“Anakin, csak egy Sith gondolkodik végletekben!” (Obi Wan Kenobi)
A keskeny út azóta létezik, amióta Krisztus eljött – azelőtt elrejtett út volt. A keskeny út az az út, melyet Krisztus nyitott meg az üdvösség felé – végtére is ez az út nem más, mint Ő maga! A széles viszont mindig is létezett nagyon is látható módon. Tapasztalunk egy törekvést, ami manapság mindenfélével el akarja takarni a keskeny utat, hogy eltűnjön – mint ahogy a Krisztus előtti időben sem volt látható. Másképp fogalmazva, mintha valami nagy “házfelújítást” eszközölnének a világban, amikor összenyitják a helyiségeket:
– össze akarják nyitni a keskeny utat a szélessel!
ez a nagy progresszív projekt manapság és ez bizony életveszélyes – épp ezért utána kell járnunk!
A VALÓSÁG KERETEZÉSE
A valóságot mindig keretezi számunkra a kultúránk. Egy muszlim mindig is vallásának keretében fog értékelni és megítélni mindent, hasonlóan egy indiai, egy kínai szintén így fog tenni – és ez természetes is. Ma a nyugati kultúrában egy változás állt be, mert a mi világunkban nem a vallás (avagy igen kevéssé) az, mely ezeket a kereteket meghatározza. Ha megkérdezzük, hogy akkor micsoda – a válasz, hogy a humanizmus különböző ágazatai a meghatározók. A marxizmus is ide tartozik és a liberalizmus is. Ma ezeknek az ideológiáknak a média erősíti fel a hangját és a számtalan ismétlés, ami beidegzi a tömegek elméjébe és érzésvilágába az üzeneteket.
Ezek a narratívák, amiket bevezetnek a köztudatba egy szellemi koordinátarendszert képeznek, egy olyan koordinátarendszert, amiben mi akik gyökeresen másképp látjuk a dolgokat egyszerűen nem győzhetünk, csak vergődhetünk a meg nem értettségben. Sőt, ha maradunk az ő keretezésükben mi magunk sem fogunk érteni semmit. Pont olyan ez a szituáció, mint amit Illyés Gyula versében tűpontosan fogalmazott meg: “Eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe” (Egy mondat a zsarnokságról).
Ennek értelmében a legfőbb kérdés, hogy ki keretezi a valóságot? Ők, mi – vagy ki? Számunkra a valóságot Isten keretezi, Krisztus, Aki a végső kijelentése Istennek. Azonban nekünk is van feladatunk, nevezetesen: el kell mondanunk mindezt olyan nyelven, ahogy ma megérthetik az emberek! Másrészről nekünk kell a társadalom, azaz az emberek sokasága számára a kereteket felmutatni és ezzel alternatívát teremteni, miszerint van más “eszme” is, mint ami eszükbe jut.
A KERETEZÉS TECHNIKÁJA
Először is látnunk kell, hogy mi az a technika, amit sikeresen alkalmaznak ellenünk – illetve alapvetően a hagyományos értékrendek ellen. Valamikor régen azt olvastam Jáky Szaniszló tudós szerzetes egy írásában, hogy a liberalizmus mindig ellentétpárokban gondolkodik és úgy látom, hogy ebben abszolút igaza van. De mire jó az ellentétpár? Arra például, hogy két ellentétes dolgot bizonyos morális keretek közé helyezzünk a közvélemény előtt, ami érdekeinket szolgálja. Így ráhúzva a jót magunkra (vagy ügyünk céljára), a rossznak tituláltat ellenfeleinkre saját álláspontunk mögé állíthatunk sokakat. Eszköz, amivel pozícionálhatjuk magunkat és másokat is. Mint egy mágnes polarizálja a társadalmat jókra és gonoszokra. És mikor ezt a munkát elvégeztük, akkor jön a Casus belli – a jó ok a háborúra! Mivel ez a technika egy állandósult jelenség így folyamatos a harcok kibontakozása, mindig kell valamin változtatni eltörölve a régit, hogy egy megjelölt “szebb jövő” felé vehessük az irányt. Hogy az pontosan mi lenne azt jótékony homály fedi. Másrészről ebben a mozgalmas ellentétben vélik meglátni a szellemi és társadalmi dinamikát egyaránt.
