Rod Dreher könyvének reformátusként is nagyon sok revelációszerű felismerést köszönhetek. Már a szándéka is tiszteletreméltó, mert habár ortodox keresztyén, de nem a saját egyházának szánta könyvét, hanem az egész keresztyénségnek!
A keresztyénségnek, ami most vesztésre áll az egykor volt keresztyén civilizációban – visszaszorulás és tudatos kiszorítás jellemzi helyzetét. Az eddigi közömbös világ ellenségessé kezd válni és nem véletlenül és nem csak úgy magától. Az „ellenkultúra” támadásai ma már nem csak a keresztyénséget fenyegetik, hanem magát az embert is. Ugyanis a humanista szekularizmus megannyi ágazata ugyanazt célozza, még ha más oldalról is közelíti: meg akarja változtatni magát az embert is! Ami kulturális forradalomként (életmód forradalomként) indult immár a lét-alapokat is kikezdi, természetesen a “mi érdekünkben”.
Rod Dreher könyve látlelet az amerikai keresztyénség helyzetéről. Miért érdekes nekünk ez? Azért, mert a nyugati civilizáció mag állama az USA. Következésképp, ami ott történik hamarosan mindenhol nyugaton bekövetkezik. Ha csak az orosz-ukrán háborút nézzük egyértelmű, hogy az USA akarata perdöntő abban, hogy a nyugat hogyan viszonyuljon a háborúhoz.
Ezért nagyon fontos Amerika, mert a kulturális és technológiai szupravezetőkön keresztül villámgyorsan terjed szét az új kultúra. Az emberi tudatokra elementáris befolyással bír mindez, de ez egy szoft befolyás (volt eddig). Ennek a lényege, hogy az emberek észre sem véve fogadnak el olyan meggyőződéseket, melyeket kívülről erőltet rájuk egy kisebbség, de amit ezután sajátjuknak tekintenek (Marguerite A. Peeters Dreherrel egyező megfogalmazása).
Rod Dreher könyve realista alkotás, mely önkritikus is – érdemes elolvasni, sőt mondanivalóját mélyen átgondolni. Mi több: egy a magyar keresztyénség számára megalkotott stratégia alapanyagának is lehet felfogni.
Persze, mint mindig itt is megkívántatik a differenciált olvasás! Dreherrel számos esetben nem értek egyet, például a reformáció negatív megítélését illetőleg. Ám engem ez egyáltalán nem akadályoz meg két dologban, hogy (1) ami viszont érvényes és igaz felhasználjam további gondolkodásomban, (2) ami számomra idegen afelé is érdeklődéssel forduljak a szerző szemüvegén át nézve a dolgokat (monasztikus berendezkedés, ortodoxia, katolicizmus vagy akár az evangélikálok kritikája). A differenciált gondolkodásra Pál apostol tanít: “mindent megvizsgáljatok, ami jó megtartsátok.” (1Thessz 5,21)
EZ EGY TÖBB RÉSZES RECENZIÓ – NEM AZÉRT, MERT TERJENGŐS AKAROK LENNI – HANEM AZÉRT, MERT DREHER MUNKÁJA ÉRDEMES ARRA, HOGY MEGNÉZZÜK RÉSZLETESEBBEN!
Mondanivalóját azzal kezdi, hogy
ÖZÖNVÍZ KÖZELEG!
Kemény megállapítás. Rod Dreher azonban abszolút realista. Nem túloz, nem dédelget ábrándokat és nem valóság-tagad! A veszteségek felmérése tekintetében élesen és pontosan lát és láttat:
a kulturális háborút elveszítettük!
“Valóban riasztó a helyzetünk, mégsem engedhetjük meg magunknak a mélységes levertség fényűzését” – mondja.
Amerika egy keresztyén ország – volt. Nem a trón és oltár szövetsége értelmében, ugyanakkor az alapító atyák a szabadságot, mint politikai és kulturális keretrendszert úgy tekintették, mint amit egyedül a vallás tarthat fenn. Washington, Jefferson, mint alapítók liberális gondolkodók voltak, de ebbéli meggyőződésüknek számtalanszor adtak hangot, de Alexis de Tocqueville is ezt mondja: “A demokrácia nem éli túl a keresztény hit elvesztését”. Azaz úgy gondolták: addig van szabadság, míg a vallás kondicionálja a társadalmat.
