Történt, hogy a Svéd evangélikusoknál törvénytervezetet mutattak be a Mandiner híradása szerint (ITT), melyben megtiltják, hogy az apa a lányát az oltárhoz kísérje. Indoklás: ez a hagyomány patriarchális szimbólum! Ti meg nem vagytok normálisak! – ez a napnál is világosabb! Elmebetegek mindig voltak, de sosem voltak meghatározók – ez viszont most megváltozott. Ezért le kell vonjunk néhány következtetést!
A címképen egy édesapa csókolja leányát az oltárnál, kezét mindjárt átadja a vőlegénynek. A leány sír, miközben az apja csókolja a kezét – nagyon patriarchális… Lelkükben összepréselődik a kisbaba ölélésétől a menyasszonnyá lett lány öleléséig – egyetlen pillanatba – minden. Az érzéseink ilyenkor leírhatatlanok! Álltam ott már apaként, éreztem ahogy fojtogat a keserédes sírás, velejéig megrázza az embert. Most is át tudom élni, örök emlék. A leány is ezt éli át, mint gyermek és sír. Az apáktól és lányoktól a progresszívek úgy döntöttek ezt elveszik! Mert nekik vannak szent elveik. Senkit se érdekelnek az elveitek!
Folyamatos az egyenlősdi és egyáltalán az identitáspolitikai harc és persze a nagy sláger a gender az egész kies nyugaton. Egyik éllovasa ennek egyházi oldalról Luther Márton egyháza – az evangélikus, ami igen-igen szomorú – szegény Luther, Ő nem ez volt, nem ezért mondta: itt állok és másképp nem tehetek! Minél inkább befekszik egy egyház a progresszív követeléseknek, annál inkább erodálódik, de nem kicsit, hanem látványosan, mert a nép eltűnik. Kinek kell ez? Kinek kell ez az ízetlen só? Lassan a nyugat mainstream egyházai elérik a “kritikus elsótlanodási pontot”. A kultúrharc egyre több dimenzióban veszi be a magaslati egyházak sáncait. Azt kell mondjam: ez esetben egy baromsággal! Csakhogy ez a baromság egy veszélyes baromság – mélyen bele akar nyúlni szívekbe. Gondoljunk csak bele, hogy azt mondhatja valaki: az apám az egyház törvényei miatt nem kísérhet az oltárhoz engem. Milyen egyház ez – juthat eszébe a lánynak. Pontosan olyan, mint amit a progresszió szeretne: olyan, ami senkinek se fog kelleni.
Azért nem – kedves menyasszony – mert ez egy “patriarchális szimbólum”! Nem, csak egy megveszekedett baromág! Mondhatnánk: némely elmebetegnek rengeteg ideje van ilyenekkel vitát generálni, és aztán azt rákényszeríteni a normálisokra. De ez sajnálatosan nem igaz! Ezek nem elmebetegek, hanem szisztematikusan újabb és újabb témákban kezdik ki szellemileg is- gyakorlatilag is a hagyományt, és ennek kikezdése mindig a tanítás kikezdésénél kezdődik. Ezek tehát nem elmebetegek (azok betegségük okán felmenthetők), hanem gonoszak! Arrafelé már a dolgok végénél járnak, szívből sajnálom őket. Ez egy időkapu: rajta keresztül a jövőt láthatjuk, ha nem vigyázunk – pont ez lesz itt is.
vita, párbeszéd, érvelés – teljesen feleslegesek!
Arról is szól a tudósítás, hogy “nem mindenki ért egyet ezzel, Henrik Lööv … úgy látja, hogy …. és azzal érvel…” Érvel… értjük ugye, vagyis “párbeszédbe”, vitába bocsátkozik, mert erre kényszeríti a helyzet. Az “érvelés”, a “vita” akkor értelmes, ha az észérvek számítanak. Na, most nem tudom ezzel mennyire árulok el titkot, de az érvek egyáltalán nem számítanak! Egy: azért nem, mert ez az eset díszpéldánya az értelmetlen dolgoknak (ahogy fentebb közkeletű kifejezéssel élve mondottam: baromság), és az értelmetlen dolog és komoly érv nem vethető be egymással szemben. Komoly ember nem is áll le vitatkozni, kivéve, ha nem tehet mást. Kettő: mert a progresszíveknél egyáltalán nem számítanak az érvek! Meggyőzni nem tudod őket, teljesen felesleges szájtépés lesz csak belőle. Viszont ezzel már övék a diskurzustér. Tehát, ha egy értelmetlen dologról bebizonyítanánk, hogy az teljesen értelmetlen, számítani akkor sem számítana semmit. Üdv az új paradicsomban, melynek a posztmodern ágyazott meg! Ha nem megy a dolog a progresszívek legfeljebb taktikai visszavonulást hajtanak végre, de később újrakezdik. Mindig újrakezdik.
Na, ezért nem szabad beengedni az egyház belső tereibe őket, ezért nem kell velük párbeszédet folytatni, és azt sem szabad engedni, hogy ők határozzák meg a diskurzusteret, hogy ők tematizáljanak. Már ha nem akarunk az evangélikusok sorsára jutni. Minden engedmény csak egyet eredményez: aknamunkát, később javaslatokat, amit aztán átnyomnak. És az engedményektől többen jönnek templomba? Sosem! Apróságnak tűnik ez, de egy intő jel! Aki szüntelen védekezésre szorul végül elveszti a háborút – és ez sosincs másként. Hú de messze még a keresztyének részéről a defenzív magatartás offenzívra cserélése …
És van még itt egy fontos kérdés az átkozatos kultúrharccal kapcsolatosan.
csak a miheztartás végett – ki is kultúrharcol itt?
Talán a hithű keresztyének? Megtámadták a világban élő “egyenlőket” vagy keresztyén patriarchák lányaikat és leendő vejeiket vagy “más” szexualitásúakat? Nekimentek a hithűek valakiknek és elnyomják őket? NEM! Ami eddig kulturális háború volt a kultúra területén az már belül is zajlik. Ideért a harctér, tegyük hozzá: azok részéről van itt, akik névlegesek. Mert a progresszió értékei szemben állnak a Kijelentéssel, tehát nem lehet a kettőt egyszerre tényleges keresztyénként vallani. Mert kognitív disszonanciát okoz, abból meg vagy az egyik vagy a másik lesz hegemón a gondolkodásban. Mindig is volt különbség a “névleges” és “tényleges” között, s a földi egyházban mindkettő jelen volt.
Egy azonban nyilvánvaló: a liberalizmusból kihajtó progresszió agresszió, mert hegemóniára törekvő hódító – nem tűr meg mást, mint önmaga és magát mindenhol érvényesíteni akarja. A régi abszolútumok után jött a nincs abszolútum kora, és most: az új abszolútum. Az egész ide tartott, az elejétől kezdve ez volt a cél. Ez a pluralizmus áldott szabadságának vége, csak még nem jelentették be. Illetve igen, minden nap ez teszik, csak hát ennek megértése, a mikor esik le a tantusz: szűk keresztmetszet. Az ellenkultúra támad, nem mi. Jelen állás szerint.
vegyük tudomásul: a Hannibál ante portas esete már nem igaz – mert már bent vannak! EZ – EZT jelenti!
