MIT ÜNNEPLÜNK AUGUSZTUS 20-án?
Nemzetünk ünnepi hagyományában ez a nap Szent István államalapító királyunk napja. A katolikusok számára a szentté avatott nagy király ünnepe ez, a reformátusok és más protestánsok számára is – Szent István minden tisztelete mellett – az új kenyér ünnepe hangsúlyos. A kenyér, mint az élet jelképe a katolikusoké is. És megfordítva: Szent István a miénk is. Annak ellenére is, hogy a “Mária országa” gondolatot nem tudjuk magunkává tenni – még akkor sem, ha Jézus Krisztus édesanyját tiszteljük mi magunk is, ha nem is katolikus értelemben szentként, és főleg nem mint aki “társmegváltó” lenne. (Erről a kérdésről írt kimerítően részletes és nagyszerű elemzést Kovács Kálmán Árpád történész kollégánk – ajánlom újraolvasásra POSZT).
Akár hogy is, de ez az ünnep minden magyaré!
Olyan ünnep, mely nem egy fájó történelmi veszteségről emlékezik meg.
Hanem a közös életünk és létezésünk fennálló folyamatosságáról. Nem vagyunk óriási országot és nagy lélekszámú közösséget birtokló nemzet. Ugyanakkor Európa közepén van országunk, a Kárpátok gyűrűjének védelmében két nagy folyóval öntözve – akárhogy is, de csodás vidék ez! Sokan kérdezték már a történelem során, hogy miért pont ez az ország jutott nekünk és miért nem másnak? Mégis megmaradtunk itt Európa közepén úgy, hogy egyetlen testvérnép sincs a láthatáron, mi itt idegennek számítunk.
Nálunk sokkal nagyobb nemzetek és országok nem tekinthetnek vissza olyan hosszú múltra, mint mi, bár ma nagyon is tekintélyesek és óriási forgatónyomatékkal rendelkeznek a nemzetközi történelemalakítás színpadán. Sem az Egyesült Államok, sem a világbirodalmat létrehozó Britek nem rendelkeznek több mint 1000 éves – egészen pontosan 1125 éves államisággal, mint mi. Persze vannak még ősibb népek- országok is akiknek fennállt államiságuk nagyobb idői intervallumban is, pl Kína ilyen. Ez persze némi büszkeségre is okot ad, rálátást enged egy hosszúra nyúlt történelmi gyökérzet valóságára, aminek a másik végén most mi állunk itt a magyar nemzet gyermekeiként. ÉPP ezért augusztus 20, Szent István ünnepe, az új kenyér ünnepe:
POZITÍV IDENTITÁSFORRÁS!
Az individualizmus többek között egy olyan szemléletmód is, mely nem csak a közösségi dimenziót értékeli le, hanem az idői- történelmi dimenziót is. Nem számít semmi és senki, csak az “ÉN DOLGA”, az én érdekem, amit én szeretnék és hogy honnan jövök egyáltalán nem érdekes. Sőt, inkább az adottságaim meghaladása az üdvös, hogy kiteljesíthessem magam, avagy “megvalósítsam” önmagam. Az individualizmus nyilvánvalóan ellene hat annak, hogy a helyén értékeljük a múltunkat, annak gyümölcseit, az előttünk járókat és ezáltal értsük meg helyünket egy hosszú sor végén állva, most az életet birtokolva. Ki vagyok én, mi a feladatom, amit rám ró a történelem most? Mit érdemes képviselni? Miért- kiért- kikért érdemes küzdeni kis és nagy dolgokban? Habár ezek nagyon is fontos kérdések, ám az individualizmusunk nem engedi, hogy komolyan felmerüljenek bennünk.
Ha keletre tekintünk akkor viszont épp a nagy és csodás “nyugati érték” ellentettjét látjuk: a kollektivizmust. Egy Japán, egy kínai számára a közössége, nemzete a fontos, nem ő maga. Közismert, hogy egy japán általában egész életét egy cégnél dolgozza le és szabadságra se megy, mert akkora lojalitása a céghez. Más, számunkra teljesen idegen gondolkodásmód és értékskála.
