ezek a nyugat kortárs istenei? nem Egyiptomé?
Dehogynem, a képen Egyiptom isteneit látjuk: Hathor, Hórusz és a többiek (1). Azt állítom, hogy hasonlóképpen néz ki ma a Nyugat. Ha kultúránk CT metszetét nézzük az imádat síkján, akkor például a celebek pont ezt a lelki funkciót töltik be, rajongást váltanak ki, ragaszkodást, imádatot és áldozatokat. Egy-egy koncert a technika segedelmével úgy néz ki, mint egy komplett epifánia. A dalok zsoltárok, a tartalom reveláció. Welcome to the Brave New World! Csillogó ruhák, amint Hathor öltözködik a képen, extremitás verseny a MET gálán, az Oscar gálán, Grammy-n koncerteken és így tovább. Mintha azt mondanák: mi magunk lettünk az istenek. Aztán egyszer csak az embersors fintoraként öregedni kezdenek…
A Nyugat szekuláris, világi világnak tartja magát – ez bizonyos perspektívából igaz is – ám a lelki valóság szempontjából egyáltalán nem! Lesslie Newbigin írja: „Azt állítom, hogy a szekuláris társadalom eszméje egy bizonytalan hiedelem, amelyet gondolkodás nélkül fogadtak el az emberek, egy társadalmi intézmény igazolása céljából, és azt is állítom, hogy e hiedelem téves… úgy gondolom, rájöttünk, hogy ami létrejött az nem szekuláris társadalom, hanem pogány társadalom – nem nyilvános bálványok nélküli társadalom, hanem a valóságos Isten helyett ál-isteneket imádó társadalom” (2).
Mi van, ha ma is épp imádunk, hódolunk és áldozunk, csak nem vagyunk tudatában ennek? Mi van, ha ma is létezik az igaz Isten, csak amolyan isteninek látszó dolgok és emberek iránti markáns hódolat tart távol Tőle? Talmi csillogás kel birokra Isten dicsőségének ragyogásával a lelkekben. Mennyi mindenre vágjuk rá: imádom! “Á, ezt csak úgy mondjuk” – biztos? Egy normákat támasztó, lelkiismeretet ébresztő Istennel szemben ez egy kifejezetten megnyugtató alternatíva, ez az új kultusz, a mi kultúránk. De kérdés bennem: nem halálosan lázas álom-e ez az egész az új istenekkel?
old school – régi istenek
Régen az isteneknek szobrokat készítettek, nyilvánosságban álló szent tereket kapcsoltak hozzájuk és áldozatokat mutattak be nekik. Tiszteletük szellemi megalapozása a mítoszvilág, mely istenségek és az emberek történeteit rögzítették. Alakítható, laza halmaz volt, mely folyamatosan alakult, hasonlóan például a MARVEL hősök vagy a Star Wars univerzumhoz, amelyekhez mindig lehet újabb és újabb történeti szálat fűzni, avagy betoldani valami önálló, de illeszkedő sztorit. A régi istenek és szobraik
a bibliai szóhasználatban: bálványok
A bálvány azt jelenti, hogy nem igazi Isten, hanem csak ember által kreált, mind szellemi vonatkozásában, mind pedig szoborban való megjelenésében. Kultusza az ember vallásos lelkének szükségleteit elégíti ki. Ez egy markáns, reális szükséglet, mely semmit sem változott a klasszikus bálványok korának leáldozása óta. Az embernek szüksége van arra, hogy imádjon, s e szükséget be kell tölteni! Mindenképpen fogunk valamit/ valakit imádni, akkor is ha ezt nem vesszük észre.
