“Ideje kimondani, hogy minden bajnak, minden ördögi rossznak, minden modern kori szenvedésnek (és ami még jön) az egyértelmű oka ez a globális kór, amit modern kori liberalizmusként ismerünk. Erőszakos mozgalmi jellege magában foglalja az illegális migráció bátorítását, az abortuszjogok korlátok nélküli fenntartását, a kevert társadalom építését, a demokráciaexportot, a woke- és gendermozgalmak népszerűsítését, a kritikai rasszelmélet tananyagba emelését, a homoszexuálisok házasságának törvénybe iktatását és egyéb bornírt, ideológiai alapon terjesztett, rendhagyó eszmeáramlatokat. A modern kori liberalizmus egy eszmei világjárvány, amit vissza kell szorítani. Amennyiben sikerül megszabadulnunk tőle, az emberiség ismét virágozni fog. Ha nem, könnyen elpusztulhat.
A konzervatívok filozófiája a live and let live, azaz az élni és élni hagyni alapvetés. Ez szűrődött át Orbán Viktor korszakalkotó beszédéből az idén Dallasban, Texasban megszervezett CPAC-konferencián. A konferencia jelmondata az „awake”, azaz ébren lenni és nem a woke, azaz felébresztett vagy felrázott állapotban lenni kifejezés. Orbán beszédét tolmácsolás nélkül, angolul hallgattam végig. Tetszett, hogy rendkívül okosan kezelte a közönséget, ügyesen építette be a csattanókat és tartalmilag is lényegre törő, valamint az amerikai közönség számára is jól követhető volt a beszéd.
A konzervatív politika másik meghatározója, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy folyamatosan beleszóljon más országok dolgába. Ne jöjjön Magyarországra ötezer mérföldről egy nyomásgyakorló fogadatlan prókátor, David Pressman és okítson bennünket, hogy mi, magyarok miképp építsük országunkat és demokráciánkat! Az ilyesmihez olyan mérvű arcátlanság kell, amire csak egy modern kori liberális képes. Ez lenne egy nagykövet feladata? Hogy becsmérelje a magyarokat? Hogy beleártsa magát a belpolitikai folyamatokba és minősítse azokat? Ahogy Kővári Károly mondta régen a BKV Előre vitorlásegyesületben, amikor valami rossz fát tettünk a tűzre: „Csomagolás, állomás…” El se induljon Budapestre! Persona non grata! Ettől kezdve nem szívesen látott vendég ebben az országban.
Miért mondhatom mindezt ilyen bátran? Mert állampolgára vagyok annak az országnak, ahonnan ez a modern kori influenszer érkezik. Mert ugyanannak a kormánynak – az Egyesült Államok kormányának – dolgoztam két évtizedig, mint amelyiknek ő is dolgozik. Belülről ismerem minden rezdülésüket.
Senki nem állítja azonban, hogy egész Amerika meghülyült. A múltban jártak már nálunk tisztességes nagykövetek is, akik tisztelettudók, barátságosak és illedelmesek voltak. Nem sározták be előszobáinkat, nem piszkítottak a szőnyegre a nappaliban. Pressman azonban ismét megpróbálkozik ezzel. Pedig a kétoldalú magyar–amerikai kapcsolatok szempontjából mindenképp gyümölcsözőbb lenne, ha nem kérkedne a bölcsek kövével és a jogállamiság doktori ismereteivel már az első nap, miközben felölti az inkvizítor talárját.
Szánalmasan unalmas már ez az intervencionalista agresszió. Ha angolul kellene tanácsolnom nyomásgyakorló úrnak valamit, annyit mondanék: Shut the hell up already! (Fogja már be végre!) – így talán jobban megérti. Korábban sem működött ez a bicskanyitogatóan pökhendi magatartás, ahogy André Goodfriend ámokfutása és bukása ezt módszeresen bizonyította 2014-ben. Ami szomorú, hogy az ilyen akcióhősök, mint Goodfriend és Pressman, egész Amerikát rossz fényben tüntetik fel a magyarok előtt, holott odaát is élnek tisztelettudó, hazaszerető és normális emberek, akiknek mindennapi életét a hit alapozza meg és nem a hittérítés.
A liberalizmus, amely eleinte csak egy szerény ideológia volt a kapitalista társadalom legitimitásának megalapozására, mára keresztes hadjárattá fajult, az egész bolygó meghódítását tűzte ki célul, és ennek érdekében ágensei a legparányibb résen is átbújnak, hogy ideológiai csempészáruikat bejuttassák a potenciális fogyasztók eszmevilágába. Alig két évszázada még a szabadelvűségnek széles látókörű, bátor szellemiségű, fejlett képzelőerejű bajnokai voltak; ma mindez a múlté, a modern kori liberalizmus ügynökei képzeletszegény és gyáva bürokraták, akik szorongva kémlelik a horizontot, hogy ráleljenek valamilyen szórványos, koncepciós alapon felépített eretnekségre.
Azért azt tudni kell, hogy a liberalizmus XIX. századi képviselőit még áthatotta a keresztény életszemlélet. Benjamin Constant, Alexis de Tocqueville, William Ewart Gladstone, Lord Acton, Benedetto Croce és társaik még más kor gyermekei voltak. Noha voltak újító és időnként renitens gondolataik, de mindenkor megegyezésre törekedtek a többi világnézettel.
No, ez az, ami ma teljességgel hiányzik. Manapság a neomarxista liberalizmus már nem törekszik kompromisszumra, intellektuálisan is egy lecsupaszított eszmecsapáson halad előre mint a materializmus sajátos megjelenési formája.”
A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista
