Azt szoktam mondani, hogy az ördög legveszélyesebb hazugsága az, amikor azt állítja, hogy valójában nem is létezik. Elvégre, akik ezt elhiszik, azok nem fognak tudni védekezni ellene, hiszen amiről azt hisszük, hogy nincs, annak a támadásaira nem készülünk fel. A progresszió hazai propagátorai ebben jó tanítványai a hazugság atyjának: s jaj annak, aki bedől nekik!
A progresszív baloldali eszmék ámokfutása
Nem is olyan régen szembejött velem egy hír, ami enyhén szólva megdöbbentett, s egyben el is borzasztott. Ez a hír arról szólt, hogy az Egyesült Államokban 2019 és 2023 között 13 994 kiskorú gyermeket vetettek alá „gendermegerősítő terápiáknak”, miután transzneműnek diagnosztizálták őket. Ezek közül 5747 gyermeket át is műtöttek (melleltávolítás, genitáliák eltávolítása / átalakítása), a többiek „csak” hormonkezeléseket és pubertásblokkolókat kaptak. Aki a részleteket is ismerni akarja, az ITT olvashatja azokat angolul.
A cikket kitettem egy csoportba is, ahol változatos reakciók jöttek, melyek arra indítottak, hogy írjak egy kicsit arról, hogy hogyan is működik az „ördög nem létezik” típusú hazugság a progresszió támogatói vagy burkolt támogatói részéről.
Azonban, mielőtt még erre rátérünk, szögezzük le, hogy a progresszió ámokfutása tőlünk Nyugatabbra valóban problémákat okoz, illetve hajmeresztő jelenségekkel jár. A kiskorú gyerekek átműttetésétől kezdve a DEI (diverzitás, egyenlőség, befogadás) őrületén át (melynek fényében eljutottunk például odáig, hogy pl. a Torontói Egyetem orvosi karára a tanulók 75%-át nem tanulmányi alapon veszik fel, hanem bőrszín meg szexualitás alapján, akkor is, ha nem érték el a felvételhez szükséges pontszámot: részletek ITT) egészen odáig, hogy vannak országok, ahol már az életpárti álláspontért (ld.: ITT) vagy egy mém posztolásáért (ld.: ITT) bírság és / vagy börtön járhat, rengeteg mindent lehetne felsorolni.
A progresszió, ami valóban probléma, de ne törődjünk vele
A hazai progresszívek egyik kedvelt taktikája ezzel kapcsolatban az, hogy beismerik, hogy igen, ez így van, de azt mondják, hogy nem ezzel kellene foglalkozni, mert vannak ennél nagyobb problémáink is. Aztán sorolják is a korruciótól az oktatás-egészségügyön keresztül a mélyszegények helyzetéig. Valóban, ezek is problémák természetesen. De miért ne lehetne emellett azzal a problémával is foglalkozni, mely már a mi kapuinkat is döngeti?
Olyanok ezek a propagátorok, mint azok az emberek, akik benn ülnek egy ostromlott várban, s azt mondják, hogy nem az a feladatunk, hogy az ostromlókkal szemben védekezzünk, mert vannak megoldandó feladataink a várban magában is. Mert az egyik bástya fél fala hiányzik, a várkapitány sikkaszt a kincstárból, az egyik őrmester meg nem képes száz lépésről eltalálni puskával lőve egy házfalat.
Mennyire bolondnak néznénk azt, aki egy várostrom kellős közepén ezeken hepciáskodik, nem? Hiszen kívül ott az ellenség, a kaput üti a faltörő kos, a várfalra támasztják fel az ostromlétrákat, közelednek az ostromtornyok is, az ostromágyúk dörögnek: ha ez ellen nem védekezünk, akkor hiába büntetjük meg a sikkasztó várkapitányt, hiába tanítjuk meg rendesen lőni az őrmestert, hiába falazzuk fel a bástyát, ha közben az ostromló bejut a várba, akkor mindennek vége!
De hát pont ez a cél is – hogy amíg mi belülre figyelünk, s a belső problémákon mókolunk, addig az ellenség szépen, ellenállás nélkül elfoglalhassa az erősséget! S ezért küldte be már előre a maga ügynökeit és kémeit, akik a belül létező problémákat felnagyítják, amennyire csak lehet, miközben a kívül lévő súlyos problémát, az ellenség jelenlétét lekicsinyelik!
Nem szabad hallgassunk ezekre az ügynökökre, sőt, fel kell ismerjük bennük az ellenség embereit és az árulókat! Jaj nekünk, ha nem ezt tesszük: mert akkor nem vár ránk semmi, csupán a vereség és az, hogy az, ami még csak távoli borzalom, az a mindennapjaink valóságává válik.