Ezt most csak azért írtam le, hogy érzékeltessem: a nyugati civilizáció szuper-értéke az individualizmus a Föld nagyobb és népesebb részén egyáltalán nem számít értéknek és nem irányítja az embereket! Ez azért fontos, mert egyrészről az a tévképzet van a fejünkben, hogy olyan a világ, amilyet sulykolnak a filmek, a média, az egész kultúrharcos presszió, CSAKHOGY ez tényszerűen NEM IGAZ! Miszerint ilyen a modern világ és kész: tessék tudomásul venni és megfelelő konformitással belesimulni. Amúgy ez vicces: az individualizmus konformitása… Másrészről ez a tény felveti azt a nagyon is helyénvaló kérdést, hogy változtathatunk-e identitásunkon, ha adott esetben úgy látjuk a jelenlegi kívánnivalót hagy maga után? Erre a modernek azt mondják, hogy nem mert a “társadalmi evolúciónak” nem lehet ellene állni és ez a mai a csúcspont. Mondjuk az egész modernitás arról szólt, hogy “megváltoztatunk mindent”, úgyhogy az, hogy “nem lehet változtatni rajta” ebből a perspektívából elég méretes ellentmondásnak tűnik. A másik: ha szakadatlan társadalmi evolúció van, akkor viszont annak nem lehet csúcspontja, hiszen akkor vége a fejlődésnek, vagy nem? Szóval a modernisták finoman szólva is elég zavarosak…
Augusztus 20-a, Szent István napja pozitív ünnep, mely nem egy tragédiánkhoz kapcsolódik, hanem egy páratlan sikert mutat fel. Épp ezért ha felmérjük dimenzióit nagyon is sokat adhat nekünk! Megbecsülést adhat önnön hazánk, eleink felé. Több mint ezer éven át megmaradni és birtokolni egy országot – mely egyszerre a Kárpátoktól védett és egyszerre mindig is világhatalmak ütközőzónája is volt egyben – olyan történelmi teljesítmény, mely párját ritkítja. A tatárjárás, a 150 éves török uralom, Habsburgok, Trianon, ahol elveszik az ország kétharmadát – ezenközben megmaradni, fennmaradni elképesztően nagy teljesítmény! Hálára ad okot a Mindenható Isten felé.
Talán jó 20 éve hallottam egy kiváló előadást Kulin Ferenctől, melyben azt mondta, a nemzet nem más, mint lelki-szellemi kohézió az előttünk élt magyarokkal és mindazzal, amit ők létrehoztak. Nagyszerű gondolat! Épp ellentettje az individualizmusnak, de valahol a szolgai kollektivizmusnak is! Mert ez a kohézió arra sarkall, hogy ma élő magyarként én magam is adjak nemzetemnek ezáltal gyerekeimnek, hazámnak a jövő magyarságának. És ebben sokkal inkább az egyéni felelősség és inspiráció jön elő, mintsem valami “csavar a gépezetben” típusú kollektivizmus.
A NEMZETI DIMENZIÓ ISTENNÉL
Korunkban látványos a küzdelem a nemzetben gondolkodók és föderalisták között. FÖDERÁCIÓ – kevesen tudják, de ez nem mást jelent, mint birodalmi struktúra, impérium, imperializmus. Széles körben terjed ez a föderalizmus az individualizmus hathatós segítségével – mivel az egyéni érdeknek sokkal jobban megfelel, mint a nemzeti felelősség! Miközben a kulturális nyelvi hatalomgyakorlás a nemzetet- a nemzeti valóságot idejétmúltnak, sokszor nevetséges romantikának, és manapság még többször fasisztoidnak bélyegzi. Ezért a tömegekben a nemzetről egyre inkább kialakul egy ósdi és veszélyes entitás képe.
A keresztyénség jó része is azt gondolja önmaga identitásáról, hogy “nemzetek feletti”. És ebben van is igazság, az egyház a harmadik nemzet a zsidók és pogányok mellett. Csakhogy ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket! Mert ez két dolgot nem jelent (1) azt, hogy továbbá a nemzetek nem fontosak, (2) hogy a nemzetek megszűnése azáltal, hogy eggyé lesz az emberiség a Földön meg fog valósulni! Meg fog valósulni valóban (antikrisztusi módon is), de ez az egyesülés nem egy föderációban (vagy akármilyen szuper-birodalomban) fog megtörténni, hanem Jézus Krisztusban (Ef 1,9-10; 2,14-18).
Mint az egyes ember, úgy a nemzetek is fontosak Istennek, fontosak az üdvtörténetnek, fontosak a történelemnek. Meglehetősen primitív folyamat az, hogy a világban most bizonyos érdekek és ábrándok, ideológiák miatt a nemzetek tudatos leértékelése zajlik és ezen hatások alatt a keresztyénség hivatkozva a “nemzetek feletti” lelki dimenziójára beáll a sorba. Pedig a nemzeti dimenzió feloldása annak a lehetősége, Aki létrehozta azt. Legalább olyan izmos feladat ez, mint megvalósítani- elhozni a történelem végét (Hegel, Kant, Fukuyama).
Az is ellene beszél a nemzetellenes keresztyén attitűdnek, hogy maga Krisztus a missziói parancsban egészen pontosan a nemzetek tanítvánnyá tételét parancsolja (tegyetek tanítvánnyá minden népet – ethnos – nemzetet). Küldetésünk nem más nemzetek felé van – lehet persze ilyen is – de hát a realitás mégiscsak az, hogy 99%-ban itt éljük le az életünket nemzettársaink között. Innen jön a kérdés:
Vajon a missziói gondolkodásunkban van-e helye annak, hogy figyelembe vegyük: magyarokkal van dolgunk?
Vagy csak egyénekkel? Mert ha például cigánymisszióról beszélünk, ott megváltozik a szempont: figyelembe vesszük azt, hogy nekik mi a nemzetiségük! Azt gondolom érdemes lenne ezen elmerengeni. Teológiailag.
Talán erre is felnyitja a szemünket Szent István ünnepe.
