugyan úgy gondolkodók ellen. A mi „békés” világunkban, ahol a kardot már barbárnak tartják, sokkal pusztítóbb fegyverhez nyúlnak: karaktergyilkosság, lejáratás, hazugságok terjesztése. Emberi életek mennek tönkre, roppan ezernyi darabra sokak hite, és még oly kevesen maradnak, akik kardjaikból kapát, lándzsáikból metszőkéseket kovácsolnának. Hogy mit jelent ez?
A gyilkos indulatok helyett, a másik sárba tiprása nélküli gyümölcsöző életet kezdeni. „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn 15, 16.) Sokan tartják magukat jó embereknek. Amikor az életük gyümölcsöskertjébe nézünk megmetszetlen, gaztól felvert, csenevész „terméseket” látunk.
Minden jó ember eszköztárában ott van a kard és lándzsa, hogy megvédje magát, aki meg meri kérdőjelezni jóságukat. A megváltott ember életében kapák sorakoznak és metszőkések: mélyre vájó gyökérkapától, egészen a kicsiny palántázóig. Ágakat metszőtől a puha hajtásokig. Nem a másik kertjében használja, hanem a sajátját teszi rendbe, hogy gyümölcsöt teremjen és gyümölcse megmaradjon.
Milyen nagyszerű Isten ítélete! Mai igénk arról tesz bizonyságot, hogy Istennek mi a szándéka gyilkos eszközeinkkel. Amivel vért és lelket ontunk, azt végül élet plántálására használjuk fel. Milyen kardok sorakoznak az eszköztáradban? Saját igazságérzeted hangoztatása? Vélt és valós meggyőződésed mások ellen való megfogalmazása? Jó embernek gondolod magad, de az internet világában huszárvágásokkal fejted ki véleményed? Messziről és alattomos módon szúrsz, másik személyiségét alapjában szétzilálva? Szükségünk van Isten kegyelmére, hogy aki eddig bántott, az szívélyes legyen, aki eddig gyűlölt, a szeretet embere legyen.
A legcsodálatosabb, hogy ez lehetséges. De nem azért mert jó ember vagy, hanem mert Isten JÓ! „Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.” (Jn 15, 17.)
