Amióta megjelent a “szívhang rendelet” mindenki ezen pörög – mi magunk is. Lehetne azt gondolni, hogy azért, mert ez az épp aktuális téma, mely lázba hozza a közéletet. Rengeteg ilyen volt és lesz. Az ok viszont nem a szokásos “felkapott téma” szint, hanem valóban komoly jelentősége van! Ezt érzik át a progresszívek és egyben ez a vihar oka.
Egyszerre kis dolog ez, mert nem tiltotta be, még csak nem is korlátozta az abortuszt, mert minden nő, aki ebbe az irányba akar tovább menni megteheti. Nem kötelező továbbra sem megtartani a gyereket és az sem kötelező, hogy elvetesse.
És egyszerre mégis nagy dologról van szó: mert a gyermek szívhangjának meghallgatása kétségtelenül elementáris erejű tapasztalat. Paradoxon egyszerre kis és nagy dologként lenni, még ha az egy rendelet is. Ennek ellenére is a két út továbbra is nyitva áll és nincs lezárva egyik se. De mit tesz a nővel a szívhang meghallgatása?
Azt gondolom, hogy egy tükröt tart elé. És mi látható ebben a tükörben?
A TÜKÖR – A VALÓSÁGOT MUTATJA
A valóság pedig az, hogy ebben a tükörben nem a progresszió által hangoztatott “sejthalmaz” látszik. Sejthalmaz például a hajunk, amit levágunk vagy a körmünk, amit szintén rendszeresen le szoktunk vágni – és majd újra megnő mindkettő. Azonban sem a hajnak, sem a körömnek nincs szívdobbanása és hogy miért nincs? Mert testünk részei, ezért a saját szívünk látja el az élet keringésével.
Ellenben a magzat már önálló élet, aki ugyan a nő testével össze van kötve, de nem csak a nő teste- része (testrésze), hanem egy másik, saját jogon élő lény, egy új ember, akit magában hord az anya. Ha ez nem így lenne, akkor nem lenne saját szíve és szívhangja – de van! Kapcsolat van kettőjük között, mely egyetemes az emberiség körében ismétlődik újra és újra és mégis végtelenül személyes. Ezt a fontos megkülönböztetést mutatja a tükör: a nő anya és attól az, hogy akit hord van önálló szíve, ami dobban ütemesen, él és élteti a babát. Az anyában döbbenetes, de: két szív dobog egyszerre.
Ez is paradoxon: benne van, hordja, össze van vele kötve és mégis már a kezdetektől önálló élet is a gyermeké. E két valóság együttese 9 hónapon át. Különleges, csodálatos állapot, amit nem véletlenül áldásnak neveztek áldottabb korokban.
Ezt érteni nem nehéz dolog, hiszen a tudás erről mindenki számára rendelkezésre áll és megérteni még a legegyszerűbb ember is képes. Akkor miért vitatják? – merül fel a “jogos” kérdés. Azért, mert a túlhajtott jogászkodás, a “saját testemhez való jogom”, a “saját testem felől való döntésem” prédikátumai eltakarják a rálátást a valósságra. Míg a szívhang, mint a friss szél kisöpri a lélekből, az elméből az áporodott levegőt, a “jog” kifacsart, ködös, elfedő gondolatait. A “tükör” láttat és látóvá tesz.
A TÜKÖR fellebbenti a fátylat a valóságról és ezzel megmutatja az igazságot.
A választás jogát nem veszi el, semmiképpen sem, épp megnyitja, mert döntési pozícióba viszi a nőt. Kettő közül lehet választani: megtartom az életet vagy elvesztem. Mégis milyen “választáspárti” az a gondolkodás, ahol egyből csak egyet lehet választani?
TÜKÖR – AMIBEN MEGLÁTJA A NŐ ÖNMAGÁT
A valóságot látva látjuk magunkat igazán, mert szembesít azzal – kik vagyunk. Ekkor a nő már nem csak azt értheti, hogy ő egy nő, hanem azt, hogy a szívhang mond valamit ütemesen: ANYA! Igen, mert a nő ekkor már anya. A szívhang tükrében ez látszik meg, nem több, nem kevesebb. A szívhangban ott van, hogy egy kis élet mondja: anyu, anyám! Ez nem borzasztó, hanem sokkal inkább csodás megértése önmagunknak, az élet misztériuma. A nő tehát meglátja magát másként: anyaként.
Kettős látás jön létre ekkor: láthatja úgy magát, mint aki a nőért, a nő szabad életéért nemet mond az anya mivoltára és láthatja, hogy súlyos ára van e visszalépésnek az anya állapotából. Ha így dönt: megteheti. Az erkölcsi dimenzió vízválasztója (jóság-gonoszság) nem abban áll, hogy a nőnél jobb az anya vagy megfordítva, hanem abban, hogy a másik életét elveszem vagy életet adok neki.
A tükörben a valóság dimenziója kiegészül az erkölcs dimenziójával. Mindez nem társadalmi megítélés ott és akkor és utána. Ma senkit se vetnek ki a közösségből azért, mert volt abortusza. És egyébiránt az autonóm embert ma egyáltalán nem érdekli, hogy kinek- mi a véleménye. A TÜKÖR mindenkit saját maga általi megítélésébe visz bele. E megítélés nyitja meg az ilyen- vagy olyan jövőt. A tükör két lehetséges jövőképet is megmutat:
anya leszek vagy maradok nő? – és az árát mutatja meg, bizonyítva, hogy az önmagunk előtti erkölcsi kérdés – megkerülhetetlen.
A TÜKÖR FELÁLLÍTÁSA TÚL VAN A POLITIKÁN
Ahogy az közismerté lett a törvénytervezetet Dúró Dóra a Mi Hazánk politikusa gondolta végig, alkotta meg és terjesztette a parlament elé. Úgyhogy az a közkeletű szöveg, hogy “férfiak döntöttek a nőkről – megint” egy szemenszedett hazugság vagy minimum a tájékozatlanság netovábbja! Mert ha valaki hozzászól valamely vitához elvárható, hogy ismerje azt, amihez hozzászól.
Dúró Dóra tehát kétségtelenül nem férfi, hanem nő, aki anyaként is messzemenő tapasztalatokra tett szert négy gyermek édesanyjaként. Egyébiránt az, hogy “ebbe férfiak ne szóljanak bele” egy olyan csimborasszója a demagógiának, hogy azt nem is lehet szavakba önteni. Merthogy az ember férfi és nő és nem létezik a kettő egymás nélkül. A jövő sem létezik kettejük nélkül – a beleszólás vitatása a valósággal megy szembe (mondjuk a progresszíveknél ez állandósult jelenség).
Tehát Dúró Dóra a Mi Hazánk politikusának javaslatát ültette át a kormány és Pintér Sándor belügyminiszter a gyakorlatba. Erre lehet, hogy majd mondják, hogy a két politikai erő immár egy – és jön a “na ugye”. De nem erről van szó. Hanem egy ritka és különleges eseményt láthattunk ez esetben, mert:
a politika felülemelkedett a politikán, mert meglátta: ez kérdés felette áll a politikumnak, mert az élet kérdéséről van szó!
Nem a kormányé volt az ötlet – mégis befogadta. Ritka eset (bármely kormánynál). De elvégre a politika az életért kell hogy legyen és ez most bizonyítást nyert a gyakorlatban is (nem először, de most megkapó módon).
