“Eredetileg a CNN írt róla, de a Hetek is szemlézte azt a neurotikusnak minősített jelenséget, miszerint a bibliai elragadtatásról szóló tanítások egyeseknél súlyos szorongást válthatnak ki. Sokan ugyanis attól tartanak, hogy míg Isten az “igaz keresztényeket” elviszi a Mennybe, ők esetleg “hátrahagyottak” lesznek, azaz nemcsak a szeretteik egy részét veszítik el, hanem valószínűleg brutális istenítéletben részesülnek majd. Ez a teológiai nézet – melyet a CNN “elragadtatási szorongás” névvel látott el – egyesek szerint egész életen át gyógyuló traumához vezethet.
Nehéz dolog kereszténynek lenni a nyugati világban. A nehézséget nem pusztán az okozza, hogy a kereszténység állandó és folyamatos küzdelmet folytat a belülről és kívülről érkező kihívásokkal, hanem már az is, hogy nem lehet mindig precízen szétszálazni a felénk érkező jogos kritikákat és a mélyükben rejlő romboló tendenciákat. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy a hitünkkel szemben megfogalmazott korrekt bírálatok és a kereszténység hiteltelenítését szolgáló folyamatok sokszor egymással összekeveredve kerülnek a nyilvánosság elé. Véleményem szerint pontosan ez történt most is: a CNN írása valós problémára hívja fel a figyelmet, ám közben mégis megágyaz egy olyan dolognak, mely akárhogy is finomítom, a Biblia további alulértékeléséhez vezet.
Azt kérem tehát a kedves olvasótól, hogy gondolja velem végig miről van szó valójában, és próbáljuk meg együtt szálakra bontani az “elragadtatási szorongásnak” nevezett kritika-csomagot!
Ne ragadtassuk el magunkat!
Igazságtalan lennék, ha nem azzal kezdeném, hogy a CNN írásában abszolút valós és sajnos nagyon is reális kritika artikulálódik felénk. A magyar hívők talán nem is gondolják mennyire így van ez: Amerikában szinte teljes “iparág” épül a világvégével, az Antikrisztussal és az elragadtatással foglalkozó kérdésekre. Könyvespolcokat megtöltő regényfolyamok, tanítás-hegyek, profi technikákkal leforgatott játékfilmek képezik a “világvége-ipar” kemény magját, amit a téma misztikussága és látványos sajátosságai miatt milliók habzsolnak a tengerentúlon. Keserűen szoktam is mondani, hogy mi hívők tulajdonképpen szeretjük az Antikrisztust: szükségünk van rá, hiszen kulcsfigura számunkra azokban a konteo-szintű magyarázatokban, melyek segítségével a világpolitika éppen zajló eseményeit összekapcsoljuk egymással, valamint a misztikum iránti igényeinket is kielégíti. Az Antikrisztus remek portéka, sok pénzt fial sok embernek, akik hatékonyan tudják beépíteni a világvégés termékeikbe. Szégyen és gyalázat mindez – és a mi szégyenünk, a mi gyalázatunk!
Mondjuk ki őszintén, hogy az eszkatológia tárgykörébe tartozó témákból az amerikai pop-kereszténység mára egy színes, hangos és thrillerekre hajazó bulvártémát farigcsált. Nagyon szomorúan írok ilyesmit, hiszen a Biblia nem a hívők bulvárigényeinek kielégítése miatt beszél az utolsó időkről, ahogy természetesen a Jelenések Könyve valóban ijesztő képei sem azért születtek, hogy valamiféle borzongással rémisztgessék a népeket, vagy pánikot generáljanak az egyházban.
Igenis fontos tehát két dolgot máris különválasztani egymástól: (1) hogy mit tanít az utolsó időkről a Biblia, és (2) hogy mit művelt ezzel a témakörrel az amerikai pop-kereszténység.
Engedjen meg az olvasó egy személyes beismerést: az “elragadtatási szorongás” jelensége nagyon is létezik! Márcsak azért sem tagadhatom, mert magam is átéltem. Fiatal keresztényként a fentebb már említett filmek és tanítások hatására többször volt olyan élményem, hogy féltem az “ittmaradásomtól”. Olyan képek sorjáztak a fejemben, hogy a családom egyik pillanatról a másikra eltűnik, én pedig mivel rossz hívő vagyok, átélem majd a világvége minden borzalmát. Az elragadtatásról szóló tanítások annyival “vigasztaltak” meg, ha hátrahagyottként kész leszek mártírhalált halni Jézusért, akkor legalább a poklot elkerülhetem. Ennek a teológiának aztán az lett a legrosszabb gyümölcse a hitéletemben, hogy hosszú évekig tudatosan nem nyitottam ki a Jelenések Könyvét: egyszerűen megutáltatták velem a Bibliának ezt a részét, mert azt gondoltam, több félelemre és szorongásra már nincs szükségem.
Azt hiszem tagadhatatlan, hogy amennyiben valaki komolyan elhiszi az ilyen tanításokat, az valóban képes lehet súlyos neurózisokat okozni. Az egyházat felelősnek és hibásnak tartom abban, ha az eszkatológiát bunkósbotként használja és az emberek megfélemlítésére alkalmazza – nagyjából úgy, ahogyan a középkorban a színpadon előadott pokoli jelenetekkel sokkolták a nézőket, mi vár rájuk ha elkárhoznak. Azonban az ilyen szélsőséges teológiára nem lehet egy másik szélsőséggel válaszolni – és itt már majdnem elérkezünk írásom legfontosabb mondanivalójához. Előtte azonban röviden beszélni szeretnék az egész kérdés lélektani hátteréről is.”
