Avagy pár szóban a magzatgyilkosságot pártolók legnagyobb hazugságáról
Nehéz világ jár mostanában az abortuszpártiakra. Először a lengyel életpárti törvénymódosítás kavarta fel az állóvizet, majd a tengerentúlon lett egy hatalmas fordulat, ahol republikánus-konzervatív államok sora szigorította az abortusztörvényeiket, vagy tiltotta be a terhességmegszakítást az orvosilag indokolt, életmentő beavatkozások kivételével, s ennek hatására végül a Roe v. Wade is eltöröltetett, így többé nem alkotmányos jog az Egyesült Államokban az abortusz. Most pedig idehaza is egy apró, ámde nagyon fontos lépést tettünk az élet védelmének érdekében: a hazai abortusztörvény részévé válik holnaputántól az ún. szívdobbanás-törvény.
Abortuszpárti körökben pedig beindult a felháborodáscunami. Érzelmi zsarolásról beszélnek, a nők szabadságának és önrendelkezésének a korlátozásáról, gonoszságról, ártalmas döntésről – sőt, egy influenszer egy általam is olvasott bejegyzésében már egészen odáig is eljutott, hogy Magyarországból lesz a megvalósult Gileád.
Holott – szó nincs semmi ilyenről. Csupán igen gyorsan kiderült a valóság: hogy
az abortuszpártiak hazudnak önmagukról.
Hazudnak, amikor azt állítják, hogy ők a szabadság és az önrendelkezés oldalán állnak, míg az életpártiak a szabadság és önrendelkezés ellen vannak. Hazudnak, mikor magukat pro-choice, vagy választáspárti néven illetik, ezzel azt sugallva, hogy az ellentábor az anti-choice és a választásellenes.
Hazudnak – először is azért, mert ők azok, akik támogatják azt, hogy ártatlan emberi lényeket gyilkoljanak meg tömegesen az anyaméhben. Ez mindenről szól, csak nem az önrendelkezésről. Nem a szabadságról. Nem a választásról.
Mégpedig azért, mert valójában, az abortusz (az olyan életmentő orvosi beavatkozások kivételével, ahol az a két opció van, hogy vagy az anya és gyermeke hal meg, vagy csak a gyermek, s az anya életét megmenteni csak terhességmegszakítás árán lehet)
arról szól, hogy EGY ÉLŐ EMBERT MEGFOSZT ATTÓL, HOGY A SAJÁT ÉLETE FELETT RENDELKEZZEN, MIKOR KIOLTJA AZT!
Az abortusz gyilkosság – mert a magzat egy élő, teljes emberi lény. Bármit is állítsanak, ez a valóság. Ha tényleg komolyan és előítéletek nélkül vizsgáljuk meg a helyzetet, akkor nem mondhatunk mást, mint azt, hogy igen: a magzat is ember. Elvégre, igazából a megfoganás pillanatán kívül minden határvonal, amit meghúzunk, hogy “na innentől ember a magzat”, valójában önkényes, és érdemi tudományos alapja sincs.
Nincs éles határvonal, ami mindenki életében ugyanakkor történik, csak egy: a fogantatás.
Abban a pillanatban, ahogy ez a határvonal megvolt, már minden genetikai információ megvan, ami a megszületendő gyermeket jelenti, s onnantól valójában az az információ valósul meg, ahogy a sejtek osztódása megindul. Persze, erre lehet azt mondani, hogy van másik határvonal is: a születés. Ugyanakkor, az nem minden esetben ugyanakkor történik meg egy ember életében, s valójában ott a gyermek fejlődése szempontjából nem sok változás van a levegővételen és a táplálkozáson kívül.
Az a gyermek, amelyik megszületett pont most, már két perccel ezelőtt is ember volt, mikor az anyja hasában volt még. Ha két perccel, vagy akár egy nappal korábban születik meg, akkor is pont ugyanaz az élet lenne, pont ugyanaz a személy.
Persze, erre jöhet az érv, hogy „de a magzat még önmagában nem életképes, így nem tekinthető személynek, s szabadon megölhető”. De van ennek az érvnek bármi alapja. Valójában nincs!
A magzat bizonyos kortól ugyanis már az anyaméhen kívül is életképes. És igen, ha továbbmegyünk, valójában önmagában egy megszületett csecsemő vagy egy pár éves gyerek se életképes. Csak akkor, ha valaki gondoskodik róla, táplálja őt, feláldozza az idejét és a kényelmét érte. A fenti érv, amivel rendszeresen lehet találkozni az abortuszpártiaknál, azt sejteti, hogy ha nem életképes önmagában egy emberi élet, akkor nem személy és nincsenek jogai. Szóval, akkor meg lehet ölni.
