Van egy ki nem hunyó szerelem bennem a művészet iránt és különösen is igaz ez a képzőművészetre. Persze nem úgy, mint ami egyfajta amatőr tevékenységben öltene testet, végül nem lettem sem profi, sem amatőr művész. Még csak nagy műélvezőnek se mondanám magam, mert ahhoz idő kellene, az meg nincs. Hanem inkább úgy fontos ez, mint akinek van vonzódása, talán érzéke és némi tanultsága bizonyos középiskolai múltból kifolyólag, egy fiatalkori fertőzés nyomán, mely krónikusnak bizonyult. Már vagy ezer éve nem rajzoltam vagy festettem dacára annak, hogy vágyom rá. Lehet hogy közrejátszik az is, hogy kellene némi felkészülés meg egy jó adag bátorság, hogy újra ecsetet vegyek a kezembe. Az ilyen típusú érzékenységem manapság kimerül a számítógépes grafika, még inkább a fotómódosítás tevékenységében. Még egyéb dolgok is érdekelnek, mint például a filmek és az előadóművészetek, zene komoly- és populáris formában. Én fertőzött vagyok és fertőzök (szóltam előre)!
Viszont van még itt valami, mégpedig
a nyelv festővászna!
Újabb felfedezésem, hogy a kép mennyire fontos nyelvünkben. Ez már nagyon közel áll mindennapjaimhoz mivel lelkész vagyok. Hogy mondjam el a régi- égi üzenetet a ma nyelvén? Ez ma “A” kardinális kérdés! A kép persze azért fontos a magyar nyelvben, mert keletről származó nép vagyunk, így sokkal inkább képekben, mint elvont fogalmakban gondolkodunk. Mivel ez eredendő így könnyűvé teszi a képes beszédet. A képi gondolkodásnak anyanyelvünk mély és termő talaja- még szántani se kell előtte.
Felismerésem, hogy lehetséges az analitikus nyelvvel (1) viszonylag bonyolultan leírt dolgokat megfeleltetni képeknek. Úgy tűnik ez oda-vissza működik, még akkor is ha ez szokatlan racionalitás. Azaz: a képet lehet kibontani analitikus nyelvvel, megfordítva pedig az analitikusan már kibontott “megragadott valóságot” vissza lehet alakítani- képpé sűrítve. Konvertálás és win-win helyzet ez, és nem vagy-vagy. A kép: sűrítmény, egyfajta belső mélységgel és végtelenséggel, ősi varázsvilág.
Arról nem is beszélve, hogy az evangéliumokat olvasva azt láthatjuk, hogy Jézus 90%-ban képekkel és történetekkel beszél. Isten fia bonyolult kérdéseket (mi Isten országa, milyen Isten országa, kicsoda és milyen maga Isten) nem analitikus, hanem imaginárius és narratív módon beszél el. A kép, a történet (elbeszélés) olyan, mint egy mély tó, csaknem kimeríthetetlen és felfedezése habár sosem lezárt, ám kétségkívül az, ami – vagyis a további felfedezések az első megértésen mit sem változtatnak, inkább mélységet és aktualitást adnak.
A kép a szem, a látás birodalma. Az Ószövetség a szemé: látják Isten nagy csodáit. Mondják a teológusok, hogy Isten az Újszövetségben áttér a fülre és a hallásra: “a hit hallásból van, ami az Isten beszéde” (Róm 10,17). A nyelv a kultúra kulcsa – mondja Békés Márton. Továbbá: a nyelvvel ragadjuk meg a valóságot. Az erős nyelv az, mely képes megfogni a “van”-t. Elmondani valamit jól pont úgy történik ahogy nyelvünk mondja: lefesteni előttük. A nyelv csodás festővászon, színei lehetnek tompák vagy élénkek, de mindenféleképpen beszédesek. Festeni szóval legalább annyira lehet, mint ecsettel és színekkel.
hogy jön ide a nyár?
A gondolkodás időt igényel, mély gondolatokra pedig még több idő kell. Egyéb évszakok feszítetten beosztottak míg a nyár tágas. Lehet olyanná, mint egy műterem – a címkép, amit ehhez a poszthoz találtam tökéletes: műterem összenyitva a kerttel. A legtöbb festő ilyenkor kivonul a természetbe és ott alkot. A műterem falai kitágulnak ameddig a szem ellát. Meddig lát el a szem?
Mondják, a vallás csőlátást okoz… hogy ez mekkora marhaság! Ellenkezőleg: épp megnyit egy újabb perspektívát, a mennyeit, ahol mást és többet látni. Ott a horizont az eredettől a végig, és utána az új kezdetig terpeszkedik. Mi több: onnan vissza lehet nézni e Földre, erre az életre. A hit a legnagyobb teleszkóp, tükrében látom magam igazán- néha ez egy cseppet sem hízelgő. A nyár időt adhat ennek, többet mint a tavasz. Ahogy mostani civilizációs időbeosztásunkban történnek a dolgok – a tavasz sürgető évzárás felé futás, mielőtt bekövetkezik a nyár, az ősz pedig kezdete az új évadnak, a munka dandárja és a tél se különb, mígnem a karácsonyhoz jutunk, akkor béke lesz és ismét megáll az idő. Furcsa, hogy hogyan számoljuk az évet január 1 és december 31 között, ez az időrend ebből a perspektívából kissé akadémikus. A régi világban az év inkább ősszel kezdődött, megjegyzem az iskola miatt ma is így érzékeljük. Az életvalóság a természet ciklusaihoz sokkal inkább igazodik, még a modernitásban is vagy annak ellenére.
