Tényleg nőellenesek az életpártiak? Valóban nem érdekli őket a gyermek azután, hogy megszületik? Igaz-e, hogy az abortusz teljes körű betiltása az egyetlen céljuk? Természetesen nem – az élet pártján állni sokkal, de sokkal többről szól. Jelen írásunkban arra törekszünk, hogy bemutassuk és megcáfoljuk a leggyakoribb téves hiedelmeket, melyek övezik mozgalmunkat.
1. TÉVHIT: Az életpártiság egyetlen célja az abortusz betiltása, vagy minimum szigorítása.
Valójában nem az az egyetlen célja, hanem az, hogy minél kevesebb abortusz legyen. Ehhez pedig intézkedések komplex elegyéről akarjuk, hogy megvalósuljon. Mindenképpen szükséges lenne pl. a megelőzés: szexuális felvilágosítás a fiatalok számára (itt arra gondolunk, hogy a biztonságos szexről tanuljanak, nem pedig arra, hogy e név alatt mindenféle szivárványos propagandával tömjük a fejüket – sajnos, azt látni, hogy „szexuális felvilágosítás” alatt egyre inkább ezt értik sokan), a széles körben elérhető fogamzásgátlás, és így tovább. Szorgalmazzuk, hogy a fiatalokat tudatos szexuális életre neveljék a szülők: az abortuszok jelentős részére már akkor sem lenne szükség, ha a fiatalok nem feküdnének össze felelőtlenül olyanokkal, akikkel laza, vagy semmilyen párkapcsolati viszonyban vannak.
Fontos célunk az is, hogy legyen olyan szociális háló, ami segíti a válsághelyzetbe került anyákat és gyermekeket (az Egyesült Államokban ez pl. jól működik: a modellt érdemes lenne átvenni).
Szükségesnek tartjuk az édesapák bevonását is a dologba, ellentétben számtalan abortuszpártival, akik a „nincs méhed, ne legyen véleményed” alapján a férfiakat, jogtalanul és igazságtalanul teljesen kizárná sokszor nem csak az abortuszkérdésből, de a megfogant gyermeke élete felett való döntéshozás folyamatából (erről korábban ITT írtam). Nagyban támogatjuk az örökbe adást és örökbefogadást is – én személy szerint egyébként némileg enyhítenék a jelenlegi eljárásrenden is, főleg annak bürokratikus voltán. S persze, igen, meggyőződésünk, hogy kellene a szigorítás is, hiszen nem normális az a rendszer, ahol a gyilkosság bármilyen formája legális. Ennek fényében, valóban, a művi vetélés minden olyan formájának, ami orvosilag vagy pszichológiailag nem indokolt, a betiltását, vagy minimum szigorúbb feltételekhez való kötését szorgalmazzuk. De csak az után és azzal együtt, hogy a fentebb felsorolt intézkedések már megvannak és működnek. Mert nem az a cél, hogy válsághelyzetbe került anyákat gyermekestül kilökjünk az út szélére, hanem az, hogy minden, egészséges férfi és egészséges nő kapcsolatából fogant egészséges gyermek megszülethessen és élhessen.
2. TÉVHIT: az életpártiakat csak addig érdeklik a gyermeke és az anyjuk, amíg meg nem születnek – utána viszont magukra hagyják őket
Valójában, világszerte életpárti szervezetek és keresztény szeretetszolgálatok sora igyekszik nehézsorsú gyermeken és anyákon segíteni, gondoskodva arról, hogy ne csak a születésig, de utána is biztosított legyen a gyermek normális körülmények között való nevelése, s az anya létbiztonsága, boldogulása.
Idehaza mondjuk tény, hogy bőven lenne még munka ezen a téren – de sajnos az is tény, hogy ahol ez már olajozottan és hatékonyan működik (adott esetben az abortuszklinikáknál is több nőt elérve és segítve), ott pont a magukat „választáspártinak” tituláló abortuszpártiak az ilyen segítő szervezetek és intézmények legnagyobb ellenzői és legfőbb támadói. Elég gyakori az a tengerentúlon, hogy az ilyen, vállaltan életpárti szervezetek telephelyeit, épületeit, irodáit abortuszpártiak megrongálják, vagy felgyújtják – de még olyan eset is volt a közelmúltban, hogy egy abortuszpárti demokrata szenátor egyenesen azt kezdte el követelni, hogy az ilyen segítő intézményeket szövetségi szinten lehetetlenítsék el és tiltsák be! (Erről a jelenségről bővebben ITT írtam korábban.)