Ma azt láthatjuk – mondja Dreher – hogy ez már nincs így és ennek következménye, hogy a vallásszabadság szűnőben van, működik a gondolatrendőrség és az új morál kikényszerítése mindennapos. A szólásszabadság is hasonlóképpen megszűnőben van: előbb a politically correct fegyelmező-cenzúrázó eszköze alá esett, majd manapság már a cancel culture ténnyleges eltörlése válik gyakorlattá (gondoljunk csak J.K Rowling történetére vagy Johnny Deppre a per lezárulta előtt). Sőt, a jogba eddig bevezetett klauzulák, továbbá az új törvényi utak célja, hogy az állam teljes erejére támaszkodva kényszerítsék ki a nincs és nem is lehet más vélemény új “szabadságát”.
Dreher keresztyén értékeket nem csupán vallási értékeknek gondolja (helyesen), hanem olyanoknak, melyek az embert magát és társadalmát, a szabadságot is védelmezik. Azaz, ebben az esetben nem arról van szó, hogy “arra tartozik (vonatkozik), aki így hisz” és aki nem, arra nem. Ez utóbbi humanista antropocentrikus gondolkodás – ami persze mindenkinek szíve-joga, ám legalább annyira az is, hogy ennek igazságát megkérdőjelezzük. Továbbá azt képviseljük amivel minket megbíztak. A szabadság épp erről szól- szólt, legalábbis eddig.
A Biblia Istene egyetemesen érvényes üzenettel küldött el minket, továbbá a teremtés valósága szintén egyetemes adottság. Mi több: amikor vége lesz ennek a világkorszaknak egyetemesen mindenki a színe elé áll majd – és ez szintén nem tetszik – nem teszik kérdése lesz akkor. Mert Ő az Isten!
A liberalizmus (és humanizmus egyéb leágazásai) egyetemes érvénnyel lépnek fel és be kell látni: itt két egyetemes érvényesség közti rejtett vagy nyílt háborúról van szó. Keresztyénekként nem az antropocentrikus gondolkodás a mienk, hanem a teocentrikus gondolkodás! Sok keresztyén a két gondolkodási mintát egyfajta kombinációként, vegyesen alkalmazza – de ez lehetetlenség, mert ellentétei egymásnak.
Sajnos Drehernek abban is igaz van, amikor megállapítja, hogy az eredetileg nyugati keresztyén kultúra végletes vereséget szenvedett az ellenkultúrától, ám
az ellenkultúra nem éri be a győzelemmel – JAJ a legyőzötteknek! – módján, a harc folytatódik napjainkban, sőt radikalizálódik.
Mivel a kulturális forradalom lényege szerint offenzív, ezért napjainkban a forradalom kulturális háborúvá szélesedett. Itt ezen a ponton lehet újra vitatkozni azon, hogy a kultúrharc a mi keresztyén ízlésünk szerint való vagy sem, ám a tény, hogy ellenfeleink nem vitatkoznak, hanem nemes egyszerűséggel háborút folytatnak – elgondolkodtató kellene legyen.
A harc mi értékeinkkel szemben folyik, tehát minket támadnak továbbra is. Áttételesen is a kultúrán keresztül és immár direkt módon is. A kultúra hegemón jelenség és ezt jól tudják – ezért a háború a teljes hegemóniáért folyik. Ez viszont egyet jelent az eddigi “áldott” pluralizmus végével egyszersmind.
Dreher előrejelzése szerint a következő időszakban ez hamarosan özönvíz jellegű esemény lesz a keresztyénség számára. Példának hozza a nagy áradást, amit a Katrina hurrikán okozott Louisianában 2005-ben, amit személyesen át is élt. Emberemlékezet óta nem történt ilyesmi és előtte nem volt előjele sem, ám mégis bekövetkezett hirtelen.
Dreher tehát a kultúrában egy civilizációs özönvizet jósol, mely keresztyén és Isten-ellenes lesz. Az özönvíz léptékű változás eleinte nem látszik – a jelenben a negatív tendenciák ellenére sincs ilyen léptékű katasztrófára utaló előjel – de jóslata szerint ennek ellenére ez be fog következni, méghozzá: hirtelen.
Sajnos ezzel én is mélyen egyet kell értsek. Az “özönvízzel” szemben kell szerinte egy stratégiát végig gondolni és alkalmazni. Stratégiájának egyik része “bárkaépítésről” is szól, de sok minden mást is mond. HÉT pontot mutat be, mely szerinte szükséges az “özönvíz” túléléséhez.
1. ÚJFAJTA KERESZTÉNY KÖZÉLET
Érdekes látni, hogy Amerikában a kulturális jelenlét, kulturális tevékenység, mint a közéleti tevékenység erőteljesen politikai természetű. Ez két módon is érdekes. Az egyik, hogy Európában a politika a keresztyénség számára sokkal inkább “tiltott város”, mint Amerikában. A másik, hogy az amerikai keresztyének magától értetődő módon gondolják azt, hogy állampolgári joguk és lehetőségük kifejezni véleményüket és ezzel élnek is.
