A Woke akciója az olimpia megnyitóján egy háborús pozíció nyílt felvétele volt részükről! Egy nyitány.
De milyen háborúé? Hidegháborúé? Forró háborúé? Nyílt szellemi küzdelem – érvek harca az értelem síkján? Vagy ellenkezőleg: egy érzelmi diktatúra kivédhetetlen háborúja mindenki ellen, aki pusztán csak egy olimpiát akart figyelemmel kísérni, mert szereti a sportot? Avagy kultúrharc ez? Lenézett, lábszagú, cinikusan kiröhögött? Vagy: olyan kulturális háború mely természetéből adódóan hitek háborúja? Tán vallásháborús esemény volt?
Merthogy köztudomású, hogy ölni, gyilkolni nem csak fegyverekkel lehet. A mélyben a történtek mögött fontos kérdések rejtőznek, és ezt értelmezni kell, mert értelmezni kötelesség!
Sokan írtak már a párizsi olimpia megnyitójának botrányáról. Botránynak botrány volt ugyan, de azért nem lett belőle utcai zavargás-, égő autók-, kukaborogatás-, mega-ribillió, amolyan francia módra. Sem nem ordították: „Macron mondjon le” vagy „a NOB mondjon le”, meg “mindenki mondjon le” etc. – nem mintha az ilyen hőbörgés bármire is megoldás lenne – csakhogy ugye más esetben viszont… Tehát határozottan nem dőlt össze a világ, korántsem. Ez persze felveti az akkut civilizációs immunitáshiány kérdését, ami nem ma alakult ki, viszont régóta dolgoznak rajta, és fáradozásaik kétségtelenül meghozták a maguk gyümölcsét.
Személyesen most főképp az érdekel, hogy értelmezzem: mit csináltak, miért ott és akkor, továbbá mit mond el ez róluk és hol vagyunk ebben mi, keresztyének?
ÜBERHATÉKONY ASSZOCIÁCIÓS MEZŐ
Az ismert szimbólumok nem meglepő módon épp ismertségük okán azonnal beazonosíthatók. Történetesen Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora képe pont ilyen. Valahogy mindenki ismeri, aki a nyugati kultúrkörben nőtt fel, azok is akik tanultak művészettörténetet és akik nem, akik keresztyének és akik nem, sőt még azok is, akik ellenségei a mi hitünknek, ők is épp oly jól ismerik a festményt. A szimbólumok így működnek és hát bizony nagyon is működnek. Beazonosításuk nem jelent problémát, a másodperc törtrésze alatt megtörténik – kérdések nincsenek. Lehetetlen, hogy ezt a műsor készítői nem tudták (bizonyos Thomas Jolly vezetésével), ha pedig tudták, akkor nemhogy nem számoltak vele, hanem ellenkezőleg: pont ezzel számoltak! És tegyük hozzá: jól számoltak. (Amúgy Jolly művész épp most vágja magát áldozatpózba, az Index híradásai szerint).
Utólagos narratívájuk egy ordenáré sültbaromság, mégpedig a felháborító hülyének nézés kategóriájából, miszerint ők ártatlan szívvel az elfogadás proklamálására egy nem szimbólum értékű (azaz tök ismeretlen) holland festő művét használták fel. Azonban hogy-hogy nem és történetesen mindenki egyből az Utolsó vacsorára asszociált, ami szerintük csak egy sajnálatos félreértés lehet. Valójában jól tudták, hogy a szimbolikus asszociáció pont ilyen remekül fog működni. “Gyenge” magyarázatuk 1000%, hogy előre megvolt, mert ekkora hagymázas ökörség kitalálásához nem elégséges egy nap – az ilyen mételyeken keményen dolgozni kell! Az alkotók elő is álltak vele óramű pontossággal, majd – hogy-hogy nem – az elvbarátok rögvest el is terjesztetették.
