Kutasiné Molnár Boglárka riportja dr. Balla Ibolyával a pápai teológia tanárával – tapasztalatairól 10 év ausztráliai tartózkodást követően – megavanirva.hu
“Fellélegzés Magyarországon élni. Soha nem volt kérdés, hogy hazajövünk, de megvártuk férjem nyugdíjazását és a doktori fokozatom megszerzését. Minden nap összeteszem a kezemet, hogy sehova nem kell mennem ebből a gyönyörű országból! Panaszkodhatunk itthon a fellazult kapcsolatokra, de nincs olyan szinten tönkretéve a társadalom, mint ott.”
“Az egész a liberalizmus miatt van így. Egyrészt az anglikán egyház sajátossága, hogy nem hangsúlyos az igehirdetés, az istentiszteletnek nem központi eleme, sokkal fontosabb a liturgia, ami betanulható. Az állam nagyon szekuláris a 60-as, 70-es évek liberális irányzatainak eredményeként. Ott önként mondanak le a képzettségről, nem tiltják el ettől őket. A művészet, tudomány és a vallás nem kap fontos szerepet a társadalomban. Ausztrália viszonylag fiatal társadalom, keresztyén gyökerei hiányoznak, és csak a sport van a középpontban. Maga a társadalom nagyon egyházellenes, mert amikor az első telepesek érkeztek, akkor rengeteg volt az elítélt, aki büntetésül került oda. Velük együtt lelkészek és papok is érkeztek, akik gyakorta nagyobb bűn elkövetése miatt voltak elítélve, mint a nem egyházi személyek. Ennek következtében hiteltelen és megvetett lett ott az egyház. Szóval idáig visszavezethető az egyházellenesség.”
“Ausztráliában hogyan tekintenek a lelkészekre?
Jóval kisebb a lelkipásztorok megbecsültsége, mint idehaza, pedig azt szoktuk mondani, hogy már itt sem olyan magas, mint régen. Igazából Ausztráliában a lelkésztől nem is várják el, hogy felkészültebb legyen. Sőt, az úgynevezett egyesülő egyházban vagy a baptista egyházban jobban szeretik, ha nincs lelkipásztor, hanem a gyülekezeti tagok maguk funkcionálnak lelkészként. Önjelölt prédikátorok ők, akik gyakran félrevezetik az embereket. Aki a legbefolyásosabb, vagy aki a legagresszívabb a közösségben, az ragadja magához a vezetést. Vak vezet világtalant. Nekem ökumenikus alkalmakról is vannak nagyon szomorú tapasztalataim.”
“Egyébként a gyülekezeti tagok nem szeretik, ha egy lelkipásztor megmondja, hogy miről mit kell hinni a Biblia alapján, vagy hogyan kellene élniük. Sajnos az a tendencia, hogyha valamivel nem értenek egyet, akkor elszakadva alapítanak másik közösséget. A férjem szórványfalujában, Katanningben többen éltek – körülbelül háromezer-háromszázan –, mint ahol mi laktunk, Kojonupban, viszont sokat elmond az, hogy a lakosság tizede muzulmán volt, a maradék lakosságra pedig tizenhét „egyház” jutott, amiből a legtöbb szekta volt. Tehát egy kis faluban is ennyire súlyos a helyzet. A templomba rendszeresen járók létszáma nagyon alacsony, tíz év alatt egy konfirmáció volt, a hitoktatás nem hogy nem támogatott, hanem egyenesen tilos. Az iskolába nem mehet be a lelkipásztor hittanórát tartani. Bár néhány iskolában működhet egy úgynevezett chaplain, akinek a feladata elméletileg hasonló lenne egy hitoktatóéhoz, a gyakorlatban azonban erről szó sincs, és ráadásul nem kell semmilyen hitoktatói végzettséggel sem rendelkezniük, sőt, nem is kell egyházhoz kötődniük. A lelkipásztornak rendelkeznie kell két erkölcsi bizonyítvánnyal, és azokat állandóan magánál kell tartania, amik azt igazolják, hogy nem molesztált gyermeket, valamint idős embert. De még arra is volt példa, hogy ilyen irattal kellett rendelkeznie annak, aki iskolai ünnepélyen több száz ember előtt egy ösztöndíjat átadott egy diáknak, akivel kezet fogott. A gyanakvást intézményesítik, és az egész társadalomba beleivódik a gyanakvás.”
“Li-be-rá-lis, azaz szabadelvű. Mégis tilt, akkor mégsem szabad?
Így van. Ú, és mennyit veszekedtem én már emiatt liberális kollégákkal! Az igazi liberalizmus az, ha mindennek teret ad, de ott nem igazi liberalizmus van. Nem mondhatod, hogy anglikán vagy, vagy katolikus vagy, vagy más felekezetű, sőt iskolába belépve azt sem mondhatod, hogy keresztyén vagy, mert akkor megsérted a nem keresztyéneket.
És a muzulmánok mondhatják magukról, hogy az iszlámhoz tartoznak?
Ők viszont igen, bárhol kifejezhetik. Pedig ott még kicsi a százalékos arányuk. Nyugat-Európában látjuk, hogy hova vezet ez. Szóval nem lehet iskolában hitoktatni, viszont a vallásszabadság jegyében már általános iskolás gyerekeknek pici kortól tanítják a buddhizmust, az iszlámot, és sok egyéb vallást. Egy nagy összevisszaság az eredménye, és nagy kárt tesznek ezzel. Az oktatásért felelős kormány részéről is egyházellenesség van, nem csak a társadalmat alkotó egyének részéről. Az egyház nem kap támogatást és támogatottságot, a mozgástere ezért minimális.
Egy dunántúli lelkésztovábbképzésen már beszéltem róla, hogy van egy olyan tendencia a lelkészhiányt kihasználva, hogy ötven-hatvan éves korukban munkanélkülivé vált emberek lesznek lelkipásztorokká. Elvégeznek egy egyéves tanfolyamot, laikusokból álló bizottság előtt vizsgát tesznek, és felszentelik őket. Nagyon erős kifejezéseket használok, de ez a valóság! Az, hogy valakit tudás és ismeret nélkül felszentelnek megkorosodva arra, hogy ne végezzen semmit, ez a felszentelésnek már a megcsúfolása, egyenesen istenkáromlás. Abból, amiről a felszentelésnek szólnia kellene, ott nem érzékelhető semmi. Én magam voltam ilyen kerületi szentelésen a központi katedrálisban: rossz egészségügyi állapotú embert lelkésszé szenteltek úgy, hogy semmilyen feladatot nem lehetett már rábízni.”