Számos esetben jönnek létre a “lövészárok ökumené” koalíciói, ahol más (teológiai) kérdésekben ellentétes álláspontok ellene is tudnak együtt küzdeni céljaikért. Ugyanakkor ezt sokkal inkább politikai aktivizmus útján gondolták megvalósíthatónak, mintsem hosszú távú kulturális munkával, befolyással.
Dreher komoly és tényszerű csalódottságának ad hangot a “politikai aktivitás” eredményeit illetőleg, ráadásul úgy, hogy konzervatívként részt vett a közéletben. Ugyanis a keresztyén értékek pártján álló Republikánusok sorra nem váltják be a hozzá fűzött reményeket és nemcsak abban, hogy sok esetben nem tudnak győzni. Dreher sokkal inkább abban csalódik, hogy végül az amerikai konzervatívok nem viszik végbe a keresztyén értékrend (a társadalom és a szabadság) védelmében szükséges intézkedéseket. Azt mondja a politikai aktivitásról:
“Ma az egyház igen sok bajának egyik oka az, hogy a vallásos konzervatívok legutóbbi nemzedéke tévesen azt hitte: összpontosíthatnak a politikára, a kultúra pedig gondoskodik majd magáról … A legtöbb amerikai nem csak el fog vetni sok mindent, amit a hagyományos keresztyének jónak tartanak, hanem ráadásul erkölcsileg rossznak fog mondani. Csak vesztegetjük az időnket, ha elvesztett befolyásunk visszaszerzésével kísérletezgetünk.” (124. o, 135. o.)
Dreher a politikával kapcsolatosan megállapítja: “Drámai módon változnak az idők, többé pedig nem számíthatunk egyedül a politikusokra és aktivistákra abban, hogy a mi nevünkben harcolják a kultúrharcot” (148. o.). Ez Amerikában már végbement folyamatok összessége és azok összegzése, ahol a politika nem volt képes feltartóztatni az áradatot, sőt, ma épp elősegíti azt.
Nem mondja azt, hogy az eddigi utakat el kell felejteni, ugyanakkor belátja azt, hogy ez kevés. Miért? Azért, mert a kultúra és a kulturális változások vannak a befolyással a politikára és nem megfordítva (ugyanerre jut el pl. Békés Márton). Ha keresztyének azt hiszik, hogy csupán a politika és az állami törvények megoldanak mindent súlyos tévedésbe esnek. Ez lényegében azt jelenti, hogy Dreher javaslata a kulturális harc folytatása, de másképp: sokkal inkább kulturális munkaként.
De még inkább koncentrálni kell: az egyház belső megerősítésére, elkötelezettségre, fegyelemre, az igazi keresztyén élet- életmód megélésére, komolyságra fejben, lélekben, gyakorlatban egyaránt. Mindezek nélkül valójában nincs alternatív ellenajánlatunk a kultúra számára. Miközben az Isten országa valójában olyan alternatíva, melynek nem lehet alternatívája. Ehhez gondolja jó útmutatásnak Benedek reguláját, de nyilván nem azért, hogy mindenki szerzetes legyen.
Ehhez képest mi a helyzet nálunk? (csak vázlatosan)
Jelenleg az állami hatalom véd egy sereg olyan pontot, mely a keresztyénségnek fontos. Ám merül fel a jogos kérdés: meddig? Ha a kulturális közgondolkodás változik, akkor a politika is vele fog változni – csupán csak erre apellálni nem lehet – Drehernek ebben teljesen igaza van. A kultúra felé való munkát egyszerűen nem spórolhatjuk meg – legyen az harc adott esetben vagy hosszú távú kulturális munka.
Továbbá az elmúlt évtized jellegzetessége, hogy az egyház sem olyan kérdésekben, mely mindenkinek fontos, sem olyan kérdésekben, melyek épp az egyháznak fontos nem szólalt meg. Ezt a gyakorlatot a keresztyének többsége is követte. Azaz: ha megkérdeztük volna az emberektől, hogy ebben-abban mi az egyház álláspontja – akkor azt felelték volna, hogy fogalmuk sincs. És persze miért is lett volna, ha nem szólalunk meg.
Viszont a konzervatív körök, újságírók, értelmiségiek, politikai holdudvar megszólaltak és nagypolitika is megtette – így, ha most szólunk, akkor jön a jól ismert “szekértolás vád”. És ez annak ellenére van így, hogy a konzervatívok értenek egyet a keresztyénség számos értékével, nem pedig megfordítva. Ki kell tehát mondani: a hallgatás káros, mert senki nem tudhatja mit gondolunk és azért is, mert mások mondják el, amit nekünk kéne. A “majd a politikusok intézik” nagyon-nagyon rossz stratégia!
