Az egész ügy, amit évek óta folytatnak egy finn keresztény testvérünk ellen, gyalázatos progresszív tempó, ahol mindig a joggal operálnak. Fontos személy Ő nekünk, mert áll mint egy szikla, áll mint egy igazi lutheránus – akikből (az igaziból) mára kevés lett, sajnlatosan. Áll, mint Luther, és azt modja kiállásával „itt állok és mást nem tehettek”. Szóval így jel, és nekünk fontos Ő. De személyesen csak nekünk és persze nyilván családjának, azoknak, akik a hitük mellett kirartanak és persze jól felfogottan saját magának fontos önnön története.
De a progresszív jogászoknak és az ő poliitikai hatalomuknak a személye egyáltalán nem fontos! Nem érdekli őket egy cseppet sem. De ne legyenek kétségeink: azok sem érdeklik őket, akiket állítólag „megsértett”. Csak egy dolog érdekli őket, hogy az elmarasztaló ítélet megszülessen – EZ AZ EGY DOLOG ÉRDEKES ÉS FONTOS NEKIK! Na, de miért? Azért, mert ezzel példát statuálnak: lehet beszélni ugyan, de lecsukunk gond nélkül. Példát statuálunk, ami fura Európában, mert az európai kontinentális jog nem perecedenseken alapul.
Ez az angolszász jogrendben ismert eljárásrend. Ha egy bíró valahol- valamikor egy nagyon hasonló ügyben hozott egy döntést, akkor az követendő mintául szolgáhat (és szolgál is) későbbi ügyekben. Ugyan a fnnek ezt nem a kontinentális jog szerint teszik (mert az nem így működik), ám kulturális, META szinten mégis működik a
precedenes megteremtése!
A precedenesnek sokkal inkább kulturális értelemben nagy az ereje. A tömegek tudomásul veszik szép lassan, hogy ha valaki ilyen kijelentéseket tesz amelyek a mainstream „újmorált” sértik, akkor annak lesznek következményei. Vagyis a precedens: kulturális hódítás – az elmélet leginkább ez,
vagyis a precedens: a kulturális hódítás eszköze, ami visszahat a jogra, még akkor is, ha nem kéne – és ez a stratégia kipróbált, hatékony, és működő stratégia!
A bíróságok nem azért fogják figyelembe venni, mert a jog kontinentális struktúrája ezt lehetővé tenné, hanem azért, mert a nyugati kultúrában és annak európai térfelén példát statuáltak. Innentől az a homályos jogi sztori, hogy mit is jelent a „társadalmi csoport elleni izgatás- gyűlöletbeszéd” definiálttá válik, és így sorozatban akalmazhatóvá válik – jegyezzük meg: a keresztények ellen! Túl a finn testvérünk személyén – akivel természetesen nagyon is együtt érzünk – a cél ennek a pozíciónak a létrehozása. A kultúrán idővel átmegy: elfogadottá válik vagy legalábbis a „tudomásul vétel” módján – ám ezzel a módszerrel (már ha teljes jogerőre emelkedik – folyamatban a fellebezés az Európai Bírósához, amitől azért túl sokat ne várjunk), akkor a kulturális hatás felgyorsítja a cél elérésének idejét.
Hát ez az ok áll a jogi kultúrharc mögött, ezért nem engedik el – és persze én most azoknak is üzenek, akik keresztényként a kultúrharcot valami izléstelen kocsmai verekedésnek tartják és mondják, hogy jó lenne észlelni: a kultúrharc keresztényeket támad!
