Ma egy éve lőték le- végezték ki nyilvánosan egy egyetemi kampuszon Charlie Kirk keresztény apologétát és egyszemélyben politikai influenszert. Halála megrázta a nyugati világot. MI az ő öröksége számunkra?
A megdöbbenés – hogy pusztán azért, mert valaki keresztény hittel markáns hangon részt vesz a közéletben, nyilvánosan kivégezheti egy ámokfutó, ráadásul a „szabadság hazájában” – végigsörpört Amerikán és persze az egész Nyugaton. A döbbenet hullámverése a kereszténység univerzumán is végigszaladt, felekezettől függetlenül. Ráadásul a gyilkosságot sokak egyetértése vagy nyilt ünneplése követte – mégis hogy van ez, hová fajult ez a világ? – merült fel a jogos kérdés.
Meggyilkolása sok további kérdést vetett fel, pl. létezik-e még szólásszabadság? vagy: egy bizonyos politka mellett való állásfoglalás életveszélyessé vált? Vagy: a keresztény hit követezetes képviselője az életével játszik az egykor volt keresztény civilizáció szekuláris társadalmaiban? ÉS még: a haladó politikai oldal ambivalens narratívája is igencsak önleleplező volt, hiszen sokan örömünnepet tartottak – de érdekes módon a cancel culture most velük szemben mintha szabadságra ment volna… ÉS még tovább: míg hivatalosan a haladó demokrata elit egy meglehetősen sovány része elitélte a gaztettet, ám az egységes politikai-társadalmi ‘Je suis Charlie’ összeborulásos- egységfrontos utcán vonulás valahogy ezúttal -általam nem ismert okból- elmaradt… (a kétkulacsos ambivalenciáról egy tavalyi posztom ITT).
És ezzel együtt felerősödött a kereszténység kontra politika kérdés: szabad-e egy hithű kereszténynek politikai állásfoglalásba keverednie? Charlie vajon nem éppen ebbéli tévedésének lett az áldozata? Egyáltalán: a kultúrarcos attitűd evangéliumi-e vagy ellenkezőleg: ártalmas az evangéliumra nézve? Egy dolog azonban biztos: Charlie Kirk keresztényként is, és konzervatív politikai influenszerként is nagyformátumú ember volt! Akik szerették: azoknak is, akik gyűlölték: azoknak is -hiszen ha jelentéktelen lett volna, akkor ellenfeleinek miért is lett volna oka gyűlölni őt?
Fontos a méltó emlékezés! Emellett engem az izgat, hogy mi lehet számunkra -magyar keresztények számára- az ő öröksége? MERT az emlékezés legnemesebb formája, hogy ha volt fáklya, amit ő hordozott, akkor mi tovább vigyük! Ne engedjük kialudni! És persze ezzel együtt az érdekel, hogy körvonalazható-e, hogy mit tanulhatunk tőle? Továbbá: élete és halála hogyan mágnesezi át a számunkra égető kérdések világát? Civilizációnkban az egyik legjelentősebb áramlat a „politikai identitás” felerősödése és immár mindent meghatározó befolyása, ezért megkerülhetetlen kérdés a kereszténység és politika problematikája. Ennek megválaszolásában Charlie gondolatai, tettei és ezek ismerete segítenek-e? És még egy fontos dolog: amit ő képviselt annak létezhet-e applikációs tere a mi kis magyar valóságunkban? Ezekre keresem most a választ, még ha egy posztban vázlatosan is – három aspektusban.
Ehhez a válaszkereséshez elsőrenden az kell, hogy megismerjük mit gondolt Kirk és ezt hogyan képviselte. A kép nem lesz teljes, most mindösszesen azt fogom leírni, ahogyan én távolról ezt megláthattam.
A KULTÚRÁBAN zajló harc a kereszténység elleni PROXY HÁBORÚ
Ez a lényegi dekódolás ugyan nem csupán Kirk felismerése (és ezzel a szóval nem is mondta), ám az erre a felismerésre épülő egyik leghatásosabb választ kétségtelenül ő dolgozta ki és hajtotta végre a gyakorlatban. Más példát említve: az abortusz elleni életpárti vagy egyéb tüntetésenél, megmozdulásoknál Kirk sokkal hatásosabbnak bizonyult egyedül kiállva az egyetemistákkal szembe, vitába szállva velük. És ez megdöbbentő. De miről szól ez a kultrharc kereszténységet érintő felismerése?
