Az eddigi elemzésből az derült ki, hogy a nyilvános tér, a kulturális tér és a politikai tér szervesen összefügg. Szétválasztani nem lehet, ám azt meg lehet állapítani, hogy melyik az, ami befolyásban megelőzi a másikat, mert az a fontosabb.
A FŐ KÉRDÉS MÉGSEM POLITIKAI, HANEM KULTURÁLIS TERMÉSZETŰ!
A lényegesebb a széles értelemben vett kultúra, mert minden onnan indul és oda érkezik meg (Békés Márton). A politika gyakorlati irányítást jelent jelent, melynek viszonylag gyorsan kell reagálnia, különben kompetenciája megkérdőjeleződik. Nincs idő filozofálni, nincs idő stratégiagyártásra, hanem csak egy stratégia véghezvitelére van idő. (A stratégiák nem a politikai arénában, hanem mögötte születnek). A lényeges trendek viszont a kultúrában születnek, a kultúrában jön létre minden és ez lassú, viszonylag észrevétlen módon történik, de végül átalakulást eredményez. Az igazán komoly kérdés az, hogy mi képes befolyást gyakorolni a kultúrára? Elsősorban nem a politika! Épp ezért jelentős probléma, hogy a felmerülő kérdések esetén az emberek fejben mindig oda ugranak, hogy ez kinek, melyik oldalnak a politikája? Holott valójában ezek a kérdések legtöbb esetben nem politikai kérdések. Sokszor az “igazság” kérdésével kapcsolatos dolgokról van szó (mi a tény és mi nem), sokszor “erkölcsi” kérdésekről (pl. gender kérdés) és nem arról szólnak, hogy a politika mit csinál. Egyszerűen mondva: nem a “csináláson” van a hangsúly, hanem a gondolaton, vagyis a szellemi részen, mely a cselekedetek kiindulópontja. Tehát az összefüggés ez: nem a kultúra épül a politikára, hanem megfordítva: a politika épül a kultúrára! Vagyis: legtöbbször mi nem azon a szinten gondolkodunk és vitatkozunk, ahol a lényeg vagy az ok található, ezért vitáink meddők. Ebből következik az a primitív elakadás, hogy ki- kinek a szekerét tolja, ahelyett, hogy a lényegről szólna a vita. A valóság talajára kellene megérkezni, hogy értelmesen lehessen beszélni! De hogyan juthatunk el a valóság talajára?
Térképekre van szükségünk, hogy eligazodjunk!
VERTIKÁLIS TÉRKÉP
Szokatlan úgy térképet készíteni, hogy az keresztmetszet-szerűen mutatja a dolgokat, mert a térkép felülnézetből természetes. De most egy ilyennel lesz dolgunk. A kérdésünk az, hogy hogy néz ki a valóság, azaz még pontosítva: mi van hatással és mire? Békés Márton, akinél e tűpontos megfogalmazást olvastam ugyan konzervatív gondolkodó, ám amit mond azt épp annak felfedezése alapján mondja, amit a másik oldal régebb óta tud is és alkalmaz is (Gramsci, Dutchke, Marcuse és frankfurti iskola). Tehát ez a “térképezés” olyan megfigyeléseken alapszik, mely politikai oldalakon felül áll, azaz még azt is mondhatjuk, hogy módfelett nagy a konszenzus. És még akkor is egy van ez, ha bizonyos önérdekeik miatt tagadják.
A gazdasági problémák politikai kérdésekhez vezetnek, a politikai kérdések a kultúrához vezetnek, a kultúra mögött antropológiai/ és teológiai kérdések állnak.
Ez egy jéghegy, aminek a csúcsa – a politika – látszik meg igazán, ez van a víz felett (a gazdasági kérdésekkel most nem foglalkozom, ezért a grafikán lényegtelen “magasságban” van a jéghegy felett). A jéghegy kilátszó része miatt beszélünk szüntelenül úgy kérdéseinkről, mint amelyek politikaiak, holott lényegében nem azok. Ami leginkább a kultúrát befolyásoló kérdés, hogy mit gondolunk Istenről és az emberről. Olyan lesz a kultúránk, a politikánk, és végül a gazdaság is. Húzzuk alá újra: a kultúra kérdés kultusz kérdés.