Ez az “unikális dinamika” persze egyáltalán nem az egyetlen, mely képes dinamizálni a szellemet, és a társadalmi életet. A klasszikus civilizációkat nem az ellentétek harcának dinamizmusa, hanem az eszmény elérésére való törekvés vitte előre (még akkor is, ha az emberi közösségek sosem voltak harcmentesek). No, és ahogy én elnézem elég meggyőző eredményeket értek el ebbéli szilárd elkötelezettségükben és azt követő fáradozásaik során. Könnyen belátható, hogy az ellentétekben való gondolkodás szüntelen háborút idéz elő. Mert VÉGLETES! – mint a Sithek, ahogy azt a bölcs Obi Wan is megmondta. Végletekben gondolkodik minden ellentétpár! A jó, amit akarunk, a rossz, a meghaladni való az, ami épp van, ami még fennáll. Ergo: annak mennie kell! Mert amint a mondás is tartja: két dudás egy csárdában nem fér meg! Ez pedig egy alapminta, amely előfordulását tekintve szinte mindennapos – úgyhogy bizonyára nem ismeretlen a kedves olvasónak. Mivel megszoktuk már normálisnak tűnik, de korántsem az és koránt sem az egyetlen olyan tényező, ami dinamikussá teheti az emberi közösséget.
Most nézzünk meg egy tipikus ilyen “keretező ellentétpárt”, amit ismerhetünk elég jól, hiszen lépten nyomon hallhatjuk- olvashatjuk:
BEFOGADÓ – KIREKESZTŐ
E két szó megítélése a narratívában a következő: a befogadó jó, míg a kirekesztő gonosz (rossz, gyűlölködő)! De valóban így van ez? Valóban helytálló egyáltalán e két szó jelentése ezzel a narratívával? Ha ezt megbeszéljük még nem is szóltunk arról, hogy maga keret egyáltalán milyen relevanciával rendelkezik – de majd ezt is megtesszük a végén.
A helyzet az, hogy számos példát mondhatunk ahol a kirekesztő jó!
Például – az ellenséget a határon kívül kell tartani, ki kell rekeszteni és ez jó – különben vége az országnak; – nyárvíz idején a szúnyogokat is ki kell rekeszteni a házból, ha egy mód van rá, mert különben a “vérünkkel fogunk fizetni”, tehát kirekeszteni itt is jó; – egy árulót még az árulásból hasznot húzók se fogadják be, mert nem bízhatnak abban, aki a sajátjait elárulta, tehát kifizetik és kirekesztik, mert ez így helyes (és sehogy se másképp); – a maszkot is azért hordjuk, hogy lehetőleg a vírust “kirekesszük” a szervezetünkből – tán ez is gonosz dolog? Szegény vírus nincs neki itt igazán befogadó klíma – és ez végtelenül elszomorító!
Lehet arra is példát mondani, hogy a befogadó/ befogadás rossz:
– a betörőt nem különösebben okos dolog “befogadni”, ha ezt tesszük bolondok vagyunk, mert kirabol bennünket; – ha a mérget “befogadjuk”, meghalunk; – ha egy közösség befogad egy olyan valakit, aki gyűlöli vagy elveivel teljesen ellenséges, akkor a befogadás következménye: meghasonlás vagy széthullás; – szintén nem jó befogadni a házba az árvizet, hanem amennyire lehetséges homokzsákokkal kint kell tartani, különben a ház odalesz; – ha az ember mindenféle szellemiséget befogad az rossz, mert nem a változatosság fogja gyönyörködtetni, hanem a strukturálatlan káosz rémisztgetni; – és ha a bárányok befogadják a farkast az se jó ötlet, mert rövid úton vacsoraként végzik pályafutásukat.
És persze van jó befogadás is, mint ahogy rossz kirekesztés is – vitathatatlanul. De az az alapvető morális pozíció, amivel presszionálják itt a jónépet és revolvereznek bennünket célorientált magyarázatokból épített hamis keretezése a valóságnak. Ez a fajta felosztása a világnak tehát meglehetősen rusztikus, primitív, annak ellenére is, hogy szofisztikáltan magas morált akar felmutatni. És végül mindenki kérdések nélkül megeszi – mert annyit mondják, hogy végül axiomatikus alapigazságnak kezdik tartani az emberek. Alapigazságokon pedig ugyan miért is gondolkodnánk el?
