
A keresztyén világhelyzetről szóló írások sorozata ezzel az írással egy szakaszhatárhoz érkezett. Ez – a sorrendben hetedik írás – a világ keresztyénsége fájó megosztottságával foglalkozik. Nagyon fájó azért is, mert a 21. század elején korábban soha nem tapasztalt intenzitású és földrajzi kiterjedésű keresztyénüldözés folyik (erről a sorozat következő írásaiban lesz szó), és ebben a helyzetben égetően szükség lenne az Isten-hívők, a Krisztus- követők egységére.
Ezzel szemben mit látunk, tapasztalunk? Azt, hogy a világ keresztyénségének 2,3-2,4 milliárdos tábora igen megosztott. A katolikus egyház maga is megosztott, a reformáció egyházaiból is szép számmal vannak a világon a sokmillió hívőt magukénak tudhatók. És akkor még nem beszéltünk a viszonylag kis létszámú, magukat keresztyénnek valló közösségekről. Egyes tanulmányokban azt olvashatjuk, hogy a világon összesen 38 ezer (!) keresztyén közösséget tartanak nyilván, egyedül az Egyesült Államokban háromszázat.
Ez a megosztottság tovább él annak ellenére, hogy szavakban, írásokban, látványos külső megnyilvánulásokban sok minden történt az elmúlt évtizedekben és történik ma is, csak éppen az eredmény, a keresztyén egység megvalósulása hiányzik, attól még nagyon messze vagyunk. A keresztyén egyházak egység-törekvését idegen szóval ökumenének nevezzük. Az ökumenikus nézetek erősödése szempontjából jelentős áttörést a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) hozott. A zsinat dokumentumai hangsúlyozzák a különféle keresztyén vallások közötti közeledés szükségességét, és azt az alapelvet, hogy mi mindnyájan Isten népe vagyunk. Ez volt az első zsinat, amely nem valami ellen, hanem valamiért szólalt meg. Azóta a Vatikánban létrehoztak egy, a keresztyénség egységéért dolgozó szervezetet, az egyes pápák pedig időnként hangsúlyozzák a keresztyén egység fontosságát. Nem régen Ferenc pápa gesztusát láthattuk, aki részt vett Svédországban a Lutheránus Világszövetség rendezvényén.
Ténylegesen még sem történik ma sem sok az egység megvalósulása felé vezető úton. Most az Eucharisztia Világtalálkozójára készülünk, melyre szeptemberben Budapesten kerül sor. Ugyanakkor nem látszik közeledés a minden keresztyén számára fontos kérdésben, a közös úrvacsora vételben. Minden év januárjában meghirdetik az ökumenikus imahetet. Lakóhelyem keresztyén felekezeteinek papi vezetőinek programegyeztető megbeszélésein nemhogy a közös úrvacsoravételt nem lehet felvetni, de még az egyes templomi alkalmak időpontjainak egyeztetése sen egyszerű, mert a katolikus pap ragaszkodik az egyébként náluk megszokott miserendhez, azon az imahéten sem kíván változtatni.
Az egységre törekvés, az ökumenizmus kudarcára négy személyes példát is említhetek, sajnos. Az első a legrégebbi, amikor még a katolikus és nem katolikus egyházak közeledésének szükségessége nem igen volt napirenden, a másik három viszont nem a távoli múlt. Szüleim, elsősorban édesanyám, minket gyerekeket vallásos szellemben neveltek. Édesanyám evangélikus, édesapám római katolikus vallású volt, minket öcsémmel evangélikusnak kereszteltek. Édesapámmal néha elmentem a katolikus templomba is. Egyik alkalommal megkérdeztem, hogy miért nem megy Ő is ki a bűnbánati ostyát magához venni? Azt válaszolta, hogy azért, mert az ő házasságát a katolikus egyház nem ismeri el, ezért nem gyónhat a templomban. Számomra folytatása –ez a második eset – ennek akkor lett, amikor feleségemnek katolikus hölgyet választottam. Katolikus templomban esküdtünk, mert nem akartam, hogy hívő katolikus feleségemet az egyháza – mint apámat – kitagadja., a gyónás szentségével ne élhessen. A plébános még az esküvő előtt aláíratott velem, velünk egy dokumentumot, melyben nyilatkoztunk, hogy születendő gyerekeinket katolikusnak kereszteljük. Nem tudom, hogy ez a reverzálisnak nevezett intézmény ma él-e, de akkor így történt. A harmadik példám még frissebb. Nagyobbik lányunk egy zsidó származású, vallását nem gyakorló fiúba szeretett bele. Házasságukra, a lányom kezdeményezésére, feleségem, lányaim katolikus templomában szerettek volna áldást kapni, esküvőjüket ott tartani. Nem írom le a plébános reakcióit, csak a lényeget: Nem esküdtek ott. Én elintéztem, hogy egyházközségem evangélikus templomában kérhessék Isten áldását házasságukra. Az esküvő után néhány évvel megszületett lányuk – ez a negyedik negatív példa – , akit a katolikus templomunkban szerettek volna megkeresztelni. A kérést a plébános először mereven elutasította mondván, hogy a gyerek házasságon kívül, vadházasságból, nem szentségi házasságból érkezett. Végül azt tudtuk elérni, hogy egy diakónus a templomban megkeresztelhette.