A progresszió, ami nem is létezik, csak jobboldali összeesküvés-elmélet
A másik kedvelt hazai progresszív taktika a tagadás: ez már konkrétan az „ördög nem létezik” propagandának a megfelelője. Ez a fajta kommunikáció lényegében a progresszió összes túlkapását, tévelygését, botrányát, borzalmát igyekszik eltagadni.
Az a progresszív, aki ezt a narratívát képviseli, jellemzően, ha előkerül valami disznóság az általa preferált ideológia nyugati ténykedése kapcsán (akár a migránsgettók, akár az LMBTQ túlkapásai, akár a gyerekek „nemváltó” kezelései, akár a szólásszabadság és az eltérő álláspontok korlátozása és akár szankcionálása, stb), rögtön azzal csapja le a dolgot, hogy ez nem igaz. Mert ilyen nincs. Ez csak kormánypropaganda. Vagy valami felpaprikázott jobber agyszülemény. Vagy hasonló.
A valóság teljes tagadása az, ami ilyenkor történik.
Ennek a módszernek része egyébként az is, hogy a progressziót kritizáló álláspontokat egyenesen kifigurázza, nevetségessé igyekszik tenni. Mindezt ráadásul nem egyszer kőkemény szalmabábérveléssel kívánja elérni: vagyis azzal a módszerrel, hogy a kritikusok szájába olyan dolgokat adnak, amiket sosem mondott.
Egy eléggé ismert példa többek között a gyermekvédelmi törvény kapcsán kialakult vita, ahol a progresszívek azzal gúnyolódtak, hogy a kormány nemváltó óvodásokkal riogatja a jónépet, holott erről szó nem volt. A kormány csupán (jogosan) jelezte, hogy kiskorúakat „nemváltó” kezeléseknek alávetni nem normális, és ezt be is tiltotta. Nemváltó óvodásokról szó sem esett – pedig eshetett volna. Ugyanis, bár legtöbb ilyen kezelésnek egyébként általában tinédzsereket vetnek alá ott, ahol ez engedélyezett, de azért akadnak megdöbbentő kivételek is.
Ott volt például James Younger ügye, akit a transzaktivista anyja 3 évesen elkezdett női ruhákba öltöztetni, Lunának hívta, lefizetett szakembereket, hogy a fiát 5 évesen gender diszfóriával (a transszexualitás orvosi neve) diagnosztizálják, és 9 évesen kémiailag kasztráltatni akarta hormonkezelések útján. Tette mindezt annak ellenére, hogy a fiú egyértelműen fiúként viselkedett, és fiúnak öltözött, ha az anyja nem volt jelen.
Az ezt ellenző apa egy demokrata bíró döntése miatt a börtönt kockáztatta azzal, hogy a fia ügyét a nyilvánosság elé tárta. Az ügy végül azzal zárult, hogy Jamest az apja beleegyezése nélkül nem lehet semmilyen nemváltó kezelésre küldeni, bár a gyerek felügyeleti jogát egy szintén demokrata bíró kizárólag az anyának ítélte meg végül. Erről bővebben ITT.
Az ördög tehát a progresszívek ezen csoportja szerint nem is létezik, csak jobboldali propaganda – valahogy mégis egyre többször kilóg a lólába a „jóságos” haladás álcája alól, s ez a Nyugaton is egyre többeknek feltűnik.
Ugyanakkor, a veszély, hogy Magyarország is belecsússzon ebbe az őrületbe, nem kicsi: csak egyszer kell progresszív-baloldali kormány a hatalomra kerüljön, és máris megérkezik. Tehát jó ébernek maradni.
A kétféle progresszív narratíva a keresztyénségen belül
Ez a kétféle fentebb ismertetett narratíva nem csak a világban, hanem az egyházban is jelen van. Idehaza is egyre inkább. Világiak, lelkészek és teológusok, teológiai tanárok részéről is.
Túl sokan vannak, akik próbálják a progresszív egyházi eltévelyedés hatásait lekicsinyelni: próbálják eltagadni akár a nyilvánvaló eretnekségeket is, vagy azokat az ügyeket, amikor egyes progresszív eretnekké vált ex-egyházakon belül a hitvalló maradék egyenesen burkolt vagy nyílt belső üldöztetésnek van kitéve. Megkísérlik elhitetni velünk, hogy ezek csupán elszigetelt, jelentéktelen és ritka esetek – holott, valójában egyre inkább általánossá válnak!
S még többen vannak, akik előszeretettel hangoztatják, hogy „vannak ennél nagyobb gondjaink is”. „Persze, a Nyugaton veszély, de itt még nem, vannak égetőbb problémák, inkább azzal foglalkozzunk”. Aztán jön a felsorolás, tetszőleges kritikákkal az egyházi vezetés, a közegyház vagy a gyülekezetek működése, a lelkipásztorok vélt vagy valós hiányosságai, a politika és az egyház viszonya, stb, stb kapcsán.