imádni kell tehát
mert az ember imádó lény, ugyanis erre teremtették! Az imádat a transzcendens szeretet kifejeződése. Még az ateisták is imádnak: önnön elképzelésüket vagy olyan dolgokat melyeket nem csak úgy szeretnek, hanem nagyon-nagyon szeretnek. Miközben tagadják a transzcendenst, aközben ugyanúgy “vallásos” ragaszkodással és elkötelezettséggel viseltetnek saját “szent” dolgaik felé. Ugyanúgy hajlandók komoly áldozatokra, mint a klasszikus vallásos világ. Hogy nincs szervezett kultusz és intézményi vallás az abból a szempontból mindegy, mint lelki jelenség, a lélek hódol valaminek/ valakinek, akár az ön-bálványozás szintjén –
tehát nagyon is léteznek kortárs nyugati istenek, csak inkognitóban járnak-kelnek közöttünk …
de, hogy lesz valami bálvánnyá manapság?
Hát tőlünk lesz azzá! Attól, hogy tiszteljük, szeretjük, ragaszkodunk hozzá és mindent megteszünk azért, hogy a miénk legyen valamilyen módon. Valamit, ami/ aki nem Isten, hanem teremtett dolog úgy megszeretünk, hogy többé nem tudunk nélküle élni. Onnan ismerszik meg a bálvány, hogy nem engedjük el, mert nem tudjuk elengedni. Ha úgy tetszik: a bálvány függőség, de pszichológiával, egyéb terápiával nem kezelhető – mert annál magasabb és mélyebb dolgokról van itt szó. Ugyanis a bálvány Isten helyére áll a szívben, a pszichológia pedig ilyesmihez nem ért, főképp, mert nem is vesz róla tudomást.
A ma embere nem érzékeli a benne zajló történést vallásos jelenségnek és ez korunk bálványozását elősegíti. Tárgyak, dolgok, emberek, szellemiség vonja bűvkörébe, ám csak annyit érzékel, hogy bizonyos dolgok a világ hatalmas gyümölcskosarából neki felettébb tetszenek, szemben más dolgokkal. A puszta élet és dolgok kiváltotta ilyetén ragaszkodás, rajongás, kötöttség valójában a régi bálványvilág ujjéledése csak új köntösben. Pontosabban az új istenek “láthatatlansági mellényben” korzóznak lelkünkben és egyáltalán nem látszanak annak, akik valójában. Ennek ellenére e jelenség nagyban zajlik belül épp úgy mint régente – nincs új a nap alatt (vö. Salamon).
Ma a látens vallások hegemóniája tapasztalható a szekularizmus jótékony égisze alatt, ezek jelentik a többséget! Nem valami igazán eszményit istenítenek, hanem múlandó dolgokat, a matériát és a megrövidült időben megvalósuló élvezetet, melyet egy újabb követ aztán – legalábbis ez a cél. Motorja részben a dopamin függőség (3). A emberek ma élvezetes pillanatok sokaságában ragadják meg a teremtett dolgokat. Az itt és most-ra rövidül a birtoklás, s e percekben érzi magát az ember boldognak, üdvözültnek. Az “üdvözülés” sorozatpillanatai megragadhatók ma. Ezzel szemben a “régi” hit általi üdvösség beteljesült elérése fáradtságos és hosszú út az időben – a beteljesedés nem ebben a világban lesz. Krisztus evangéliumával szemben
ez egy elképesztően jó ellenajánlat! – és hatásos is, a most vagy a távoli jövő közül mit is választunk vajon? De hazug ajánlat, átverés és nem következmények nélküli!
