A fake news-tól a véleménydiktatúráig
Olvasom a hírt, hogy „az EU bekeményít az álhírek ellen”. Nem is akárhogy: egy magatartáskódexet erősít meg, amelyet már 2016-ban létrehozott, de most még szigorít rajta. A cél az,
„hogy a csatlakozók kizárják felületeikről a hamis tartalmakat módszeresen terjesztő szereplőket, és működjenek együtt jobban a dezinformációból szerzett bevételek megszüntetése érdekében.”
Ennek fényében a dokumentum megerősítené az ún. „tényellenőrzőknek” a szerepét, amelyekkel a kódexhez csatlakozó médiaszereplőknek hatékonyan együtt kell működnie. Mégpedig abban, hogy felszámolják az álhíreket, megszüntetve a médiapiac eddig önszabályzó rendszerét és elintézve, hogy senki se profitálhasson abból, hogy álhíreket terjeszt. A kódexet egyébként a Facebook, a Microsoft, a Twitter, a Google, és a TikTok is kötelezőként ismerte el magára, s az EU további nagy piaci szereplőket is be szeretne vonni.
Elsőre ez talán nem is hangzik rosszul – engem viszont mégis erőteljesen aggaszt!
Miért? Azért, mert nem mindegy, hogy mit nevezünk „álhírnek” és milyen alapon. S azért, mert azt látom, hogy a „tényellenőrök” sokszor pont azzal nem foglalkoznak, ami tényleg nagy elérésű és káros álhír.
Ott van például a Mindenegyben Blog, egy majdnem 700 000-es követésű álhíroldal, ami eddig jó eséllyel egy igaz cikket sem tett fel. Komplett lájkvadász népbutítás az egész. sokszor egyenesen ártalmas és káros hazugságokat terjeszt rengeteg ember olvassa, ossza, hiszi el és az üzemeltetők hihetetlen összegeket keresnek ezzel.
A hazai hivatalos EU partner „tényellenőrző” csoport, a Lakmusz viszont erre a jelenségre konkrétan egy cikket se szánt. Sőt, ha a munkásságukat megnézzük, azt láthatjuk, hogy szinte csak a kormányra fókuszálnak. A kormány állításait igyekeznek cáfolni, mellé még az orosz dezinformációt hozzák be nagyobb arányban. Az ukrán dezinformációval kapcsolatban viszont egyetlen tényellenőrző cikkük sem született, pedig ott is van ilyen, bőven.
Ne áltassuk magunkat: máshol is így van ez. Az első ország például, ahol divatba jött a „tényellenőrzés”, az az Egyesült Államok volt – ahol eleinte nyíltan felvállalták, hogy ez az egész Donald Trump és a republikánusok ellenében jött létre.
Érdekes egyébként, hogy ahogy direkt utánanéztem a kérdésnek, gyakorlatilag nem találtam olyan hivatalos “tényellenőr” csoportot Európában, amelyik jobboldali lenne. Viszont a progresszív-baloldali kötődés általánosan jelen van, illetve az Open Society Foundations neve elég sok csoportnál előkerült. Igen, ez az, amit Soros György alapított, s ami világszerte rendkívül aktív terjesztője a progresszív-baloldali és woke eszméknek, illetve amely erőteljesen pénzel világszerte olyan NGO-kat, amelyek az ő agendáját hirdetik.
Alapvetően a „tényellenőrök” kétféleképp torzítják a valóságot – természetesen a tényszerűség nevében:
Az egyik az, amit a Lakmusz csinál: úgy szelektálja a vizsgálni kívánt anyagokat, hogy valóban téves állításokat cáfoljon (többnyire), de csak az egyik oldalt vizsgálja és cáfolja folyamatosan. Ezzel azt a látszatot kelti, hogy nem a progresszív, hanem a jobboldali/konzervatív oldal az csupán, amelyiknél szándékosan vagy nem szándékosan, de megjelennek a téves kijelentések, valamint a tények megmásítása. Ezzel ellentétben viszont a progresszív-baloldali szereplőknél nincs vagy csak alig van jelen ilyesmi – sejteti.
A Lakmusz cikkeit olvasva például az arányok alapján a dolgokat kevésbé ismerő embernek simán kialakulhat az a véleménye, hogy csak a kormányoldalon van hazugság, míg az ellenzéknél alig (s ha igen, akkor is leginkább az egykor jobboldali Jobbik részéről). A háború ügyében pedig csak az oroszok terjesztenek háborús dezinformációt, míg az ukrán jelentések mindig a tiszta igazat tartalmazzák – ami nyilvánvalóan, nem igaz.