Az elvárt pozíció az egyháztól, amit ránk akarnak kényszeríteni ez lenne:
legyen az egyház mindenkit kritériumok nélkül befogadó és senkit se rekesszen ki – és ezt deklarálja is!
Csakhogy ezt nem áll módunkban megtenni! Éspedig azért nem, mert ez a keretezés minden szempontból szembemegy a valósággal. Hamis a befogadó- jó, a kirekesztő- gonosz narratíva értelmében. És hamis azért is, mert egyszerűen egy hamis keretezése az egyházba való befogadás- vagy épp ajtózárás – szempontjából is. Abból a szempontból is felháborító, hogy egy olyan új “morál” piedesztáljáról elmondott ítélet és követelés, melyet sem morálnak nem lehet nevezni, sem pedig elismerni felettünk állását. Miért? Mert, akit mi magunk felett elismerünk, mint Aki felettünk áll az az Úr Krisztus! Lássuk tehát, hogy KRISZTUS hogy “keretezi a valóságot”:
SZÉLES ÚT – KESKENY ÚT
Ha a befogadás – kirekesztés ellentétpárra gondolunk, akkor egészen nyilvánvalóan a keskeny út-széles út krisztusi kijelentése juthat eszünkbe, mint ami a helyzet igazi és releváns metanarratívája. Ez utóbbi azt jelenti: átfogó elbeszélése az egésznek, átfogó világmagyarázat. Persze erre lehet azt is mondani, hogy ez épp úgy “ellentétpár” mint ahogy a liberális ellentétpárok. De ez csak részben igaz, mert abban, hogy “utak” nem ellentétes értelműek, abban, hogy lehet ezen is azon is járni – nos ebben sem. A szélességükben nem azonosak és legfőképp az út” célba érése” tekintetében: mert ott már az ellentétek kibékíthetetlenek – kárhozat és üdvösség között. Erre meg az lehet mondani, hogy “végletes”, ám ez sem igaz: nem szélsőségesen végletes, hanem realistán a vég felől néz mindent és a jó véghez hív.
Van még egy igen fontos különbség, hogy az egyik eredete emberi, míg a másiké isteni, mert Jézus Krisztus Isten fia. Ez talán egy világi emberrel folytatott vitában nem sokat nyom a latba, de nekünk keresztyéneknek viszont igen. Azaz, amikor a kirekesztés- befogadás vitát nézzük, akkor nem egyenrangú és azonos súlyú számunkra az, amit az emberek állítanak, azzal, amit Krisztus mond: mert Ő számunkra abszolút tekintély. És valóban ez a krisztusi kijelentés releváns a befogadás-kirekesztés kérdésben, mert a lényegről beszél és nem egy részben földi intézményben való tagság kérdésről, vagy deklarációkról.
A földi intézmény és a közösség erre épül: a keskeny úton járók közössége. Azok közössége, akik Jézus Krisztust szeretnék követni önszántukból és tudatosan, mert elhiszik neki, hogy igazat mondott és van célba érkezés, ami az üdvösség és az örök élet. A lényeg nem e földön van ebben az életben, hanem a végcél túl van mindenen.
MI KIREKESZTŐK VAGYUNK?
Kirekesztők lennénk? Távol álljon tőlünk! Sőt, szeretnénk minél többeket befogadni, magunk közé. BE-FOGADÁS… ez azt jelenti, hogy valaki BE-LÉP egy spirituális dimenzióba, mely azon emberek közössége, akik hisznek Krisztusban és engedelmesek Neki, mint Mesternek, mint Megváltónak, mint Akit Úrrá tett az Isten mindenek felett. Na mármost, ezt úgy lehet megtenni, ha Vele lépünk kapcsolatba és Őt fogadjuk el Úrnak. NEM egy földi közösség ez, hanem annál több: közösség az egyház fejével, Krisztussal. Az LÉP BE, aki ŐT elfogadja. És ez mindenki személyes döntése. Egyet azonban nem lehet: úgy belépni, hogy nem fogadjuk el a Mestert és azt, amit mond. Az ilyen ember eleve be sem lépett a lelki dimenzióban, mert magát rekeszti ki.
