Rövid elmélkedés a mennybemenetel kapcsán
ApCsel 1,11: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.”
Három olyan esemény van Jézus életében, ami nagy nyilvánosságot kapott az idők során: Jézus születése, halála/feltámadása, valamint a Szentlélek kitöltetése. Mindhárom eseményhez ismert ünnepeket kapcsoltak: Karácsony, Húsvét és Pünkösd. Valamiért úgy alakult, hogy a mennybemenetel elszürkült, háttérbe szorult. Csakhogy mennybemenetel nélkül mindezeknek – Karácsonynak, Húsvétnak és Pünkösdnek – nem lenne értelme. Jézus születése, halála és feltámadása, valamint a pünkösdi esemény a mennybemenetel nélkül lóg a levegőben. Timothy Keller mondja: mennybemenetel nélkül Jézus életének egyéb meghatározó eseményei olyanok, mint egy ízletes étel, amit elkészítenek, de senki sem fogyasztja el, vagy mint egy csodálatos ház, amibe nem költözik be senki, és csak üresen áll.
Fontos lenne, hogy a mennybemenetel elfoglalja a keresztyének körében az őt megillető helyet az ünnepek sorában, ugyanis a mennybemenetel teszi „hatékonnyá” Krisztus halálát és feltámadását, és teszi lehetővé a pünkösdi eseményt, a Szentlélek kitöltetését.
Nézzünk hát meg egy-két szempontot a mennybemenetel kapcsán:
A mennybemenetel hatásáról tanúskodnak azok az angyalok is, – fehér ruhában lévő férfiak, – akik egyszercsak megjelentek az apostolok mellett, miközben azok tanácstalanul meredtek a levegőben egyre messzebbre távolodó Mesterre. „Miért álltok itt és meredtek a távolba?” – kérdezik. Miért mondják ezt, hiszen tényleg volt látnivaló? Nem mindennapi látvány, ha egy ember elemelkedik a földről és távolodik az ég felé. Pontosan tudták, hogy mindez az apostolokat hogyan érinti. Nyilvánvalóan ez egy szelíd intés a részükről. Az apostolok, látva, hogy szeretett mesterük (akivel három éven keresztül a lehető legszorosabb kapcsolatban voltak) távolodik tőlük, szomorúságot éreztek – azt, hogy elveszítik azt a meghittséget, védelmet, támogatást, vezetést, amit Jézus testi jelenléte jelentett számukra. Bizonytalanok voltak és féltek. Ha így értelmezzük az angyalok szavait, akkor tulajdonképpen a következőt mondják: „ha nem jelent számotokra örömöt, ha nem tölt el titeket reménységgel, bátorsággal mindaz, amit láttok – ha csak passzívan, bizonytalanul álltok itt és meredtek a távolba –, akkor nem értitek a mennybemenetel, a felemeltetés jelentőségét.”
Ezután az Apostolok Cselekedeteiben ezt olvassuk az apostolokról: „visszatértek Jeruzsálembe.” De Lukács evangéliuma végén az is le van írva, hogy ez hogyan történt (ne feledjük, az ApCselt is Lukács evangélista írta): „Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” A tantusz végül leesett.
Itt láthatjuk, miért is olyan fontos a mennybemenetel. Értették az apostolok eddig is, hogy Jézus miért halt meg, hiszen tudták már, hogy feltámadt. De a mennybemenetellel vált számukra világossá, hogy mi mindezek jelentősége. Ez volt rájuk ilyen hatással, hogy aztán ők bátran, szabadon, örömmel, magabiztosan mentek ki a világba, imádva Őt. Ha ez nincs meg bennünk, akkor igazából nem értjük a mennybemenetel lényegét.
Mi hívők, sokszor sóhajtozunk… Elképzeljük, hogy az apostoloknak milyen könnyű volt, hiszen ők mégiscsak személyesen ismerhették az Úr Jézust, mi meg nem. E mögött az a gondolat áll, hogy ők bizony többet kaptak, nagyobb megtiszteltetésben volt részük, tehát nekünk nélkülözni kell valamit, amit nekik még nem kellett, ezért mi hátránnyal indulunk neki a szolgálatnak – az apostoloknak behozhatatlan előnyük van velünk szemben.
Talán jogos kérdés, hogy nem azért nem indul útjára nagyobb elánnal a keresztyén misszió, mert valahol, mélyen belül így gondoljuk mi is?
Akárhogy is, az, hogy nekünk nélkülözni kell valamit, amit az apostoloknak még nem kellett, indokolatlan gondolat, hiszen a szolgálatuk oroszlánrészére akkor került sor, amikor testi formájában Krisztus már nem volt velük. Valójában a mennybemenetel által vált lehetségessé, hogy az apostolok szolgálata átalakult, igazán hatékonnyá vált, hiszen megértették, hogy Krisztus mennybemenetele nem egyenlő Krisztus hiányával.
Sőt, a mennybemenetel által valósul meg Krisztus fokozott jelenléte. A mennybemenetel nem a Krisztussal való bensőséges kapcsolatunk, vagy az ő vezetésének, védelmének az elvesztése, hanem mindezek végtelen módon való felnagyítása.
A mennybemenetel jelentőségének megértése nem más, mint hittel meglátni, hogy mit jelent az, hogy Krisztus az Atya jobbjára ül, hogy elfoglalja uralkodói pozícióját a mennyei létszférában, a másik dimenzióban – hogy Ő a világ abszolút ura. Ha ezt nem értjük meg, akkor csak bámulni fogunk a messzeségbe – inaktívan, passzívan, bizonytalanságban, várva, hogy mikor jön már vissza, mert a jelenléte nélkül mozdulni sem merünk.
„Ott ül a mindenható Atya Istennek a jobbján” – mondjuk együtt az Apostoli Hitvallással. Jobb kéznél ülni: ez a mennybemenetel lényege. Olyan ez, mai példával élve, mintha egy monarchiában a király kinevezne valakit miniszterelnöknek. Valójában a miniszterelnök, a kormányfő vezeti az országot. Ez Jézus Krisztus.
Ő még mindig ember, de egyszerre Isten is. Ez azt jelenti, hogy egy ember-isten uralja, vezeti, irányítja az univerzumot. Tudjuk, hogy ismer és szeret minket. Tisztában van vele, hogyan érezzük magunkat. Róla olvassuk az Ef 1,21-ben: „…jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.”
Ő az, aki mindent irányít. Ő a szuverén Úr. Mit jelent ez? Egy ilyen év után, megannyi szenvedést tapasztalva, aggasztó hírek közepette, személyes tragédiákat követően, talán nem is kell külön magyarázni. Biztosra vehetjük, hogy bármilyen rossz dolog történik, Krisztus kézben tart mindent. Mindent irányít. Ennek fényében talán jobban megértjük a Róm 8,28-at is: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” Ez a vers semmit nem jelentene a mennybemenetel nélkül. Van egy ember, aki uralja az egész világot.
Adja az Úr Lelke, hogy megértsük, mit jelent a mennybemenetel. Szabaduljunk meg a kifogásoktól, a tétlen csodálkozástól, és örömünk vezessen minket arra, hogy végre teljes szívvel a világ Urának szolgálatába álljunk.