3. TÉVHIT: az életpártiak dehumanizálják a nőket, s nem tekintik őket másnak, csak szülőgépnek.
A valóság nem is állhatna távolabb ettől! Sőt – pont az abortuszpártiak, azok, akiknek fontos célja a magzat dehumanizálása! Megfigyelhető, hogy az abortuszpártiak a magzatok kapcsán gyakorlatilag pontosan ugyanazt a dehumanizáló retorikát használják, mint amit anno a nácik használtak Ábrahám népe, vagy a rabszolgatartók a rabszolgák ellen. Ahogy annak idején a zsidó sem volt ember, csak szubhumán faj, vagy az afroamerikai rabszolga sem volt ember, csupán beszélő szerszám, úgy most épp a magzaton van a sor, aki immáron nem ember – csupán sejtcsomó. (Meggyőződésem egyébként, hogy ennek eredményeként egy jobb korban a jelen időszakról épp úgy fognak tanítani, mint ahogy ma tanítanak a náci Németországról, vagy a rabszolgatartásra épülő, rabszolgáit tárgynak tekintő korai Egyesült Államokról. Zárójel bezárva.)
Az életpártiság pont, hogy arról szól, hogy MINDEN EMBERI ÉLET SZÁMÍT – legyen az nő vagy férfi, megszületett, vagy meg nem született ember. Valljuk, hogy a meg nem született gyermek is egyedi és megismételhetetlen és értékes, élő emberi lény (ez egyébként az orvosetikailag is elfogadott, tudományos álláspont, erről bővebben ITT) – így az ő életének kioltása gyilkosság. Nem a nőket tekintjük tehát szülőgépnek, hanem a magzatot élő, értékes emberi lénynek! S ezért küzdünk – hogy ne csak az anyja élhessen boldogan – hanem ő IS!
Nem várjuk el azt tehát senkitől, hogy teherbe essen és szüljön, akarata ellenére – csak azt, hogy a megfogant gyermek életét is tiszteletben tartsunk, s ha már az anyja nem akarja megtartani, legalább ne ölje meg: hanem adjon neki esélyt egy olyan családnál, amely örökbe fogadja és a sajátjaként, szeretettel felneveli.
4. TÉVHIT: Az abortuszpártiak csak a nők felett ítélkeznek, miközben a férfiak felelősségét nem firtatják.
Erre sajnos tényleg találni itt-ott példát, azonban az is tény, hogy ezek a kirívó példák nem az életpártiság maga. Idehaza pl. a szívhangtörvény kapcsán nem egy életpárti kapta fel a fejét és szólalt fel (teljes joggal) amellett, hogy nem csak az anyáknak, de az apáknak is meg kellene hallgatnia a magzat szívhangját. Valóban, az apák felelőssége nagyon fontos – és sokan tartjuk fontosnak azt is, hogy ez ne sikkadjon el. Szükséges ösztönözni a gyermekek apját is a felelősségvállalásra, s szükséges megelőzni azt különféle intézkedésekkel, hogy az apa megtehesse azt, hogy csak úgy otthagyhassa azt a nőt, akinek gyermeket csinált, vagy adott esetben akár bele is zsarolhassa az abortuszba. Érdemes megjegyezni, hogy sajnos, az abortuszok jelentős részét egyébként pont ilyen okok miatt végzik el nők: azért, mert egyedül maradtak, vagy azért, mert az apa, vagy esetleg a család addig zsarolja őket, míg akaratuk ellenére el nem vetetik a gyermeküket. Emiatt évente több ezer nő válik súlyosan traumatizálttá – csak Magyarországon.
5. TÉVHIT: az életpártiság nőellenes mozgalom
Egyáltalán nem az – sőt, sok tekintetben ez az egész a nőkről szól! Azokról a nőkről, akik nem azért mennek abortuszra, mert ők élvezik, hogy gyilkolhatnak (ilyen pszichopaták is léteznek sajnos, de ez viszonylag ritka jelenség), hanem azért, mert ARRA VANNAK RÁKÉNYSZERÍTVE! Mert elhagyta őket az apa. Vagy mert belezsarolja őket a partner vagy a család a magzatgyilkosságba. Vagy mert úgy érzi, hogy nem fogja tudni eltartani a gyermekét, mivel nincsenek meg hozzá a szükséges anyagi forrásai. És így tovább.
Azok, akik ilyen okból hajtatnak végre abortuszt, általában traumaként élik meg ezt. Sokszor akár egy életen át kísérti őket aztán ez az egész. Vannak, akik fizikailag is megszenvedik: meddővé válnak az abortusz után, soha többé nem lehet gyerekük. Vannak, akik a beavatkozásba belehalnak. Mások lelkibetegek lesznek miatta. Kimutatható például, hogy az abortuszon átesett nők körében magasabb a depressziósok és az öngyilkosok aránya (erről bővebben ITT).