De ennyi erővel akkor meg lehetne ölni egy maszületett csecsemőt vagy egy pár éves gyereket is lazán. Hiszen önmagában nem életképes. Akkor miért tekintsük személynek? Miért legyenek jogai? Miért ne lehessen megölni? Elképesztő mélység az, ami megnyílik előttünk, ha tényleg elkezdjük komolyan venni az abortuszpártiak érvelését. Amely teljes mértékben fals, teljes mértékben gonosz és teljes mértékben hazug.
Mert az ember nem attól lesz ember, hogy el tudja magát látni önállóan is, minden probléma nélkül. Az emberi élet a biológia szemével nézve is ott kezdődik, hogy megtörtént a fogantatás. Onnantól kezdve létrejött egy új élet: melynek a DNS-ében már ott van minden egyes információ, aki és ami az az ember lesz.
Amikor pedig az abortuszpártiak ennek az életnek a meggyilkolását támogatják, akkor valójában azt támogatják, hogy elvegyék tőle a választáshoz való jogot, az önrendelkezéshez való jogot – és a szabadsághoz való jogot. Amikor pedig a nők önrendelkezéshez és választáshoz való jogáról beszélnek, akkor hazug narratívát képviselnek: mert igen, minden nőnek joga van rendelkezni a SAJÁT TESTE ÉS A SAJÁT ÉLETE felett.
De az anyaméhben formálódó élet az NEM AZ ANYA TESTE ÉS NEM AZ ANYA ÉLETE. Az egy új élet és egy új test, egy másik ember
– akinek az önrendelkezéshez és választáshoz való jogát, valamint szabadságát tiszteletben kell tartani.
Jól jegyezzük meg: nincs annál durvább szabadságellenes tett, mikor a másik élete fölött mi akarunk rendelkezni és megöljük azt. Ez a legdurvább szabadságellenesség – s ez az, ami a magukat „választáspártiaknak” hazudókat jellemzi és meghatározza.
Ugyanakkor viszont, szükséges arra is kitérnünk, hogy nem igaz az sem, hogy az abortuszpártiak a nők szabadságáért küzdenének. S azért itt nem egyszer kilóg a lóláb – most is kilóg. Mert láss csodát: most, hogy bejött ez az új törvény, hirtelen sok abortuszpárti azzal kezdett érvelni a rendelkezés ellen, hogy szerintük barbár tett az, hogy egy nőt, aki amúgy is kényszerként és súlyos, nehéz, kétségbeejtő döntésként éli meg az abortuszt, még szembesítenek is a tettével.
Számomra egészen megdöbbentő, hogy az a kétféle érvelés, hogy „az abortusz a nők szabadságának a kiteljesedése, ezért kéne minél széleskörűbben legalizálni”, illetve az, hogy „az abortuszt így is kényszerű, súlyos dologként élik meg a nők, nem kéne a helyzetüket még rontani azzal, hogy szigorítjuk az abortuszt” teljesen megfér egymás mellett az abortuszpártiaknál. Holott a kettő TELJES MÉRTÉKBEN ÜTI EGYMÁST!
Ha ugyanis az abortusz a nők szabadságáról, önrendelkezéséről és választáshoz való jogáról szól, akkor az nem lehet kényszer. Ha viszont a nők az abortuszt, mint kényszerű, súlyos döntést élik meg (és ez nagyon sokszor igaz, legyenek anyagi, családi vagy egyéb okok a háttérben, a kényelmi okokból, meg ok nélkül „megteszem, mert megtehetem” alapon elvégzett magzatgyilkosság pedig olyan szintű barbárság, amit épeszű ember nem támogathat), akkor annak köze nincs a szabadsághoz, az önrendelkezéshez – és legkevésbé a választáshoz. Hiszen a válsághelyzetbe jutott anyuka ezek szerint azért végeztet abortuszt, mert úgy érzi, nincs más választása. Vagy mert a családja, esetleg az anyagi, társadalmi helyzete BELEKÉNYSZERÍTI abba. A kényszer pedig nem szabadság.
A szabadság az lenne, ha egy nőnek sem kellene abortuszt végeztetnie, mert lenne más megoldás is. És igen, van más megoldás!
Lehet dolgozni más megoldásért bárkinek, aki szerint az, ami most van, nem elég! Lehet örökbeadni és örökbefogadni is gyermekeket! Lehet anyagilag és lelkileg is segíteni a válsághelyzetbe került édesanyákat! Számtalan keresztyén és nem keresztyén civil szervezet dolgozik ezen!