A tág idő a lélek tere (ahogy írtam már erről más szempontból ITT). A nyáridő lehet a lélek tere, ha van rálátásunk és használjuk. A nyár szimbolikus ételemben a viruló élet maga, a beérés, a gyümölcsözés és a nyugalom. A nyár a paradicsom képe, vagy a révbe jutásé. Visszatérés Édenbe, mesterségesen épített civilizációnkból a természet lágy ölébe, az eredetbe. Milyen őrültség ezt nem észrevenni, feszített víztükrű program-medencét építeni ezer eseménnyel valami nagy és átható teljesítménykényszer hatása alatt. Elidőzni lenne jó, nem rohanni, de hát a megszokás nagy úr. Meg az is, amit dob az élet, újra és újra, a “meg kell csinálni” rigorózus parancsai. Rabság, ahol nem te vagy a meghatározó, hanem a kell. De tényleg ezt kell?
a külső világ megváltozik – a megnyíló mediterráneum – Kárpátok koszorújában
Számos nagy történelmi alak úgy köszön vissza ránk a képekről, hogy igen jól fel vannak öltözve: Bocskai, Bethlen, Rákóczi. Ám nem divat volt ez, hanem a kis jégkorszak velejárója, egyszerűen hidegebb volt az éghajlat. Most meg melegebb van. Én mindig szerettem Itáliát, Horvátországot! Egyszer régen még a katonaság előtt egy ökumenikus egyházi rendezvényen vettem részt Rómában, talán 88-ban. Mikor innen indult a busz havas eső és zimankó volt, mikor 24 óra múlva megállt a Vittorio Emanuelle téren ott 22 fok és napsütés fogadott minket. Mindenki pólóban, lazán, frenetikus volt egy hétig az örök városban szilveszter idején! Inkább vagyok mediterrán típus, mint mérsékelt égövi, pedig itt és az utóbbiban nőttem fel.
Most olvasom az Indexen, hogy tudom-ányosok kiadtak egy tanulmányt, melyben azt jósolják, hogy a Kárpát-medence éghajlata meg fog változni- minden bizonnyal (ITT). Realista cikk, már amennyire meg tudom ítélni. Nem túl “klímaretteg” mintsem tanácsos volna, de azért a változásokat komolyan veszi és az arra való felkészülést javallja. Az éghajlat változik itt is másutt is, már ki lehet ültetni a leandert és a banánfát és nem pusztul el télen, csak szendereg kicsit. Fura, minthogy az is, hogy normális havat tán egy évtizede nem láttunk. Az az éghajlat, ami vár ránk az ún. szub-mediterrán. Hogy ez jó-e vagy sem, vagy nekünk az lesz vagy sem – ki tudja, mindenesetre a megszokotthoz képest változás lesz, sőt már van. Mi lesz itt
bor, mámor, provence.hu egy szub-mediterráneumban?
Lehet ez is (nem is olyan visszataszító). Persze lehet, hogy jönnek majd a hozzászólások, hogy itt klímaapokalipszis van kibontakozóban te ostoba! – ám az apokalipszisről nekem más fogalmaim vannak. Megjegyzem: viszont a mainstreammel szemben megrögzött eretnek vagyok! Tenni bizonyosan kell, a tudósok értelmes javaslatokat tesznek, és a magyar vízügyi szakemberek közismerten világszínvonalúak- nyilván az ilyen dolgok pazar alapítványozást igényelnek (áradás és aszály ellen tározók építése, visszacsatornázási rendszerek etc).
Azonban volt még egy érdekes mondat a cikkben- a felelősök keresése helyett, ami az értelmes paraszti észjárást is felmutatja: „A fölmelegedés következtében a francia gazdák már vásárolják a földeket Dél-Angliában, hogy a szőlőtermesztést megkezdjék a szigeten”. Láttam régebben egy filmet, mely a klímatémát más oldalról vizsgálta. Egy illető egy hatalmas, pazar, gótikus egyetemi épület ajtaján bejön, leül és elkezd beszélni. Skóciában zajlik a jelenet, és mondja az úriember, hogy innen kimenve a “Bor” utcába jutunk, onnan a “Hordó” utcába. Miért adtak ilyen neveket az utcáknak Skóciában? – teszi fel a kérdést az úriember. A válasz: azért, mert volt olyan idő, mikor Skóciában megtermett a szőlő és bort készíthettek. Mondja: ekkor épült e hatalmas cifra épület. A meleg: gazdagságot hozott és bort. Érdekes.
A parasztember mindig értelmes volt, ha nem: elpusztult ő is, világa is. Nem véletlen a kifejezés: józan paraszti ésszel! Mindenféle rettegések helyett szerintem legyünk értelmesek! Van amihez hozzáférünk és van amihez nem. A Föld éghajlata folyamatosan változik, mi több: a kulturális klíma is. A kérdés inkább az, hogy tudunk-e hozzá alkalmazkodni. Antall József mondta, hogy rendszerváltozás helyett mondjuk: rendszerváltoztatás. Javaslatom: klímaváltozás helyett mondjuk klímaváltoztatás! Ugyanis akklimatizálódni kell
egyénileg, közösen, külső terekben, de még inkább belül, lélekben!
(1) analitikus: elemző, felbontó, részeket vizsgáló (tudományos, választékos)