Az életpártiak célja elsősorban az, hogy megelőzzék, hogy ez a trauma bekövetkezzen: de ha bekövetkezett, akkor is a segítségnyújtás a szándékunk, nem pedig az ítélkezés, s még kevésbé a büntetés. Az is tény, hogy az életpárti mozgalom nem egy férfimozgalom. Bár alapvetően az megfigyelhető, hogy a nők körében arányaiban több az abortuszpárti, mint a férfiak között, azonban az eltérés csupán néhány százalék (forrás az amerikai arányokra: ITT). Nőellenesnek nevezni egy mozgalmat, melynek arányaiban majdnem annyi női, mint férfi támogatója van, s melynek a szóvivői között is nem kevés asszony találtható (pl. Abby Johnson, vagy idehaza Schittl Eszter), s olyan részegységei is vannak, mint például a Feminists For Life mozgalom, enyhén szólva abszurd.
6. TÉVHIT: az életpártiak betiltanák a házasságon kívüli szexuális élet minden formáját.
Mondjuk, egy ideális világban a szex helye a házasság lenne, s akkor jóval kevesebb olyan eset lenne, amikor a gyermeket egy anya kell egyedül felnevelje – de nyilván, az ilyesmit törvényileg kikényszeríteni nem lehet. Viszont ebben a szellemben is nevelni a fiataljainkat – na azt valóban nem ártana. Mi is úgy gondoljuk, hogy az, hogy ki kivel mit csinál a hálószobájában, az az ő magánügye – államnak, hatóságnak ott semmi keresnivalója (amikor meg volt, annak általában tragédia lett a vége).
Ugyanakkor, az egyértelmű tény, hogy az elvégzett abortuszok nagyobb része olyan terhességek esetében történik, ahol a gyermek megfogantatása házasságon kívüli szexuális kapcsolatban történt. Az is tény, hogy egy házasságban történő fogantatás esetében sokkal kisebb annak a valószínűsége, hogy az apa lelép és magára hagyja az édesanyát gyerekestől – ráadásul, még ha meg is tenné, akkor is gyermektartási díj megfizetésére kötelezik a törvények, így aztán, ha másképp nem is, de anyagilag mindenképpen hozzá kell járuljon a gyermek felneveléséhez.
Tehát törvényileg nem tiltanánk be a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat – ugyanakkor, sokunk valóban hirdeti a házasságban való szexuális együttlét jóságát, nem csupán vallási, de praktikus okokból is.
7. TÉVHIT: az életpártiság szabadságellenes mozgalom
Ez is teljesen fals elképzelés: valójában pont a magukat „választáspártiaknak” tituláló abortuszpártiak azok, akik úgy próbálják feltüntetni a dolgokat, minthogyha az abortusz lenne az egyetlen „szabad” választása egy válsághelyzetbe került, vagy akár egy teljesen normál helyzetbe került nőnek is. Nem kell Amerikába menni – lelkipásztorként Magyarországon is sok olyan édesanyával beszéltem már, akiket egy-egy abortuszpárti nőgyógyász akár a várt, tervezett és makkegészséges gyermekük elvételére is megpróbált rábeszélni…
„Az én testem, az én döntésem” – hirdetik fennen a halálpártiak. Ugyanakkor egyrészt, a gyermek teste nem az anya teste: a fenti jelszó alapján tehát, ha következetesek vagyunk, a gyermek teste és élete felett EGYEDÜL A GYERMEK DÖNTHETNE! Másrészt, pont az abortusz pártolói azok, akik megpróbálják elhallgatni azt, hogy a nő többféleképpen is dönthet; sőt, azokat is igyekeznek elhallgattatni, akik jeleznék az édesanyáknak, hogy van más út is, mint a magzatgyilkosság.
Ezzel ellentétben, a mi célunk elsősorban az, hogy az 5. tévhit alatt is említett, elhagyatottság, zsarolás, anyagi nehézségek, stb. miatt bajba került nőknek tényleges, szabad választási lehetőséget biztosítsunk. Hogy segítsük őt abban, hogy ne kelljen elvetetnie a gyermekét, ne kelljen gyilkolnia, kényszerből, ne kelljen traumát átélnie, s annak a következményeit cipelnie, hanem dönthessen az élet mellett – és ehhez kapjon meg minden segítséget. S akkor még a gyermek szabadságjogairól nem is beszéltünk – ahogy arról sem, hogy az egyén szabadsága megsértésének a létező legsúlyosabb formája az, ha megöljük. Valójában tehát az életpártiság pont, hogy erősen szabadságpárti. (Akit a részletes magyarázat is érdekel, az erről ITT, egy korábbi, a témát részletesen vizsgáló írásomban olvashat erről.)