Olyan érdekes, amikor a magukat „választáspártinak” nevezők ezeknek a munkájában nemhogy nem vesznek részt, de egyenesen ellenségesen állnak minden ilyen valóban szabadság- és választáspárti alternatívával szemben: adott esetben egészen odáig is, hogy az ezeket végző szervezetek épületeinek megrongálásától, felgyújtásától sem riadnak vissza – ahogy akár adott esetben attól sem, hogy a válsághelyzetbe került édesanyákat és gyermekeiket segítő szervezetek és intézmények törvény általi BETILTÁSÁT követeljék.
Mert ők valójában, bármit is mondjanak, a szabadság ellenségei. S amikor az abortuszpártiak úgy dicsőítik az abortuszt, mint ami a nő szabadságáról, önrendelkezéséről és választáshoz való jogáról szól, akkor HAZUDNAK! Amikor pedig az abortuszt úgy mutatják be, mint sok nő számára az egyetlen legitim és járható utat (sokszor tudatosan elhallgatva minden más lehetőséget!), akkor valójában a nők szabadsága ELLEN küzdenek, s azért, hogy ne azt tegyék, ami a nőknek jó, hanem azt, amit a magyzatgyilkosságok fekete lelkű pártolói akarnak.
A szabadság arról szól, hogy több alternatíva közül szabadon választhat az ember – és van több alternatíva. Nekünk meg, mindannyiunknak, lehet és kell is munkálkodni azért, hogy lehetőség szerint minden anya szabadon dönthessen – az élet mellett, s ne kényszerből vetesse el a gyermekét, mert nem lát más kiutat.
Mi, életpártiak pedig, mint a szabadság pártolói, pont ezt is igyekezzük cselekedni. Mert igen, mi állunk a szabadság oldalán. Mi vagyunk azok, akik valljuk, hogy ember nem rendelkezhet egy másik ember élete felett. Mi vagyunk azok, akik valljuk, hogy egy ember kényelme, anyagi helyzete és hasonlók nem írhatják felül egy másik ember élethez, választáshoz, önrendelkezéshez és szabadsághoz való jogát. S mi vagyunk azok, akik valljuk, hogy igenis, a nők szabadsága nem az, ha abortuszra mennek, mert nem látnak más megoldást, hanem az, ha nem kell egy ennyire súlyos és fájdalmas megoldást meghozniuk, mert van más út, van más, kevésbé fájdalmas és sokkal jobb megoldás.
Én pedig személy szerint örülök a ma meghozott törvénymódosításnak. Örülök annak, hogy innentől az anyáknak (és remélem, minél több apának is) legalább minimum szembesülnie kell azzal, hogy egy életet készülnek kioltani. Ez a törvény senkit sem kényszerít semmire.
De ha csak egy magzati élet is megmenekül azért, mert egy édesanya, a gyermeke szívhangját hallgatva rájön, hogy épp egy életet készül kioltani, s inkább őmellette dönt, mint a meggyilkolása mellett, akkor az a törvény igenis jó.
És meggyőződésem, hogy nem egy ilyen anya, s nem egy ilyen úton megmenekült gyermek fog felnőni a következő időszakban.
Persze, én magam, keresztyénként, életpártiként nem bánnék ennél drasztikusabb korlátozásokat is (kezdve mindjárt a bemondásra végezhető abortuszok gyakorlatának a teljes és következetes megszüntetésével, valamint a válsághelyzetbe kerülő édesanyák a mainál sokkal nagyobb arányú állami és egyházi segítésével), de már az, ami most történt az is egy kicsi, de jelentős és biztató lépés.
Hiszem és vallom, hogy a szabadsághoz, a választáshoz és az önrendelkezéshez való jog mindenkit megillet. Akár megszületett, akár nem.
Az emberi élet felett pedig egyedül az az Isten rendelkezhet, aki adja azt, s akinek mindannyian testestől-lelkestől tulajdonai vagyunk.
Így tekintek előre reménykedve – s így biztatok mindenkit, aki életpárti, hogy ne féljen véleményt nyilvánítani, ne féljen kiállni a meg nem született gyermekek jogaiért; és ne féljen a magzatgyilkosságot pártolók hazugságaitól sem. Mert ők a szabadság ellenségei. Ők azok, akik a sötét oldalon állnak. Isten viszont a mi oldalunkon áll – az élet oldalán. A szabadság oldalán. A fia vagy lánya megtartása mellett szabadon döntő édesanya oldalán – s az anyaméhben fejlődő ártatlan gyermekek oldalán!