Jim Morrison (Doors) közismert követelése: a világot akarjuk és most azonnal! Ezzel csak egy kis probléma van, nevezetesen, hogy végtére is a halálba visz, mert a sok-sok üdv pillanat sora egyszer lezárul, s végleg elillan az utolsó is az elmúló élettel együtt. Mint szegény Jimnek is, idejekorán.
manapság, ha azt mondom: “bálványozok valamit” ez egyáltalán nem riasztó, hanem szinte természetes; “nincs is ezzel semmi baj” – gondolják az emberek
Nem minden bálvány, de mindenből lehet az. Nem minden bálványimádás, ami szeretet, ami ragaszkodás, ami elkötelezettség, de lehet azzá. Majdnem olyan vékony a határ, mint a zsenialitás és őrültség között. Ezért mondja Kálvin, hogy “az ember szíve javíthatatlan bálványgyár”.
a nyugat populáris istenei – a teljesség igénye nélkül
Néhány példát azért érdemes összeszedni, hogy lássuk milyen pályákon lépünk be az újjáéledt politeizmus panteonjába:
POPKULTURÁLIS BÁLVÁNYOK: itt még a nyelv is a vallás szókészletét használja – pl. valakinek a kultusza. Vagy ikon, sőt, konkrétan még bálványnak is szokták nevezni őket. A popsztárokat a Beatles, Elvis óta eksztatikus imádat és dicsőség kíséri. Szavukat követői úgy lesik, mint akik kinyilatkoztatásokat mondanak, stílusuk és életvitelük követendő minta. Félreértés ne essék: szeretem a jó zenét, a tehetséges embereket, de vannak akik számára messze tovább megy ez a történet: imádatot okoz.
BANK OF MAMMON: a pénz kultusza nyilvánvaló. Mennyi hit fűződik ahhoz, hogyha van pénz- vagy még inkább: ha sok van belőle – minden gondunk megoldódik. Boldogok leszünk, felhőtlenek. A kötelező áldozat, amit meg kell hozni itt az idő, energia, munka és sokszor a becsületesség feláldozása, hogy ne is menjünk tovább. De minél jobban megy, annál kevésbé enged el a mammon – a jól menő üzletembereknek egyetlen dologra nem marad már idejük: élni. Bogár László mondta: a pénz hatalomesszencia. Miközben ott a hamis hit: pénzzel minden megvehető, a hatalom érzetét ajándékozza. Ez a bálvány tán az új panteon csúcsragadozója…
A BEFOLYÁS BÁLVÁNYA: Em Griffin mondja: a befolyásolási képesség a hatalom egy formája – a szegény nem csak úgy szegény, mint akinek nincs pénze, hanem mint akinek semmire és senkire nincs befolyása (4) – láthatatlan ember. Senki se veszi észre – ezzel szemben áll ott a “láthatóság” misztériuma. Ma az influenszerek világát éljük, vagyis azokét akik “befolyásolók”. A befolyás, hogy a mi véleményünk számítson fontos, annak hajhászása és dicsősége viszont már bálvány. Mágikus vonzása, hogy azzá legyünk aki befolyásol sokakat – bálványvonzásba visz. A másik oldala a követés, a követők világa: az influenszer megnyilvánulásai számukra reveláció. Követésük elkötelezettséggé lesz, ők ma egy széles tanítványi közösség.
A HATALOM BÁLVÁNYA: A hatalom önmagában nem gonosz dolog, hanem szükséges és amíg a világ világ addig lesz hatalom. A hatalommentesség az ideológiák gyártotta bájital, lehet, hatalmi szándéktól sem mentesen kínálgatják. Ám a hatalom, amennyire a szervezett emberi közösségnek szükséges, úgy az azt birtokló vagy arra törekvő ember számára lehet bálvány – egyébkét épp úgy, mint bármi más. A hatalom érzete ilyenkor kitágul térben és időben: minden az én uralmam alatt van és ez mindig is így lesz. Ekkor elvész a tudat: a hatalom időhöz kötött, lehet, hogy emberi dimenzión keresztül lett a mienk, de végső forrása az Isten: “nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett” (Róm 13,1). A hatalom előtt éhező lelkünknek ez jó kielégülésnek tűnik, mintha terhe nem is lenne. A hatalmon lévő kísértése – Istent játszani – és ez kétségkívül bálvány. Mint abban az esetbe is bálvány, ha olthatatlanul epedünk érte.
