“Szekuláris kultúránk egyik féltve őrzött titka Charles Darwin rasszizmusa. Amikor valahogy mégis szóba kerül, hogy korunk ikonikus világi szentje összeköthető korunk legrútabbnak tartott vétségével, a japán Sinkanszen kiszámítható gyorsaságával érkeznek a heves cáfolatok. Leggyakrabban azzal blöffölnek, hogy a darwinizmus atyjának rasszista evolucionizmusát egyszerűen a szociáldarwinistákra fogják. Eszerint Herbert Spencer és később a nemzetiszocialisták felhasználták ugyan Darwin evolucionista nézeteinek egy-egy elemét, de az eredeti, tiszta darwinizmustól teljesen idegen módon az emberi rasszokra (fajokra) alkalmazták azokat, és így az állatfajok eredetének tudományos magyarázatából ők gyártottak elfogadhatatlan társadalmi elméletet az emberiség számára. A szociáldarwinizmus tehát a darwinizmusnak ugyanúgy egy gyakorlati „eretneksége”, mint a kereszténységnek az inkvizíció, vagy a marxizmusnak a sztálinizmus. De tényleg ez az igazság?
A helyzet az (és ezt mindjárt meg is mutatom), hogy Darwin az írásaiban maga is egyértelműen rasszista gondolatokat fogalmazott meg, mégpedig biológiai, sőt, evolucionista alapon. A szociáldarwinizmus a forrásvidéknél egyáltalán nem választható el a darwinizmustól. Adrian Desmond és James Moore Darwin’s Sacred Cause: How a Hatred of Slavery Shaped Darwin’s Views on Human Evolution (Penguin Group, London, 2009) című könyvükben nem is a szociáldarwinizmusra fogva igyekeznek cáfolni Darwin rasszizmusát (a darwinizmus szerintük kezdettől az emberi társadalmakat is magyarázni akarta, a szociáldarwinizmus szerves része a darwinizmusnak), hanem Darwin személyes feljegyzései, levélváltásai és más külső források alapján. A szerzőpáros szerint Darwint megdöbbentette a rabszolgakereskedelem gonoszsága, és időnként megrendülten írt a fehér faj (rassz) más emberi fajok (rasszok) elleni vétkeiről. Belső viszonyulását tekintve Darwin eszerint nem volt rasszista, vagy nem mindig volt az, sőt, úgy tűnik, ellenezte az emberkereskedelmet is. Ez méltányolandó, és ha Darwin arcélét akarjuk pontosan megrajzolni, fontos részlet. Azonban még Desmondékat is meglepi Darwin írásainak szenvtelensége, főleg amikor a brit természettudós az imperializmusról az emberi fejlődés motorjaként ír, és arról spekulál, hogy az evolúció elkerülhetetlen következménye, amikor fejlettebb rasszok kiirtanak fejletlenebb rasszokat (149-151).
Valójában ennél még egyértelműbb a helyzet, ha elolvassuk Darwin Az ember származása és az ivari kiválás (Athenaeum Rt, Budapest, 1910 – az idézetek a könyv elektronikus formátumából valók) c. könyvét (angolul: The Descent of Man). Lehet, hogy évekkel később Darwin megrendült az európai gyarmatosítók embertelenségén, ahogy Desmond és Moore látják, ezt egyáltalán nem kell megkérdőjeleznünk, ebben a könyvben azonban megdöbbentően rideg levezetéseket olvasunk arról, hogy szerinte a különböző emberi fajok hogyan evolválódnak és kerülnek versenyelőnybe vagy versenyhátrányba egymáshoz képest. Ezt írja például: „Azon hitet, hogy az embernél valamilyen szoros kapcsolat van az agyvelő nagysága és a szellemi képességek fejlettsége között, támogatja a vad és a civilizált fajok, a régi és modern népek koponyájának összehasonlítása és a gerincesek teljes sorának analógiája. J. Barnard Davis sok gondos méréssel bebizonyította, hogy az európaiaknál a koponya üregének átlagos köbtartalma 92.3 köbhüvelyk; amerikaiaknál 87.5, ázsiaiaknál 87.1, és ausztráliaiaknál csak 81.9 köbhüvelyk.”
Darwin teljes természetességgel ír az emberi fajok (rasszok) kapcsán evolúciós folyamatokról, amilyen például a szaglás vagy más érzékelés – de akár a szellemi képességek – közti különbségek rangsorolható változékonysága. Az észak-amerikai őslakóknál nagyobbak a koponyának az érzékszervek befogadására szolgáló üregei, mint az európaiaknál, a dél-amerikai aymarának pedig „kiterjesztett karjai rövidebbek az európaiénál és sokkal rövidebbek a négerénél”. Darwin az egész könyvben végig megkülönbözteti az európai „civilizált” rasszt (fajt, fajtát) a többitől (pl. ausztrál, afrikai, indián, dél-amerikai, mongol, polinéz és eszkimó), amelyeket következetesen „vadaknak” nevez. „Némely vad faj, mint például az ausztráliaiak, nincsenek különböződöttebb körülményeknek kitéve sok más nagyon elterjedt fajnál” – írja egy helyen. Máshol: „Noha a vadak úgy látszik kevésbbé termékenyek a civilizált népeknél, mégis rohamosan szaporodnának, ha számuk nem volna valami módon ridegen korlátozva”. Az ilyen különbségek szerinte idővel az emberi fajok (rasszok) öröklött tulajdonságaivá is válnak.
Darwin szerint a „vadak” között is vannak magasabb és alacsonyabb rendű emberfajták. „Ha visszatekintünk egy nagyon-nagyon távoli korba, mikor az ember még nem jutott el emberi méltóságáig, akkor inkább ösztöne és kevésbbé az értelme vezették, mint manap a legalacsonyabb vadembert.” Ne lépjünk gyorsan túl ezen, hanem jegyezzük fel: Darwin (tehát nem a későbbi szociáldarwinisták, hanem a darwinizmus atyja) szerint vannak embercsoportok, amelyek értelmük használatában nem jutottak még el a civilizált fajták méltóságára. Darwin szerint ráadásul a különbségek részben biológiai eredetűek, amelyeket ugyanúgy a kiválasztás és a szelekció mozgat, mint az állatfajoknál.
„Ha az összes emberi fajtákat egyetlen fajnak tekintjük, úgy elterjedésük óriási; de némely külön fajtának, mint az ausztráliainak és polinéziainak is igen nagy a kiterjedése. Ismeretes törvény, hogy a nagy elterjedésű fajok sokkal változékonyabbak a korlátoltabb elterjedésüeknél és az ember változékonyságát inkább hasonlíthatjuk a széleskiterjedésű fajokéhoz, mint a háziállatokéhoz. Nemcsak hogy a változékonyságot az embernél és az alsóbbrendű állatoknál ugyanazok az általános okok idézik elő, de mindkettőnél a testnek ugyanazon részei szorosan azonos módon változnak.” Darwin azt is mondja, hogy a fizikai tulajdonságok és a szellemi hajlandóságok együtt öröklődnek. „Állítólag az angol földmíveseknek kezei már születésükkor nagyobbak mint az úri gyerekekéi.” Ezt az emberi fajok (rasszok) esetében is igaznak látja: Darwin szerint még az intellektuális és morális képességek is öröklődés folytán eltérőek.
Darwin úgy gondolta, hogy a „vadak” alacsonyabb morális képességgel, elégtelen érvelőképességgel és gyenge önuralommal rendelkeznek. Az ausztráliai őslakosok például négynél tovább nem tudnak számolni, alig használnak elvont szavakat, és soha nem kérdeznek rá létük eredetére. „Vadaknál a megélhetés nehézségei néha sokkal közvetlenebbül befolyásolják számukat, mint a civilizált népeknél, mert minden törzs időről-időre súlyos éhínségeknek van kitéve. (…) Vadak, ha megszorultak, egymás területére törnek be és az eredmény háború; valóban, majdnem mindig háborúságban vannak szomszédaikkal.” Darwin a fajok túlélésért folytatott harcát az emberi fajokra is alkalmazza. A civilizált népcsoportok ugyanúgy túrják ki földjükről a „vadakat”, ahogy a sikeres állattörzsek elűzik a többi törzset. A fehér európai faj terjeszkedése a többi rassz rovására szerinte ugyanaz az evolúciós mechanizmus, amely megfigyelhető az állatfajok esetében is. A fehér nyugati civilizáció sikere evolúciós fejlettségének köszönhető.”
