Személyesség és VALÓSÁG #VÁLASZ Balavány György riportjára

VÁLASZ Balavány György a 24.hu portálon megjelent írására.

A személyes élethelyzetek elmesélésében nagyon nehéz olyan pontokat találni, ahol nem a szubjektív, relatív, az egyén által megélt útkeresés értelmezése válik abszolút igazsággá.

Nehéz mondat? Az. A megélt valóságunk abszolúttá válása azonban a kritikában teljesedik be. A véleményem, az érzéseim lesz az igazság. Ami, és aki ezzel ellentmond, az a világom romba döntését igyekszik elérni. Lelkiismeret-furdalás, bűntudat, megvetettség érzése, és mindezek után a kegyelemre szorultság a 21. század emberének a blaszfémiája (istenkáromlása). Az önistenítés kárhozatos gyalázása.

A biblia, az egyház, és legfőképp Isten a saját lelki egészségem lerontására tör. Mert azt állítja nem én, a vágyaim, a véleményem, az identitásom a középpont, hanem Ő, maga Isten. Egy egyházi, vallásos közösségben felnőtt fiatal, aki látta belülről a hit, és az isten-kapcsolat szélsőségeit, de Istent nem akarja nélkülözni az életéből, óhatatlanul is menteni akarja Isten-képét, akár a mindig vert gyermek az ideális anya-apa képét. Belecsempész olyan motívumokat ebbe a képbe, amely ellenkezik azzal, amit megélt. Mert jobbnak és szebbnek látja Istent, mint a környező valóság azt bemutatta. Hihetetlen mélységeket él meg a botránkoztató és a megbotránkozott, a hitet akadályozó és a megakadályozott. De mindkettőnek felelőssége van. Méghozzá súlyos. Mert a helyesen be nem mutatott, és a pót- motívumokkal kiegészített Isten-kép eredményezi azt, hogy mást hiszünk, vallunk és cselekszünk.

Összefoglalva? Hiteles keresztyénség megrontása, hamis képű keresztyénség proklamálójává válik. Ha túl sok az ítélet, innentől kezdve nincs ítélet, nem szükséges a boldog élethez a lelkifurdalás. Ha kevés a szeretetből fakadó cselekedet, Isten minden ember szeretőjévé válik, feleslegessé válik a megtérés. Ha túl erős a követelmény, végül csak laza kötéseket is elégnek tartunk, az elfogadás mindenre elegendő.

Ha Istent nem is száműzzük szubjektív istenségünkből, mindenképp magunk mellé rendeljük, de jobb, ha alánk. Ez az ember központú hamis keresztyénség, ami soha nem léphet a Szent közelébe, mert „idegen tűzzel” közelít az oltárhoz, ezért az ártalmatlanabb istent választja: önmagát. Itt jutunk el oda, hogy „meleg keresztyén közösség”.

A kedves olvasó jó erős előítélete az egyházakról, miszerint oda sérült emberek járnak mindenképp igaz. Az érzelmileg, lelkileg, szellemileg, testileg sérültek özönlöttek Jézushoz, hogy gyógyítsa meg őket. A gyógyulás, szabadulás (kinek mire volt szüksége) pedig minden alkalommal megtörtént. Jézus Krisztus feltámadásával pedig a legnagyobb zálogot mutatta fel az embernek: akik hisznek benne, már legyőzték a halált. Tehát a Krisztust követő ember sérülten érkezik a bűn következményétől, emberektől, intézményektől stb. De Krisztusban sérüléseink előnnyé válik, hogy megértsük Isten igazságát és szeretetét, valamint a bűn felett kimondott jogos ítéletét. Mikor válik hátránnyá mégis?

Amikor Krisztushoz nem gyógyulni megyünk, hanem jóváhagyásért.

Más értelmezésért. Megtérés nélküli felmentésért. Kereszthordozás nélküli hitért. Azonban a Szent jelenlétében a bűn és tisztátalanság egy jól meghatározott érzést eredményez: félelmet. Mert a Szent Isten nem hagyja jóvá azt, amiről kimondta, hogy bűn. Más értelmet sem ad, hisz Ő maga mondja: A ti igenetek legyen igen, és a ti nemetek nem. Ami azon felül van, a gonosztól származik.

Lehet könnyek között keresni a szabadulást, de ha megbánás nélkül tesszük, csak kisírt szemek és végül elnyomott bűntudat marad, keserűséggel vegyítve. Gondoljuk el, mi lett volna, ha az akkori társadalom elfogadja a prostituáltakat, zsarnokoskodó vámszedőket, leprás betegségekben szenvedők társadalmi integritását vagy épp az őrjöngve ordító, gonosz lelkektől gyötrött embereket? Sosem keresik a szabadulás útját.

Téves az az elképzelés, hogy Isten csak elfogad és kész, mert alapvetően téves az a felfogásunk, hogy az Isten van az emberért.

Amikor meleg keresztyén közösségről beszélünk, ugyan olyan sérült emberekkel találkozunk, mint bárhol, ahol Krisztushoz igyekeznek emberek. Vágynak ezek az emberek is arra, hogy közösségben legyenek egymással? Igen. Vágynak Istenre? Igen. El tudják fogadni, amit Isten valójában állít a megélt valóságukról a homoszexuális életmóddal kapcsolatban? Nem.

A gazdag ifjú története ma a „meleg ifjú” története is lehetne. A gyermekségtől megtartott parancsolatok fontossága, az Isten keresése minden stimmel ennél a két fiatal férfinél is. Még Jézus meg is kedvelheti őket, ahogy a gazdag ifjúval tette. Most így szólna a kérés: Add fel vágyaidat, és kövess engem! Az ifjú arca elborult, és elment. Nem tudunk róla de akár meg is alapíthatta a gazdag ifjak közösségét is, „gazdagon is elfogad Isten” szlogennel. Bármilyen más közösséget alkothatunk és rámondhatjuk, hogy keresztyén. De ha nem tartozik hozzá Krisztus követés és a Szent jelenléte, az csak az ember önfelmentése, az Istent keresés jelszavával. Így lesznek botránkoztatók és megbotránkoztatottak végül saját maguk ítélethozói. Krisztus nélkül.