E Woke kisebbség (merthogy kisebbség) ezzel a többséget narratívájuk ökörsége ellenére is a bunkók táborába pozicionálta, ahol ugye senki se akar huzamosabb ideig tartózkodni, még kevésbé életvitel-szerűen letelepedni. Ez némi felhajtóerőt eredményezett, de csak keveseknél – ja, az más – jeligével. Persze a bornírt magyarázatot a többség nem hitte el, ám funkcióját így is betöltötte. Épp ezért nem volt gyenge, hanem erős mentés volt, ugyanis remekül elvezette a feszültséget a róla szóló parttalan viták tengerébe, vagy – ha már Párizsban járunk legyünk stílusosak: kanálisként a Szajnába. Ugyanis e narratíva arra volt hivatott, hogy a felelősséget elpárologtassa és a „lét elviselhetetlen könnyűségét” számukra továbbra is fenntartsa. Miközben az általuk átfestett háttér gyanánt valami durva lelkű bunkók láthatóan nem bírnak magukkal, nem baj majd a fész úgyis letiltja őket. Kik közt sok a sértődött keresztyén, akiknek nem is szabadna amúgy megsértődniük. Mert nyilván ez mindenki joga, kivéve a gyevi bírót!
Ám hogy-hogy nem a szimbólumok asszociációs mezejében az Utolsó vacsora mindenkinek beugrott, mi több: bevésődött, és ez volt az erőátviteli pont!
Tehát az önmentő-expedíció és az ellenfelek pozicionálása egy kalap alatt megtörtént és azt azért meg kell hagyni: ez bizony mestermunka volt! Az, hogy Sith módon mesteri vagy másképp – az már egy más kérdés, de hagyom, hogy ezt a T. Olvasó döntse el.
De miben mesterkednek még? – mert amiről szó volt az a dolognak csak lejátszás-technikai része, habár igencsak tanácsos az ilyesmit átlátni. Jöjjön hát a stratégiai rész!
AZ OLIMPIAI MEGNYITÓ – MAGASLATI POZÍCIÓ ÉS IDŐ
A hely és az idő megválasztása evidens stratégiai kérdés a hadvezetésben. Nos, pont ilyen az olimpia megnyitója, világszerte látják, nézik, sok millió ember. Ebből a pozícióból bármilyen tartalmat közölni főnyeremény, mert egy szempillantás alatt jut el globális szinten mindenkihez. Egy olyan pillanatra időzíteni egy manifesztumot műsorrendbe illesztve, amikor rengeteg sportszerető ember figyelme összpontosul kikerülhetetlenné teszi, hogy nézni kell, ha érdekel valakit, ha nem. Nem választható, nem kikerülhető, nem tudják az emberek elfordítani a fejüket mondván: engem ez egyáltalán nem érdekel mert az olimpia érdekli őket. Ez kényszer alkalmazása, pont mint a háborúk esetében, a meglepetés erejével.
Mivel egy olimpia és általában a sportolás nem a szexualitásról szól, ezért senki se gondolta, hogy az arcukba fogják tolni. Jól megválasztották a helyszínt és a meglepetés erejével vitték végbe támadásukat és ez az volt, nem más. Ne zavarjon meg minket, hogy nem “véres esemény” volt, mert ettől még pont része volt egy régóta tartó szellemi háborúnak, ahol a normális többség is és mi keresztyének is a vesztesek oldalára kerültünk. Mondhatnánk: “ez felháborító pofátlanság”! – és az is. De ha a “harc”, a “háború” keretében értelmezzük, akkor ez bizony jóval több annál, mint egy arrogáns pofátlanság. Sokkal inkább
megtervezett, stratégiai lépés volt, mely a pozíció és az idő együttesét, mint legnagyobb hatékonyságú tényezőket használta ki, miközben milliók fejébe implantálták a blaszfémiát. És nem mellesleg mindjárt azt is rögzítették mindenki fejében, hogy “ezt mi simán megtehetjük!” – az estleges félreértések elkerülése érdekében.
Ez így semmi másnak nem minősíthető, mint egy jól kitervelt és professzionálisan végrehajtott támadásnak, és nem egy gegnek vagy szimpla pofátlanságnak. És igen ez azt jelenti, hogy
az, amit eddig kultúrharcnak neveztek szintet ugrott, mert ez már kulturális HÁBORÚ! Mivel minden kultúra alapja vallási (a kultuszból jön, nő ki a kultúra), ezért vallásháború is, csak most még nem forró, de attól még pont AZ! Ez egy szintugrás határpontja volt az új kultusz és kutúra részéről! Tájékoztatásul közlöm, hogy a harc és háború között pedig nem csak szemantikai különbség van! És azt kell mondjam, hogy aki nem így értékeli a tényeket, az vak és rövidlátó, PONT.
