A napokban hangos hullámverés kezdődött a magyar sajtóban Ferenc pápa Magyarországra, a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére látogatása kapcsán. Pontosabban egy dezinformációra épült hír járta végig a jobb és bal oldalt: „Ferenc pápa nem akar találkozni Áder Jánossal és Orbán Viktorral”. Ismét nagyot ment a hír az ellenzéki média facebook posztjai alatt. Megjelentek a pápát elítélő és felmagasztaló gondolatok, vállalható és vállalhatatlan kommentek, ahol a főszerep azért mégis a hazai keresztyénség volt. Mielőtt kísérletet tennénk az események megítélésére előbb egy rövid történeti és jelenlegi körülményeket is áttekintő vizsgálódást érdemes azért megtennünk.
A mai értelemben vett pápalátogatások gyakorlata VI. Pál pápával kezdődött, aki 1964-ben a Szentföldre látogatott el. Előtte a történelemben a pápai székhelyet önszántukból vagy kényszerből a pápák csak igen ritkán hagyták el. VI. Pál teremtette meg a kereteket és alakította ki azokat a szokásokat, amik mai napig jellemzik a pápalátogatásokat. Már az elején tisztázta, hogy utazását vallásos szándék motiválja. A pápalátogatások célja tehát mindenekelőtt lelki és egyházi természetű, de a pápa egyházfősége mellett államfő is. Így a diplomácia keretek is megilletik, amikor egy- egy külföldi útján részt vesz. Tehát kifejezett politikai célokról nem beszélhetünk, mégis a mindenkori pápa a társadalmi megbékélést hirdeti, vallásközi párbeszédet folytat, népek közötti egyetértést sürgeti. A pápalátogatás célja is tehát többféle lehet, a helyi egyház megismerése mellett például eseményeken való részvétel, például eucharisztikus kongresszus vagy felszólalás nemzetközi szervezet gyűlésén (ENSZ). A pápa, ahogy említettem is, kettős minőségben tesz látogatást egy másik országban. A katolikus egyház legfőbb pásztoraként, aki a joghatósága alatt álló egyházakat és híveket keresi fel, illetve államfőként találkozik a helyi államhatóságokkal. Apostoli látogatásról akkor beszélünk, ha mindkettő megvalósul egy utazáson belül az adott országba, mert (és ez nagyon fontos) mindkét részről meghívásban részesül. Tehát a helyi püspöki konferenciától és az államfőtől. Mivel a pápát széleskörű figyelem kíséri ezért minden látogatása, az egyszerű vizitációtól az apostoli utakig, felnagyít és jelentőséget tulajdonít a legapróbb mozzanatnak is vagy épp annak, ami nem történik meg.
A jelen szekularizált társadalmai – noha azt állítják, hogy számukra nem jelent semmit a világ legnagyobb keresztény felekezete vezetőjének a látogatása – mégis elképesztő felháborodások és örömujjongások ölelik körbe Ferenc pápát. Félreérthető gondolatai például a melegek családhoz való jogával kapcsolatban, az Európát sújtó migrációs krízisben a menekültek jogai iránt szavát felemelő Ferencet, közkedvelté teszik a progresszív ideológiákat proklamálók között. Míg a kereszténydemokráciát meghirdető magyar kormány több ponton megkérdőjelezi Ferenc pápa hozzáállását az említett társadalmi kérdésekben, maga a pápa sem marad el a magyar kormány indirekt megítélésben, például a migrációval kapcsolatban. Ez a konfliktus a háttere annak a feltételezésnek, ami alapján a National Catholic Register nevű amerikai lap, hitelt adva a kétes forrásoknak tette közzé megsejtéseit, miszerint több mint zavarba ejtő politikai okok állhatnak a háttérben, hiszen a pápa Magyarországon csak pár órát, míg Szlovákiába tovább utazva pedig három napot fog eltölteni.
