NOVEMBER 1.
Ma van november elseje halottak napja. Ilyenkor sokan kimennek a temetőbe szeretteik sírjához. Visznek virágot és mécsest gyújtanak, emlékeznek azokra, akik már nincsenek velük. Aztán majd elmennek az emlékezők is a minden élők útján és akikre most még emlékeznek hamarosan végleges feledésbe merülnek. Egyedül az Isten emlékszik rájuk. Régóta tart ez. Vajon hány és hány generáció fekszik már a földben mióta ember él a világon?
A HALOTTAK ÉS MI
A Mindenszentek a katolikusok ünnepe. A halottak napja mindenkié. A Halloween egy Amerikából importált újpogány ünnep, mely az ördögökkel, szellemekkel és rémségekkel játszik. Semmi közünk hozzá, csakúgy mint a Valentin naphoz, mely magyarországi elterjesztéséhez komoly üzleti érdekek fűződtek. Mindkettő idegen, az utóbbi ártalmatlan, az előbbi már kevésbé.
E három ünnep az elment szeretteink emléke ápolásának medrei (sajnos a harmadik is egyre inkább). De vajon
ki oldja meg a halál problémáját?
Sokan kimenve a temetőbe beszélnek halottaikhoz, sírva, szomorúsággal, fájdalmasan. Mesélnek nekik, mintha hallanának. Érthető, bár ne tennék! Mert szeretteik nem is hallják őket és mert Isten tiltja a halottakkal való beszélgetést, kapcsolatot. Vele viszont, az élő Úrral beszélhetnének, megbeszélhetnék fájdalmas szívünk minden dolgát, Ő hallaná, Ő értené és Ő megvigasztalna őket. Ám való igaz: ehhez hit is kéne, Őbenne, Aki életnek és halálnak egyaránt Ura.
Van aki képes felejteni és élni tovább küzdelmes életét. És van, akin a halál mikor elragadta szeretetét oly nagy sebet ütött, mely nem gyógyul az idővel sem. És végül a halál majd minket is elér, kik egy napra talán bátrak vagyunk gondolni félelmes realitásával. Amúgy ma inkább szeretnénk elfeledkezni ról, éljünk amíg tart a ma, ha lehet jól, kényelmesen és élvezve az életet. Carpe diem!
Egy jó bizonyosan van a tisztelettel és szeretettel teli emlékezésen túl a halottak napjában:
SZEMBESÍT minket a legnagyobb ellenséggel, az ember megoldatlan tragédiájával és kérdéssé teszi – és ez ESÉLY a válasz megtalálására!
A halál kérdésben, nincs olyan ember se élők, se holtak közt, aki ne lenne érintett!
ELFELEDETT EMBEREK ÉS HŐSÖK EMLÉKE
Felíratok olvashatók sírokon, de már nem tudjuk kik voltak és már nem élnek leszármazottaik kik elmondhatnák. Sokan jeltelen sírokban nyugszanak, csak úgy elföldelték őket – talán véres csaták után. A halál félelmetes, a felejtés a társa. Ember volt az is, kit már rég elfelejtettek, volt kisded, gyerek, fiatal, felnőtt örömökkel, világmegváltó gondolatokkal, napi robottal, szerelemmel, nyomorúsággal, fájdalmakkal – és a többi emberi dolog. De mindez sajátosan ő volt. És most, vagy régen nincs többé.
A hősök és nagyok emlékét megőrzi az emlékezet, a történelmi közös tudat. Tanítják mit tettek régen. Achileus ezt szerette volna, hogy fennmaradjon a neve, hogy így halhatatlanná váljon. Sikerült neki? Részben, de halhatatlanná nem vált, ám tény, hogy neve ma is ismert, bár – gondolom én – ez egyáltalán nem vigasztalja őt. A halál komoly átka az Istennek, fel- és megoldhatatlan, meg- és kikerülhetetlen, mígnem Ő a bűnért járó büntetést el nem veszi. Az Ő szabadítása nélkül csak kérdéseinkből lesz több vagy egyre mélyebb és fájdalmas személyes kérdés. Míg végül minket is elragad a halál.
DE ISTEN VÁLASZOLT!
Tragédiánk, melyet a bűn okozott nem hagyta hidegen Isten szívét. Már a kezdeti pillanatban megígéri, hogy “Ellenségeskedést szerzek a te magod és az asszony magva között. Az néked fejedre tapos, te meg darát mardosod” (1Móz 3,15) – ez az ős-evangélium. És milyen döbbenetes: mert az rendben van, hogy asszonynak lesz magva – de a kígyónak is? És a jelentése: itt nem sok kígyóról van szó, hanem emberekről, kik a kígyó lelkiségéből valók. Az asszony magva, pedig Krisztus, a megígért szabadító.
