Úgy tűnik, hogy egy különös jelenséget hozott a modern kor az ember számára, ugyanis a modern társadalom a dolgok megítélését illetően két táborra szakadt. E két tábort politikai jobb és bal vagy konzervatív- liberális táborokként lehet a legegyszerűbben beazonosítani. Ez egyúttal ideológiai- és érték szempontból is markáns törésvonal, mely általánosan jellemzi az összes nyugati társadalmat. Az utóbbi időkben még egy lényeges jellemző csatlakozott a jelenséghez: a határok megszilárdulása és átjárhatatlansága.
Az egész civilizációnk egy TÜKÖRDIMENZIÓBA zuhant. Mindez arról jutott most eszembe, hogy a blogunkon megjelenő írások kapcsán már többször alakult ki vita. Ez persze a facebook természetéből, a kommentelés lehetőségéből is adódik, valamint azokból a törésvonalakból is következik, amiről fentebb szóltunk. Egyáltalán nem baj, hogy ütköznek a nézetek, csak egyre kevesebb értelme van. Mert általános tapasztalat, hogy vitatkozunk, vitatkozunk, de a másikat meggyőzni lehetetlen küldetés. A mai lelki-szellemi állapotra sem a nyitott végű vita, sem pedig a meggyőződés módosítása egyáltalán nem jellemző.
TÜKÖRDIMENZIÓ – a DR. STRANGE
című Marvel filmben szerepel egy különleges tér, ami a valóságossal párhuzamos dimenzió, amiben a mágusok gyakorolhatnak, de semmi hatásuk nincs a valós világra, habár látják közben azt is. Ez a szó jutott eszembe, mikor azt vettem észre, hogy ha olyan emberel beszélek, aki a társadalom másik csoportjának tagja, akkor mintha mindent fordítva látnánk. Mint az köztudott a tükör MEGFORDÍTJA a képet (ezért írják vízszintesen fordítva a “mentők” vagy az “ambulance” szót a mentőautók elejére, mert a visszapillantó-tükörben így látjuk helyesen a feliratot).
FEJÉRŐL TALPÁRA ÉS MEGFORDÍTVA…
Tehát az lenne a megfigyelésem, hogy egyszerűen FORDÍTVA látjuk a világot, az értékek világát, a jó és rossz megítélésének kérdéseit – és lehetne hosszan sorolni. De meggyőződésem, hogy végül “csak EGY maradhat” ahogy a Hegylakóban ezt kifejtették, azaz csak az egyik látás igaz, így következésképp a másik hamis! De hogy is néz ki a jelenség?
az egyik szemlélő a valóságot nézi, a másik annak tükörképét, mely épp az előbbi fordítottja és így társalognak…
És ez így nehéz. Mert melyik- melyik? Tartok tőle, hogy mindenki a magét gondolja valóságosnak. A két kép egyszerre tűnik azonosnak – mert ugyanaz a látvány – de mégis inverz is, mert fordítva van egymáshoz képest a fejekben. Na, de melyikben van fordítva, azaz a kérdés a klasszikus: kinek van igaza, melyik kép a jó kép?
Azért akárhogy is, de ez elég bizarr állapot! Ha egy más civilizáció szemszögéből nézném ezt a sztorit minden bizonnyal azt mondanám: ezek teljesen meghülyültek, saját magukat verik szét módszeresen! Mondjuk, más civilizációk pont így vélekednek rólunk… csak úgy mondom és nem sikertelenek, ám a meghasonlást, mint üdvös diverzitást határozottan elutasítják.
Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy ez a fordított látás a két csoport között nem függőleges tengely mentén vízszintesen fordítja a képet, hanem egy vízszintes tengely mentén fejjel lefele! Ez nem kisebb dolgot jelent – ha megfigyelésem igaz – hogy
az egyik a talpán látja a világot állni, a másik pedig a feje tetején
Ez elég jelentős dolognak látszik, nem csak amolyan mellékes ügynek. Főleg, ha ezek a látásmódok aztán politikai formációkat is nyernek (és nyernek), melyek aztán lehetőséget biztosítanak a hatalom eszközével arra, hogy bizonyos keretek közt, de bármelyik formáció nekikezdhet a maga víziója megépítésének.
Ha a “tükörtengely” függőleges lenne, akkor lehetne arról beszélni, hogy egy jobboldali, vagy egy baloldali tükörképet építünk meg, ami lényegében ugyanaz a kép, csak innen vagy onnan nézve, de egyébként mondhatnánk: na és akkor mi van? Csakhogy a Covid előtt elkezdődött folyamatok radikalizálták a tengely dőlésszögének 90 fokos elfordulási folyamatait, sőt a Covid alatt -mely minden híresztelés ellenére nem poszt-Covid, hanem még jócskán tart- ez a tengely-fordulat már beálltnak mondható.
Így a talpán lévő világ és feje tetejére állított világ víziói alapján való építkezés (átépítés) már nem csupán “na és”, vagy másképp mondva: ízlés dolga! Hanem olyan, aminek végletesen komoly következményei lehetnek, melyeknek, mint ilyen esetekben lenni szokott lényeges vonása: a visszafordíthatatlanság!
RELATIVIZMUS ÉS MASSZÍV MEGGYŐZŐDÉS?
Sajnos a posztmodern “gordiuszi csomó átvágás”, miszerint az igazság relatív – egyáltalán nem segít rajtunk. Oly annyira nem, hogy egyik oldalon sincs olyan, aki ezt komolyan venné, legfeljebb abban a lélektani pillanatban, ha másik érvelése olyannyira erős, hogy utolsó mentés gyanánt azt mondják: de, hát az igazság relatív, nézőpont kérdése! A valós helyzet ezzel szemben az, hogy mindenki azt gondolja, hogy a saját oldalának van igaza! Tehát a kérdéseket elkenő szlogenszerű posztmodern találmány, mely az igazságot kaleidoszkópszerű képződménynek tartja – habár népszerűsége töretlen – de a valós világban olyan dolog, amit végül senki sem vesz komolyan.
Persze, lehet azt mondani, hogy “én semelyik oldalra sem tartozom”, meg azt is, hogy “felette állok ennek a háborúnak”, meg “engem egyáltalán nem érdekelnek ezek a dolgok”. Ugyanakkor ezen hatások alól egyfajta semleges térbe vonulás csak illúzió! Mert, amikor a hatalom segítségével a víziók elkezdenek megépülni, akkor ki fog hatni a “közömbösek” és “semlegesek” életére is. Sőt, a kulturális befolyás is hat, mert ezt ma populáris átvivő-felületeken keresztül juttatják célba, meglehetősen sikeresen.
A relativizmus egy jó eszköz addig, amíg a másik álláspontjának igazságát “relativizálják”, amúgy meg senki sem veszi komolyan. Ha valaki például azt mondaná, hogy a liberálisok nem abszolút értékekről (és így igazságokról) beszélnek, akkor vagy nem hallott még liberálist, vagy nem figyelt. Pont a liberális gondolkodás abszolutizált és egyetemes (kötelező) érvénnyel fellépő, azaz univerzálisnak mutatja magát.
A meggyőződések ma már csak legritkább esetben megváltoztathatók és változnak meg. Úgy tűnik, hogy lejárt az értelmes viták kora, ahol még lehetett érvelni és megváltoztatni akár az álláspontot, ha ez indokolt. Miért? Mert nincs igazság, és az értelem szerepét egyre inkább átveszik az érzelmek, így vitatkozni még csak vitatkozunk, valami l’art pour l’art jelleggel, de meggyőzni ritkán tudjuk egymást.
KULTURÁLIS HATÁSOK AZ EGYHÁZRA IS HATNAK
Mivel a kultúra az emberek összességét jelenti, ezért azok a hatások, melyek működnek a kultúra egészében azokat sem hagyják érintetlenül, akik keresztyének. Egyszerre igaz a keresztyénség tekintetében az, hogy van egy nagyon erős hatás, ami a hitükből következően a bibliai kijelenés oldaláról érkezik, mint ahogy az is igaz, hogy a kulturális (és politikai) nézetek is hatnak.
Számos keresztyén csoport és egyén esetében sikerül más – akár a keresztyénséggel zsigeri módon szemben álló ideológiákkal – a hit világát összesimítani. Ez sokszor furcsa ellentmondásos gondolkodáshoz és skizofrénnek mondható állapotokhoz vezet. Sokszor látható, hogy egyfajta dualista két világot élnek meg emberek, ahol könnyedén váltanak a “hit világa” és a más “világi világ” között, még akkor is, ha teljesen ellentétes értékek alkotják a két univerzumot.
Ezt azért lehet megtenni, mert van mögötte egyfajta teológiai érvelés, miszerint a világ legyen világ és ez épp így jó, és ne próbálkozzunk azzal, hogy az egyház hasson a világra, mert ez a hatás csak az egyének esetén legális és releváns. Persze ez a teológiai látásmód, mely világ autonómiáját elismeri és helyesli egyúttal magára is hagyja a világot.