EGÉSZSÉGKULTUSZ: Az egészség nem árt az élethez. Ám az élet nem egyenlő az egészséggel! Sok egészséges ember egyáltalán nem érzi, hogy él is. Minden társadalomnak, kultúrának, kornak vannak és voltak fókuszai. Az egészségnek ma kultusza van, mely megköveteli az áldozatokat érte. Hogy ez mekkora üzlet, az más kérdés (Big Pharma). A hit azonban abban, hogy ettől lesz az élet tévedés. A puszta biológiai élet fétissé lesz, tettekre, áldozatokra sarkall, és sokan hiszik: ha ez megvan, akkor minden megvan. – “csak egészség legyen” – mondják. De minden hit, mely nem a valódi Istenhez köt végül csalódássá lesz. Jézus mondja: “a lélek az ami megelevenít, a test nem használ semmit!” (Jn 6,63).
AZ ÉN KULTUSZA – EGOIZMUS: Kultúránk individualista és egyre szélsőségesebben egoista. Amikor senki és semmi nem számít csak “én”, akkor magam lettem magam istene. Individualista kulturális szempontunk azért termékeny táptalaja az “én kultuszának”, mert mindent saját magából kifelé és saját maga függvényében néz és ítél meg. Szinte predestinál ez bennünket arra, hogy egy tekintély legyen és az én magam lennék. Légy autentikus! – tanácsolja a közeg, melyben élünk. Nyilván, ha én magam vagyok a legfőbb tekintély az a többi elvetésével jár. Ami/ aki a legfőbb tekintély – és az nem Isten – akkor az a bálvány! Könnyen, észrevétlenül, sikamlósan emelkedik fel bennünk a középen.
BOLDOGSÁGKULTUSZ: A liberalizmus nagy ígérete: a boldogság. Olyan világot építünk, ahol mindenki boldog lehet. A pszichologizmus ehhez betársult, a boldogság a normál lelkiállapot – ehhez képest minden csak trauma. Nincs tán messze a kor, mikor a boldogság alapvető emberi jog lesz, azt pedig, hogy ez mit is jelent nyilván elmondják a szakemberek. Egy ilyen kultúra átmossa a mentalitást, hogy a cél: boldognak lenni. Ha pedig ez a cél (és lehetőség – állítólag), akkor érzésem szerint ez rossz vért szül. Mert ehhez képest a valóság nem boldog és boldogító. Sem kívül, sem bévül – így minden toxikus és traumatikus. Ha az általános boldogság a normális, akkor ez sok elkeseredett és haragos embert fog szülni, mivel ők nem kapták meg, ami jog szerint jár. Krisztus a boldogmondásokban más képet rajzol a boldogság mibenlétét illetőleg. Ma boldogság bálvány, elérését hazudja, pedig a kívánatos mértékben épp elérhetetlen. Isten a boldogságot az üdvösséghez kötötte – ez pedig nem jelen, hanem jövő idejű.
ELKÉPZELÉSEINK SZENT IKONJAI: Cseri Kálmán világított rá, hogy korunk bálványképe nem felállított szobrokban található, hanem a szívünkbe költöztek, az elképzeléseinkben találhatók (5). Mi csináltuk őket és nagyon szépek lettek. Elképzeléseinket, ideáinkat, szent céljainkat imádjuk, ragaszkodunk hozzájuk mindenekfelett – értük mindenen és mindenkin átgázolunk. Mert ezt mi találtuk ki és hát elragadók… Hány elképzelésünk kötött ki a kukában, hányról derült ki, hogy nem igazán volt “isteni” eredetű? Ennek ellenére újra és újra meg vagyunk győződve jóságukról, hiszünk bennük, bálványozzuk. Megint: nem minden ilyen, de gyakorta mégis bálvánnyá lesz.
