Isten Lelke úgy enged bepillantást az Újszövetség születésének egy pillanatába, hogy közben csodálatos bizonyságot tesz az Ószövetségről is. Az Ó- és Újszövetség könyveiben Isten tökéletes dicsősége ragyog. Ez a dicsőség azé, akiről az Ó- és az Újszövetség szól.
Az Úr Jézus Krisztusé. Róla beszélnek az ószövetségi írások előre- és az újszövetségiek rámutató módon. És ezek a könyvek most itt vannak előttünk egybefűzve, a kezünkben. Levehetjük a polcról, letölthetjük a telefonunkra. Ki- vagy megnyithatjuk, olvashatjuk, tanulmányozhatjuk, elcsendesedhetünk felettük.
A Bibliát olvasni nem szektás szokás! Magam a Református Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasom napról napra a Szentírást. Napi egy rész az Ószövetségből 1/3-d rész az Újból. Legtöbbször reggel olvasom el mindkettőt. Napközben a munka és feladatok közben igyekszem meg-megállni és visszagondolni a reggel olvasottakra.
Este pedig komolyabb imádság tárgyává teszem, amit reggel olvastam és napközben megértettem. Így olvasom három év alatt végig a teljes Bibliát, immár lassan 13-djára. Inkább kicsit lassabban haladok, mint gyorsan, de meg is akarom érteni, amit olvasok. Mindezzel körülbelül azt az ütemezést folytatom a bibliaolvasás során, amit a nagy református erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor. Ő 49 évesen bekövetkezett haláláig 13-szor olvasta végig a Bibliát.
Érdemes a bibliaolvasásra időt szánnunk? Hiszem, hogy igen, nagyon is. Hiszen a Bibliából mindent megtudhatunk, amit ezen és a jövendő világban tudni érdemes. Hogy ki a mi Urunk, hogy kik vagyunk mi, hogy mi a mi nagy bajunk, és hogyan segített Ő már rajtunk, végül hogy hogyan élhetünk hálából neki tetsző szent életet.
Péter apostol levelének ezt a szakaszát a lelki vigyázásban, a bűn sötétjében elalvó ember ébresztgetésének kellemetlen képével kezdi. Nem olyan ember volt, aki nem ismerte volna ennek kínját, hiszen a Gecsemáné kertjében maga is elaludt, amikor az Úr Jézus tusakodása közben Mesterével együtt kellett volna virrasztania és imádkoznia.
Őt Jézus felébresztette és kegyelméből haláláig meg is tartotta a lelki éberségben. Ő tudta, hogy van egy másik, sokkal jobb eszmélkedés. Amikor az őr vigyáz, hűségének kulcsa az, hogy őrködésének egyszer csak vége lesz. A sötét körülöleli, sőt ólmos erejét kétségbeesetten tapasztalja saját lelkében. Mellette kis világosság táncol. Szemét rászegezi, kanócát igazítja, megemlékezik a Világosságról, amelyik kétségen kívül elkövetkezik, mert „Atyátok […] felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra”. (Mt 5, 45.)
Új reménységgel tud belebámulni a sötétségbe… Ilyen emberként kell figyelmeztetni bennünket: Igen jól tesszük, ha figyelmezünk a teljes Szentírásra, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag nem kel fel a szívünkben!