8. TÉVHIT: az életpártiak mind bigott, fundamentalista keresztények
Itt persze, a „bigott” és a „fundamentalista” kifejezések, mint degradáló jelzők szolgálnak, melyek valójában minket, evangéliumi, hitvalló keresztényeket igyekeznek befeketíteni. Való igaz, hogy alapvetően, hitvalló, hívő keresztény egészen egyszerűen nem lehet abortuszpárti, hiszen a Szentírás tiltja az ártatlan életek kioltását és egyértelműen hitet tesz amellett is, hogy az élet a fogantatással kezdődik. S az is tény, hogy a kereszténység berkeiben az életpártiság a kezdetekig visszanyúlik. Elvégre, az ókori Rómában a nem kívánt gyermekek elvetetése teljesen elfogadott volt. A családfő ugyanis szabadon dönthetett úgy, hogy a megszületett, magatehetetlen csecsemőt kiteszi a város határába, vagy bedobja a közeli folyóba, ahol szépen, lassan meghalt és felfalták a vadak. A keresztények viszont az ilyen „eldobott” csecsemőket rendre összegyűjtötték, s a sajátjaikként nevelték fel őket – még akkor is ha a hatóságok ezt enyhén szólva nem nézték jó szemmel. (Erről bővebben ITT beszéltem).
Ugyanakkor, az is tény, hogy az életpártiak között ma nem csak keresztényeket találni, de más vallásúakat is: például mormonokat (az Egyesült Államokban ők a legnagyobb arányban életpártiak, erről bővebben ITT), buddhistákat, zsidókat, agnosztikusokat és ateistákat.
9. TÉVHIT: az életpártiak azokat a nőket is arra kényszerítenék, hogy megszüljék a gyermeküket, akik bűncselekmény okán (pl. nemi erőszak, vérfertőzés) estek teherbe, vagy akiknek az életét fenyegeti a terhesség, vagy ahol a magzatnak olyan súlyos rendellenességei vannak, ami miatt életképtelen.
Valójában – szó nincs erről! Persze, az abortuszpártiak mindig az ilyen esetekre hivatkoznak, amikor az abortusztéma előkerül, s rögtön jön is a fenti vád, olyan széles körben propagálva, ahogyan csak lehet. Ezzel ellentétben viszont az életpártiak is tisztában vannak azzal, hogy vannak esetek, amikor az abortusz „kisebbik rossz”, vagy a gyermek kihordására való kényszerítés embertelen tett lenne. SENKI sem támogat olyat, hogy egy, az anya életét veszélyeztető terhesség esetében ne történjen abortusz az anya életének megmentése érdekében, hanem hagyjuk, hogy a gyermek és az anyja is meghaljon. Senki sem kényszerítene arra egy nőt, hogy kihordjon egy életképtelen gyermeket. S bár egy erőszakból/incesztusból fogant egészséges gyermek esetében nyilván az örökbeadást szorgalmaznánk, ha az anya nem akarja megtartani, de ha egy ilyen helyzetben a szellemi épsége miatt inkább az abortuszt választaná, az iránt is mély megértéssel reagálnánk, nem pedig tiltással, kényszerrel és ítélkezéssel.
Persze, itt érdemes arról is beszélni, hogy ezen esetek okán Magyarországon mindössze az abortuszok 3%-át végzik (s ennek is oroszlánrésze az életmentő beavatkozás; erről bővebben: ITT). A maradék 97% esetében viszont az abortuszok gyakorlatilag bemondásra történnek. Más országokban is hasonlóak az arányok. Mi, életpártiak nem a 3% orvosilag, vagy emberiességből indokolt abortusz ellen harcolunk, hanem azért, hogy A MARADÉK 97% NE TÖRTÉNJEN MEG!
* * *
Bizony, az abortusz gyilkosság – az élet pedig érték! Olyan érték, mely felett egyedül az Úr rendelkezhet: hiszen minden emberi élet az Övé! A mi alapelvünk tehát az életnek tisztelete, s célunk sem más, mint az életmentés! Ugyanakkor, tudjuk és látjuk, hogy az életellenes, abortuszpárti propaganda hatékonyan igyekszik befeketíteni bennünket. A fentebb említett tévhiteket is elsősorban ők terjesztik: azt akarják elérni, hogy az életpárti mozgalmat valami gonosz, ultraradikális, nő- és szabadságellenes, mozgalomként kezeljék azok is, akik alapvetően egyetértenek azzal, hogy az abortusz rossz dolog, amiből minél kevesebb kellene történjen.
Reméljük, hogy ha eloszlanak a tévhitek és hazugságok akkor ezek az emberek is rájönnek, hogy egyetértünk és egy oldalon állunk. Mert a jó az, ha minél kevesebb az abortusz – és minél több a boldog, sikeres élet!