Tiszta sor, legalábbis a magyar sajtó számára: a pápa nem akar sem a köztársasági elnökkel, sem pedig a miniszterelnökkel találkozni és egyértelmű, hogy a migrációs kérdésben keresendő a pápai ellenállás! Nem teljesen nyilvánvaló? A szomorú az, hogy mielőtt bármilyen hivatalos állásfoglalás érkezett volna, vagy a helyi apostoli nunciatúra közleményt adott volna ki, mind bal- mind jobboldal hangot adott véleményének idő előtt hitelt adva a híreknek. Így lett az ellenzéki sajtó, mely közkedvelten áll bele egyházi ügyekbe, a pápa védelmezője (noha a legutóbbi döntését maximálisan elítélte a melegek házasságának nem megáldásával kapcsolatban) és lett a jobb oldali sajtóorgánumok egy-egy képviselője „keresztényellenséget” kiabáló frontemberré.
Az ok drámai: A POLITIKA! A jobboldal által meghirdetett kereszténydemokrácia a jelen Európa szekularizált világképének egyszerűen nem konform. Mi az, ami a sajnos botrányoktól sem mentes politikai elit keresztény erkölcsi nívóját végképp alááshatná? Természetesen, ha maga Krisztus jönne el és döngölné földbe a jelenlegi kormány keresztény, család és nemzetpolitikáját. De mivel benne nem hisznek, csak néha emlegetik a „ne ítélj, hogy ne ítéltess” és a „szeresd felebarátodat, mint magadat” evangéliumi- törvényi gondolatokat, ezért a földi „helytartót” látják a legalkalmasabbnak a prófétai megítélés szükséges feladatának elvégzéséhez. Ha ő ítéli meg, egy erőteljes mellőzéssel Magyarország állami méltóságait, talán mindenki előtt nyilvánvalóvá válna az általuk hangoztatott “keresztény képmutatás”. Felismerve a politikai hátratétel optikájának erejét-veszélyét, a jobboldal megmondó emberei is ringbe szálltak – ha kell a pápával szemben is megvédve azt, amiben hisznek. Épp ez okozta azt a hihetetlen zavart, amelyben egy Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pápalátogatással egybekötött eseménye már jó előre ideológiai ütközőfelületté vált még annak megtörténte előtt.
Hogy egy nagy nyilvánosság előtt zajló keresztyén rendezvény ideológiai ütközőfelület az nem volt eddig sem kérdéses. Az ilyen eseményeknek akkor van igazán megszólító ereje, ha az evangélium üzenetével megítéli a szív gondolatait. Ugyanis az evangélium üzenete sosem lesz konform a világ számára, ám ennek ellenére ebben van az erő. Itt azonban nem a kongresszus mondanivalóján van a hangsúly, főleg nem az evangéliumon. Ferenc pápa akármennyire is próbál hitbeli látogatásokat tenni és a politikai kérdéseket kerülni, a világ éhes az útmutatásra. Ha nem kap, kreál magának politikai keserédes falatokat. Ha nem a Megváltó Jézus Krisztus a hit középpontja, akkor az egyházi vezetők megnyilvánulásai is puszta politika, nyomásgyakorlás, polarizált társadalom előidézője lesz. Ha nincs „igen és nem”, akkor lesz „talán”. De kérdezem én: ki a hibás, hogy elszaladtunk végletes következtetésekbe és újra megnyilvánulhatott a magyar közélet és némely prominens kereszténygyalázó arca a híradások alatt? „Ajkakat csókol, aki helyes választ ad.” (Példabeszédek 24, 26).
Ferenc pápa találkozik Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. A pillanatnyi közhangulat hullámainak tajtékzása lecsendesedik. Mégis, valahol egy tüske ott marad mindenkiben. Adja az Úr, hogy a szeptemberi találkozás katolikus testvéreinknek mély lelki alkalmat, az országnak pedig gyógyulást hozzon – a gyűlölködésből egymás tisztelete és megbecsülése irányában, még ha nem is ugyanazt gondoljuk.
