Az nem udvariatlanság (bunkóság, tahóság, macsóság etc), hogy azt mondom: Hölgyeim, önök árnyékra vetődtek – pusztán a történtekről szóló ténymegállapítás. Mondjuk az ilyen eset – sajna vagy nem sajna – ám mindig mosolyt csal az arcunkra és ebben nem nagyon van kivétel. Ugyanis ekkor az ember (férfi és nő lehet egyaránt) azt hiszi van ott valami és ugrik! De Hadházi Lászlóval szólva – ennek az ugrásnak azért nem volt túl bántó az íve! Az árnyékra vetődésnek van egyéb következménye is, nevezetesen, hogy elég fájdalmas – úgyhogy utána jön a nagy feljajdulás. A rossz hír: Önök olyasmi miatt ugrottak, ami nincs is! Nem volt ott, most sincs ott – és igen, ez nevetséges! Nagyon…
SZŰJJÉ! – fordította le a Demográfiai Csúcs lényegi mondanivalóját Perintfalvi Rita az egyébként értelmetlenek számára, akik esetleg nem tudnának híreket értelmezni. Csakhogy tudnak, és itt komoly hiba csúszott a számításba. A napnál is világosabb, hogy ezt, hogy szűjjé! – senki se mondta, végképp nem parancsoló hangnemben, legfeljebb Rita fejében hangozhatott el így – máséban nem nagyon.
Ez az esés olyan keménységű tapasztalat, mint – Cseh Tamással szólva – amikor Valóság nevű nagybátyánk megérkezik! Ugyanis a liberalizmus sokat hangoztatott “választás szabadsága” épp az, amiről itt szó van. Nevezetesen, ha valakik szeretnének gyereket, akkor bizonyos negatív előjelű kényszerek ne akadályozzák meg, hogy e vágyuk beteljesülhessen. Ilyen kényszerek, megakadályozó tényezők: az anyagi kérdések, a lakhatás kérdése, az egyéb életkori sajátosságok (pl. egyetemista vagyok), stb. Ez azt jelentené, hogy akkor minden nőnek szülni kellene? Hát bizony ez nehezen igazolható állítás lenne (ám metanyelven épp ezt mondják a Hölgyek). Ezért vicces a szülni nem akarók szabadságharca, ugyanis senki sem kényszeríti őket a szülés rabságába. Így viszont okafogyottá válik a szabadságharc, és érdeklődés híján elmarad – csak úgy mondom.
Viszont azt írtam, hogy: valakik gyereket akarnak. Ez azért hangsúlyos, mert egy gyerek világra jöttéhez még mindig két ember szükségeltetik – és tudom ez botrányosan hangzik: de ez egy férfi és egy nő (amúgy a sorrend lehet tőlem- egy nő és egy férfi- is). Az is rettenetes amúgy, hogy vannak számosan, akik ezt így kettecskén megbeszélik, s lehet még becéző szavakat is mondanak közben egymásnak ahelyett, hogy ezt a nő döntené el egyedül! Vagy mondjuk ezt másképp: Harry Potter mód egy liberális varázsigével: az ő választása legyen! Capitulatus helyett – Választás! – hol is hagytam a pálcám… Nahát! Azért most már körvonalazódnak itt a hímsoviniszta állapotok!
De hol itt a probléma? Miért árnyékra vetődés ez? Hát azért mert másképp mondva:
DEMOGRÁCIA VAN!
Elmondom, hogy ez mit jelent, mert ez egy nagyon érdekes államforma! Azt jelenti, hogy az szül, aki akar és aki nem – hát az nem. Nem egy túl bonyolult államszervezési képlet. De ezek a megnyilvánulások mind érzelmi tónusukban, mint metanyelvezetükben azt közvetítik, hogy ez kötelező és nem a mi választásunk. De hol hallották ezt? Viszont az is nagyon fontos dolog, hogy ha bekövetkezik a demográfiai tél (ez esélyes), akkor az azzal az is együtt jár, hogy ugrik a nyugdíj – ezt már nagyjából mindeni elmondta, megmondta, megjósolta etc. Még a feministáknak is ugrik, mert ez országosan egyetemes jelenség lesz, itt is, máshol is.
Azt valószínűsítem, hogy amikor individualista módon az 1-től nem tudunk elszámolni a 2-ig (pl. hogy 2 ember döntése egy gyermek), akkor ez még nehezebb matematikai feladvány – elszámolni a kb. 10 millióig. Megpróbálom érzékeltetni e matematikai hiányosság okozta rálátási problémát. Azért érdekünk a több gyerek, mert ránk – még individualistán is – kihatással lévő tényezőről beszélünk. Ugyanis öregszünk – szomorú, de így van. Na mármost, ha sokkal több öreg lesz mint felnőtt dolgozó ember, akkor ki fogja eltartani azokat, akik már megérdemelt nyugdíjukat töltik (és egyébként befizették a járulékot)? Próbálom a legpóriasabban megfogalmazni a dilemmát: érdekünk fűződik a több gyerekhez függetlenül attól, hogy szülünk vagy sem! Nem tudom így érthető-e a dolog? Mármint ebben a financiális perspektívában.