S természetesen, ezen kritikák között van olyan, sajnos, nem is egy, ami akár jogos is lehet.
A lóláb ott lóg ki, amikor ezen problémák jelenlétét úgy prezentálják, mintha ezek MELLETT nem küzdhetnénk a növekvő befolyás és progresszív nyomás ellen is. Mintha egy ostromlott várban egyesek azt mondanák, hogy addig nem vehetjük fel az ostromlókkal a harcot, amíg a magunk belső problémáit meg nem oldottuk.
Holott a kettő nem zárja ki egymást! Épp ellenkezőleg, egymást erősíti!
A hatékony védekezés első lépése az, hogy felvesszük a harcot az ostromlókkal. Közben persze, törekedhetünk arra, hogy a hátországban lévő problémákat is megoldjuk, sőt, kell is arra törekednünk. De ha nincs ellenállás, akkor hiába minden: mire a belső problémáinkat megoldanánk, már rég legyőzött és rabigába hajtott minket az ellenség.
A harc valóságos – álljunk bele!
Nem véletlen hoztam több esetben is a háború és a várostrom képét: hanem azért, mert az, ami jelenleg történik, az egy háború. Az egy várostrom. Eger 2100 védője áll szemben a 40 000 törökkel – hitvalló kisebbségként állunk szemben az európai protestantizmus 85%-át elnyelő és maga mellé állító progresszív eretnekséggel és annak képviselőivel!
Viszont ahogy Egerben, úgy most sincs a csata előre eldöntve. De ahhoz, hogy győzzünk, bele kell álljunk a harcba mindannyian.
Nem lehet fél szívvel védekezni, s nem lehet gyáván meglapulni, remélve, hogy majd elmegy a fejünk felett a veszedelem. Az ágyúk már dörögnek, az ostromművek felálltak, a pajzsok hasadnak, a kardok pedig pengnek és zengnek a küzdelem viharában!
Ahogy Egerben a férfiak, az asszonyok, sőt, még a gyermekek is kivették a részüket a csatából, úgy van szükség most is minden hitvalló emberre, minden Krisztus-követő hívőre! Amiképp 1552-ben sem figyeltek az ellenség csábítására és fenyegetőzéseire, úgy most sem figyelhetünk ezekre: nincsen alku, nincsen megadás! Mint ahogy akkor sem tűrték meg maguk között az árulókat és a feladást sürgetőket, úgy most is ki kell magunk közül rekesszük a progresszió ügynökeit, s semmi szín alatt nem hallgathatunk rájuk!
A győzelem pedig – a miénk lesz. A hitvallóké. A Krisztusé. Mert Ő nem az eretnekek mellett áll, nem a tévelygés és a bűnre csábító ördögi tanítás mellett. Hanem azok mellett, akik az életüket az Ő Igéjének rendelik alá. Azok mellett, akik nem világi eszmék és ideológiák mentén akarnak földi mennyországot építeni, hanem az igaz hitből fakadó tudással felvértezve igyekeznek a valódi Menny felé!
Bármennyire is fenyegetőnek tűnik a progresszív eltévelyedés, végül a győzelem úgyis az Úré lesz. Ha nem hallgatunk a progresszívek behízelgő vagy fenyegetőző szavaira, hanem megmaradunk az igaz hitben, akkor ebben a győzelemben mi is osztozhatunk!
Mint ahogy osztozhatott benne Illés és az a 3000 ember, aki megmaradt Isten mellett akkor is, mikor az összes többi izraelita Baált tisztelte. Meg Szent Miklós és a hitvalló kisebbség is, mikor az egyház nagyobb része az eretnek Ariust követve tagadta Krisztus Isten-voltát és a Szentháromságot. Továbbá Luther és Kálvin is, akik a teljes római egyházzal szemben álltak fel, hogy újra rávilágítsanak arra, amit addigra gyakorlatilag a teljes nyugati kereszténység elfelejtett: hogy nem jócselekedetekért, nem érdemekért kapjuk az üdvösségünket, hanem kegyelemből, hit által.
Újra eljött a status confessionis ideje. Újra eljött a harc ideje! Öltözzük hát fel az Isten fegyverzetét és induljunk a harcba: ezúttal a progresszió ördögi eretnekségével szemben! Ne félszívvel, de teljes odaszánással! Ne félelemmel, de teljes magabiztossággal felnézve a Hadvezérünkre: az Úr Jézus Krisztusra! Az Ő jelében fogunk mi is győzedelmeskedni!