A másik, s nemzetközi színtéren sokkal kedveltebb módszer viszont még ennél is aljasabb: ezt csak úgy hívom, hogy a „missing context” módszere. Ez az USA-ból indult „tényellenőrző-trend” ugyanis valójában nem is magukat a tényeket vizsgálja – hanem a kontextust értelmezi. Így aztán a „missing context” jellegű „tényellenőrzés” gyakorlatilag nem arról szól, hogy ÁLHÍREKET CÁFOLNAK – HANEM ARRÓL, HOGY TÉNYEK ÉS MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYEK ÉRTELMEZÉSÉT VITATJÁK!
Magyarán szólva, ez a módszer azt jelenti, hogy ha van egy esemény, egy tény, ami valóban igaz, s arról kikerül egy írás, ami nem progresszív-baloldali nézőpontból értelmezi azt, akkor jön a „tényellenőr”, majd ráakasztja a „missing context” jelzőt. Egy külön cikkben kifejti, hogy ez nem a helyes értelmezés, majd kifejti, hogy hogyan kell azt értelmezni, természetesen progresszív-baloldali szemszögből. Amit nyilván az egyetlen „tényszerű és objektív” értelmezésnek kiált ki.
Aztán a Facebook, a Twitter, vagy a Google az eredeti értelmezés alá kibiggyeszti a „missing context” címet, finoman, vagy kevésbé finoman jelezve, hogy „kedves olvasó, nehogy véletlenül jobboldali/ konzervatív/ keresztény szemszögből értelmezd a tényeket: itt az egyetlen helyes és objektív értelmezés, tessék ezt elfogadni!”
Most pedig azt láthatjuk, hogy az EU-ban egyre nagyobb szerepe ezeknek a “tényellenőrzésnek”. Mert ha jól értem, a továbbiakban minden álhír lesz, amit ők annak mondanak. S innentől kezdve ez szinte korlátlan hatalmat jelent a “tényellenőrök” számára, hiszen az összes jelentős közösségi oldalt, sőt, a leginkább használt keresőmotort, valamint a legnagyobb mobiltelefon/PC-operációsrendszer gyártókat is az fogja meghatározni, hogy mit mondanak ők igaznak és hamisnak.
S ha az igazra azt mondják, hogy hamis, azt is törölni fogják. Ha megjelenik a “missing context”, akkor innentől nem figyelmeztetés lesz, meg egy kis rubrikában a “tényellenőrök” cikke, hanem törlés.
Ez totális cenzúra!
Mindezt természetesen a szólásszabadság jegyében! Mert az emberek nehogy maguk döntsék el, hogy mi az igaz és mi a hamis: azt majd a “tényellenőrök” megmondják.
Érdekes időket élünk. Évtizedeken át leginkább azt sulykolták a mai progresszívek szellemi elődei, hogy nincs is olyan, hogy abszolút igazság! Hanem minden relatív és mindenkinek igaza lehet szimultán, lebontva ezzel a korábbi, abszolút igazságokra épülő világrendet és világnézetet társadalmi és egyéni szinten is.
Most hirtelen ők állnak azzal elő, hogy márpedig még sincsen mindenkinek igaza, hanem egy igazság van és az történetesen épp az, amit ők képviselnek. Kisajátították Nyugaton a kultúrát, az oktatást, a média nagy részét, a közösségi oldalakat – most pedig eljutottunk oda, hogy kisajátították magukat a tényeket is!
S hogy mindenkinek világos legyen, hogy mik a tények, “tényellenőröket” is alkalmaznak, akik megmondják, hogy mi a tény és mi nem az. Mert a 21. század második évtizedében nekünk már nincs jogunk eldönteni, hogy mi igaz és mi nem. Azt majd ők megmondják nekünk. S ha ők valamire azt mondják, hogy igaz, az akkor is igaz, ha nem igaz. S amire azt mondják, hogy nem igaz, az akkor sem igaz, ha igaz.
Mint pl. Hunter Biden laptopja, ami kapcsán az amerikai elnökválasztások előtt mindenhol ment a nagy “tényellenőrzés”, hogy hazugság, republikánus propaganda, stb. Azóta meg kiderült, hogy nem hazugság, nem republikánus propaganda – hanem igaz tény. Persze, a “tényellenőröket” az igazság elferdítése miatt nem vonták felelősségre. Miért tették volna? Hiszen pont azt csinálták, ami a feladatuk!
Orwell a tíz ujját megnyalná ha ezt látná. S ha nem is 1984-ben, de így 2024-hez közeledve egyre inább úgy tűnik, hogy megvalósul szépen lassan a totális véleménydiktatúra. Amit persze, nem így hívunk. Mert ez szólásszabadság, sőt, annak egyenesen a netovábbja. Elvégre, elmondhatjuk szabadon azt, amit megenged nekünk a cenzor, hogy elmondjuk.
Ha pedig azt mondanánk, hogy “de valójában a szólásszabadság nem ezt jelenti”, akkor majd jönnek a “tényellenőrök”, rányomják az állításunkra az “álhír” bélyeget és máris lecsap ránk a cenzúra.
