Mindig az volt a véleményem, hogy az emberi együttélés alapszabályát, a Tízparancsolatot, lehetetlen teljesíteni, betartani. Azt már nagy eredménynek tartottam/tartom, ha akár én, akár embertásaim valamelyike törekszik, igyekszik a parancsolatok szerint szervezni földi életét.
Tudom, hogy nem helyes a parancsolatok teljesíthetőségét nehézség szerint rangsorolni, de gyakorló keresztyénségem korai szakaszában – sok tíz évvel ezelőtt – mégis ezt tettem. A címadó 7. parancsolatról, de még az 5. „Ne ölj!”-ről is, az volt akkor a gyors és felületes véleményem, hogy ezeket viszonylag könnyen be tudom tartani, hiszen nem lopok semmikor, meg nem is járok élesre állított pisztollyal vagy hosszú késsel, hogy gyilkoljak. A Ne ölj! tilalmával most nem foglalkozom, ez egy külön írás témája lehetne.
A lopás fogalmának meghatározásához a keresztyén etikában sokszor idézik Luther Mártont, aki ezt mondta: „Lopás minden olyan haszon, amit másvalakinek a kárán szerez meg az ember. Lopás minden olyan előny, amiben másvalakinek a hátrányára jutunk hozzá”.
Isten ebben a parancsolatban védi a tulajdont és tiltja mások megkárosítását. Ez a védelem és tiltás nemcsak a magántulajdonra vonatkozik, hanem hangsúlyozottan a köztulajdonra is.
Gyermekkorom hittanóráin gyakran foglalkoztunk a parancsolatokkal, így a lopás tilalmára vonatkozóval is. Ez azonban nem gátolt meg abban, hogy – vidéken éltem – mások gyümölcsfájáról lopjuk az éppen érő gyümölcsöket. Katolikus hittanra járó társaim azt mondták, hogy ez kis bűn, én azt mondtam, hogy nincs kis bűn, meg nagy bűn, csak bűn van. Persze sok vita ezen nem volt, a tevékenységet ügyesen folytattuk. Később a gyümölcslopás abbamaradt, kinőttem belőle. Ekkor úgy gondoltam, hogy legalább ez ellen a parancsolat ellen most már nem vétek.
Még később, hosszú pénzkereső korszakomban, de ma is már régen nyugdíjasként, rájöttem arra, hogy a Ne lopj! parancsolatot sem követtük/követjük sokan, én sem. Elsőként – mert időben ez a leghosszabb és egyébként talán a legelterjedtebb – a munkaadó-munkavállaló kapcsolatában rejlő, sokszor tapasztalt lopásokat említeném. Amikor valaki munkáját, kapott feladatait nem a legjobb tudása, képességei szerint végzi, lazsál, lóg stb., akkor tulajdonképpen munkaadóját lopja meg. A munkátlan életmód is lopásnak számít, ahogyan a magyar nyelv találóan „naplopónak” nevezi az ilyen embertársainkat. Ez történik akkor is, amikor hamis betegség-igazolással marad távol valaki a munkahelyétől. Teljesen kézenfekvő lopás az is, amikor a szülő a munkahelyén sokszorosítja gyereke és/vagy barátai számára az érettségi tételeket, vagy céges telefonján intézi magánbeszélgetéseit. Még lehetne folytatni, de nem teszem. A lényeg: Aki törekszik a Ne lopj! parancsát követni (és általában a keresztyén értékrend szerint élni), azt a munkáltatója is észreveszi, értékeli.
Munkás életünk sok lopás példája után most egy olyannal foglalkozom, amelyet egészen az utóbbi időkig így nem gondoltam át. Látjuk, hogy a katasztrófa felé sodródó világunkban állandósultak a háborúk. Nemcsak a szomszédunkban folyik sokszázezer ember halálát okozó véres összecsapás, hanem Közel-Keleten, Afrika több országában és ismét India és Pakisztán között is. A tényleges harci cselekményeken kívül sok helyen fenyeget még a háború réme. Óriási és egyre erősödik világszerte a fegyverkezési verseny.
Kérdezheti a kedves Olvasó és eddig kérdeztem én is: Mi köze van az előzőkben leírtaknak a Ne lopj! parancsolathoz? Nem kisebb embert, mint az Egyesült Államok egykori elnökét, D.D. Eisenhowert idézem most:” Minden ágyú, amelyet megépítenek, minden hadihajó, amelyet vízre bocsátanak, minden kilőtt rakéta végső soron lopás azokkal szemben, akik éheznek és nem kapnak enni, és azokkal szemben, akik fáznak és nem kapnak ruhát. A felfegyverzett világ nemcsak a pénzt tékozolja el, hanem a munkások verejtékét, a tudósok szellemét és a gyerekek jövőjét is.”
A keresztyének alaptörvénye, a Biblia, a tulajdon tisztelete által arra is tanít minket, hogy a javakat, amikkel rendelkezünk, fogadjuk úgy, mint Isten ajándékát. Hiszen mindent – magát az életet is! – Istentől kaptuk. Amikor a háborúkkal sok ember életét kioltjuk, akkor az Istentől kapott életeket vesszük el, az Istent lopjuk meg. Kedves Testvérek! Ahogyan számomra kiderült, és reményeim szerint számotokra is világos, a Ne lopj! parancsát sem könnyű követni. De igyekeznünk, törekednünk kell erre. Imáinkban ehhez is kérjük Urunk segítségét.