Sírok jellel és jeltelen sírok. Ám van valaki, aki meghalt ugyan, de nincs se sírja, se teteme, mert nem maradt a halottak között. CSAK EGY! A több milliárd emberi lény között csak egy van ki legyőzte a halált és él, ember volt teljes mértékben, de Isten fia is, Lelke isteni lélek volt,
Bizonyíték nincs. Igaz arra sincs bizonyíték, hogy mindez nem igaz, mert nincs meg a holtteste. Ez egy hír, az evangélium hatalmas híre, hogy Krisztus habár meghalt kínok között, de végül feltámadásával legyőzte a halált. Ahogy előre megmondta: “Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt.” (Jn 10,17-18)
Van az a rövidzárlatos ateista kérdés, hogy tud e Isten teremteni akkora követ, amit már nem tud megemelni? Ezzel szemben ott áll, amit Jézus mondott: Van hatalmam letenni azt (az életét), és van hatalmam újra felvenni azt – ez ám a hatalom, nem a rövidzárlat!
A VÁLASZ nem a temetőjárásban van, nem a mindenszentek ünnepében és requiemekben, végkép nem a halált gúnyoló démonokkal játszó Halloweenben. Ezekben nincs semmi, ami válasz lenne, ami a végzetes sebre gyógyír lenne, az ég világon semmi válasz nincs ezekben!
UNIVERZÁLIS ÉRVÉNY
Pál az 1 Korinthus 15-ben végigjárja a halál és feltámadás kérdését. A halál, a temetés, a jelenlegi és jövendő világ, a test mostani és megdicsőült állapota, mind a témák között szerepelnek. Monumentális Feszty-körképként festi meg előttünk a jelenvaló és az eljövendő állapotot!
AJÁNLOM, hogy ma olvassuk el az egész 15. fejezetet – tanulságul és vigasztalásul!
Azt mondja, “ha nincsen halottak feltámadása, akkor a Krisztus sem támadott fel” (1Kor 15,13). Fordítva érvel az univerzalitás mellett, de logikusan. Mert Jézus az emberré lett testet öltött Ige, ha az emberekkel Istennek nem az lenne a terve, hogy véget vet a halál büntetésének, akkor az ember Krisztus Jézus sem támadott volna fel. Ámde Isten feltámasztotta emberré lett Fiát, így feltámadása mindenkire érvényes, azaz: egyetemes érvényű!
Így mondja: “… zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak.” (15,20). A zsenge az elsőként beérett gyümölcs, mely hirdeti a gazdának: az összes beérik majd hamarosan. “Én vagyok Dávidnak gyökere és ága, amaz fényes hajnali csillag” (Jel 22,16) – mondja Krisztus önmagáról.
A zsenge és a hajnalcsillag összefüggenek: mindkettő a jövő hírnöke
NEM HIT- KÉRDÉS HANEM TÉNY- KÉRDÉS!
Érdemes megfigyelni, hogy az apostol nem mond semmi ilyet, hogy “én úgy gondolom, hogy”, “szerintem”, “én úgy hiszem”, vagy “mi úgy hisszük”. Ezek mind-mind hitek és vélekedések lennének. NEM, ő TÉNYEKET KÖZÖL! Úgy mondja, mint akinek az a feladata, hogy elmondja, amit üzentek vele. Ez pedig éppen JÓ HÍR és nem ítéletbejelentés.
Persze mindenki eldönti hisz-e az Isten küldöttjének, ez mindenki szabad lehetősége volt és ma is az. Azonban pusztán attól, hogy valamit hiszek még nem lesz valósággá és megfordítva: ha valamit nem hiszek nem szűnik meg ettől még létezni. Pál nem hiedelmet hirdet, hanem üzenetet, mely tényekről beszél.
Úgy is mondhatnánk: nem ahhoz vezet vissza az 1Kor 15 elején, hogy mi mit hiszünk és mit higgyünk, hanem a puszta tényekhez. Nem bizonyít semmit, még kevésbé bizonygat, hanem kijelentést tesz. A kijelentő Isten kijelentését adja tovább. Akkor is, most is vannak szkeptikusok; az egyik ilyen nagy szkeptikus egy tanítvány Tamás volt. Őt Jézus személyesen győzi meg, mikor feltámadott úrként megjelenik a tanítványok között.
Ha valaki meg akarja tudni, hogy ez az egyetlen vigasztalás igaz-e, keresse fel Jézust! Imádkozzon és várja az Isten válaszát! Halott Isten biztos nem válaszolna, de Ő ÉL!
Ámde a Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak.
A CÍMKÉP a mi rituálénk nélkül, amiből van több is – választható módon. A hajnal képe, az új világ jövetelének képe. Egyetlen reménység van, de ez az egy van, és ez
KRISZTUS