Mi következik ebből a feltérképezésből?
1. A lényeges kérdés a kultúra mögötti vagy alapkérdés, és ez mindig antropológiai és teológiai természetű, azaz arról szól mit gondolunk az emberről és Istenről – e vitában pedig az egyháznak határozottan van keresnivalója!
2. Szellemi területen az ideológiák ugyanerről beszélnek, hiszen Isten létével és az ember mibenlétével kapcsolatos előfeltétlezéseik alapvetően befolyásolják, hogy milyen ideát építenek. A keresztyénség talaja oly annyira jelentős, hogy Carl Schmitt politikai teológiának határozza meg őket – jogosan. Azaz: a keresztyén teológiából átvett elemek szekularizált újragondolásai földi célokkal (egyfajta plagizálás). Épp ezért vetélytársak, nem barátok – a humanista szekularizmus vallása(i).
3. Ennek pedig az a jelentősége, hogy velük állunk szellemi küzdelemben, mert Istenről és az emberről más “evangéliumot” hirdetnek, és nem az őket képviselő politikai erőkkel. Egy harcban érdemes tudni: ki az ellenség.
4. Mindez pont azt jelenti, hogy ez egy harc, még ha szellemi természetű is (még), de harc, amit nem lehet nem felvállalni! A keresztyén kultúra korszaka során feledésbe merült a harcoló egyház valósága (ecclesia militans), mely a földi egyház lényegi lételeme. Fontos aláhúzni: a harc szellemi természetű és nem test és vér ellen történik!
5. Az eredményekkel kecsegtető harc ott és akkor kezdődik, amikor képesek leszünk láthatóvá tenni a hegyen épült várost, mely Krisztus szerint nem rejthető el. Valahogy nekünk itt a kies nyugaton ez mégis sikerült. Ezzel arra utalok, hogy az ellenérdekeltek mellett nekünk is van felelősségünk a történteket illetőleg. Elodázhatatlan a visszatérés a hegyen épült város lelki pozíciójába!
TÉRKÉP FELÜLNÉZETBŐL – A MAGÁNYOS HEGY
A grafikán a nagy fehér kör a hegy és rajta a város. A többi kör pedig a különböző szellemi áramlatok és politikai erők. A hegy nem mozog, hanem az ideológiák, szellemi körök, politikák mozognak.
Igen: 2000 éve jól-rosszul, de ugyanazt mondjuk! Fura, hogy egyesek arról beszélnek: a hegy hová álljon (bizonyára azt gondolják, hogy valami echte belga…) A hegy nem megy sehová, még kérésre, követelésre se! Egy hegy statikus és stabilan az. Erről beszélt Ádám, mikor írt egy esszét arról, hogy az egyház vagy apostoli vagy többé nem egyház. Nem mi tehetünk sem arról, hogy valamely csoport a heggyel szemben vesz fel pozíciót vagy épp komoly kérdésekben a heggyel és várossal hasonló álláspontot képvisel. Nos, ez esetben szokták mondani: a hegy a … szekerét tolja. Nem, de nem-é amazok szellemisége közeledett a hegyen épült városhoz és nem megfordítva? Dehogynem!
Ha így gondolkodunk ekkor értünk a valóság talajára! Ha úgy tetszik ez a hegyen épült város politikája, hogy az Alapítóhoz hű és egy helyben áll. És ha valakik ezzel érzik magukat ön-azonosnak- ugyan milyen alapon mondhatja bárki is: ezt nem tehetik meg? A hegytől elvárni, hogy ő álljon mindenkivel szemben “egyenlő távolságra” egy hajmeresztő agyrém! Pedig mondják. Továbbá a hegy nem “független-objektív” – hanem szubjektív, Istennek szubjektív, Neki alávetett (szubjektum=alávetett).
