
A kedves Olvasóban az előző cikkekben írtak elolvasása után felmerülhet az a kérdés, hogy mi szükség van erre az írásra, hiszen a bemutatott öt ország bőven adott konkrét példákat, eseteket, bizonyítékokat arra, hogy nemcsak az utóbbi években bevándoroltatott muszlim tömegek, hanem az elmúlt 40-50 évben Európába érkezettek, már Európában született leszármazottaiknak az integrációja is kudarcot vallott. Mégis azt gondolom, hogy szükség van erre a nem ország specifikus áttekintésre, egyrészt, mert Nyugat-Európa nem az előző írásokban tárgyalt öt országból áll, másrészt vannak olyan általános tanulságok, melyek minden országra érvényesek, azokra is, ahol még nincsenek migránsok tömegei.
Egyre több szakember, elemző ismeri el Nyugat-Európa szerte, hogy a migránsok integrálására irányuló erőfeszítések kudarcot vallottak. Egyrészt azért, mert (hosszú évtizedek tapasztalatai megmutatták) egyetlen modell sem működött, működik, másrészt pedig azért, mert maguk a migránsok sem akarnak integrálódni.
Azt, hogy a migránsok integrációja megbukott Nyugat-Európában, legjobban, legkézzelfoghatóbban az iskolákban zajló szegregáció (= elkülönülés) és az oktatási rendszer kudarcai bizonyítják. Az UNESCO 2018-as jelentése szerint 2000 óta 30 százalékkal növekedett az iskolás korú migráns gyerekek száma a világon, akik együtt félmillió iskolatermet töltenének meg. A multikulturális társadalom apostolai, hirdetői szerint lehetséges az egymástól eltérő kultúrák együttélése morális, filozófiai és kulturális alapokon is. A valóság azonban ezt az elméletet nem támasztja alá. A legfőbb bizonyíték pedig az egyre mélyülő iskolai szegregáció.
Az előzőkben írtak alátámasztására most Dániát hozom fel, ahol röviden rátekintünk az oktatásban tapasztalható szegregáció problémakörére. A dániai iskolai koncepció, hasonlóan a németországihoz, multikulturális, vegyes osztályok létrehozására és így az integrációra épült. Néhány éve azonban egy aarhausi iskolában ennek az ellenkezőjét vezették be, látva a korábbi liberális integrációs törekvések kudarcát. Az adott iskolában úgy döntöttek, hogy külön választják a migráns és nem migráns diákokat. Természetesen az SOS Racisme, az úgynevezett civil szervezet, azonnal diszkriminációt kiáltott, holott ezt a döntést azért hozták meg az iskola vezetői, mert a vegyes összetételű, integrált osztályok nem működtek.
Jogos az a megállapítás, hogy elvileg lett volna realitása annak, hogy a muszlim hátterű migránsokat sikeresen integrálják, hiszen az ötvenes- hatvanas évek első hullámában érkezők vallási tudatossága jóval alacsonyabb volt, mint az elmúlt években és a jelenleg érkezetteknek. Ez a tipikus és jól kézzelfogható jele az iszlám megújulásának, önazonossága erősödésének, tudatos erősítésének. A muszlim népességen belül a 21. század elejei generációban a vallás előírásai már sokkal fontosabbak, mint az őket megelőző generációk esetében, és sokkal konzervatívabb nézeteket vallanak. Úgy tűnik, végleg lezuhant a korábbi évek keskeny pallója az integráció előtt.
Az M1 TV-ben interjút láthattunk Incze Nikolettával, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatójával. Elmondta, hogy Európában kudarcot vallott az elmúlt ötven év iszlám integrációs politikája, és komoly társadalmi feszültségek alakultak ki a muszlim és a nem muszlim népességek között. A szakértő szerint ennek elsődleges oka, hogy az iszlámot Európában vallásként kezelték, de az valójában egy komplex civilizáció, jogi, politikai, vallási, kulturális és gazdasági rendszerrel. Az elmúlt ötven évben a nyugat-európai politika irányítói figyelmen kívül hagyták az iszlám alapműveiből – a trilógiából és nemcsak a Koránból – eredő politikai, ideológiai vonalat. Hozzátette: a politikai iszlám ideológia olyan alapelveket tartalmaz, amelyek összeegyeztethetetlenek az európai értékekkel és más – nemcsak keresztyén – vallásokkal.
A szakértő azt is elmondta, hogy az iszlámban kettős erkölcstan működik. Ez azt jelenti, hogy különböző szabályok vonatkoznak a muszlimokra és külön szabályok a nem muszlimokra. Az iszlámban nincs helye a kritikának, az iszlám tanokat feltétel nélkül el kell fogadni, követni kell. Emellett az iszlám törvények a befogadó ország alaptörvény (alkotmánya) és valamennyi törvénye felett állnak, azokat mintegy felülírják és felülírnak minden vallási kinyilatkoztatást. Ez a szakértői interjú is bizonyítja, hogy a muszlimok európai integrációja a jövőben sem valósul meg. Az elképzelhető viszont, hogy történelmileg nem távoli jövőben az európai őslakosság iszlám közösségbe történő erőszakos integrációja végbemegy.
A bevándorláspárti nyugat-európai politika és média el akarja hitetni, hogy a bevándoroltatott tömegek integrációja lehetséges. Nincsenek ehhez érveik, csak hitekre és előítéletekre építhetnek, mert a tények ellenük szólnak. A bevándorláspárti politikai vezetők és a média kétségbeesetten, de szívósan dolgozik azon, hogy az emberekkel, a széles közvéleménnyel elhitessék: az elmúlt 6-7 évben bevándoroltatottak integrációja lehetséges. Valójában két út, két lehetőség áll Európa előtt: ha sikerülne a migránsokat az európai társadalom felvilágosult, törvénytisztelő, adófizető és az őslakossággal békében élő állampolgárokká tenni, akkor történelmi előnyt szerezne Európa. Ez tehát az egyik út, amelynek valóságtartalma, esélye, valószínűsége a nullával egyenlő. Manapság sokkal valószínűbb a másik út, amelyen járva, a sikertelen integrációt követően, történelmi katasztrófa vár Európára, a hagyományos Európa felszámolódik.
Az integráció teljes kudarcára most világhírű sportolók példáiból mutatok be néhányat: 2018 júliusában számos híradás tájékoztatott arról, hogy Mesut Özil, a 92-szeres német válogatott focista, lemondta a válogatottságot, arra hivatkozva, hogy rendszeresen rasszista támadások érik. Ezek a támadások azonban nem voltak előzmények nélküliek. Özil, a német válogatott török származású játékosa, többször, nyilvánosan kifejezte nagyrabecsülését Erdogán török államfő iránt. A 2018-as foci világbajnokság előtt mosolyogva pózolt az elnökkel, a képen a felirat: “Tisztelettel az elnökömnek.” Ezért Németországban keményen bírálták. Félszívvel még végigjátszotta – a németek számára példátlanul rosszul – végződött világbajnokságot, majd lemondott a válogatottságról.
Döbbenetes, hogy a német média azon tanakodott, mit rontottak el a németországi törökök integrációjában, azaz – érthetetlen módon – magukban keresték a hibát. Pedig ez így nem igaz. Nem a német társadalom nem akarta a focistát, hanem a focista nem fogadta el a német értékeket és kinyilvánította, hogy ez az ország nem az ő országa. Özil nem a németek rasszizmusa miatt, hanem saját akaratából tette ezt, ő maga utasította el az integrációt, egyéni példát adva annak kudarcára.
A migrációpárti nyugat-európai véleményformáló “szakértők” szerint az integráció nagy sikere az idegen származású focisták nagy számban történő szereplése a különböző válogatottakban. Sikernek mondták azt, hogy a moszkvai VB döntőben az afrikai-francia vegyes válogatottban – amely a homogén horvátokkal találkozott – alig voltak őshonos franciák. Ehhez képest a német csapat inkább volt német, bár a VB-n az is feltűnt, hogy Özil mellett a tunéziai Khedira és a ghánai Boateng sem énekelték a meccs előtt a német himnuszt.
A magyarok számára emlékezetesen sikeres 2016-os foci EB-n a Svájc Albánia meccsen a 22 játékosból 17 volt albán. A svájci 11-ben ugyanis 6 albán szerepelt. Amokor valamelyikükhöz került a labda, a nagyszámú albán szurkolósereg pfújolt, fütyült. A leghíresebb svéd labdarúgó pedig boszniai bevándorló családban, Malmő nyomornegyedében született Zlatan Ibrahimovics. Ő ezt tudta nyilatkozni: “Én jelképezem az új Svédországot, ez nem arrogancia, ez tény.” Bizonyítja, hogy egyéni integrációja a szüleit befogadó Svédországba nem sikerült. Olaszországban pedig Matteo Salvini akkori belügyminiszter keveredett vitába a ghanai migránsok gyerekeként született híres labdarúgóvak, Mário Balotellivel. A sztár azt nyilatkozta – miután az olaszok szégyenszemre ki sem jutottak a 2018-as VB-re – , ha ő lenne a válogatott csapatkapitánya “az fontos jelzés lenne a bevándorlóknak.” Balotelli integrálódott? Nem hiszem. A példaként bemutatott, európai mércével is dúsgazdag, élsportolók ékes példái az integráció kudarcának.