ELŐSZÖR IS arról szól, hogy a kultúra tágan vett értelme az országhatárokon átnyúló civilizációs tudatunk- röviden: számunkra ez a Nyugat (Márkus Tamás remek meghatározása a kultúra- kultúrharc értelmezésében: link ITT). MÁSODSZOR: ezt az eredetileg keresztény kultúrát szellemi folyamatok átalakították- ma egy posztkeresztény korban élünk, amit a szekuláris humanizmus „vallása” határoz meg. HARMADSZOR: bár az átalakulás hosszas folyamat volt, ám a legmarkánsabb átalakító tényező az „ellenkultúrális forradalom” volt, aminek láthatóvá válása az 1968-as diáklázadások voltak, és az azt követő máig ható kulturális forradalom. NEGYEDSZER: akkor, ott és utána nem politikai forradalom zajlott, hanem életmód forradalom! Ez döntően átalakította a tömegek és társadalmak gondolkodásmódját, hitét -épp az életmód (sokszor észrevétlen) megváltoztatásán keresztül. ÖTÖDSZÖR: az ellenkultúra markáns jellemzője a keresztény ellenesség (nyíltan vagy áttételesen), továbbá központi törekvése volt (és ma is az) a szexuálitás szabad megélése (ellenkultúra= szexuális forradalom).
A Küldetés Akadéma februári NEXT konferenciájára készült 2. intró film ezt járja körül, nézzétek meg a youtube oldalunkon, link: ITT
Mi következik ebből? Az, hogy az ellenkultúrával szemben fel kell venni a harcot, mert forradalmával a keresztény hit és élet sarokpontjait támadja. Ez igaz a belső gyülelkezeti és külső kulturális világra is- sőt biznyos mértékben ez ugyanaz. Ugyanis, ami a kultúrában közfelfgás azt legtöbbször észrevétlenül átveszik a hívők is – ebben „segít” például az, hogy homályos „értékekről” beszélnek, melyek mindnyájunk számára közösek. A feladat valójában az ellenkultúra ellenkultúrájává lenni.
Hogyan lehet ezt megtenni? Charlie tanácsa: felkészülten, okosan, érvelve, szelíden és higadtan, de határozottan! Sokan közülünk mikor a kultúrharcról esik szó azt gondolják, hogy az egyenlő a kommentszekcióban zajló kocsmai stílussal, verekedéssel. Lehet ilyen is- de ezt hagyjuk meg másoknak. Kirk kiállt az egyetemistákkal szemben, sokszor masszív gyűlölet közepette, ám sosem volt arrogáns és nem viszonozta a gyűlölködő érzéseket, és hangnemet.
TANULSÁG: (1) a kultúrharcból semmilyen „keresztény pacifizmus” okkán nem lehet kimaradni, mert e háborúban lényegileg minket támadnak; (2) felkészültnek kell lenni hozzá, nem felejtve a célt: megismertetni az evangéliumot és megmenteni némelyeket; (3) nem mindenkinek kell „hadbavonulni”, de mindenkinek ismerni kell a frontvonalakat- épp azért, mert átjár minket is az ellenkultúrális hatás, (4) a kérdés, hogy mi ennek a küzdelemnek a tere Magyarországon még megfejtésre vár: szolgai módon másolni, vagy importálni nem érdemes.
ÚJRAEGYESÍTETT VILÁG- a szekuláris FELOSZTOTT világ helyett
Charlie az időben -mától visszafelé nézve- régebbi szekularizmussal számolt le először. Vagyis azzal, hogy a „hit magánügy, semmi keresnivalója nincs a közterekben vagy közéletben”. Ez a francia forradalom szellemi terméke, és az egyház templomfalak közé való visszaszorításának hathatós eszköze. Kirk azzal, hogy egyáltalán kilépett a „szekuláris térbe”, sőt: annak woke fellegváraiba, az evangélium üzenetével az egyetemi kampuszokba merészkedett- ezzel negligálta a szekularista konszenzust. A felosztást miszerint a világ legyen világi (varázstalanítás), és az egyház maradjon a (még) megmaradt falai között -Kirk látványosan felrúgta!
