“A történelem, mint a szellem haladásának gondolata Hegeltől származik. Vándorlása során az önmagát, s ezzel a történelmet is megszüntető világszellem lépteinek felgyorsítását néha államok vállalták magukra, hogy hamarább elkövetkezzen a „történelem vége”.
A történelem végének kezdte
Napóleon a francia forradalom rendszerét a császárság keretei között őrizte meg és kezdett európai elterjesztésébe. Ennek fontos állomása volt a negyedik koalíciós háború (1806–1807), amelynek döntő ütközetét a Grande Armée és a porosz–szász seregek Jéna mellett vívták. Napóleon a rá jellemző zsenialitással vágta el a németek segítségére siető orosz csapatok útját a Weimar és Jéna között húzódó 24 km-es frontvonalon. A francia császár 1806. október 14-én kora reggel ütött rajta III. Frigyes Vilmos porosz király seregén, majd délután Auerstädt határában győzelmet aratott az egyesített német főseregek fölött is. A franciák két hét múlva bevonultak Berlinbe, Tilsitben pedig olyan békére kényszerítették Poroszországot, amely területei felétől és cári szövetségesétől is megfosztotta.
Lehet-e ágyúzajban gondolkodni? Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770–1831) szerint nagyon is, melynek egy kitüntetett történelmi pillanatban – amit ő maga avatott a filozófiatörténet és a történetfilozófia fordulópontjának – bizonyságát is adta. 1806 októberében dolgozószobájába beszűrődött a jénai dombok túloldaláról a francia tüzérség ágyútüzének dörgése, eközben fejezte be a végül nyomtatásban egy évvel később megjelent A szellem fenomenológiája című művét. Az itt és ekkor történtek inspirálták az „ifjú Hegelt” annak megállapítására, hogy a régi Poroszországnak jogilag és politikailag véget vető Napóleon valójában egy új világot nyit meg, amely a történelem és a filozófia egymást kölcsönösen átható dimenzióiban is érvényre fog jutni. Mégpedig azzal, hogy a semleges, polgári jogra alapított államiság egyetemes elterjesztésével végső önmegnyilatkozásra bírja a Világszellemet (Weltgeist), amely ezzel nyugvópontra jut, a filozófiai gondolkodás pedig kiteljesedve fejeződik be – ezekből következően pedig véget ér maga a történelem is.
Hegel 1805-ben, négyéves jénai tanulmányai befejeztével egyetemi tanári széket kapott a város egyetemén. Alig egy év múlva az előbb vázolt okokból bevonuló francia csapatok házát kirabolták és felgyújtották, ő pedig kénytelen volt ötfős házanépével (köztük háztartásvezetőjével és neki nemzett törvénytelen gyermekével) együtt menekülni. Miután az egyetemet a francia megszálló csapatok bezárták, Hegel elvesztette katedráját s elhagyta Jénát. Bambergbe költözött, ahol két évig az ottani városi lapot szerkesztette, majd 1808-tól kezdve nyolc éven át a nürnbergi gimnázium igazgatója lett. Innen ment a porosz főváros egyetemére – itt teljesedett ki a hegeli filozófia, amely szerinte a filozófia beteljesedésével volt egyenértékű.
Hegel 1807. május elsején küldte el Schellingnek A szellem fenomenológiáját, azzal mentegetőzve, hogy „az utolsó részek formátlansága tekintetében, kérlek, vedd figyelembe, hogy a szerkesztést a jénai csata előtti nap éjszakáján fejeztem be.” A hegeli filozófia – amelyet szerzője az „univerzum algebrájának” tartott – alapkő letétele tehát háború közben történt, és az a látomás inspirálta, mely számára 1806. október 13-án nyilatkozott meg, és így idézte föl egy barátjához írott levelében: „Láttam ma a császárt – ezt a világszellemet –, amint földerítésre lovagolt ki a városon át – valóban csodálatos érzés látni egy ilyen individuumot, aki itt egy pontra koncentrálva, lóháton átfogja a világot és uralkodik fölötte.”
A könyv előszavában azt írta, hogy „a mi időnk a születésnek egy új korszakra való átmenetének ideje. A szellem szakított létezésének és elképzelésének eddigi világával, épp azon van, hogy mindezt a múlt mélyére süllyessze […] Soha sincs ugyan nyugalomban, hanem mindig előrehaladó mozgásban van.” Hegel értelmezésében a világtörténelem nem más, mint a Világszellem önmagához való visszatérésének története, melynek során három fázist jár be: először öntudatra ébred, majd anyaggá válik, végül az emberi társadalomban megtestesül és az emberiség haladása során megszűnik elidegenülése. Ez utóbbi az „objektív szellemben” megy végbe, amikor is az emberi intézményekben eléri a teljes szabadságot; de az „abszolút szellem” által fejeződik ki, mégpedig a polgári (jog)állam és a legmagasabb rendű filozófia létrehozása révén. Amikor pedig az objektív és az abszolút szellem azonossá válik, megszűnik a történelem: a filozófia feljut saját csúcsára s megvalósul az egyetemes elismerés.”
Békés Márton
történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, 2021. február 1. LÁTÓSZÖG BLOG