Olyan evangéliumot hirdetni, mely nem érinti meg a hiteket-hiedelmeket nem érdemes, ugyanis az evangélium nem “szerelmeslevél”, mely érzelmes ugyan, de teljesen neutrális amúgy. Az evangélium nagyon is inkarnációs jellegű, meg kell testesüljön. Csak a kultúrával való viszonyban jön létre az igazi, erős kontaktus – ez teszi láthatóvá. Még egyszer: tudnunk kell, hogy nem minden kultúrában szerepet játszó szereplő ellenséges vagy az evangéliummal szemben álló (még ha nem is maga a világosság). Azaz: képeseknek kell lennünk differenciált gondolkodásra!
KONKLÚZIÓK:
Keresztyénként megszólalni kulturális területen fontos, mert a hivatalos egyházi megszólalások ritkák, visszafogottak és intézményesek, mivel az egyház intézményét képviselik. Ha keresztyénként nem szólalunk meg, akkor honnan fogják tudni az emberek, hogy mit gondol a keresztyénség? Keresztyénként megszólalni a mai ember számára könnyen befogadható, mert ezt főképp egyének teszik, ezért személyes.
A kulturális tér természetéből adódóan összefügg a politika térrel, de nem a politikai az elsődleges. A szellemi területen (ideológiák, anti-ideológia, vallások, eszmék világa) vannak olyanok melyek a keresztyénséggel szemben állnak, vannak kik közelebb és vannak kik egészen közel. Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt, vagyis merjünk gondolkodni differenciáltan!
A “semlegesség”, az “objektivitás”, a “függetlenség”, az “egyenlő távolságtartás” olyan liberális követelések, amivel semlegesíteni szándékoznak a keresztyénséget, melynek épp ezért nem szabad engedni! A kulturális-politikai realitás nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy szóljunk. Vigyázzunk, hogy ne emberi követeléseknek próbáljunk eleget tenni, hanem Isten követelményeinek. Gyakorta az egyetemes érvényt hirdető ideológiák a kettőt összemossák.
A kultúra területén szólni fontos dolgokról az evangélium proxy-képviselete. A kulturális közegben egyre többen elutasítóak a vallásos témákkal kapcsolatosan – ez különösképpen a keresztyénséggel van így. Azonban, ha az ő életüket érintő kérdésekről érthető nyelven (mi több: erős nyelvvel) tudunk beszélni, akkor az az evangéliumi világnézet, aminek jellemeznie kell megszólalásainkat: átmegy. Nem direkt, de szívbéli hódítás (lehet) ez. Aztán majd jöhet egy következő lépés.
Személyesen: nem vagyunk sokan kik felvesszük a kulturális küzdelem kesztyűjét, Szabados Ádám az egyik. Megbízottak vagyunk, de felülről. Nem kötelező egyetérteni semelyikünkkel, ám nekünk sem kötelező megfelelni mások kívánalmainak. Megírjuk, elmondjuk, amit gondolunk, mert ma még lehet, és úgy ahogy gondoljuk. Ez konfliktusokat generál. Aki konfliktusmentességet kíván az jó dolgot kíván – az üdvösségben a mienk lesz, de ez nem a most világa! És végül
történetmesélés a felelősségről
THE GREAT SPEACH:
A nagy mondatokat megelőző eseménysor: a közelgő veszedelem láttán Thandruil a bakacsinerdei tündék királya lezáratja az ország határait és minden kaput. De még előtte Tauriel, a tünde amazon távozik a területről, bizonyos törpök és üldözőik után ered, kik Ereborba tartanak a magányos hegyhez. Legolas, a király fia utánamegy, hogy visszahozza. Mikor megtalálja kérleli, hogy térjen vissza vele.
Tauriel erre ezt mondta:
