Egy egyetemi rendezvényen lelőtték Charlie Kirk 31 éves evangélikál keresztyén- konzervatív aktivistát, egy felség férjét és két gyermekük édesapját. Csak úgy! Mert nem tetszett. Nem tetszett sokaknak, mert elment vitatkozni a Woke-al áthatott amerikai egyetemek világba, és voltak érvei. Szellemi ellenfeleit emberszámba vette, hajlandó volt velük leülni és beszélni, akár hosszú időt is rááldozni, szellemi erőfeszítéseket tenni, hogy meggyőzze őket álláspontjáról. Jó vitapartner volt, ellenfelei oldaláról nézve pedig módfelett veszélyes. Az egyetemi safe space most helyreállt – nincs több kellemetlenség.
Már-már szakálas dolog, hogy nem lehet értelmes vitákat folytatni, mert nem az észérvek mentén zajlik a beszélgetés, hanem a hiszterizált érzelmek mentén – ímé a Nyugat alkonya (Spengler). Az érzelmek gyorsak és nem megyőzhetők értelemmel. Kirk mégis ezzel próbálkozott, és sikerei – mert nagyon is komoly sikereket ért el – bizonyították, hogy habár “nyugaton a helyzet fokozódik”, de tán még nem reménytelen. Ám a nyugat szellemi állapotát illető pozitivizmus szempontjából meggyilkolása kijózanító, miszerint: nem, nem lehet értelmes vitát folytatni, legalábbis nagy hatással a nyilvánosságban halálos következmémyek nélkül már nem! A dolgok jelentősége ez, amúgy éljen a tolerancia!
Mert, amikor az érvek elfogynak, jön a golyó! Mert jöhet! Nem azért, mert nem lehet jobb védelmet adni. Nem azért, mert nem fogják elkapni a gyilkost, mert el fogják kapni. Hanem azért, mert ezt lehetővé tette egy szellem! Mindig a szellem az első, utána jön csak a tett. A szellem ad engedélyt. A gyilkos esetében nem egy “megbomlott elméről” van szó. Ha “bolond”, akkor ez felmentést ad, és gyakran ezzel el is intézik a gaztetteket, mondván: nem volt beszámítható. Túl a konkrét gyilkosságon sokkal inkább egy szellemről van szó, ami elszabadult még elötte.
Kirk civil szervezetének az volt a neve: Turning Point USA – és ez kísérteties! Kísérteties, mert ami történt jelzi a fordulópontot, igaz épp nem azt, amit Kirk szándékolt elérni. Ugyanis, az hogy lelőtték, mert nem “velünk ért egyet” és még harcol is az igazáért, ez “megegedhetővé teszi azt, hogy kiiktassuk” az általunk jónak tartott szent cél érdekében. Ez a szellem terjedt el, de nem csak úgy magától, hanem mert elterjesztették. Hosszú idő alatt a nyugati egyetemeken. Miután elfogynak a Woke eleddig sem túl erős érvei, nem marad más lehetőség … lezárják a vitát! Ő tehet róla, minek provokált? – már hangzik is az áldozathibáztatók kórusa. És most hogy-hogy nem, de egyáltalán nem esik szó penetráns gyűlöletbeszédről.
Néhányan már régóta mondjuk, hogy a Nyugaton végbement kultúraváltás elképesztő jelentőségű és életveszélyes hatással lesz a keresztyénségre, de veszélyes minden emberre nézve is! Nem csupán keresztyén belügy, megítlés kérdése ez, amit a keresztyének többsége egyébként sem vesz észre vagy egyenesen tagad. Az ok egy szellem térhódítása. Szellemiséggel csak szellemi módon lehet harcolni, nem a politika eszközeivel, sem nem jogi eszközökkel. Ez a szellem nem tűr ellentmondást és ezzel a pluralista menyországnak a Földön immár vége is van!
Majd politikai síkra fogják terelni a kérdést (sőt már ezt is teszik), pedig itt sokkal inkább egy szellemről van szó, az az elsődleges, mely megengedi ezt elvileg az érvek elfogyta esetén, ha szellemi vereség veszélye forog fenn és Kirk esetében ez pont így volt. A kérdés tehát megelőzőleg ez volt: le lehet-e lőni azt, aki nem ért velünk egyet? A woke- és egyéb progresszív körökben elterjedt nézet szerint – igen! Aztán mindig jön valaki, aki magára fogja vállalni a feladatot szent küldetésként. Nem kell szervezni, megbízni sem, majd intézi az elszabadult szellem. Olyan ez, mint egy morális magaslatról kiadott kilövési engedély.
Ez a szellemiség már régóta terjed és most jött el a pillanat, mikor megmutatkozott, láthatóvá vált. Még egyszer: ez nem politika, hanem egy szellem! Ami elvileg megengedhető, az hamarosan meg is történik. Mi nagyobb bizonyíték lehetne erre, minthogy megtörtént?
Ki fogja visszalapátolni e szellemeta palackba? Kirk hitt benne, hogy meg lehet tenni, hitt abban, hogy keresztyén felelőssége kiterjed a nép lelki-szellemi állapota ügyére, mely fejben dől el, és egyszerűen kivégezték.