A Küldetés Akadéma februári NEXT konferenciájára készült 3. és 4. intró film ezt járja körül, nézzétek meg a youtube oldalunkon: ITT és ITT
TANULSÁG: (1) ezzel azt mondta ki: egy világ van és erre az egyre érvényes Isten igazsága, függetlenül attól, hogy valaki hisz vagy sem- a teremtés jogán; (2) az evangélium mindenkire vonatkozó nyilvános ügy; (3) összeköti a hitet, a kultúrát, a politikát, az egyházi világot, az értékeket egy nagy egésszé: nincs független világ, nincs neutrális tér- és ebben maximálisan igaza van, és ez egyszer nyilvánvalóvá is lesz, amikor Krisztus visszatér: ez a világ nem a mi szőlőnk, hanem az Atya tulajdona.
EGY VILÁG- a posztmodern vidámpark MULTIVERZUMA helyett
Charlie gondolkodásának megismerésében az egyik legérdekesebb felfedezés volt, hogy a világot EGY VILÁGKÉNT szemlélte -szemben az atomizálódott világképpel. Az atomizálódot világkép szerint a világnak sokféle szemlélete lehetséges, ám egyik se mondható abszolútnak- ez a posztmodern állítása. Ezek szerint a világ így egy roppant játszótér, ahol ki-ki gondolhatja úgy a dolgokat ahogy csak kedve és ízlése diktálja. A pluralista (sokféleséget egymás mellettiségbe rendező) társadalami konszenzus e szemléletnek már régebben megágyazott.
Van egy rejtély, miszerint ugyan a posztmodern filozófiát egy számában jelentéktelen értelmiségi kisebbség ismeri csak, de mégis tömegek gondolkodnak e szerint- hogyan lehetéges ez? Úgy, hogy a zenék, a filmek, az irodalom átvitték a köztudatba! A modern média és az online tér, különösen is a közösségi médiák ebben a „gondolatátvitel” folyamatban egyenesen szupravezetőnek minősült. Ez az ún. soft power.
Charlie ezzel szemben arról beszélt, hogy nem „multiverzum” van, hanem „egy világ”, mely erdete a teremtés, tragédiája a bűneset és következményei- és ez utóbbi mocsarából magunk hajánál fogva nem tudjuk kihúzni magunkat. Az egy világ, s benne az ember végzetesen tönkrement, és ezen az se segít, ha multiverzumos játszóteret álmodunk egy hamis társadalmi béke érdekében- ami tegyük hozzá: a ígéretekkel és a várakozásokkal ellentétben egyre inkább polgárháborús manapság. És egyéni okból is jó választásnak tűnt hogy álandósult kellemes pszichés közérzetünk legyen- az igzságkeresés módfelett fárasztó tevékenysége helyett. Kirk bátran képviselte, hogy a megoldás a kereszténység fő üzenete, miszerint Krisztus eljött, hogy megszabadítson minket a bűnből, és visszatér és megszünteti a követezényeket is- az emberre nézve és a teremtésre nézve is.
TANULSÁG: (1) a „neked ez a valóság, nekem meg az” posztmodern dogmáját nyilvánosan szétzúzta, mert ugyan ki-ki dönthet arról miképp gondolkodik, de pl. a gravitációról nem dönthet, vagyis: a teremtési rendet nem lehet kedvünkre felülírni; (2) ahogyan a bűn állapotát és következményeit sem: ezt csak Krisztus képes felodani; (3) Krisztus meghalt függetlenül tőlünk, de értünk a kereszten: ez objektív igazság, és ezzel vége a posztmodern- magunk választotta igazságok dekadens játszóterének;
Mindezek értékes alapelvek, melyek ahhoz kellenek, hogy a maga választotta igaságban játszóterező korunk emberét szembesítsük a valósággal. Hogy ennek a magyar viszonyok közepette milyen teret és formákat lehet találni még kérdés. De Charlie Kirk örökségét nem kéne veszni hagyni.