Képviselői azok, akik mindig síkra szállnak amellett, hogy nem lehet a világiaknak kötelezővé tenni olyan szabályok betartását, mely a hívőkre vonatkozik és nekik kell megtartaniuk. És erőszakot emlegetnek, mikor a keresztyénség egyetemes követelményt fogalmaz meg. Meglehetősen ambivalens azonban, hogy mikor bármelyik ideológiai kör ugyanezt teszi, például a liberálisok, vagy a kulturális-marxizmus képviselői, akkor valahogy az ellenvetések rendre elmaradnak.
Ez utóbbi álláspont számos sebből vérzik, például, hogy Isten törvényei nem csak azokra vonatkoznak, akik elfogadják Uruknak, hanem egyetemesen mindenkire: kortól, nemtől kultúrától függetlenül! Az evangélium sem azoknak szól, akik aztán a követői lesznek, hanem mindenkinek. Azaz: NYILVÁNOS! Arról nem is beszélve, hogy az egy elég korlátozott hatalmú Istent jelentene, akinek érvényessége csak azokra és azon területekre vonatkozik, akik körükben Őt szívesen látják – ezzel szemben Isten Isten, legfeljebb az emberiség jó része negligálja Őt.
Egyszóval a társadalomban tapasztalható törésvonal keresztülhalad magán a keresztyénségen és az egyházakon is. Ha nem is 50-50 százalékban, de jelen van ugyanúgy, ahogy a kultúrában. Tehát nem csak arról beszélhetünk, hogy ez egy olyan probléma, mely külső és másodlagos, hanem sajnálatosan nagyon is jelen van az egyházon belül is.
TÜKÖRDIMENZIÓBAN REKEDTÜNK
-és az ebből való kiszabadulás egyáltalán nem cél – erre kellett rájönnöm. Nincs kompromisszum, mert semelyik álláspont nem engedheti meg magának a kompromisszumot és talán így is van jól. Ugyanakkor az, hogy érvekkel már nem nagyon lehet operálni, mert mindent felülírnak a mélyben beágyazott érzelmi kötődések meglehetősen siralmas dolog.
Kérdés, hogy jól van-e ez így? Természetes velejárója ez egy civilizációnak? Vagy mesterséges, azaz nem feltétlenül kellene így lennie? Viták mindig is voltak és lesznek is, a teljes egyetértés ritka pillanat volt a történelemben (és akkor sem mindig a jó ügyben jött létre). Csak kérdés, hogy a vélemény-diverzitás egyet kell jelentsen az állóháborúval.
Érdekes jelenség, hogy a például a Facebook, mely mégiscsak a szabadelvű gondolkodás egyik fellegvára rossznak tartja a társadalmi polarizációt, amit ugyanakkor pont ugyanez a liberális világ generál. Ebből én arra következtetek, hogy egyrészt a felelősség kérdését így delegálják, a másik, hogy tényleg rossznak tartják a polarizációt. Ebből meg az következik, hogy meg akarják szüntetni egy újfajta egység létrehozásával.
Hogy a TÜKÖRDIMENZIÓ jelenségével szemben lehet-e valamit kezdeni jó kérdés. A megmerevedett álláspontok belső logikája szerint nem lehetnek mások. Ugyanakkor nem két igazság van, hanem a lényeget tekintve csak egy. A kérdés inkább az, hogy melyik variáns tud nagyobb tömegbázist felmutatni a hatalomért, hogy megvalósíthassa vízióját.
Ám a politikai vízió mögött mindig ideológia, hit, ha úgy tetszik vallásos, vagy vallásos erejű meggyőződések állnak és persze érdekek is legalább annyira. Ha bár a
TÜKÖRDIMENZIÓBAN rekedt világunk,
ám egyáltalán nem tét nélküli, hogy a feje tetejére állított világ van a lelkünkben, mint valóság, vagy az igazi. Ezért: mégis kell vitákat vállalni és belemenni.
És azt is gondolom, hogy ennek az állapotnak van egy mögöttes háttér -szellemisége és ez a szellemiség ördögi. Ha valaki nem a valóságot látja, akkor optikai csalódás áldozata lett, káprázat lett úrrá rajta és ennek mindig végzetes következményei vannak. Életet csak valóságra lehet építeni, amennyire homokra sem, úgy fejjel lefelé lebegő világra sem.
Ma, mint a címképben szereplő képen pont ez a helyzet a nyugati civilizációban szellemi terében. És ez félelmetesen tragikus és egyáltalán nem varázslatos.
