Már a 19. század utolsó harmadában megfogalmazódott az az elvárás: “Az egyházak ne politizáljanak!” Ez a vallásokra, egyházakra ellenségesen, vagy minimum gyanakodva tekintők harsogták. Azt mondták, hogy a hit, a vallás nem a közszférába, a nyilvánosságra, hanem a magánszférába tartozik, az egyházi közösségek pedig ne foglaljanak állást politikai kérdésekben.
Erre elsőként a katolikus egyház, konkrétan XIII. Leó pápa adott határozott választ. A Pápa abból indult ki, ami teljesen nyilvánvaló: Az egyházak és azok hívei a való világban élnek, és így felelősséget viselnek a világ dolgainak alakulásáért, tehát teljes joggal formálhatnak véleményt a társadalmat foglalkoztató különböző kérdésekben. A Pápa szerint az egyházak kötelesek állást foglalni a politikát, a gazdaságot, az emberi kapcsolatokat érintő kérdésekben. Ilyen tekintetben nem szabad a hívőket a templomok falai közé szorítani. Az egyházak tanítása erkölcsi üzenet a politika, a közélet számára.
A II. Vatikáni Zsinat buzdítja híveit a köz ügyeiben való aktív részvételre. Iránymutatásában azonban nem politikai, hanem erkölcsi elveket fogalmaz meg, értékeket hangsúlyoz.
Persze az egyházak nem politikai pártok. Ugyanakkor a politikai kultúrában vannak olyan pártok is, amelyek magukat keresztényeknek (kereszténydemokratáknak) nevezik. Azonban ezek sem a politikai klerikalizmust képviselik, hanem programjaik megformálásában a keresztény tanítás alapelveire építkeznek. A hívő ember pedig, a választó, majd maga dönt arról, hogy az adott párt programját hitelesnek, követhetőnek fogadja el, vagy sem.
Manapság is rendszeresen és sokan foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy szabad-e a kereszténynek politizálnia, merthogy a keresztény ember legfőbb küldetése Isten országának hirdetése. A helyes válasz: Egy kereszténynek nemhogy lehetősége, de kötelessége a politikával foglalkozni.
Ennek megfelelően működnek sok országban, így Magyarországon is, a kereszténydemokrata pártok. Ezeknek a pártoknak nem érdekek, hanem értékek mellett kellene politizálniuk. Így vélekedtek annak idején az Európai Unió alapító atyái, Schuman, de Gasperi, Adenauer. Ezzel együtt ma Európában, de a fejlettnek mondott más földrészeken is, a kereszténység válságban van. Nem azért, mert politizál, fontos társadalmi kérdésekben hallatja a véleményét. Hanem azért, mert nem mutat elég egyértelműen a mindennapi életben használható példát a Krisztus követésben, a krisztusi szeretet megélésében. A három említett nagyformátumú politikus a keresztény értékek melletti határozott kiállásukkal nem ráerőszakolni kívánták Európára a keresztény értékrend alapelemeinek követését, hanem azt hangsúlyozták, hogy a keresztény embereknek saját példájukkal, életviteli gyakorlatukkal kell mintát, követendő mintát, adniuk a környezetük számára.
Fontos lenne, hogy a politika elsősorban ne a hatalomról szóljon, hanem a társadalom, a közjó szolgálatáról. Tudom ez utópia, de mégis leírom. Hogy ne utópia legyen, ahhoz a keresztényeknek kellene aktívabbaknak lenniük. A hívő embernek is sok tennivalója van a közéletben, a politikában. Egy hívő embert nem hagyhat hidegen a közügyekben való részvétel. Beleértve esetleg egy politikai párthoz való kötődést, feltéve, hogy az adott párt a keresztény értékrend alapelemeit képviseli programjában.
Balog Zoltán püspök a világhálóra felkerült írásában (2022.04.25) ezt is írta: “A keresztény embert nem az különbözteti meg a nem keresztény embertársaitól, hogy mindig mindent jól csinál, hanem az, hogyha vétkezik tudja, hol kell keresnie bűnbánattal a feloldozást. Ez igaz azokra is, akik a keresztény kultúra védelmére vállalkoznak a közéletben. És azokra is, akik keresztényként akarnak jó döntést hozni egy választás alkalmával.” Az előbbiekből az is következik, hogy egyházi közösségünkből ne rekesszük ki azokat, akik a közéletről másként gondolkodnak, a választásokon másként szavaznak, mint általában a keresztények. Mert ha ezt tesszük, akkor a politikát Krisztus elé helyezzük, és ez tényleg bűn.