Most egy olyan könyvet mutatok be röviden, amely a katolikus lap, az Új Ember, kiadványai között jelent meg. A könyv, melynek címe “Utolsó harc a fény és a sötétség között”, 2010-ben jelent meg, majd 2012-ben elkészült a magyar fordítás is. A könyv szerzője Paul Josef Jakobius bíboros, a német katolikus egyház egyik vezető személyisége. A bíboros könyve mondanivalóját négy téma köré csoportosítva mutatom be:
1. A katolikus egyházzal kapcsolatos gondolatok. Az egész könyvön végigmegy, hogy csak egy egyház van, a katolikus, ezen kívül pedig még vannak keresztyén közösségek. Keresztyénüldözés alatt csak a katolikusok üldözését érti, noha minden más vallású keresztyént is üldöznek. Azt írja, hogy a római katolikus egyház sorsa a világ és az egész emberiség sorsa is. Ezt én így írnám: A keresztyénség sorsa a világ és az egész emberiség sorsa is. Azt is vizionálja, hogy a 27 millió hívőt számláló német katolikus egyház előbb-utóbb leválik Rómáról.
2. A szabadkőművesség aknamunkájáról. A szerző azt írja, hogy a vörös sárkány a marxista ateizmus, a fekete vadállat pedig a szabadkőművesség. Szerinte – és ebben igaza lehet – az egyházi szabadkőművesség főként a főpapság tagjai között terjedt el, és a pápa környezetében is sok bíboros szabadkőműves. Megjegyzem, hogy több pápai enciklika kifejezetten tiltja papjai számára a szabadkőműves tagságot. A szerző azt is írja, hogy az USA tipikus szabadkőműves eszmékre épült ország és az Európai Parlament tagjainak 60%-a szabadkőműves. A könyv vége felé olvassuk, hogy a világköztársaság létrehozásához – ami a szabadkőművesek célja – a keresztyén alapértékeket kell felszámolni, lerombolni. Ezzel egyetértek, ennek számos jelét látjuk ma is az Európai Unió működésében.
3. Luther tanainak bírálata. Ennek kapcsán több vaskos valótlanságot állít. Például azt, hogy Luther elutasította a Szentlelket, vagy, hogy két Sola mondáson alapul teológiája. Luther Sola Scriptura-jára (Egyedül az Írás) a szerző azt mondja: Az alap a ő pápa, a zsinatok, a hagyományok és ezek mellett van az Írás, a Biblia. A katolikusok szerint az ember a jó cselekedetei révén üdvözül, Luther azt mondja, a jó cselekedetek kellenek, de csak az isteni kegyelem révén üdvözülünk. A szerző szerint a protestáns papok, püspökök nem papok, püspökök.
4. Az ökumenizmus, mint métely, elitélése. A szerző a könyvben azt állítja, hogy az ökumene a szabadkőművesség terméke, célja a pápaság intézményének és az egész katolikus egyháznak a felszámolása. Az Egyesült Keresztyén Egyház az ördög – azaz a szabadkőművesek – kreációja.
Az itt nagyon röviden bemutatott könyvvel is kapcsolatban, még 2019 januárjában, levelet írtam az Új Ember szerkesztőségének. A levélből – melyre válasz nem érkezett – egy rövid részletet idézek: “Az ökumenikus imahét apropóján végül megemlítek egy másik könyvet is. Paul Josef Jakobius katolikus testvérünk írta 2010-ben és lett magyar kiadása is. A tartalom az ökumene tagadása…..Nem megyek bele a részletekbe. Amikor a világ keresztyénsége szétszabdalt, …..nem szabadna ilyen könyvnek megjelennie, de , ha már megjelent, legalább magyarra nem kellett volna lefordítani.”
Nem tudom, hogy a német katolikus bíboros könyvéről – az itt adott rövid bemutató után – a kedves Olvasónak mi a véleménye. Én úgy gondolom – és ismétlem magam – , hogy ma, az egyre fokozódó keresztyénüldözés, keresztyénellenesség időszakában a keresztyén egyházak egységére nagyobb szükség van, mint korábban bármikor.
Az egyetemes keresztyénség Alaptörvénye, a Biblia, az Írás, a mindennapi életünk valamennyi kérdésében eligazít, üzenetei irányt mutatnak, számunkra iránytűként szolgálnak. Így van ez a keresztyén egység megteremtése tekintetében is. Krisztus főpapi imájában – többek között – így imádkozik: “… mindannyian egyek legyenek, amint te én bennem, Atyám és én is te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk…”(Jn. 17,21). Ebben a tanításban is hangsúlyozza Krisztus a keresztyén hívők egységének szükségességét. Ezért is imádkozott, ezt kell tennünk nekünk is. És még egy bibliai idézet:” Ti pedig Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint” (1Kor. 12,27). A keresztyén egységért történő imádkozás mellett énekeljük hangosan: “Tégy eggyé Urunk!” (ökumenikus keresztyén ifjúsági ének)