Dr. Jany jános egyetemi tanár egy vele 2016-ban készített interjúban kijelentette, hogy az iszlám jogrendszer és a nyugati jogrendszer egyszerűen közelíthetetlenek egymáshoz. A közelítést meg lehet próbálni, de csak kudarcélmények lesznek. Az iszlám jog legitimitása ugyanis – ellentétben a modern európai államiság jogrendjével – a vallásból ered. Az iszlámon belül a jogot a vallástól képtelenség elkülöníteni. Ez olyan szinten igaz, hogy az iszlám vallásnak a központi eleme, a legjobban kidolgozott része maga a jogrendszer. Az iszlám jog a saria, az Allah által kinyilatkoztatott tartalom, amelyet senki nem vitathat, írhat át. Az európai jogrendszer és az iszlám jog miatt sem várható, hogy a jövőben a muszlimok integrációja sikeres lesz.
A szűk látókörű kormányok – miközben a muszlimok integrációjának szükségességéről papolnak – maguk is hozzájárulnak az integráció kudarcához. A szűklátókörűség bizonyítéka az a számos intézkedés, megengedő, elnéző, elhallgató magatartás, amelyek mind azt szolgálják, hogy ne a muszlimok integrálódjanak az európai társadalomba, hanem fordítva.
Néhány évvel ezelőtt a lengyel író, Pavel Lisicki “Dzsihád és a nyugat öngyilkossága” című könyvét mutatták be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Az akkor adott interjújában a szerző elmondta, hogy a muszlim vallású embertömegek integrációjára irányuló kísérletek Nyugat-Európában katasztrofálisan kudarcosak. Nem tartja elképzelhetőnek, hogy az iszlámot meg lehet reformálni, egyfajta “európaizált” iszlámot létrehozni. Erre talán legjobb példa Törökország, ahol Kemal Atatürk az előző évszázad húszas éveiben egy szekuláris, liberális, nyugatos országot akart teremteni, csaknem minden kapcsolat nélkül a muszlim múlthoz. Most pedig itt van Erdogan, aki éppenvisszatér az Atatürk által elutasított örökséghez. Nincs példa olyan, muszlim többségű országra, amely valóban képviselné az olyan európai értékeket, mint az emberi jogok, a nemi egyenlőség és hasonlók – mondta Lisicki.
Ayaaen Hirsi Ali, szomáliai származású, Hollandiában menedékjogot kapott, jelenleg az Egyesült Államokban élő világhírű aktivista 2019 márciusában a Budapesti Migrációs Konferencián azt állította, hogy az iszlamistákat sohasem lehet integrálni. Állította, hogy a liberális európai demokrácia és az iszlám annyira távol állnak egymástól, hogy a kompromisszumkötés elképzelhetetlen.
Maróth Miklós professzor szerint nagyon érdekes, hogy mi a muszlimok integrációjáról beszélünk, de be kell látni, hogy ők akarnak minket integrálni. A professzor az integráció kudarcára példaként említette a következőt: “Ha Norvégiában megkérdezünk valakit, milyen nemzetiségű, azt mondja marokkói. közben ott lapul a zsebében a norvég útlevél, élvezi az ország juttatásait. A Németországban élő törökök 90 százaléka már Erdogant tartja vezetőjének. Ráadásul a Németországban élő törökök az otthoniaknál is szélsőségesebbek. A kereszténység a Római Birodalom terméke, mi római mentalitás szerint élünk, római életideálunk van, akár hívők vagyunk, akár nem. Mi Róma örökösei vagyunk, és ezt veszítjük el, ha nem vigyázunk.”
Az elmúlt években már a súlyponti európai államok vezetői – például Angela Merkel – is elismerték, hogy a multikulturalizmus Európa szerte megbukott, a muszlimok integrációja kudarcot vallott. Nicolai Sennels a “Bűnöző muszlimok között” című tanulmányában is arra a következtetésre jutott, hogy egyelőre az élesebb konfliktusokat Európában el lehet kerülni, de az idő múlásával ennek az esélye egyre kisebb. A mai helyzet azért van, mert a muszlimok még egyelőre kisebbségben vannak. Mihelyt az egyes országokban többségbe kerülnek – ez még 3-4 évtized lehet – a helyzet drámaian meg fog változni. Ma már csak úgy lehet – talán – megvédelmezni Európa kulturális önazonosságát, ha azonnal leállítjuk a muszlimok bevándoroltatását és a családegyesítéseket is. Lehet, hogy már ez is kevés lesz: Nem a muszlim tömegek integrálódnak, hanem az őshonos lakosság igazodik majd az iszlámhoz. Ez a helyzet leginkább a nemzethalálhoz közel álló országokban állhat elő.
Az idő az agresszíven terjeszkedő iszlámnak dolgozik. Látni kell, hogy az iszlám világ masszívan őrzi saját vallási értékrendszerét, szemben a gyenge hitű, közömbös, tanúságtételt mellőző keresztyénséggel. Amíg az iszlám vallás követői a közösségben találják meg szabadságukat, boldogságukat, addig a nyugati ember az egyéni szabadságértékeket hangsúlyozza. Ez az ellentét is kibékíthetetlen, hozzájárul a muszlimok integrálására irányuló törekvések kudarcához.