Lehetséges-e keresztyén alternatívát mutatni az egyháznak és a kultúrának? – korunkban talán ez a legnagyobb kérdése a teológiának.
EDDIG ÉS EZTÁN…
Blogunkon számos olyan kritikai megnyilvánulást tettünk a kultúrában zajló folyamatokra és eseményekre magunk is, melyekre szükség van. Ha messze nem is csak kritikusan- kritizálva írtunk, de tény, hogy markáns része írásainknak kritikus jellegű. Ugyanakkor kritikánk nem l’art pour ‘lart (önmagáért való), hanem hogy tisztán lássunk: “a ti igenetek legyen igen és a ti nemetek nem” krisztusi alapon álló. Mert van amire lehet igent mondani és van, amire pedig nemet kell mondani!
Fontos e kritikákat elmondani, hiszen nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a társadalmi, kulturális folyamatokat, amelyekről elmondható: károsak! Mégpedig több szempontból is: (1) károsak az emberre nézve, (2) károsak az emberi közösségre nézve, (3) szembemennek az isteni kijelentéssel és a teremtési renddel (4) és végül nem utolsó sorban – károsak a keresztyénségre és az egyházra nézve is. Ez semmi más, mint önvédelmi reakció, de ezzel nem csak magunkat, mint keresztyénséget védjük, hanem az embert és emberi közösséget is.
Azonban azt is meg kell hagyni, hogy ha csak és csakis kritikai megnyilvánulásaink vannak ez összességében nézve édeskevés, habár elengedhetetlenül szükséges. És nem mellesleg: a kritika negatív és nem pozitív. Következésképp egy idő után azt az érzetet kelti, hogy „ezeknek semmi se jó” és így a kritika -legyen bár jogos- végül senkit sem fog érdekelni. Ez egy jogos reakció, hiszen nem csak azt kell elmondani, hogy mi a rossz és miért rossz, hanem előremutató dolgokat is tudni kell mondani! Enélkül nincs és nem is lehet változás és tegyük hozzá: a kritika is értelmét veszti.
Gyakori jelenség a múlt, vagy a meglévőnek gondolt felé való visszamutatás. A múlt értékei becsülendők és valljuk, hogy a régi reformátori teológia ma is érvényes! Ám a ma kérdései elkerülik azt, amivel a reformátori teológia foglalkozik vagy még pontosabban fogalmazva: a mai kulturális kérdések határain, nyelvezetén, megértési horizontjain kívül esnek. A tanulság ebből: nekünk is maradt még feladat és munka!
Maga a konzervatív vagy kereszténydemokrata politika is ehhez hasonlót tesz, hiszen azt hangsúlyozza, hogy meg kell őrizni az évezredes keresztyén kultúrát. Igaza van? Azt kell mondjam, hogy igen! De emellett meg kell állapítsam: a keresztyénség messze nem csak “megőrzéspárti”, sőt, sokkal inkább jövő- mint múlt-orientált! Az a fajta gondolkodás- szemlélet mely csak a múltba tekint erősíti azt a nyugati szemlélet-tendenciát, mely a templomot (és magát az egyházat) valami muzeális értéknek tekinti mindösszesen.
Világunkra nézve egyre kevésbé egyértelmű az a kép, ami elénk tárul! A megszokott és új narratívák inkább elfedik és nem megmutatják a valóságot, ami azzal a gyanúval lesz teljes, hogy mindez nem véletlen. Azonban az a tapasztalatunk – ahogy egyre többet foglalkozunk az egyház és teológia mellett azzal is, hogy mi történik a kultúrában – hogy körvonalazódik egy meglepő eredmény, nevezetesen, hogy egyre inkább kirajzolódik egy térkép előttünk arról, hogy milyen az a világ, amiben mostanság élünk és hol van benne jelenleg a helyünk és a pozíciónk.
A VALÓDI SZÁNDÉKUNK…
arról szól, hogy végső soron alternatívát szeretnénk készíteni és hiszük, hogy ez lehetséges. Egy alternatívát nagyon komoly munka kidolgozni, ám ez szintúgy elengedhetetlen. Fontos megfigyelni a paradox jelenséget, aminek nyomán világos, hogy a keresztyénséget, az egyházat nem lehet függetlenül tekinteni attól a kultúrától, amiben él. Mindig is az adott kultúra relációjában élt az egyház, ám való igaz: üzenete lényegileg mindig ugyanaz volt – és ez a paradoxon másik oldala. Azaz: egyszerre független és függő és nem csak az egyik vagy másik. Az alternatívához szükséges a helyes látás a világról- ha úgy tetszik: EGY TÉRKÉP. A térkép létrejöttét időben pedig nyilván megelőzi a FELTÉRKÉPEZÉS!