Manapság az egyházat illetően harc bontakozik ki azért, hogy a földi, emberi, látható dimenzióban a korszellem szabályaiba illeszkedjen minden és mindenki. Azonban az egyház nem csak földi közösség, dimenziói messze túlterjednek a Föld léptékén. Spiritualitása nem földi közmegegyezés következménye, hanem Krisztus és az Ő Lelke irányításának, vezetésének következménye. Mi az elsődleges? Az emberi dimenzió? Nem! Ha így lenne nem lennénk többek egy klubnál, egy politikai pártnál, vagy bármely tetszőlegesen választott emberi csoportosulásnál. De többek vagyunk és ez nem magunktól van, hanem attól Akié mi vagyunk. Az ELSŐDLEGES életünkben, közösségünk életében a transzcendens, az Atya jobbján értünk imádkozó Jézus Krisztus.
Valójában arról van szó, hogy aki nem akarja a keresztyénség hitét, életvitelét és közösségét osztani, az saját magát rekeszti ki az egyház közösségéből – nem pedig a közösség őt. Az exkommunikáció intézménye létezik, bár nem igen hallom, hogy bárhol is alkalmaznák. Miről van tehát szó? Arról, hogy van széles út és van keskeny út. Azonban ma szeretnék, ha azt mondanánk – keskeny nincs csak széles és járjunk együtt, közösen, mindnyája ezen. Csakhogy attól mert ezt mondanánk éppen a valóság egy cseppet sem változna meg. Arról nem is beszélve, hogy itt nem egy össznépi és társadalmi igény mutatkozik erre – hogy: kérem hadd számoltassam már én is az egyházba, habár az akarok maradni, aki eddig is voltam. Tehát itt nem valós igényről van szó, hanem egy ideológia törekvéséről, ami a keresztyén egyházat meg akarja hódoltatni. (Ennek célja van: az egyház lényegének felülírásával az egyház megszüntetése.)
ÖSSZEGZÉS
Nem emberek ellen harcolunk, hanem egy szellemiség- lelkiség ellen. Itt bizony nem arról van szó, hogy számtalan “széles utas” szeretne bebocsátást a keskeny útra, de mi nem engedjük őket ide a keskeny útra. Nem tolonganak itt a “széles utasok”, ám ha tolonganának: lenne számukra hely! És ez mindig is így volt és nem attól függött, hogy mi mit deklarálunk (bár ez sem lényegtelen), hanem attól, hogy valaki akarta-e ezen az úton járni. Mert a keskeny út nem narratíva alapú, hanem valóság alapú, mert valóság.
Ha viszont nem a számtalan ember igényéről van szó és nem a mi őket kirekesztő hozzáállásunkról, akkor végül is miről? – merül föl a fogós-ravasz kérdés. Valójában arról van itt szó, hogy nyissuk össze a széles úttal a keskenyet és ezzel szűnjön is meg a keskeny út. A homoszexuális és egyéb szivárványosok házasságának egyházi megáldása például ilyen összenyitása a két útnak. Ebben az esetben már megszűnnek a különbségek, ebben az esetben nem más az egyház, mint a világ, ebben az esetben már nem akarunk engedelmesek lenni többé annak, Aki az út, igazság és élet. És ebben kell tudni igent és nemet mondani.
MIÉRT IS ÍRTAM ERRŐL?
Azért, mert látnunk kell, hogy az a “jóemberkedő” keretezés, ami dívik manapság egy jól megépített csapda, méghozzá egy veszélyes csapda, mely arra szolgál, hogy a keskeny utat összenyissa a szélessel és így a keskeny út, mint lehetőség megszűnjön
Azért, hogy lássuk, ha az ő koordinátarendszerükben megmaradunk akkor csak elveszíthetjük a küzdelmet, ami lényegi megszűnésünkkel fog járni (habár lehet, hogy a struktúra még egy darabig létezni fog, pont mint nyugaton) – azaz a rendszeren belül nem lehet győzni
Azért, hogy megértsük: az igazi és jó keretezése a valóságnak (láttatása) Krisztustól van – és az Ő kijelentései nem állíthatók egy szintre az emberi narratívákkal
Krisztus kijelentése a legteljesebb “metanarratíva”, azaz az egész világra és a jövendőre is magyarázattal szolgál
“A ti beszédetekben legyen az igen igen és nem nem, ami ezen felül való az gonosztól van.” (Mt 5,37).
3 comments
“… Isten most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.
Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy Férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. “
Apostolok cselekedetei 17:30-31
A helyzet az, hogy elfogadtuk az Urat és az Ő Igéjét.
Helyesebben: befogadott minket az Úr.
“Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett.” *
(* Róma 3:27a – Károli ford.)