ELVÖRÖSÖDŐ NYUGAT 2. – a nyugati kultúra leigázója: ANTONIO GRAMSCI

Az előző cikkemben (ITT) megpróbáltam röviden felvázolni az ún. „kritikai elmélet” (kulturális marxizmus) működését, mozgatórugóját. Ebben az írásban egy olasz kommunista politikus-gondolkodó elméletéről lesz szó, nevezetesen Antonio Gramsci elméletéről (1891–1937), aki élete jelentős részét Mussolini fasiszta államának börtönében töltötte.

Tőle származik az a meglátás, hogy a lenini-sztálini erőszakos forradalom nem kivitelezhető Nyugat-Európában, mivel Európa nyugati fele erős polgári középosztállyal rendelkezik. Emiatt a nyugati proletariátus minél inkább ehhez a középosztályhoz kíván tartozni, és életkörülményei javulásával beleolvad ebbe a rétegbe, így fenntartva a kapitalizmust.

Gramsci úgy érvelt, hogy az oroszországi bolsevikokkal ellentétben nem azonnali erőszakos forradalmat kell egy párt által kirobbantani, hanem hosszú menetelésbe kell kezdeni az intézményeken keresztül. Magyarra fordítva: a kultúrát, a politikát, az általános közfelfogást, az oktatást, a sajtót kell fokozatosan, lépésről-lépésre befolyásolni. Támadó háború helyett állóháború szükségeltetik. Minden, ami egy keretet biztosít a társadalomban, belülről, az intézményeken keresztül kell szétrágni, akár a szú a fát.

Vegyük Gramsci „kulturális hegemónia” elméletét egy példán keresztül. Adva van egy üvegtartály, egy adag tej, némi vörös ételfesték és egy fakanál. Az anyagok jelentései a következőek: az üvegtartály a társadalom maga. A tartályt megtöltő tej a kultúra, politika, intézmények, vallás, oktatás. A vörös ételfesték a radikális – felforgató – szándék (pl. médiamanipuláció, pornográfia, woke) a fakanál pedig a kulturális hegemónia elmélete.

Ha a vörös ételfestéket a tejhez öntjük, beavatkozás nélkül a felszínen marad, jól látható nyoma van, tehát a felforgató szándék elkülönül a társadalom intézményeitől, így a kultúrától is. Azonban, ha a hegemónia fakanalával elkeverem a tejben a festéket, egyből rózsaszínűvé válik, elegyedik az éltető tejjel. Vagyis, a hegemónia megrontó gondolata megmételyez minden szintet, minden társadalmi csatornát!

S hogy miért angol nyelvű kisvideókat használok szemléltetésképpen? A sajnálatos válaszom az, mivel a kulturális hegemónia alapvető működési elvéről nincs magyar nyelvű összefoglaló videó… A kulturális hegemónia fakanala pedig hasonló a lassú vízben forralt békához: észre sem veszi, hogy élve fő meg. Mire észbe kapna, késő.

Gramsci gondolatainak papírra vetése óta eltelt egy évszázad is, és száz év alatt az erkölcsökben, az embertársainkhoz és az etikához való viszonyunkban lépésről lépésre tolták egyre kijjebb az ingerküszöbünket. Így váltunk közönyösekké, viszonylagos gondolkodásúakká, akiknek minden mindegy csak pénz legyen, élvhajhászat legyen! És nehogy azt képzeljük, hogy ez csak a baloldali-újbaloldali beállítottságú embereket érinti! Kollektíve, mindenki hatása alatt áll a hegemoniális felfogásnak, még a konzervatív, jobboldali emberek is, akár képesek tudatosítani, akár nem!

Az uralkodó kulturális hegemónia alapjában véve nem rossz dolog. A francia forradalom és a marxizmus előtt a keresztyén vallásossággal átszőtt hegemónia volt a kizárólagos. Gramsci, és a többi „kritikai” gondolkodó hatására azonban egy nagy kulimász keletkezett a kulturális felfogások terén. Nem véletlenül találjuk szembe magunkat azzal a problémával, hogyha valakinek Krisztusról, az Evangéliumról vagy a bűnbocsánatról akarunk beszélni, akkor a beszélgetés 90%-át csak az teszi ki, hogy mit jelent(ett) eredetileg az „Isten”, a „bűn”, a „megváltás” stb. Ezzel pedig elterelődik az Igéről való beszéd.

Néhány fontosabb idézet következzen Gramscitól, a legfontosabbak. Mindegyik a Filozófiai írások c. gyűjteményből lettek kölcsönözve (Kossuth Könyvkiadó, 1970. 47., 49., 56., 58-59., 64-66. o.):

„… Egy új kultúra megteremtése nemcsak azt jelenti, hogy egyénileg „eredeti” felfedezéseket teszünk, hanem azt is, és kiváltképpen azt, hogy a már felfedezett igazságokat kritikailag [!] terjesztjük, mondhatni, „társadalmasiasítjuk”, s ezzel az élő cselekvések alapjává, […] a szellemi és erkölcsi rend elemévé változtatjuk.”

„Világos tehát, hogy a filozófia nem szakítható el a politikától, sőt kimutatható, hogy egy világnézetnek a megválasztása és a bírálata maga is politikai tény.”

„Önmagunk kritikai megértése tehát politikai „hegemóniák”, ellentétes irányzatok harcán keresztül megy végbe, először az erkölcs, majd a politika síkján, míg elérkezik saját valóságfelfogásunk magasabb szintű kidolgozásához.”

„Ki kell emelnünk a politikai pártok fontosságát a modern világban a világnézetek kidolgozása és terjesztése [!] terén, mivel lényegében az ezeknek megfelelő etikát és politikát dolgozzák ki, azaz mintegy e felfogások történelmi „kikísérletezőiként” működnek.”

„Pillanatnyilag vereséget szenvedtem ugyan, de a dolgok ereje hosszú távon [!!] nekem dolgozik stb.”

„A fentiekből néhány szükségszerű következtetés adódik minden olyan kulturális mozgalomra nézve, amely arra törekszik, hogy a köznapi gondolkodás és általában a régi világnézetek helyébe lépjen: 1. fáradhatatlanul ismételnie kell érveit (váltogatva megfogalmazásuk formáit) [!!!]: az ismétlés a leghatékonyabb didaktikai eszköze a nép mentalitására gyakorolt hatásnak; 2. szakadatlanul dolgoznia kell azon, hogy mind nagyobb néprétegeket emeljen fel szellemileg, […] dolgoznia kell új típusú értelmiségi elitek [sic!] kialakításán…”