Persze lenne itt még egy-két érzelmi, meg humanista realitás is. Egy új emberi élet az nagyszerű dolog – meglehet Önöknek is, mert lehet még nő is ez az új ember (nem azért mondom, de ez egy fennálló eshetőség felcsillantása volt amúgy – azt nem tudom sikerült-e…). Egy új ember, sors, szerelem, beteljesedések és csalódások, lehet feltaláló, aki megoldja a tiszta energia problémáját, vagy épp költőnő lesz, mindegy, az ő sorsa, élete lesz, megismételhetetlen, egyedi, sajtosan emberi. Nem kell? Miért nem?
LIBERALIZMUS, VAGY NEM?
Nem vagyok liberális vagy mégis? Miért mégis? Talán azért, mert én megengedő vagyok abban, hogy mindenki éljen úgy, ahogy szeretne, mert ha még rosszallom is kényszerre senki sem hajlandó úgyse változtatni ezen, hacsak nem saját jóvoltából saját döntés alapján. Ám Önök nem liberálisok, Hölgyeim! És tudják miért nem? Azért nem, mert Önök nem engedik meg, hogy mások másképp éljenek és más utat választhassanak. Elviselhetetlenek az Önökétől eltérő életvezetési elvek alapján élők világa, élete, gyakorlatilag nem bírják ki, ha létezik ilyen és ekkor jön a vetődés és a sikítófrász! És persze: az elmaradó hatás. Mert azért nem árt, ha valóságalapúak a dolgok.
És ekkor jön a már-már klasszikusnak mondható keretezés: mindenki, aki nem úgy gondolja ahogy Önök: gonosz, rabságba és nyomorba döntő, elnyomó – és varázsütésre az Önök oldala pedig: a jó, a nyomorba döntött, az elnyomott, az áldozat, aki igazságért kiállt! Ez ma a fájdalmas varázslat: Crucio! És hirtelen mindenki a kívánt pozícióba van állítva, az elnyomó és elnyomottak pozíciójába! Ki itt akkor a “megosztó”? Ki az aki a káros társadalmi polarizációt kiváltja? És ez az “elnyomók-elnyomottak” nem véletlenül a marxizmus varázsaxiómája? De, bizony az! Viszont akkor ki itt a liberális? Senki! Egyre inkább az lesz meggyőződésemmé, hogy lehet a képlet ez: liberalizmus+marxizmus=progresszió! – de ez csak egy hipotézis.
A STÍLUSRÓL ÉS AZ ÉRZÉSEINKRŐL
Én személy szerint nem vagyok nőgyűlölő, de férfigyűlölő sem. Sőt közösségeket sem szoktam gyűlölni, mint például egy nemzet közösségét, vagy más kisebb-nagyobb közösséget. De Mérő Vera költőnő két új kifejezést tanult a Demográfiai Csúcs kapcsán, úgymint “kanferencia” és “kangresszus”. Na most azon túl, hogy ez nem igaz még utálkozó is, azt kell ezt mondjam, hogy férfifób, vagy mi? A tényszámokat viszont Francesca Rivafinoli kifejti: 27 női és 31 férfi előadó volt a csúcson. Van némi ledolgozni való (4 fő) – mert világos, hogy akkor leszünk egyenlők ha számszerűen leszünk egyenlők – hiába a matek az matek! De azért ez CSÚCS! Azonban a feminista hölgyek részéről nem gyűlölködés ez?
Aztán – nem tudom, hogy kinek van meg az, hogy beszélünk valamiről és a másik viszontválaszában nem arról kezd beszélni, amiről szó volt, hanem azt mondja: “te hogy beszélsz”? Ti ismeritek ezt a remek visszaverhetetlen érvet – kezeket fel! Magyarán – kit érdekel, hogy miről beszéltünk… beszéljünk az én érzéseimről, hogy mennyire meg lettem bántva! Vagy ha nem én, akkor más! És máris az egész a ki-hogyan bántódott meg érzéseinkről szól, ahol az, akinek ezt nekifeszítik, hát minimum egy abúzer! Ez azért egy bullshit, bár meg kell valljam: zseniális. Ez a mai mimóza kultúra programmagja, maga a kernel! – ha ezt Neo látta volna…
Joggal mondhatom azonban most én és nem azért mert elfogytak a érveim: Kedves Rita és Vera
Miért utáljátok a férfiakat? Miért utáljátok azokat, akiknek fontos, hogy elkerüljük a demográfiai telet? Miért baj, hogy ez férfinak és nőnek egyaránt fontos? És miért baj, hogy fontos az egyházaknak? Honnan van ez a nettó gyűlölködés bennetek?
És végül fel kell hívnom a figyelmet egy fontos összefüggésre, ami a
DEMOGRÁCIA és DEMOKRÁCIA
összefüggése.
Hogy nem csak DEMOGRÁCIA, hanem még DEMOKRÁCIA is van és ezt onnan tudhatjuk kétségen felül, hogy Perintfalvi Rita és Mérő Vera mindezen véleményét elmondhatta és ezért nem kerültek börtönbe!
Ez jó hír. A diktatúrák nem tűrik az ilyesmit, ám itt nem történt semmi. Hoppá! Azért kíváncsi lennék, hogy ha az ilyen elveket vallók kerülnének hatalomra, akkor én elmondhatnám-e véleményemet?
Azért, mert árnyékra vetődtünk nem kéne kígyót, békát kiabálni!
Szerintem.