Ezek után jöttek a terelések és bocsánatkérések. Ugyan, rajtaütés-szerű győzelmük után mit számít ez? Semmit! Mégis kit érdekel most már? De jó kérdés, hogy miért is van ez így, hogy innentől semmi sem érdekes? Azért, mert valami megtörtént immár, és ez a lényeg! Már a múltban van, senki sem tuja meg nem történtté tenni, a hatását már kifejtette látens és nyílt módon egyaránt, és ez a lényeg. Nyilván akik megtervezték jól ismerték ezt az effektust, hogy ez pont így működik.
MITŐL VOLT EZ MÁS, MINT AZ EDDIGIEK?
Némely avatatlanok nagyvonalúskodnak mondván: jaj, hát ez ment eddig is (eddig meg azt mondták, hogy jaj ez egy ártatlan történet csak, szeressük egymást gyerekek – aztán ide jutottunk, megérte sunnyogni). Azonban ez más. De miben?
Nos, mindeddig az volt a hivatalos policy, hogy az elnyomott szexuális kisebbségek védelméért és jogaikért harcolnak. Emancipációs harcok a család az család, a love is love és a többi hagymázas indoktrináció. Persze nem lehet senkit, pláne nem tömegeket azzal megmozgatni, hogy mondjuk kiírtjuk az indiánokat, jöttök? Hanem, akár a fasizmus esetében, akár a kommunizmus esetében egy pozitív célt jelöltek meg (na és persze az ellenségeket). Aztán elképesztő embertömeget öltek meg 100 milliós nagyságrendben (!), amellett, hogy a megígért Kánaánt sajnálatos módon nem sikerült elérni. De a sereggyűjtéskor a policy mindig pozitív kell legyen! Nos, ebben történt most változás, és ez már hatalmi pozíciót jelent részükről és csak úgy mondom: mi lettünk az emberiség ellenségei, Mika Waltari könyvcímével szólva. És ha valaki nem hinné a “hatalmi pozíció” meghatározást gondolja csak végig a régi mondással a dolgot: “Ha meg akarod tudni ki uralkodik feletted kérdezd meg: kit nem szabad kritizálni”.
Valami általam nem ismert okból néhány keresztyén vezető, influenszer ezt nem akarja érteni, pedig az ő bőrükre is megy a játék. És még negédes kegyeskedéssel, máskor lenézősen mosolygós vihogással vagy épp akadémiai higgadtsággal és kellő távolságtartással finomkodva vagy a nincs itt semmi látnivaló, haladjunk bölcsességével is megfejelik vakságukat – erről írt Márkus Tamás egy remek leleplező posztot (ITT). Társadalmi békeszeretésükkel, de egyben ambivalens módon felül- és kívülállásukkal magára hagyják azt a világot, amiben maguk is élnek. Pedig a kultúra megváltoztatásának e fordulópontja őket is érinteni fogja. Ez a történtek értékelésére való nulla képességüket jelenti, ha nem rosszabbat. (Ez nem elítélése személyeknek, hanem megítélése megnyivánulásaiknak)
Merthogy a lényeges fordulat itt az, hogy a “valakik védelme” átfordult a “valakik és VALAKI” nyílt megtámadásává és itt nem a mi “korporációnk” a lényeges, hanem Jézus Krisztust támadták meg a Nyugat kulturális tudatában, az összes vallás és kultúra színe előtt. Ettől még Krisztus marad a királyok Királya és uraknak Ura – és egyszer minden térd meg fog hajolni előtte, ellenségeié is.
Ott tart a Nyugat, hogy ezt megtehették a NOB és a francia állam segedelmével, lényegi következmények nélkül. Az olimpiai játék pedig megy tovább, fekáliás úsztatással, interszexuálisokkal, fenntartható kajákkal és elszállásolással, dobozból készült ágyakban alszanak a sportolók, mert épp most és általuk kell megmenteni a bolygót, a galaxist és így tovább – mintha mi sem történt volna, a blaszfémia átment, a világ meg tovább, a Nap meg holnap is felkel. Még.
Szóval a “Férjem védelmében” (sorozatcím volt), helyett most már a nyílt támadásnál tartunk, és ez határozottan új a sztoriban. Fegyvertény és hadüzenet a jövőre nézve – úgyse segít rajtatok senki, mert “mióta az Atyák elmentek…”. Sapienti sat.
NYITÁNY – DE MIÉRT MOST?