A keresztény erkölcs belátható módon a nem vallásosak számára is hordoz olyan értékeket, amelyek nélkül társadalmunk nem tudna működni. Azt is határozottan állítom, hogy a kereszténység által képviselt értékeknél jobbat még nem találtak ki.
Sokan mondják azt, hogy a keresztények csak gyakorolják a vallásukat, hitüket a templomok falai között és otthon a csendes szobában, de ne foglalkozzanak, nyilvánítsanak véleményt politikai-társadalmi kérdésekben. Legyenek némák és alázatosak, hiszen hitük szerint Isten eleve elrendelése az, ami ebben az országban velünk történik. Ha ezt tennénk, akkor a cselekvő kereszténységtől fosztanánk meg magunkat és figyelmen kívül hagynánk a Biblia tanítását, amit például Jakab levelében is olvashatunk: “Cselekvés nélkül a hit halott.”
Jakab levelében írottakkal összhangban Erdő Péter bíboros, Esztergom- budapesti érsek a máriaremetei kegytemplom parkjában 2022 pünkösd-hétfőjén – többek között – azt mondta, hogy a kereszténység megélése elsősorban a hívő keresztény emberek és közösségek feladata és , ha elég erősek, akkor képesek hatni a társadalom működésére. Azt is mondta:”Ez a felelősségünk is, hiszen nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény, vagy úgy lesz körülöttünk keresztény a világ, hogy mi nem teszünk azért semmit.” Azt is hangsúlyozta, hogy folyamatosan tanúságot kell tennünk hitünkről.
A keresztények politikában való aktív részvétele ellen sokan felszólalnak. Nemcsak a keresztényellenes liberális, globalista körökből. Azon például.hogy a Telex 2022 március 13-án olyan írást tett fel a világhálóra, melynek címe:”Ma is létezik inkvizíció – politikai kereszténységnek hívják.” – nem csodálkozom. Azon viszont igen, hogy a különféle egyházak papjai között is bőven vannak, akik hasonló állásponton vannak. A következőkben egyházam – evangélikus – két lelkészének témába vágó nyilatkozatát mutatom be.
Az egyik lelkész 2021.05.12-én írásának ezt a címet adta: “A lehető legrosszabb formája az ateizmusnak a politikai kereszténység.” Nem rejti véka alá a négyszer kétharmados többséggel megválasztott Orbán kormánnyal szembeni ellenszenvét. Hangsúlyozza, hogy a Kormány tevékenysége, például bevándoroltatás ellenessége, az Európai Unióval való , állandósult konfliktusa, Iványi Gábor metodista egyháza elleni megnyilvánulások, a keresztény örmények ellenfeleivel való együttműködés (mert azeri gázt veszünk török vezetéken) egyszerűen botrányos. Azt írja: “A Kormány iszlám diktatúrákkal üzletel, az ő érdekeiket képviseli, miattuk szabotálja, rombolja au Európai Uniót, ellehetetlenítve a közösség munkáját.”
Ha igaz lenne az, amit a lelkész az írása címében megfogalmaz, akkor Ő egy ateista, hiszen írása tiszta politizálás, politikai állásfoglalás, ráadásul a keresztény értékek ellen. Pedig Neki – a teológiailag magasan képzett keresztyénnek, Isten felkent szolgájának, ahogyan egyébként Ő is írja – az embertársait Krisztus felé kell terelnie, hitelesen hirdetve az evangéliumot, buzdítva a keresztény értékek követésére. A mellett, hogy ez a fő feladata, nyugodtan nyilváníthat véleményt a társadalmat foglalkoztató fontos politikai kérdésekben, tehát politizálhat is. Ekkor Ő is megvalósítja a politikai kereszténységet a saját gyakorlatában. Ettől persze – szerintem – nem lesz ateista.
A másik írás korábban (2013.12.12.) került fel a világhálóra. Az evangélikus püspök az interjúban a politikai kereszténységről is kifejti véleményét. Idézek: ”Semelyik párttól, még egy polgármestertől sem tudom elfogadni, hogy természetes szövetségesének tekintsen bennünket… Attól sem vagyok boldog, hogy a kereszt a KDNP párt címerében is helyet kapott. Ahogyan nem szívesen hallom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök időnként azzal kezdi beszédét, hogy “Tisztelt gyülekezet!” és úgy fejezi be, “Soli Deo Glória (Egyedül Istené a dicsőség – a szerk.)”.