A POLITIKAI TEOLÓGIÁK KULTUSZA: Van egyéni bálvány, van bálványok létrehozta egyének halmaz-közössége, és van közösségi bálvány. Az ideológiák legyártják a populáris ideákat, melyek aztán bálványimádás szellemi központjaivá lesznek. Ha igaza van Carl Schmittnek abban, hogy léteznek politikai teológiák (6), akkor egyszersmind ez azt jelenti, hogy a keresztyén teológiából kivett elemek lettek szekularizálva. A közösségben az imádat mindig is jelen volt, a közösségben az imádat felfokozódik, a politikai egymásnak feszülésnél elhanyagolható az intellektus, az érzelmek viszont felfokozottak (ld. amerikai elnökválasztás). Kérdések nélküli az elfogadás épp mint régen Isten esetében. Az állam, a politikum istenítése egyáltalán nem új dolog, gondoljunk csak Róma császárkultuszára – épp ez okozta a keresztyénüldözést.
SZEXKULTUSZ: Kevéssé kell magyarázni, mikor szinte mindent ezzel hirdetnek, mikor a legfontosabb kérdés, hogy kinek milyen szexualitása van. Rod Dreher pontosan nevezi meg kultúránkat: ez az ÉROSZ kultúra (7). Egészen a identitásig hatol és ott átvesz mindent. Ez azt jelenti, hogy az ember identitása egyenlő szexualitásával. Az ember azonban több, mint a szex! Fontos dolog az ember életében, de nem egyenlő vele. Az identitás régen ahhoz kapcsolódott hogy melyik közösségbe tartozunk: magyar, keresztyén, katolikus, református – ki vagyok én: ez közösségi oldalról való meghatározottság volt. Meghatározottság és nem választás kérdése. Ma szexet, nemet választunk az új indoktrináció szerint. Ma Érosz uralkodik Nyugaton. Kultusza általánosan elterjedt és természetessé, hétköznapivá vált.
Az ember már mindenben hisz, csak az igaz Istenben nem. Mindent vallásos tisztelettel övez, csak aki méltó rá istensége okán azt negligálja. Hogy is nevezhetnénk ezt számtalan kultuszból összeálló látens, de nagyon is létező hit- vallás- kultusz konglomerátumot?
ez nem más, mint a szekuláris humanizmus vallása! Komplex, nem tűnik vallásnak, de az, egyfajta vegytiszta pogányság. Nem áll össze egy vagy több intézményes egyházzá, hanem a kultúránk egésze egy új “egyház”, ahol a pluralizmus még megengedi a régi működését is. A komplett Nyugat olyan lett, mint a Kelet Indiai Társaság, mert mint az indiaiknak millió istenünk lett az egy Isten helyett … Multkulti, multikultusz, mindenmulti és mindenmentes …
KÉRDÉS: visszatér-e az EGY? A dolgok logikája szerint lesz-e spirituális ingamozgás a sok felől az egy felé? Az Írás azt mondja: igen, Antikrisztus a neve. S ez több, mint félelmetes.
IRODALOM:
(1) Címkép montázs az: Egyiptom istenei (2016) című látványos, érdekes, de felejthető filmből
(2) Newbigin, Lesslie: Evangélium a pluralista társadalomban, Harmat, 2006 Budapest, 247. 257. o.
(3) AXIÓMA videók – Földi-Kovács Andrea szenzációsan vezet végig a fizikai dolgoktól az eredetig két részben: Dopamin nemzedék I. (ITT), Dopamin nemzedék II. (ITT)
(4) Griffin, Em: Együtt-lét, HARMAT Kiadó, 2003 Budapest
(5) Schmitt, Carl: Politikai teológia, ELTE Állam és jogtudományi kar, 1992 Budapest,
(6) Cseri Kálmán: A Tízparancsolat, HARMAT Kiadó, 1994 Budapest, 25-34. o.
(7) Dreher, Rod: Szent Benedek válaszútján, Ozirisz Kiadó, 2021 Budapest,