A hatvannyolcasok nevezték magukat ellenkultúrának (bár a folyamat már az 50-es években elkezdődött). Stratégiájuk nem politikai forradalom kirobbantását célozta, hanem életmód forradalom volt és a társadalom tudatának megváltozását célozták meg. Ehhez Antonio Gramsci és Rudi Dutchke elméletei szolgáltatták a terveket. Jelesül: hosszú menetelés az intézményeken keresztül, ahol az intézmények az egyetemi világ, kulturális központok, könyvkiadók, művészetek világa stb elfoglalását célozták és érték el. És persze megértve a lényeget: rajtuk keresztül magát a befolyásolás hatalmát. Megértették: a kulturális befolyás igazi ereje a soft power, mely szép lassan, de biztosan átalakítja a tömegek gondolkodását és érzületét. Ez az átalakítás masszív stabilitást biztosít az új kultúra számára elsősorban pszichikusan, de tudatosan is.
A kérdésünk az volt, hogy miért volt erre most lehetőségük, miért bátorodtak fel ennyire. Bátraknak éppenséggel bátrak voltak eddig is, legyen szó blaszfémiáról vagy “csak” alternatív életmódokról, ám ez eleddig a “magánvélemények” és szabadon választható “értékek” világába tartozott. A mostani szintlépés oka a nyugati ember gondolkodásának megváltozásában rejlik. Elérték hogy az új kultúrát vallók száma kritikus tömeget alkosson és ez adta meg a lehetőséget a radikális fellépésre. A kritikus tömeg az a szint, ami után a hegemónia következik, ennek a célnak a manifesztációját láthattuk. A folyamat nagyjából a Coviddal és utána erősödött fel. Jim Morrisonnal (Doors) szólva azt vágták az arcunkba: Az egész világot akarjuk és most azonnal!
A rajtaütés mélyebb oka tehát az, hogy az ELLENKULTÚRA GYŐZÖTT és most már maga mögött tudhatja a globális vállalatokat, a nemzetközi intézményeket és egyes államok vezetőit is. Ez már nem soft power, hanem HARD és egyre inkább ez lesz a fő csapásirány – ez volt a nyitány! És gondolom nagy újságot nem mondok azzal, hogy a nyitány nem a befejezés, hanem utána jön a java, coming soon…
További jelentés: a Woke konglomerátum felfedte igazi arcát, mely nem hit és vallás semleges, hanem nyíltan keresztyénellenes és istengyűlölő – nem én mondom ezt: ők proklamálták. Nem tűr meg más véleményt a szabadság és felszabadítás nevében. Ez volt a nyitány, de nem fognak megállni a “szép szónál”, hanem ha az állami hatalom és a nemzetközi szervezetek mögöttük vannak
– akkor jönni fog a kikényszerítés – efelől ne legyenek kétségeink!
AZ ÜZENET: IMPOSZTOR HELYCSERE
A változatos szexualitásúak álltak az állóképbe, mint Krisztus és tanítványai az utolsó vacsorán. Ha pedig az üzenet az, hogy Krisztus és tanítványai helyére állunk, akkor ez azt jelenti: nektek nincs helyetek – you know? Továbbá azt is jelenti, hogy az Isten helyére állunk. Honnan ismerős ez? Hát onnan, hogy a Sátán akar Isten helyére állni. Ezért Szabados Ádámnak teljesen igaz van: Az új vallás megnevezte fő riválisát című posztjában (ITT). Hozzátenném: az új vallás IMPOSZTOR akar lenni! Tehát: nem csak rivális akar lenni, hanem riválisát el akarja pusztítani – különben nem lehet győztes. Lehet ez az üzenet még azt is jelenti: nektek ez az utolsó vacsorátok, mert mi jövünk… s ez az értelem koránt sem áll távol a valóságtól.
KÖVETKEZTETÉS: nyakunkon a vallásháború, egyenlőre még “hideg” formában, még “kulturális polgárháború” formájában, de épp ez a helyzet!
Erre kell felkészülni. Valójában igaz, hogy mindig is háborús kontextusban éltünk, mert Krisztus eljövetelével a Világosság érkezett el és a sötétség nem akarta befogadni (Jn 1). Azonban az, hogy az egész nyugati kultúrát arrogánsan, agresszíven tudat-befolyásolva és akarata ellenére a pszichológia teljes fegyverzetével átformálják – korántsem neutrális kérdés. Mint ahogy az sem, hogy ezt keresztyénekként hagyjuk, eltűrjük, asszisztálunk hozzá. Az is tűrhetetlen, hogy számos felekezet pedig nemes egyszerűséggel behódolt, kapitulált.
A király meztelen, ugyanis levetkőzött önszántából, de jól megfontolva tette ezt, mert már megteheti és meg is tette.