A püspök előbbi állásfoglalása szemben megy a kereszténység alaptörvénye, a Biblia, tanításával, mely számos helyen a tanúságtételre szólít fel. Ezek közül most csak kettőt idézek, olyanokat, melyeket sokan ismernek: “Valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról mennyei atyám előtt.” (Mt 10,32.) és “Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Mk 16,15.) Kereszténységünk manapság éppen a tanúságtételben, hite nyilvános megvallásában nagyon gyenge. (Szemben például az iszlám hívőkkel.) Miniszterelnökünk a beszédei jelentős részét záró, ismételt mondatával nyilvánosan tesz tanúbizonyságot hitéről és arról, hogy a világ ura – keresztényeké és nem keresztényeké is – Isten.
A Bibliában olvassuk: “Ne állj a rosszat akaró többség mellé.” (2. Móz 23,2). Orbán Viktor és a magyar kormány a politizálásával ezt igyekszik tenni. Napjainkban rengeteg rossz, abnormális van. Ezek közül önkényesen kiemelek néhányat: 1. Háború, annak támogatása. (Fegyverek szállítása, hogy minél több szenvedés, halál legyen.). 2. A mindennapi életünk rosszabbítása. (Embargó csomagok sora, mind nekünk rossz, kevésbé annak, akit ezekkel büntetni akartunk). 3. A keresztény értékrend alapelemeinek egyre durvább támadása. (fedett, rejtett, puhának is nevezett keresztényüldözés, a nemzeti önazonosság támadása, a család, mint érték eljelentéktelenítésére tett számos erőfeszítés – gender elmélet, LMBTQ stb.). A Miniszterelnök mostanában beszédei egy részét így fejezi be: “Isten mindenek felett” és ezt komolyan is gondolja, azt, hogy minden hatalom Istené, nem a miniszterelnöké. Igyekszik példát mutatni ezzel is, ebben a törekvésében is a Bibliára támaszkodik: “Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18)
Mint ahogyan az ország első közjogi személye, az Államfő, Novák Katalin, az MTV 1 műsorában (48 perc) június első felében csodálatosan tett tanúbizonyosságot Isten mellett, amikor azt mondta, hogy Ő mindennap a református bibliaolvasó Útmutató alapján olvassa az aznapi igeszakaszokat és igyekszik megérteni az üzeneteket, melyeket a mindennapi életben használhat. Számára, láthatóan, ez a Tanítás az irányfény, a világító torony.
Az Államelnök és a Miniszterelnök példát mutatnak mindannyiunknak. Kövessük a jó példákat!
Végül: Azt gondolom, hogy a politikai kereszténység egy olyan mozgalomként fogható fel, amely a politikában, a mindennapi értelemben vett közéletben a keresztény értékrend alapelemeit igyekszik érvényre juttatni. Ezzel nem elsősorban idegen kultúrák, civilizációk, vallás (pld. iszlám) ellen küzdünk. Sokkal fontosabb, hogy a kereszténységünket élővé, a krisztusi tanítást a környezet számára jól felismerhetővé tegyük, elsősorban cselekedeteinken keresztül. Ennek kell lennie a kereszténység politikai programjának.
Sokan mondják majd, hogy az előző mondatokkal tulajdonképpen egyfajta keresztény diktatúrát akarnék a társadalomra erőltetni. Szó sincs erről. Semmit nem akar a keresztény politika másokra ráerőltetni, csupán világos alternatívát mutat be, kínál a mindennapok megéléséhez. Azt is vádként fogalmazzák meg egyesek, hogy a politikai kereszténység és a nacionalizmus kéz a kézben együtt járnak. Engem mindig irritál, ha a nacionalizmust szitokszóként, negatív megbélyegezésre használják. A nemzeti érzület természetes és pozitív része a politikai kereszténységnek, hiszen a keresztény tanítás szerint a keresztényeknek hűségeseknek kell lenniük földi hazájukhoz is. Ismétlem: A keresztény politika irányfénye a Tanítás, az Evangélium kell legyen, alapvető célja pedig a közös jó keresése. Ebből az írásból is láthattuk, hogy a politikai kereszténység eszméjének sok ellenzője, kritikusa van. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy jelentősége a jelenünk és jövőnk formálásában, jobbá tételében, óriási.
