Korunkra jellemző, hogy vannak, akik az emberekben lévő rosszat erősítik fel és használják az ellenfél meggyengítésére és ezáltal maguk felemelésére. Ez gyakori jelenség manapság a politikában. Azonban van egy ennél jóval erősebb és veszélyesebb trend:
az emberek jószándékára való apellálás!
Ideológiák, mozgalmak az emberekben lévő jóra való vágyat lovagolják meg. Jó szándékra apellálnak azt a tudatot erősítve ezzel, hogy akkor leszünk jó emberek, ha ezen ügy mögé odaállunk. Ki ne támogatna jó ügyeket? Ki ne szeretné ezt az érzést és tudatot, hogy jó ember, mert jó ügy mögé állt? Kis befektetés tetemes megtérülés az érzelmi oldalon. Persze tudjuk, valójában nem vagyunk jók vagy nem vagyunk elég jók! Még a magunk mércéje szerint sem. De ezt elnyomja egy érzés immár. Így rövid úton a nyilvánvaló tökéletlenség helyett megnyerhető a tökéletesség, illetve: annak érzete és ennek nyomán a tudata.
De, hogy mi a jó – ez a kérdés nem igazán merül fel, hanem azonnal eldöntjük. Ennyire bölcsek lennénk? Szó sincs róla, hanem már előre elmondták, belesulykolták tudatunkba, így mikor halljuk végig se gondoljuk, mert “már tudjuk”. Aztán jön a hívás, hogy állj a jó ügy mellé és a mai ember már sereglik is mögé. És máris itt a kellemes érzés, mint pozitív visszacsatolás, miszerint én egy nagyon jó ember vagyok, s ez a tökéletesség érzésével ajándékoz meg. Minden rendben velem… kérdések és kételyek nem merülnek fel.
Ezzel szemben a keresztyénség szimultán hirdeti a jelen és állapotunk tökéletlenségét és a tökéletesség célját. Ez egy dinamizáló feszültség, mely kimozdít bennünket abból amik vagyunk és ahol vagyunk. Épp ez volt a régi európai keresztyén civilizáció hajtóereje, mozgatórugója, mikor még a nagyvilág civilizációs motorja volt. Ám a motor jó ideje leállt. A mai ál- dinamizmus pedig nem mozgást, civilizációs fejlődést generál, hanem sokkal inkább civilizációs belháborút és önfelszámolást.
Korunk ideológiái, mozgalmai, jó ügyei a jó érzetét felerősítik bennünk és elnyomják ezzel azt a tudatot, mely tudja: nem vagyok én olyan jó, tökéletlen vagyok. És ezzel a nyugati kultúrában milliós tömegeket vezetnek meg azzal, hogy jónak érezzék és gondolják immár magukat, holott nem változott semmi. Míg végül ma már ez a kellemes érzés elfogadtatja jónak azt is, amiről nemrég még tudtuk: egyáltalán nem jó, hanem bűn. Miért?
Ismételten azért, mert eltölt valami jó érzés: az elfogadás szent érzése. Mindent és mindenkit! Csupán egy kis átcímkézés szükséges és így lesz a hazugságból kommunikáció, gyűlöletből jogos felháborodás, szexuális aberrációkból “más” és “diverzitás”, aztán az “ez sem más”, “love is love”, “család az család”, legnagyobb mai slágerként – és a többi, napestig lehetne sorolni. Miért fogadja el a ma embere ezt az átcímkézést, mikor sejti, hogy ettől egyáltalán nem változott meg a tartalom? Azért, mert ez jó érzéssel tölti el, mert így lesz jó ember! Úgy tűnik korlátlan az érzet,- érzés szerepe, míg leáldozott a gondolat és megfontolás. Ez a posztmodern poszt-Covid szindrómája… Ám van itt még valami…
Dante ezt már látta a korai reneszánsz idejében, mikor az Isteni színjátékot megírta. Ezért mondta
a pokol tornáca jó szándékkal van kikövezve!
Ezzel minden kor gyerekeinek üzeni: a jószándék, a jó érzete és hamis tudata kevés! De akkor mi elég?
Oswald Chambers azt mondja:
nem a rossz, hanem a jó az igazi ellensége a legjobbnak.
Mert a rosszról messziről látszik, hogy az rossz. Ha létezik a legjobb, akkor ezzel szemben viszont a jó az erős ellenség, ami hasonlít a legjobbra, de mégsem az! Viszonylagosan jó, ideiglenesen kielégítő, elfogadható. De azért legtöbbször a jó egyáltalán nem jó, inkább csak annak hazudja magát. Mert végül mindig kiderül róla: nem volt igazi, nem volt elég és nem is volt az jó.
Így lesz aztán a jó a legjobb imposztora.
Jézus azt mondja az őt jó embernek szólító gazdag ifjúnak: miért mondasz engem a jónak? Egyedül az Isten jó. És egyedül az Ő mércéje a pontos, igaz és valóságos. Jó akarsz lenni? Jó ember? Nem néhány jó ügy szolgálata és végképp nem annak érzése tesz jóvá bennünket, hanem a rossz, a gonosz, a bűn eltörlése és kiiktatása. Persze, ha valaki továbbra is be akarja magát csapni: megteheti. Ám számolnia kell a következményekkel. A következmények hosszú távúak: a táv az örökké. Akkor is, ha kárhozat és akkor is, ha üdvösség a vége.
A megoldás Krisztus, aki kiiktatta a bűnt és beiktatja az igazi jót és ez az a legjobb, amiről Chambers beszél. Erre van igazán szükségünk, ez a kegyelem és az isteni szeretet. Valóságos jóságra van szükségünk nem annak érzetére!
